2023. 09. 24.
Gellért, Mercédesz
: 387 Ft   : 363 Ft Benzin: 641.8 Ft/l   Dízel: 646.0 Ft/l   Írjon nekünk

Félmilliárdra pályázhat Kalocsa – Közösségi ház lenne a Vajas-parton

Illés György Cinó  |  2016. 05. 13., 06:54

Egy új pályázati forrás nyílik, amelyre elsők közt pályázhat Kalocsa. A feltétel: helyi akciócsoportot kell alakítani, és a célhoz rendelt ingatlannal kell rendelkeznie az önkormányzatnak. Ezért 4,5 millióért veszünk Vajas-parti házat a Damjanich utcában – erről döntött csütörtöki ülésén a testület. Vízi turisztikai bázis jöhet létre benne, amihez 500 milliós forrásra pályázhat a város. Ettől függetlenül a Duna-parton a Kajak-Kenu Szövetség létesíthet vízi turisztikai állomást.

A Terület- és Településfejlesztési Operációs Program (TOP) 7. prioritási tengelyében elérhető „Közösségi szinten irányított városi, helyi fejlesztések” (CLLD) megvalósítása érdekében helyi akciócsoportok (HACS) regisztrációjára hívott föl a Nemzetgazdasági Minisztérium Regionális Fejlesztések Irányító Hatósága. A regisztráció határideje május 31.

Az e célra létrejövő HACS-ok feladata, hogy a helyi igények és lehetőségek feltárásával, az érdekelt felek, helyi szereplők bevonásával, együttműködésük koordinálásával a kultúra és helyi közösségépítés terén tervezzenek fejlesztéseket. Erre a célra most nyílik meg egy 45,64 milliárd forintos keret. A pályázók a település nagysága alapján kategóriák szerint limitált mértékig nyújthatnak be igényt a forrásokra. Városunk a 10.001–18.000 lakosú településnagysági kategóriába tartozik, eszerint 500 millió forintig terjedően pályázhat elvileg. Az összeg helyi közösségi terek kialakítására, szolgáltatások fejlesztésére fordítható.


Forrás: Illés György / KALOhírek

A föntebbi célokra városunkban alakuló HACS együttműködő partnerei: Kalocsa Város Önkormányzata és a Kalocsa Kulturális Központ és könyvtár a város részéről, illetve a Kalocsa és Környéke Hírnevéért Vendégváró Egyesület (a továbbiakban: Vendégváró Egyesület), a Logikusakk Kulturális Egyesület, a Kalocsakörnéyki Környezetvédelmi Egyesület, a Kalocsai Hagyományőrző Egyesület és a Kalocsai Főszékesegyházért Alapítvány a civil szférából, valamint Kovács László fazekasmester, egyéni vállalkozó, Nivo Viltal Kft., a Pat Partners és a Kalo-Bau Kft. az üzleti szférából. Emellett tárgyalások folynak az együttműködésről Paks önkormányzatával is – derült ki az előterjesztésből, illetve a csütörtök délutáni testületi ülésen elhangzottakból.

Vízi turizmus és szabadidősport a Vajason

Az elérhető forrásokból Kalocsa belterületén kívánnak egy vízitúraközpontot létesíteni. Erre a célra ingatlanvásárlás vált szükségessé, amire kínálkozott a Damjanich utca 7. számú ingatlan, amelynek hátsó frontja a Vajasra rúg ki. Az ingatlant a tulajdonos 4,5 millió forintért kívánja értékesíteni, amely ár megfelel az előzetes értékbecslés által javasolt vételi árnak. A dr. Bálint József által elmondottakból kiderült: a sikeres pályázathoz szükséges, hogy saját ingatlannal rendelkezzen az akciócsoport, ezért javasolta az előterjesztés ennek az ingatlannak a megvásárlását.

A TEIT, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium, valamint a Radioaktív Hulladékokat Kezelő Közhasznú Nonprofit Kft. által nyújtott támogatás egy része, mintegy 9,5 millió forint felhalmozási célokra fordítható, ebből lehetőség van ingatlanvásárlásra is. E forrás egy részét szánták a Vajas-parti házra.

Volt kérdés

A jogi bizottság kérdéseit dr. Angeli Gabriella tette föl, a beadandó pályázatot összefogó képviselőhöz, Kinyóné Lakatos Melindához intézve. Konkrétan mire adnák be a pályázatot, ezzel kapcsolatban milyen kötelezettségeket vállalna az önkormányzat az elképzelések szerint? A Damjanich utcai ház alkalmas-e szálláshelyek létesítésére? Mely egyesület venné használatba az épületet, ki volna a fönntartó, és ki fizetné a rezsit?

Kinyóné Laktos Melinda válaszából megtudtuk: a pályázattal kapcsolatos felhívás hétfőn került föl az internetre, tehát egészen friss. A pályázat külön kezeli a fejlesztésre és a programok szervezésére szánt forrásokat. Az utóbbi esetében a támogatási intenzitás 100%-os. A pályázat beadásához nem szükséges a megvalósítandó programok részletezése, ehelyett egy kidolgozott stratégiát kell benyújtani, amelyet később meg lehet tölteni a koncepciónak megfelelő programokkal.


Forrás: Illés György / KALOhírek

Bolvári Ferdinánd szerint a Damjanich utcában megvásárolni tervezett ház már jelenlegi formájában is alkalmas volna a vízi turisztikai bázis céljaira, de ha sikerül a pályázati forrást elnyerni hozzá, akkor országosan egyedülálló attrakcióvá fejleszthető. A képviselő elmondta: az üzemeltetést valószínűleg a Vendégváró Egyesület vállalná el, és a rezsi költsége is őket terhelné. Ez azonban nem lesz nagy összeg, csupán „némi víz- és villanyáramköltség” mivel főként sátorhelyek kiszolgálása volna a központ feladata.

Bolvári elmondta továbbá, hogy a Duna-Régió Víziturisztikai Szövetséggel és Paks város önkormányzatával küszöbön áll az együttműködési megállapodás aláírása. Erre júniusban kerülhet sor, de már most is nagy segítségünkre van a Szövetség tanácsaival, profi tevékenységével – derült ki az elhangzottakból.
[A szövetség egyik témája – amelyet a Duna Részvízgyűjtő Tanács ülésén önálló napirendi pontban mutathat be Győrött, május 17-én – olyan fejlesztési lehetőségek föltárása, melyek révén a vízügyi fejlesztések során a kivitelezők figyelembe vehetnék a kézi hajtású vízi járművek speciális igényeit, megteremtve a műtárgyakon való biztonságos és könnyű (vagy könnyebb) áthaladásuk lehetőségét. Ez a Vajas zsiliprendszerét is érintheti, hiszen ezek a műtárgyak komoly akadályt jelentenek a Dunára való kijutásban – A szerk.]

Vízitúra-megálló a Dunán

Bolvári arról is tájékoztatott, hogy a Kajak-Kenu Szövetség ettől a projektsorozattól teljesen függetlenül, de céljaiban mégis összekapcsolódó fejlesztés keretében a Kalocsa-közeli Duna-parton hozna létre vízi turisztikai megállóhelyet, amely az ország szerte föllelhető vízitúra-útvonalak teljes bejárhatóságát, a túrázók kényelmét szolgáló beruházások keretében e térséget kapcsolná be az ország vízi turizmusába.


Forrás: Illés György / KALOhírek

Vita nem volt

Az ellenzék részéről Simon Zoltán szólalt föl, aki szerint ez egy jó pályázat, amelyben mindenképpen részt kell venni. Úgy vélte, a vízi turizmus nagy fejlődés előtt áll, mivel hazánknak e téren rendkívüliek az adottságai, ugyanakkor a turisztikai kínálatban eddig nem kapta meg az őt megillető hangsúlyt.

Kinyóné Lakatos Melinda hangsúlyozta, hogy a vízi bázis kialakítása – amelyre 40%-os támogatás igényelhető – csak a kulcsprojektje ennek a tervnek. Emellett más közösségi terek fölújítására, parkok rendezésére is lehet forrást találni a most megnyíló pályázati keretben.

A jogi, valamint a pénzügyi, illetve a szociális bizottság is tárgyalta, és elfogadásra javasolta az előterjesztést.

Két határozatról szavaztak: először a HACS megalakításában való részvételről döntöttek a képviselők, a másik pont alatt a Damjanich utca 7. szám alatti ház megvásárlásáról, az ahhoz szükséges felhatalmazásokról, költségvetési következményekről határoztak. Mindkét kérdésben a javaslatot – Filvig Géza igazolt távollétében – 11 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül fogadták el.

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!
Ehhez a cikkhez 1 darab hozzászólás érkezett. A kommentekhez gördítsen lejjebb.
Hozzászólások (1 db)
Csak regisztrált felhasználók szólhatnak hozzá a cikkhez:
• Regisztrációhoz kattintson IDE.
• Amennyiben már regisztrált felhasználónk, a weblap legtetején lévő menüsávból elérheti a bejelentkezés panelt.
Lufi
2016-05-14 15:19:10
Nem erről kellene szólni a testületi ülésnek hanem arrol hogy mennyit nyertek. Szép elképzeles de ez semmi. A teljesítményük egy nulla

Még több friss hír

2023. 09. 22., 11:40
Érdemes volt kilátogatni szeptember első szombatján a kalocsai reptérre, ahol látványos tűzijátékkal nyíló esti futás, repülési lehetőség és ingyenes egészségügyi vizsgálatok is várták az érdeklődőket az Aero Club Foktő-Kalocsa rendezvényén.
2023. 09. 22., 11:35
Roma zenei előadókkal, népviseleti és néptáncbemutatóval várják az érdeklődőket!
2023-09-18 14:13:38
Első kézből kaptak információt a településvezetők a Paks II. beruházás előrehaladásáról, fontos mérföldköveiről a Közép-Duna Menti Fejlesztési Tanács fórumain. A hatállomásos tájékoztatósorozatra 99 település polgármesterei kaptak meghívást. (x)

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2023. 09. 24., 16:11
A javaslat szerint jövő év márciusától ismét nő az érintetti kör, pontosan 83889 egészségügyi szakdolgozó bére, de már differenciáltan. Még >>>
2023. 09. 23., 20:04
A Zöldfa utcai óvodában péntek délelőtt tartották a díjátadót. Még >>>
2023. 09. 23., 11:16
A válasz röviden és tömören: igen, öntözzünk. De ha megállunk e túlegyszerűsített válasznál, és ész nélkül locsolunk, nagyobb bajt okozunk, mint amit a szárazság eredményezne! Még >>>
2023. 09. 22., 11:06
Kezdő vagy, de egyelőre kerülnéd a termeket? Egy hosszabb kihagyás után térnél vissza az edzéshez, és előtte alapoznál otthon egy kicsit? Esetleg kizárólag otthoni edzésben gondolkodsz, és a lehetőségekhez mérten szeretnéd magadból kihozni a maximumot? Segítünk megtenni az első lépést! :) Még >>>
2023. 09. 22., 10:50
A héten diagnosztizált esetekkel a 2023. évben nyilvántartott nyugat-nílusi láz megbetegedések száma 25-re nőtt. Még >>>
2023. 09. 21., 15:17
Egy csengődi asszony görög hatósági jelzést szerelt fel autójára, amit a közelmúltban vásárolt. A történtek vizsgálatát a Kiskőrösi Rendőrkapitányság befejezte. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK