A TEIT családi napra már civilizáltabb képet mutatott az Érsekkert, legalábbis „térdig érő gaz” nem volt. Az egy héttel korábban tartott gyermeknapi rendezvényt ugyanis – a dicséret mellett – épp az miatt érte kritika. Simon Zoltán az egyebek napirendje keretében hozta föl a témát a május 30-án, múlt kedd délután tartott önkormányzati testületi ülésen. Addigra Bálint József polgármester már intézkedett.
Személyes tapasztalatára és lakossági észrevételekre is hivatkozott Simon Zoltán a városi gyermeknapi rendezvényt dicsérve, színvonalasnak és jónak értékelve a programot, amelyen nagyon sok látogató vett részt, azonban éles kritikával illette a helyszínt.
Rengetegen mondták: térdig érő gazban jártak az emberek, és az egész Érsekkert állapota gondozatlan, a fű nincs lenyírva.
Simon sietve hozzátette:
maga park az újjáépítéssel, a fejlesztésekkel csodálatos, a városnak egy gyönyörű szabadidős parkja, de az ápolatlansága méltatlan volt a városi gyereknap rendezvényéhez.
Nem csak az Érsekkert…
Azt kérte ezért az illetékesektől, hogy próbáljanak valamint tenni azért, hogy legalább a nagy rendezvények idejére legyen a helyszín ápolt, gondozott, karbantartott.
Elismerte, hogy májusban a növények sokkal gyorsabban fejlődnek, de úgy vélte, hogy „ezzel valahogy mégiscsak lépést kellene tartani”.
Általános vélemény, hogy a város parkjai, közterületei gondozatlanok, tisztelet az egy-két kivételnek, és ebben szeretném, hogyha változás lenne! – zárta hozzászólását Simon Zoltán.
Egyetértek, nincs vitám – kezdte válaszát a polgármester, hozzátéve, hogy a Parkgondozó Kft. megkapta a rendezvények időpontjait, köztük a gyermeknapot is, valamint az ülés utáni hétvégén, múlt szombaton megtartott TEIT-rendezvényt is. A polgármester arról tájékoztatott, hogy aznap reggel elkezdték a füvet levágni, miután ő maga is szóvá tette a park állapotát, nem vitatva, hogy május végén, főleg ennyi eső után nagyon intenzív a vegetáció.
Rendbe kellett tenni a Vajas-partot is, ennek az volt az oka, hogy a gerillakertészek máshol foglaltak pozíciót, és innentől kezdve nem vágják azt a területet. Egy másik szakaszon, ahol a Vízügy feladata volna a fűnyírás, a fönntartó ezt azzal az indokkal hárította el, hogy a hét új főzőhely miatt nem férnek hozzá a gépeikkel, így e szakaszt is a Parkgondozó emberei vágták le damilos fűkaszával. Ezek az okok miatt sorolódott hátrébb a gyermeknapi rendezvény – mondta a polgármester, hozzátéve:
Polgármesteri ukázra indult a kasza
De az észrevétellel maximálisan egyetértek, és ezt elmondtam a parkgondozó vezetőjének is. Ma reggel utasítást kapott, el is kezdték a hétvégi rendezvényre a parknak a rendbehozatalát.
Válasza végén Bálint József a város más közterületeinek állapotával kapcsolatos várakozásaira is utalt:
Egyébként két bizottság kiment, és a város helyzetét fölmérte, pontosan ilyen okokból. Remélem változások lesznek ebben a kérdéskörben. A sors iróniája, hogy a Parkgondozó ügyvezetője, Loibl László az ülés első órájában végig a teremben tartózkodott, aminek az volt az oka, hogy ezen az ülésen került a képviselők asztalára az önkormányzat 100%-os tulajdonában álló gazdasági társaságok 2016. évi gazdasági tevékenységéről szóló beszámolók elfogadásának kérdése, így a negyedik napirendi pont végéig hivatalból is jelen kellett lennie.
Ám Simon Zoltánnak a rendes napirendi pontok után, az egyebek közt megtett észrevételét már nem hallhatta, ugyanis ekkorra elhagyta a termet.
Az ügyvezetőnek csak a hűlt helyét tudtuk lencsevégre kapni: