2025. 11. 15. szombat
Albert, Lipót
: 385 Ft   : 331 Ft Benzin: 582 Ft/l   Dízel: 586 Ft/l   Írjon nekünk

Ötven százalékkal emelkedett a központi háziorvosi ügyelet önkormányzati támogatása – Tavaly a választások miatt kérték az emelés elhalasztását

Zsiga Ferenc  |  2020. 03. 03., 09:05

Huszonkét önkormányzat a kalocsaival együtt folytatott nemrégiben tárgyalásokat a központi háziorvosi és házi gyermekorvosi ügyelet magasabb támogatásáról az ügyeletet működtető Morrow Medical Zrt.-vel. A kötelező önkormányzati feladat ellátására szerződött cég a településenkénti 20 forint/hó/fő támogatást 35 forint/hó/fő összegben javasolta megállapítani. Ám a tárgyalások eredményeként végül 30 forint/hó/fő mértékű emelésben állapodtak meg. A nagyobb támogatásra a képviselő-testület február 28-i ülésén bólintottak, így az erre a célra fordított kiadás a tervezettnél 1,9 millió forinttal magasabb összegben terheli a város idei költségvetését.

Amint azt az előterjesztést jegyző dr. Filvig Géza polgármester elmondta: a legutóbbi emelés 2018. január 1-jén történt. Tavaly azért maradt el az erről szóló tárgyalás, mert ezt az önkormányzati választásokra hivatkozva kérték a feladat ellátására szerződött cégtől.

A Morrow Medical Zrt. azonban nem csak erre hivatkozva kezdeményezte, immár türelmetlenül a településenkénti közel kétszeres, 35 forint/hó/fő önkormányzati támogatást.

A cég indokai között a 2006 óta alig változott finanszírozás, az orvosi és a szakdolgozói béremelések generálta magasabb ügyeleti és szakdolgozói óradíjak is szerepeltek. A polgármester hangsúlyozta, év közben aligha van mód arra, hogy az önkormányzat esetlegesen új szolgáltatóban gondolkodjon. Ugyanakkor azt is tudomásul kell venni, ha ezt a kötelező önkormányzati feladatot a helyhatóság maga próbálná megoldani, az jóval nagyobb összeggel terhelné a város költségvetését.

Ezt utóbbira dr. Körmendy Szabolcs, a Pénzügyi és Vagyonellenőrzési Bizottság elnöke is felhívta a figyelmet, aki elmondta: például Dunavecsén ennek az összegnek a többszörösét költik erre a célra, ugyanis a dunavecsei önkormányzat nem szereződött külső céggel.


Forrás: KALOhírek / Zsiga Ferenc


Az elnök hozzátette: idén már szeptemberben megkezdik az erről folytatott tárgyalásokat a Morrow Medical Zrt.-vel, hogy a 2021. évi költségvetésbe már a reális, az adott évre szóló támogatási összeg kerüljön.

A bizottsági elnök szólt arról is, hogy a jövőre nézve természetesen lehet tájékozódni, esetleg más szolgáltató után nézni, de ez most nem az a pillanat. Mindebből adódóan a bizottság támogatja a 20 forintról 30 forintra történő emelést.

Dr. Bagó Zoltán a témához kapcsolódóan azt az álláspontját fejtette ki, hogy szerinte az emelés mértéke magas. Mint utána nézett, a Morrow Medical Zrt. tulajdonosi köre további két egészségügyi cégben tulajdonos. A három cég árbevétele több mint 5 milliárd forint, és több száz millió forint a nyeresége. Erre figyelemmel a szavazásnál nem fogja támogatni az emelésről szóló határozati javaslatot.


Forrás: KALOhírek / Zsiga Ferenc


Dr. Bagó Zoltán hozzászólására dr. Körmendy Szabolcs reagált, aki felhívta a figyelmet, hogy a cég tevékenységi köre szerteágazó, így nem lehet tudni pontosan, melyik tevékenységből származik a magasnak tűnő nyereség. Ugyanakkor az ellátás biztonsága nem hagy kétséget a felől, hogy ebben a helyzetben az a felelős magatartás, hogy a cég magasabb támogatási igényét méltányolni kell.

A TESTÜLET VÉGÜL AZ ELLÁTÁS BIZTONSÁGA ÉRDEKÉBEN IS, EGY ELLENSZAVAZAT MELLETT MEGSZAVAZTA A 20 -RÓL 30 FORINT/FŐ/HÓ ÖNKORMÁNYZATI TÁMOGATÁST.

Mindez közel 1,9 millió forinttal jelent nagyobb kiadást, mint amennyit erre a célra a 2020. évi költségvetésben terveztek. A többlet kifizetést a költségvetés tartalék keretéből biztosítják.


Forrás: KALOhírek / Zsiga Ferenc


Amint azt megállapítható, a költségvetés egészét tekintve még így sem megrendítően magas összeg aháziorvosi, házi gyermekorvosi ügyelet támogatására fordított össze, ami az eddigi közel 4 millió forint helyett most 5 millió 666 ezer forint lett.

Azt azért szükséges tudni: mivel az önkormányzat kötelező feladatellátását szerződéssel vállalta az egyébként döntően nem környékbeli orvosokat foglalkoztató egészségügyi cég, a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelőtől (NEAK) ettől függetlenül megkapja a háziorvosi, házi gyermekorvosi ügyelet ellátásáért járó állami normatívát.

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

Még több friss hír

2025. 11. 13., 13:58
November 15-én, szombaton este Dusnokon a néptánc és a cigány zene kapja a főszerepet. A dusnoki Művelődési Házban a Magyar Nemzeti Táncegyüttes és a Kossuth-díjas Lakatos Mónika FolkTriója gondoskodik a fergeteges hangulatról – tánctanítással, koncerttel és táncházzal várják a közönséget.
2025-11-12 11:38:08
December 6-án, szombaton délután igazi karácsonyváró hangulat költözik a kalocsai Művelődési Központba. A „Száncsengő és Mikulás-varázs” címmel megrendezett városi Mikulás-ünnepség kézműves foglalkozásokkal, zenével és természetesen a Mikulás érkezésével várja a kicsiket és nagyokat.

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2025. 11. 15., 05:44
Miske idén is közös összefogással szeretné ünnepi díszbe öltöztetni a falut Még >>>
2025. 11. 15., 05:41
Csütörtökön igazi nyomozói hangulat uralkodott a Kunszentmiklósi Rendőrkapitányságon, ahol a helyi iskolák tanulói mérhették össze tudásukat a Sherlock Junior vetélkedőn. A diákok egy kitalált bűntény megoldásán dolgoztak – profi körülmények között. Még >>>
2025. 11. 14., 13:29
A hétvége és a jövő hét eleje is változatos időjárást tartogat: a ködös, szürke reggeleket helyenként napsütés váltja, hétfőn azonban hullámzó hidegfront hoz kiadós esőt és erős szelet. Még >>>
2025. 11. 14., 10:52
Minden évben november 14-én tartjuk a Cukorbetegek Világnapját, amely a világ egyik legnagyobb egészségügyi figyelemfelhívó eseménye. A nap célja, hogy ráirányítsa a fókuszt a diabétesz megelőzésére, a szűrés fontosságára és az érintettek támogatására. Még >>>
2025. 11. 14., 09:43
Szokatlan esetre ébredtek a kiskunhalasi rendőrök: egy betörőt a lopott árukkal együtt találtak meg alvás közben egy bolt padlóján. A férfit kihallgatták és elengedték, de délután már újabb üzletben próbálkozott – ekkor már őrizetbe vették. Még >>>
2025. 11. 13., 15:15
Tragikus közlekedési baleset történt csütörtök délelőtt Baján, a Vöröskereszt téren. Egy 80 éves nő a kijelölt gyalogátkelőn próbált áthaladni, amikor egy autó elütötte. A mentők közel egy órán át küzdöttek az életéért, de nem tudták megmenteni. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK