Maradhattak volna a Művház szobrai? – Közös platformon Angeli és Simon az önkritikus Bálinttal szemben

Emlékezetes: a város közvéleményét váratlanul érte, amikor nemrégiben az egykori nagyszeminárium, azaz a Művház folyosóiról és helyiségeiből – ráadásul meglehetősen barbár módon – eltávolították a négy évtizeden át az épületet díszítő szobrokat. Egész pontosan gipsz szobormásolatokról van szó, amelyek egyébként a melléjük helyezett feliratok szerint is a Szépművészeti Múzeum tulajdonát képezik.

A 18 darab, a Szépművészeti Múzeum Régi Szobor Gyűjteményébe tartozó gipszmásolat az 1977-es épület-felújításkor került oda, és azóta a város lakóinak szívéhez nőtt. A történtek kapcsán a közösségi médián végigsöprő felháborodási hullámra reagálva portálunkon is olvasható sajtóközleményt adott ki dr. Bálint József polgármester.

Ez azonban nem nyugtatta meg dr. Angeli Gabriella képviselőt, aki a november 23-án, csütörtök délelőtt tartott képviselő-testületi ülésen napirend előtt kért szót e témában, akárcsak Simon Zoltán, aki úgy tudja, a tulajdonos várta az önkormányzat lépését.
Angeli szerint a korábbi letéti szerződésünk a városnak kedvezett volna, ezért hiba volt a közös megegyezéses szerződésbontás. Simon szerint a Múzeum is várta a városvezetés hivatalos föllépését, és úgy vélte az sikeres lehetett volna, hiszen történt már hasonló eset, és akkor sikerrel jártunk.
Természetesen dr. Bálint József polgármester nem értett egyet a képviselőkkel, kivéve azzal kapcsolatban, ami a szobrokhoz fűződő érzelmi viszonyt illeti.

Annak, hogy az elvitt szobrok kérdése foglalkoztatja a város közvéleményét, az is jól mutatja, hogy a legutóbbi testületi ülésen, múlt csütörtök délelőtt két napirend előtti felszólalás is volt, és mindkettőnek ez az ügy volt a tárgya.
A képviselők fölvetéseit és a polgármester válaszait az alábbiakban foglaltuk össze:

Tartós letét, 1977-es szerződéssel

Angeli Gabriella fölidézte a jogi folyamatot, amely a szobrok eltávolítását – a képviselő olvasatában – megalapozta.
Elmondta: 1977. november 25-én a Szépművészeti Múzeum és a Kalocsai Városi Tanács között létrejött letéti szerződés szerint 18 alkotást adtak át városunknak tartós letétbe. A „Reneszánsz szobrok gipszmásolatait” a Művelődési házban helyezték el, azzal a feltétellel, hogy az alkotások megtekintését biztosítani kell, mind a Szépművészeti Múzeum, mind a Művelődési Ház látogatói számára.

A MŰVEKET EZÉRT ANGELI ÁLLÁSPONTJA SZERINT CSAK AKKOR KELLETT VOLNA VISSZASZOLGÁLTATNI, HA MEGSZŰNIK A RENDELTETÉSSZERŰ BEMUTATÁS.

Ezt a Szépművészeti Múzeum Jogi osztálya is így gondolhatta, mert közös megegyezéses megszüntetést ajánlottak – vélekedett a képviselő asszony, aki szerint

ha biztosak lettek volna abban, hogy köteles Kalocsa városa egy szó nélkül visszaadni az alkotásokat, azt írták volna, hogy jönnek és elviszik őket.ANGELI SZERINT CSAK KÖZÖS MEGEGYEZÉS ALAPJÁN LEHET „GYORSAN” VISSZAVENNI ÉS ELSZÁLLÍTTATNI A MŰVEKET.

Azonban az elszállítás „gyors” voltát relativizálta a képviselő, mondván, hogy

2017 JANUÁRJA ÓTA HÚZÓDIK A MŰVEK KÖRÜLI HUZAVONA.

Az igazán jó kérdés, hogy január óta miért nem tudott senki arról, mi készül, miért nem tájékoztatta senki sem a kalocsai lakosokat, sem a képviselő-testület tagjait az elszállítás tényéről. A Szépművészeti Múzeum Jogi osztálya 2017. május 4-én hivatalos levélben megkereste dr. Bálint József polgármestert a Művelődési Házban letétbe helyezett gipszmásolatok Budapestre szállításával kapcsolatban, ám az elvitelüket megelőzően a ’77-es szerződést meg kellett szüntetni, amit a polgármester jogkörével élve meg is tett, mégpedig közös megegyezéssel, szeptember végén – itt Bálint József közbevetette, hogy novemberben, azonban Angeli szerint a szerződésen szeptember szerepel, a Szépművészeti Múzeum dátumai pedig október 5. és 9.

A megszüntető szerződés, amely szerint a gipszmásolatokat Kalocsa visszaszolgáltatja a múzeumnak, a műtárgyak visszaszállításának napján vált hatályossá, tehát

A SZÉPMŰVÉSZETI MÚZEUM JOGOSAN VETTE VISSZA AZ ALKOTÁSOKAT.

Ám Angeli úgy vélte, hogy lehetett volna tenni a szobrok itt tartása érdekében, szerinte meg lehetett volna akadályozni, elegendő lett volna időben egyeztetni a tulajdonossal, kompromisszumos megoldást keresni, mivel szerinte a ’77-es szerződés Kalocsa pozícióját erősítette:

Ehelyett a polgármester által kijelölt kapcsolattartó e-mailben levelezett az elszállításról, és tudomásom szerint még csak utalás sem történt annak érdekében, hogy megtarthassuk az alkotásokat. Mint Kalocsa Város Önkormányzatának képviselője felhívtam a Szépművészeti Múzeum Jogi osztályát és a Régi Szobor Gyűjtemény munkatársát, és megkérdeztem, milyen megoldást találhatunk arra, hogy a gipszmásolatok visszakerülhessenek városunkba. Azt válaszolták, hogy a közös megegyezéses megszüntetés miatt szó sem lehet arról, hogy ezek a gipszmásolatok visszakerüljenek városukba, de arra lehetőséget adnak, hogy újra legyártassuk a gipszmásolatokat. Ennek költségeit ki kell fizetnünk, ám az alkotások tulajdonjoga is Kalocsáé volna. A polgármester megköszönte Angeli kimerítő utánnyomozását, ugyanakkor nehezményezte, hogy a képviselő már nem is először próbál különböző ügyekben eljárni. A saját szerepét az ügyben így értékelte:

Én a meglévő jogszabályok szerint jártam el. Bálint József jogász kollégaként emlékeztette Angelit a Pacta sunt servanda elvre, amely szerint a szerződéseket kötelező teljesíteni. Másfelől a Ptk. szerint a letéti szerződés megszüntetéséről azt tartalmazza, hogy a határozatlan időre szóló szerződés a tulajdonos részéről 15 napos fölmondással bármikor megszüntethető.

Miért hallgatott a polgármester?

Bálint József a lakosság és a képviselők tájékoztatásának és a tiltakozás elmaradásával kapcsolatban elmondta, hogy amikor januárban megkapta a szobrok elvitelének szándékát bejelentő levelet, akkor a feladóval telefonon egyeztetett, jelezve, hogy a szobrok 40 év alatt összeforrtak az épülettel, indítványozva, hogy mégis maradhassanak itt a szobrok, amelyről korábban ő maga is úgy tudta, hogy a város tulajdonát képezik.

Válaszként fölolvastak neki két 2013-as, miniszterelnök által ellenjegyzett kormányrendeletet, amelyet a Liget-projekt megvalósítására, a komáromi csillagerőd helyreállítására és ezzel kapcsolatban a Szépművészeti Múzeum szobormásolat-gyűjteményének bemutatására hoztak. Amint Bálint József fogalmazott, közölték vele, hogy „csinálhatunk akármit, akkor is el fogják vinni”.

Mivel azóta nem történt az ügyben semmi, okkal remélte, hogy esetleg ez feledésbe merült, és addig nem kívánt foglalkozni vele, és derült égből a villámcsapásként érte, amikor novemberben egy szerdai napon megkapták a levelet, hogy másnap jönnek, viszik a szobrokat, kérik a parkolóhely biztosítását.

Ez, ugye, meglepetés volt. Mivel aznap egész nap Paks-2-val kapcsolatos tárgyalásokat folytatott, csak a szobrok elvitele után vitték el neki a műveletről készült jegyzőkönyvet, és ekkor írta alá a szerződést – ezzel cáfolva Angelinek a dátumokra vonatkozó állításait. Elismerte, hogy a másik fél október 9-10-én írta alá a dokumentumot, de a szerződés az utolsó aláírástól kezdve érvényes, és ő november 9-én, csütörtökön látta el az okmányt kézjegyével.

Nem tudtam vele mit kezdeni, mert jogilag tiszta volt. Teljesen mindegy, hogy közös megegyezéssel vagy nem, ez azt jelentette, hogy a 15 napos felmondási idővel nem kívánunk élni. A polgármester értetlenségét fejezte ki, hogy miről kellett volna a lakosságot vagy a testületet előre tájékoztatni.

Amikor abba a helyzetbe kerültem, hogy tájékoztathattam a lakosságot, ez ugye csütörtök este volt, mikor aláírtam. Péntek reggel a Paksi Atomerőműben voltam, ön fölhívott telefonon, felelősségre vont ebben a kérdéskörben épp a beléptetéskor, mondtam, hogy jó, rendben van, én a szerződés szerint jártam el, kész. Miután a polgármester hazaért, megfogalmazta a médiában közzétett, föntebb hivatkozott sajtónyilatkozatát. Ez a lakosságnak szólt, a képviselő-testületet pedig az adott ülésen kívánta tájékoztatni.

Bálint József megerősítette Angeli információját arról, hogy saját költségünkön saját másolatot készíttethetünk a szobrokról – ezzel kapcsolatban elmondta, a kérdést a testület elé terjeszti majd, és eldönthetik a képviselők, hogy költenek-e milliókat e másolatokra jelen helyzetünkben. Ugyanakkor a műtárgyak más alkotásokkal való pótlására már tett intézkedést, a szobrok leszerelése során az épületben történt rongálódásokat már kijavították, arról a számlát a Múzeum fogja rendezni.

Simon Zoltán mondandója nagy részét már lelőtte Angeli Gabriella, mégis tudott újdonságot mondani. Fölvezetésképp az eset érzelmi vonatkozásait hangsúlyozta, rámutatva, hogy 40 év alatt e szobrok már „szinte hozzánk nőttek”. A kalocsaiak megtiszteltetésnek is vették, hogy itt vannak e szobrok, mígnem egy héttel korábban, minden előzetes információ nélkül elvitték.

A HÁZBAN DOLGOZÓK SEMMIT NEM TUDTAK A MŰVELETRŐL, A LÁTOGATÓKÖZPONTOT SZINTÉN VÁRATLANUL ÉRTE AZ AKCIÓ

– mondta Simon, hozzátéve, hogy amit nem tudtak kivésni, azt fűrésszel kettévágták, és úgy vitték ki.

Én nem tudom, de kicsit olyan furcsának, kicsit olyan brutálisnak tűnt az egész hatalmas lyukak maradtak, és ez nagyon rossz érzetet kelt mindenkiben, az ott dolgozókban és a város lakosságában. Korábban sikerült megtartani

Simon azt is fölidézte, hogy 2013-ban már volt egy hasonló kísérlet, amikor a Szépművészeti Múzeum el akarta vinni a szobrokat.

Hadd mondjam el, hogy akkor Török Ferenc akkori polgármester meg tudta akadályozni. Levelet írt, több felé is, és visszalépett a múzeum, és nem vitte el a szobrokat. Simon hiányolta a városvezetés által a szobrokért tett konkrét lépéseket, és úgy vélte, hogy az ilyen dolgokról nem elektronikus úton, hanem papír alapon kellett volna intézkedni.

A Szépművészeti Múzeum másolati főosztálya azt az információt adta Simonnak, hogy várták a kalocsai városvezetés reakcióját. Rámutatott:

AZ ELSŐ E-MAIL JANUÁRBAN JÖTT, A MÁSODIK MÁRCIUSBAN, SEMMILYEN ÍRÁSOS REAKCIÓ A VÁROSVEZETÉS RÉSZÉRŐL NEM TÖRTÉNT, HOGY SZERETNÉNK, HOGY MARADJANAK A SZOBROK.

Ennek hiányában automatikusnak vették a beleegyezést, és el is vitték a szobrokat.
Simon nehezményezte a tájékoztatás késlekedését, elvárta volna, hogy a polgármester, vagy az intézményvezető kiálljon, elmondja, mi várható, és hiányolta a szobrok itt tartására tett lépéseket.

A polgármester szerint azonban a '13-as siker kulcsa az volt, hogy akkor még nem készült föl a komáromi erőd a szobrok fogadására, és az úgy volt még januárban is, amikor vele kategorikusan közölték, hogy akármit csinál, el fogják vinni a szobrokat.

Ezért nem írt levelet, hanem áttekintette a szerződést és a jogszabályt, de nem látott olyan akadályt, amivel meg tudta volna akadályozni a szobrok elvitelét.

Polgármesteri önkritika: lehetett volna karakánabb

Az érzelmi vonatkozásokkal ugyanakkor Bálint József is azonosul, hiszen ő is kötődött a szobrokhoz, de cáfolta, hogy az intézménynél ne tudtak volna a szállítók érkezéséről, csak a látogatóközpontot érhette váratlanul. Az ő tájékoztatásuk azért maradt el, mert az intézményvezető figyelemét elkerülte, hogy ott is vannak szobrok.

A POLGÁRMESTER A TÁJÉKOZTATÁSBAN LEHETETT VOLNA KARAKÁNABB

– zárta a témát önkritikai kísérlettel dr. Bálint József polgármester, hozzátéve azonban, hogy az intézményvezető, és ő maga sem tett mást, mint végrehajtotta a jogszabályi előírásokat, újra emlékeztetve, hogy a képviselő-testület döntésével a város költéségre elkészíttethetjük a másolatokat a későbbiekben.

Ám „vörös farokként” – utalva Angeli Gabriellának az ÖKO-pontnál való alkalmazására – hozzátette:

Annak pedig örülök, hogy megint egy intézményi dolgozó támadja az intézményét. Később erre válaszként Angeli nyomatékkal kérte, hogy a polgármester ne mossa egybe képviselői és munkavállalói tevékenységét.