2024. 03. 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
: 396 Ft   : 367 Ft Benzin: 615.4 Ft/l   Dízel: 656.6 Ft/l   Írjon nekünk

Nem törvénytelen, de szabálytalan – Kormányhivatali állásfoglalás az árajánlatkérések ügyében

Illés György Cinó  |  2015. 12. 09., 13:54

Szeptember végén tartották azt a testületi ülést, amelyen a Kft.-k átvilágítására érkezett árajánlatokról tárgyaltak. A vita során dr. Bálint József polgármester azt mondta, hogy ő kérte föl az egyik céget, és kérte, hogy más ajánlatokat is kapcsoljanak be. Az eljárás szabályosságát illető kétségei miatt dr. Filvig Géza szó szerinti jegyzőkönyvezést kért, később pedig a megyei Kormányhivataltól, mint felügyeleti szervtől kért állásfoglalást. Ez most megérkezett, a polgármester azt föl is olvasta a múlt csütörtöki testületi ülés napirendjei előtti tájékoztatásában a városházán.

Az ominózus testületi ülésről hangulatos tudósítást készítettünk, majd erről az ajánlatkérés ügyről külön összefoglalót is közöltünk, amelyben olvasóink véleményét is kikértük. Érdekességképpen: az akkori cikkünkhöz kapcsolódó közönségszavazás során szavazók cirka 30%-a semmi aggályosat nem talált az eljárásban, ami a társadalmi immunrendszerünk, közpénzekkel kapcsolatos érzékenységünk kissé zsibbadt állapotáról adhat aggasztó jelzést.
Másfelől több mint 40% vélte teljesen törvénysértőnek az eljárást, amely szerintük Bálint József székébe kerülhetne, ha bíróság elé vinnék az ügyet. Ők a jelek szerint a másik irányban lőttek túl a célon.

A Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal az állásfoglalásért hozzá folyamodó képviselőnek és az érintett polgármesternek november küldött leveleiben fejtette ki álláspontját az esetről. Bálint József a múlt csütörtöki, december 3-ai önkormányzati testületi ülés nyújtotta nyilvánosságot használta föl, hogy a napirendek előtt tájékoztassa a beszerzésekre vonatkozó javaslat tárgyában írott levél tartalmáról a képviselőket, valamint a közvéleményt.


Forrás: Illés György / KALOhírek

A Kormányhivatal törvényi jogkörével élve, a beszerzési rendjéről szóló szabályzat betartásának elősegítésére tett javaslata – a jegyzőkönyvben rögzített, olvasóink által már ismert előzmények összefoglalása után – pontokba szedve az alábbiakat tartalmazta:

  • Az ajánlatkérő jogkör gyakorlója a polgármester.
  • Az ajánlattételre fölkérendő szervezetekről dönthet: a polgármester.
  • Az beszerzési eljárás az ajánlattételi felhívásnak legalább három ajánlattevő részére közvetlen, egyidejű megküldésével indul.
  • Az, hogy Bálint József megkérte Makra Zsoltot, hogy javasoljon olyan egyéni vállalkozót, vagy gazdasági társaságot, aki, illetve amely foglalkozik önkormányzati cégek átvilágításával, nem törvénytelen.
  • Ám az ajánlattételi felhívást az ajánlattevők részére közvetlenül meg kellett volna küldenie.

Fölhívta a polgármestert, hogy a továbbiakban e szerint járjon el, ez irányú döntéséről adott határidőig tájékoztassa a Kormányhivatalt, illetve amennyiben a javaslatot nem fogadja el, azt indokolja is.

A polgármester azonban bejelentette: természetesen a javaslatot elfogadja.

Ez sem törvényességi észrevételnek nem minősül, sem pedig más egyéb eljárásnak. Tehát a Kormányhivatal lényegében kimondta, hogy „nem volt törvénysértő a polgármester”, de máskor egyidejűleg ki kell küldeni a három fölhívást – zárta bejelentését dr. Bálint József, aki kommentet nem kívánt fűzni az elhangzottakhoz.

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!
Ehhez a cikkhez 21 darab hozzászólás érkezett. A kommentekhez gördítsen lejjebb.
Hozzászólások (21 db)
Joco
2015-12-10 08:34:06
Ja bocsánat tegnap elrontottam a nyugdíjasoknak a karácsonyi 2000 Ft -ok már jönnek is tegnap és ma is viszik a postások ez kb 6.000.000 Ft az adófizetők pénzéből! De az alapítványoknak + 180.000 EZER az nem. A KFC megígért sportfejlesztés lezáró 500.000 helyett csak 320.000 na ez az über gáz. Képmutato bagázs a vezetővel az élen. Nem törvénytelen csak szabálytalan és ezt még hangoztatja is! Nesze neked tiszta kézzel!
ki
2015-12-26 15:13:37
Akik egyszer már bemocskolták a kezüket 1990-2010-ig , azoknak vajon mitől lenne tiszta a kezük ? nem is értem ezt a nevetséges kampány szlogent. Hogy jutott az eszükbe ? az rejtély . A Júdáspénz szintén nevetséges (igaz kínunkban nevetünk, h jól meghintáztatták a várost ezek) A nyugdíjasokat vették meg a választások során,és ez roppant elkeserítő, hogy rájuk építettek , és nem a fiatalokra . Szégyen !!!!!!
Réfy Vilmos
2016-01-08 00:26:55
Mi volt az, amivel megvették a nyugdíjasokat? Mi volt a júdáspénz? Mivel lettek megvezetve? Honnan lehet azt tudni, hogy a választók nyugdíjasok voltak. Ja és kik-és mivel mocskolták be a kezüket 20 éven keresztül?
kisbéta
2016-01-11 10:27:19
mert szerinted makulátlan tökéletes városvezetés volt a 20 év alatt? A kampány része volt a nyugdíjasoknak a 2000 ft visszaállításra való ígéret. egészen biztosan voltak nem nyugdíjas választók is, de azt is tudjuk , hogy kik húzna a régi vezetéshez. Mert újra idősek táborává vált az önkormányzat . A fiatal dolgozók jelentős részétől megszabadultak, csak azért mert az előzőben voltak alkalmazva. Tudjuk , mindenki a saját bútordarabját viszi magával , mert ez részeben bizalmi kérdés is, de, akkor ezek miért támadták amazokat, hogy ők pl nyugdíjba, előnyugdíjba küldet régi dolgozókat és fiatalokat vettek fel ? Tudod , nagyon jól, hogy megy az egymásra mutogatás, nagy a megosztottság a városban és sosem lesz itt béke . :(
Kalotroll
2015-12-09 23:52:39
Nevem nem lényeges mert beszari vagyok kiírni. Nem magam miatt, azon családtagjaim miatt, akik valamilyen formában is kapcsolódnak az önkormányzathoz. (Bár már a heckerek már tudják a piacon, minek is írjam ki)
Eszembe jutott a kampány miatt feljelentett, kényszerhelyzetbe került parkgondozó esete. Akkor ugye feljelentés történt. Filvig Géza most nem jelentett fel senkit, hanem állásfoglalást kért. Itt a különbség!
Egy baloldali városvezetés, akik a végsőkig hisznek a piac mindenhatóságában, ilyen piackorlátozó intézkedést hoznak? El tudja képzelni valaki egy vállalkozóról, hogy majd hoz másik ajánlatot ami kedvezőbb mint az övé? Nem kell itt a szerecsenmosdatás, meg az elbagatellizálás. Ki akarták játszani a 3 ajánlat szabályt, de ehhez is bénák voltak...
Köszönjék meg Filvig Gézának, hogy most szólt és nem akkor amikor már többrendbeli és súlyosabb ügyek torlódnak fel!
Joco
2015-12-09 23:32:29
Vili többször leírták én csatlakozom, hogy a komment azert van hogy elmondhassuk őszintén. Ha te névvel szíved joga de én amíg a családtagjaim érintettek az önkormányzatnál addig nem irom ki a nevem. De lehet utána sem. Ez erről szól. Szerintem igen is szabálytalan! És kicsit törvénytelen is de mivel nem döntöttek ezert nem törvénytelen. Köszönhetően Filvig Gézának! Lehet sokakat bánt az igazság és az erkölcsösség. Engem zavar Angeli Gabriella szerződése is. Semmit nem tesz a városért de maganak egy erkölcstelen visszaalkalmazást elintéz. Nem lepődnék meg azon sem ha hirtelen megszűnne ez a szerződés és valahol máshol hirtelen megint kommunikálna szintén az önkormányzat pénzén. Na ebből van elege mindenkinek! Loibl dupla állás nulla teljesítmény sok pénz. Angeli "idegesítőhang" Gabriella bújtatott szerződés és sok mindenbe okoskodás irányítva a polgármestert jócskán túllépve hatáskörét! Guszti mindenhez értő tanácsadó sok pénzért mindenhonnan kitiltva. ...... és sorolhatnám a 20 évig kiskiralykodó bosszúálló embereket. De és itt van a de... 2014pály szeptembere óta nyitva van számtalan pályázati forrás, mennyire pályázott Kalocsa? Mennyit nyert? Milyen elképzelés van? Mi az irány? Milyen célok vannak? Mennyi kapcsolat van ehhez? Hol van egy akár helyettes államtitkár vagy ügyintéző! ? Sehol! Na ez a gáz! Kalocsa 0000000000 ennyi nulla ezzel a csapattal. És ezek után ne engem kérj számon a nevem és a kritikáim miatt hanem a vezetőket! Főleg Jóskát aki függetlenséget ígért egy mszp DK csapattal mindezt egy Újhelyi kapcsolattal akit a kampány ota nem láttuk nem hallottunk (van elég baja neki és pártjának is). Tiszta kézzel igért szakértő csapatot ehelyett jó a Villanyszerelő Cice a pénzügyi bizottság élére.... Jött egy gombnyomogató Lakatos "mosó" Jancsi....jött egy ingyenkaja guru kőműves Romesz.... Jött egy Csegevara Koppány ........ egy Karatéka alpolgi. De hol vannak a pályázatokra és lobbira és nyerésre képes vezetők???? Akik irányt mutatnak?
Réfy Vilmos
2016-01-08 00:05:07
Nem akarok veled vitatkozni, mert nem tudok név nélkül. Ilyen nincs ,hogy félnivalód van. Vagy vállald a neveddel az építő szándékú kritikát, vagy - ha félnivalód van - maradj csöndben. De, hogy álnév alatt sértegeted a város lakóinak választott képviselőit és vezetőit, az sunyiság. Vagy akkora "professzor" vagy, hogy megengedheted magadnak? A leírt szakkifejezéseidből arra tudok következtetni, hogy 2010 és 2014 közt, az akkori városvezetés környezetében tevékenykedhettél. Én -mert a nevem alatt írok- akkor se és most se engedem (engedhetem) meg magamnak, közismert, városvezetőket, képviselőket a gúnynevükön, becenevükön, vagy akár a keresztnevükön említsek, pedig sokukat ismerem személyesen. Azért nem, mert nem illik, nem való. Nem tudom, ismerős-e neked ez a fogalom?
Joco
2015-12-10 00:08:58
Török Ferenc és csapata ekézésén kívűl semmit eredmény nincs! Csak vagyon elherdálás! Ha az előzőek eladták volna a kalocsakomot vagy barmilyen ingatlant már a fejüket vették volna! Ehelyett a Jóska már a sokadik vagyonvesztést okozza! Beszéli a hülyeségeket és már számtalanszor bebiznyosodott hogy hazudik.
Arrol nem is beszélek hogy csak a csókosok kapnak megbízást sokkal nagyobb pénzért mint azt előtte ellátták. Ott van a Magóné féle intézmény ami a honlapon található adatok szerint 120 millióbol gazdálkodik. Ha az előzőek kft-ét és még minden egyebet hozzáadok sem tartok a felénél! És nem falunapos paprika napok voltak hanem egy Ket harom szinvonalas fesztivál. A parkgondozó ???? menza ???? a vagyon ???? Nézzünk már a lapok mögé. Mindenhol a szakértelem és a kompetencia hiánya! Meddig tart ki a kalocsakom ára? Már most azt mondják nincs pénz semmire, főleg nem karácsonyi iskolai alapítványok vagy sport egyesületek támogatására 100 200 ezer forintokért. De van pénz ingyen palacsintára ( a Németh Jóska nem ingyen dolgozik) meg nyugdíjasok 3000 ezrére kb 6.000.000 összértékben. De szegény gyerekek vagy gyerek sport egyesületek menjenek ....... á kezdem az emberi butaságon felhúzni magam! Sőt ha még akarnám konkrétabb is lehetnék de nem teszem. Egyszerűen nem latom a fejlődést csak a bosszút és a visszamutogatást. Mikor eszmél Kalocsa és zavarja el ezeket az őskövület populista műfüggetleneket a Pécs Á-ba?
Joco
2015-12-09 18:46:35
Mindíg báb volt most sem valtozik! Gyenge lábakon áll Kalocsa nehogy belebukjon mindenbe! Báb Bólint Bálint. BBB...BBB... mint régen a reklámban! Szakmaisagrol ne beszéljünk a káder diplomás! A joghoz egy józan paraszti ésszel gondolkodo tobbet ért.
Réfy Vilmos
2015-12-09 22:21:47
Nem lenne csoda, ha a "gyenge lábakon álló" Kalocsa belebukna mindenbe, hiszen a megelőző időszak, erős lábai is "elbotlottak". Nevem a válasz elején van, Joco!
Mihály
2015-12-09 18:07:21
Már megint szinte arra büszke a polgármester, hogy nem törvénytelen amit csinált, csak szabálytalan. Mondhatom szép! Mi lenne, ha nem ilyen nagy "szakértelemmel" dolgozna. Legalább a jegyző szólna neki, mire figyeljen, lejáratja magát a Jóska.
Réfy Vilmos
2015-12-09 22:36:01
Két hónapos megfontolás után érkezett a "nyomós" válasz. Jól megfontolták. Óriási szabálytalanságra hívta fel a figyelmet a Kormányhivatal! Mintha én 50km/ó helyett 52-vel mennék és a haragosom kikényszerítene a rendőrből egy ejnye-bejnyét.......
A szakértelem az, amikor tudja valaki, hogy hol a határ a rugalmasság és a törvénytelenség között; A polgármester ezt jól ismeri, ha hiszi Ágika, ha nem. Az a hír járja, hogy megheckelték a KALO hírek-et és már mondogatják is itt-ott, kik írnak a különböző nevek alatt. hmmm...

Mihály
2015-12-12 21:18:52
Kedves Réfy Vilmos! Az senkit nem érdekel, ha maga 50 helyett 52 megy. De ha a polgármester szabálytalanul költi a város pénzét, az párunkat zavar. Nem kell velünk egyetérteni. Törvénytelenségért börtön jár, szabálytalanságért figyelmeztetés, most ez történt, Remélem nem jutunk el a börtönig. Vállalkozóként lehet rugalmas a vezetés, amikor saját (vagy kölcsön kért) pénzét költi az ember, de ezt maga jól tudja, ha közpénzzel gazdálkodik nincs helye szabálytalanság mögé bújt rugalmasságnak.
m.drienn
2015-12-11 09:48:58
Az ilyesfajta pletykákat tudni kell a helyén kezelni!
Borbély-Juhász Ágnes
2015-12-11 09:37:38
Kedves Vilmos! Szeretném leszögezni, hogy a KALOhíreket senki nem "heckelte meg". Szolgáltatónk minden tőle elvárható, szükséges intézkedést megtesz az adatok biztonsága érdekében, gondoskodik azok megfelelő szintű védelméről, különösen a jogosulatlan hozzáférés ellen.
Réfy Vilmos
2016-01-08 00:40:49
Azt írtam, hogy "az a hír járja, hogy megheckelték", és nem állítottam, de kösz a megnyugtatást.
Réfy Vilmos
2016-01-08 00:36:06
A cikk címén kívül sehol nem olvastam, hogy szabálytalan volt, csak azt, hogy a kormányhivatal törvénysértést nem állapított meg. Nem tudom, hogy egy polgármester önálló döntési joga mekkora értékhatárig terjed, de úgy gondolom, hogy ez egy ilyen döntés lehetett...., tehát nem 52-vel ment 50 helyett, hanem 48-al....
Ágika
2015-12-11 14:19:46
Ezek szerint a jó öreg Vili bácsi bekamuzott valami kommunistásat? Érdemes volna kicsit szélesíteni az információ befogadását és nem csak az ATV-ből, a HVG-ből, Népszavából meg szűk baráti körből tájékozódni!
Réfy Vilmos
2016-01-08 01:06:49
Azért bővebben kifejthetnéd, hogy mit jelent az, amikor a "jó öreg Vili bácsi bekamuzik egy kommunistásat"? Tudod mivel a nevem alatt írok, itt nem engedhetem meg magamnak, -csak gondolom - hogy kit kommunistázzál le, Ágika! A múlt rendszerben az Édesapám köztisztviselő volt(Járási főorvos), én meg a nevemet viselve jártam minden reggel ministrálni és nem féltem és a Szüleim se féltek.. Azóta nem járok sűrűn a templomba, amióta azok és a gyermekeik járnak, akik akkor nem jártak és köztük van olyan is akitől félni kellett volna... Én nem fenyegetőzöm, - nem is vagyok olyan helyzetben -csak irritálnak a sértő kommentek, amikhez még a nevét sem adja az írója, pl. Te. Információimat olyan széles körből szerzem be, hogy azt Te álmodban sem tudod elképzelni és ha a szűknek nevezett barátiköröm megtisztelne, elámulnál, hogy az milyen tágas kör.
Ágika
2015-12-10 09:58:31
Aha, értem! Szóval nincs miért aggódni, hiszen szabad a vélemény! És még Te kérdezed, hogy miért nem vállalják sokan a nevüket a nyilvánosság előtt? Hát azért Réfy Vilmos, mert itt és most Te is fenyegetőzöl, de ezzel nem vagy egyedül. Az egész bagázs tevékenysége nem szól másról csak erről! Nincs eredmény, mert nem csinálnak semmit, de a másik oldal vádolása, lejáratása nem esik nehezére egyikőtöknek sem. Gratulálok, a fagyi visszanyalt!
Ágika
2015-12-09 16:13:45
És ez az ember volt évtizedekig Török Gusztáv jegyzője, a törvényesség őre! Gartulálok! Egy egyszerű, szabályos ajánlatkérés is meghaladja képességeit. Azt beszélik a városban, hogy elhangzott egy ülésen a Bólogató szájából, hogy most már mindent szabályosan fog csinálni. Kérdem én: akkor az elmúlt 14 hónapban hogy csinálta? Ahogy az Angeli/Loibl páros diktálta neki? Gyenge báb.

Még több friss hír

2024. 03. 26., 09:00
Decemberben ünnepelte egyéves születésnapját a „kultúrpiac”, de már a város várva várt nagyrendezvényei sorába tartozik a kézműves és kistermelői vásárt, és kulturális csemegéket összekötve a piacteret élettel megtöltő közösségi esemény, amelyet évszakonként tartanak meg, tavasszal a húsvét ünnepe előtt, virágvasárnapon.
2024-03-26 08:33:40
A Paks II. projektbe most bekapcsolódó szereplők jó referenciát szerezhetnek a nukleáris iparban, és később komoly eséllyel pályázhatnak nemcsak a környező országokban, de az Európa- és világszerte induló atomerőmű-beruházások beszállítóiként is. Mindezt a Paks II. Zrt. elnök-vezérigazgató mondta el a Portfolio konferencián. Jákli Gergely arról beszélt, hogy a paksi beruházáson megszerezhető referencia megnyitja ezt a piacot a vállalkozók számára. Kiemelte, hogy vannak új atomerőmű-építési és üzemidőhosszabbítási projektek, ahol szakemberekre, vállalkozásokra van szükség, különösen olyanokra, akik már tapasztalatot szereztek nukleáris területen. (x)

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2024. 03. 28., 08:45
Mindegy milyen gépjárművet vezetünk, az alkohol fogyasztása tilos! Még >>>
2024. 03. 27., 10:50
Összegyűjtöttünk néhány egyszerű, de annál nagyszerűbb locsolóverset gyerekeknek! Még >>>
2024. 03. 27., 09:56
A világnap célja, hogy felhívja a figyelmet a tényre: száz emberből egy autizmus spektrumzavarban érintett. Még >>>
2024. 03. 27., 09:06
Egy fiatal férfi kért segítséget március 26-án a reggeli órákban, hogy tőlük külön élő édesapja egy késsel megszúrta édesanyját. Még >>>
2024. 03. 26., 16:00
Értékes emberi kapcsolatok, barátságok, segítőkészség és jókedv. Ezek a szavak jutnak először eszembe, amikor a március 23-24-én megrendezett kiskőrösi Agrár Expóval kapcsolatos benyomásaimat elevenítem fel. Még >>>
2024. 03. 26., 13:49
A revizorok megjelenésére a hivatali munkaidőn túl is számítani lehet. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK