2025. 11. 13. csütörtök
Szilvia
: 384 Ft   : 330 Ft Benzin: 582 Ft/l   Dízel: 586 Ft/l   Írjon nekünk

Kalocsa Város Művészetért – Haynald Lajos-díjat vehet át Juhász Lászlóné

Illés György Cinó  |  2023. 08. 21., 10:15

Kalocsa város hagyományai szerint az augusztus 20-ai ünnepi képviselő-testületi ülés keretében adják át a város kitüntető díjait, amelyek közül a Kalocsa Város Művészetért – Haynald Lajos-díjat ebben az esztendőben Juhász Lászlóné, kézműves vehette át. Méltatását az alábbiakban változatlan formában tesszük közzé.

Az ünnepi testületi ülésről, így az összes kitüntetettről már önálló cikkben beszámoltunk. Közülük most Kalocsa Város Művészetért – Haynald Lajos-díj idei letéteményesének, Juhász Lászlóné, kézművesnek a méltatását ismertetjük:

Juhász Lászlóné, született nevén Vadkerti-Tóth Mária az idei évben, áprilisban töltötte be 88. életévét.
Kilenc évesen, édesanyja elvesztése után hamar meg kellett tanulnia a ház körüli munkákat, édesapja és két fiútestvére ellátását. Kicsi lányként sütött, főzött, mosott, kis széken állva dagasztotta a kenyeret.

Juhász Lászlóné

16 évesen Kalocsára irányították kéthetes munkára, majd ebből a két hétből már 72 éve él itt. A szerelem tartotta Kalocsán, hiszen férjével ötven évig éltek boldog házasságban.

Juhász Lászlóné a Kalocsai Fűszerpaprika gyárában dolgozott adminisztrátorként. 1991-ben nyugdíjas lett, de ezután sem tétlenkedett. Kiváltotta az iparengedélyt és kézműves vállalkozóként kézi horgolással kezdett foglalkozni. Eleinte butikokba, népművészeti boltokba vitte termékeit, amelyeket országszerte árusítottak, sőt Japánba, Ausztráliába, Németországba és Angliába is eljutottak belőlük.

Számtalan mintájú, méretű terítő horgolásával kezdte, majd kisbabáknak készített sapkát, kalapot, hajpántot, pulóvert. Ezután következtek a hófehér karácsonyi díszek, angyalkák, csengők, fenyőfák, ablak-ajtó díszek készítése. Újításként elkezdett fülbevalókat, karkötőket, különféle kiegészítőket horgolni, amiknek nagy sikere lett és nagyon szívesen hordják vásárlói.

Nyolcvan éve horgol, Kalocsa városának egyik legidősebb hagyományőrzője, és az ország egyik legidősebb aktív kézműves vállalkozója.
A hagyományőrzés anyáról lányára szállt, hiszen tudását az évek alatt átadta, így ma már együtt horgolnak és járnak kézműves vásárokba, fesztiválokra. A hagyományőrzést a mai napig műveli, annak ellenére, hogy a szeme már nem a régi.

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

Még több friss hír

2025. 11. 12., 10:19
Az egészségmegőrzés és a tudatos életmód kerül a középpontba december 4-én, csütörtökön Kalocsán, a Művelődési Központban. Az „Egészségnapok, prevenciós napok” programsorozat részeként az Octopus Egyesület közreműködésével a legális függőségek – alkohol, dohányzás és energiaital-fogyasztás – kerülnek fókuszba.

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2025. 11. 13., 15:15
Tragikus közlekedési baleset történt csütörtök délelőtt Baján, a Vöröskereszt téren. Egy 80 éves nő a kijelölt gyalogátkelőn próbált áthaladni, amikor egy autó elütötte. A mentők közel egy órán át küzdöttek az életéért, de nem tudták megmenteni. Még >>>
2025. 11. 13., 13:04
A nagy érdeklődésre való tekintettel újabb ingyenes próbakezeléssel várja vendégeit november 15-én, szombaton az Indiso Sóklinika Kalocsa. A résztvevők húszperces sóterápiás élményben részesülhetnek, amely segíti a légutak tisztulását és a relaxációt. Még >>>
2025. 11. 13., 09:51
Tizenegy lopás és betörés után vádemelést javasol a rendőrség egy 28 éves keceli nő ellen, aki tavaly ősszel hónapokon át fosztogatta a település házait és autóit. A gyanúsított jelenleg is börtönben van. Még >>>
2025. 11. 13., 09:48
Egy rutinszerű ellenőrzésből komoly ügy lett a 6-os főúton: a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Bevetési Igazgatóságának pénzügyőrei több mint 30 kilogramm illegális fogyasztási dohányt találtak egy fekete Audi csomagtartójában. Még >>>
2025. 11. 12., 10:56
A dombóvári rendőrök a lakosság segítségét kérik. Még >>>
2025. 11. 12., 10:54
A bonyhádi rendőrök a lakosság segítségét kérik. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK