2024. 07. 22. hétfő
Magdolna
: 390 Ft   : 358 Ft Benzin: 616.4 Ft/l   Dízel: 623.5 Ft/l   Írjon nekünk

Tizenötmilliós ivóvíz-beruházásra pályázik Kalocsa – Hálózat-rekonstrukciós munkák a főutcán és a Ciglidi úton

Illés György Cinó  |  2019. 02. 06., 13:46

Hosszú évek óta görgetett probléma, hogy a város ivóvízrendszere elöregedett, nagy része felújításra szorulna, amit rendszeresen jeleznek a szétdurrogó csövek, a csőtörések. A víziközmű vállalatnál a fogyasztói díjbefizetésekből nem képződnek tartalékok e célra, és eddig a kormányzat sem írt ki rá pályázatokat. Most igen, amit Kalocsa igyekszik is kihasználni, méghozzá két vezetékszakasz kiváltására is, köztük részben a főutcai fásítási programot szükségszerűen megelőző közműfejlesztés céljára. Másik pályázati lehetőséget kihasználva a barákai ivóvízbázis vízkinyerő berendezéseit, illetve a szennyvízrendszert további közel tízmillióból fejlesztené városunk, 3,8 milliós saját erő és 1,1 milliós tulajdonközösségi hozzájárulás mellett.

Városunk ismert problémája az ivóvízhálózat elöregedett, műszakilag egyre kevésbé megbízható volta, amellyel már a KALOhíreken is foglalkoztunk.


Forrás: Kalohírek archív

Arról, hogy a Szent István útnak a buszmegálló felé eső harmadán csak akkor kezdődhet a fasor rekonstrukciója, amikor a szükséges közmű-rekonstrukciós munkálatok lezajlottak, a fásítási koncepció elfogadása kapcsán döntött a testület, azzal, hogy az addig hátralévő 2-3 év elegendő lehet a szükséges források felkutatására.

Kapóra jött tehát a most megjelent minisztériumi pályázat, azonban abba az említett szakasz mellett a Ciglidi út egy részét is bevonták. Erre a műszaki indokokon túl azért is szükség volt, hogy elérjék a minimálisan megpályázható támogatási összeget, amit a főutcára tervezett beruházás költsége nem lett volna elegendő.


Forrás: Kalohírek archív

Most a január 24-én tartott testületi ülésen tárgyalt javaslat alapján az Innovációs és Technológiai Minisztérium által kiírt pályázatra adott be igényt városunk. A minisztérium a víziközművek állami rekonstrukciós alapjából nyújtható támogatásra írt ki pályázatot, összesen mintegy másfél milliárd forint keretösszeggel. A szennyvízhálózatok fejlesztésére külön pályázati lehetőséget nyitottak meg.

A MEGPÁLYÁZOTT ÖSSZEG LEGALÁBB TÍZMILLIÓ ÉS LEGFELJEBB SZÁZILLIÓ FORINT LEHET.

A pályázat benyújtásáról az ellátásért felelős – azaz az önkormányzat – konzorciuma, illetve az ellátásért felelős, valamint a Víziközmű Szolgáltató közös konzorciuma jogosult.

A TELJES KÖLTSÉG 70 SZÁZALÉKA NYERHETŐ EL A PÁLYÁZAT KERETÉBEN, ÍGY 30 SZÁZALÉK ÖNRÉSZ SZÜKSÉGES.

KALOCSA VÁROSA ÖSSZESEN MINTEGY 15,5 MILLIÓ FORINT ÉRTÉKŰ BERUHÁZÁSRA PÁLYÁZIK, AMELYBŐL KÖZEL 10,9 MILLIÓ VOLNA A TÁMOGATÁS ÉS NEM EGÉSZ 4,7 MILLIÓ AZ ÖNRÉSZ.

A támogatás elnyerése esetén a beruházásra fordítható összeg mintegy kétharmada, 10.420.000 Ft a Szent István király út 57-től 89-ig terjedő, 365 folyóméteres szakaszának ivóvíz hálózatának rekonstrukciójára irányulna, míg a fennmaradó, hozzávetőleg ötmillió forintból a Ciglidi úti ivóvízhálózat újulhatna meg 400 folyóméteren.


Forrás: Kalohírek archív

A pályázat benyújtásának határideje február 28. A pályázat kedvező elbírálás esetén

A FEJLESZTÉSEKET A TÁMOGATÓI OKIRAT ALÁÍRÁSÁTÓL SZÁMÍTOTT EGY ÉVEN BELÜL, DE LEGKÉSŐBB 2020. MÁRCIUS 31-ÉIG KELLENE MEGVALÓSÍTANI.


Víziközmű energiahatékonysági fejlesztések

Pályázatból fejlődhetnek a víziközmű rendszer gépészeti berendezései is, amennyiben a múlt hónap végén benyújtott pályázat sikeres lesz. A fejlesztés célja a géppark korszerűsítésével az energiahatékonyság növelése, kisebb elektromos áram fogyasztású berendezések beépítésével.

A szolgáltató javaslata szerint három jelenleg működőképes, de korszerűtlen szivattyú cseréjére kerülhet sor: egy ivóvíz hálózati szivattyút váltanának ki a Foktő-barákai vízbázison, illetve a kalocsai szennyvíztelepen 2 szennyvíz átemelő cseréje történhetne meg eredményes pályázat esetén.
A pályázat benyújtásáról január 24 én sürgősséggel döntött a kalocsai képviselő testület.

A kalocsai pályázat kedvező elbírálása esetén Barákán Grundfos márkájú, hárommillió 450 ezer forint értékű hálózati szivattyú kerülne beépítésre, a szennyvíztelepen pedig két Flygt gyártmányú központi átemelő szivattyút szereznének be, amelyek a kalocsai szennyvíztelepen kerülnének beépítésre. Ezek egyenként 3 millió 175 forint értéket képviselnek.

Az elnyerhető 4,9 milliós támogatási összeggel és a 3,75 millió saját forrással, valamint Kalocsa Térség Szennyvíz és Ivóvíz Vízrendszer Tulajdonközösségének 1, 15 milliós hozzájárulásával így összesen 9 millió 800 ezer forintból valósulhat meg a tervezett fejlesztés, amitől az ivóvízszivattyú esetében legalább 10%-os, a szennyvízszivattyúk esetében legalább 5%-os energiafogyasztás-csökkenés várható – ez ugyanis a pályázat benyújtásának feltételei közt szerepel.




Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

Még több friss hír

2024-07-16 14:32:06
Életének 77. évében elhunyt a Kalocsai SE hajdani elnöke, szakosztályvezetője, edzője és nagyszerű játékosa Farkas András, a „Bandika”. Mert mindenki csak így ismerte és nevezte nyugdíjasként is a sütőipari vállalat egykori gazdasági igazgatóját, aki ekkor már több száz embert irányított.

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2024. 07. 21., 18:54
A jövő hét végén már a közepes szintet is elérheti a pollenkoncentráció. Még >>>
2024. 07. 20., 09:43
Az állatok egyre gyakrabban támadnak emberre, ennek ellenére civil szervezetek tiltakoznak a törvény ellen. Még >>>
2024. 07. 19., 19:28
Az üzletvezető felismerte, a kecskeméti rendőrök pedig elfogták a tolvajokat. Még >>>
2024. 07. 19., 18:16
Itt megtudhatja, hogyan alakult folyóink vízállása szerdán. Még >>>
2024. 07. 19., 11:31
A új pszichoaktív anyagok a legveszélyesebb kábítószerek. A rendőrség látókörébe egyre több ilyen szert áruló társaság kerül. Ezúttal Jánoshalmán csaptak le az egyenruhások - VIDEÓVAL! Még >>>
2024. 07. 19., 09:46
Rendőrök, katonák és a lánglovagok közös erővel mentették az állatokat. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK