2026. 01. 16. péntek
Gusztáv
: 386 Ft   : 332 Ft Benzin: 582 Ft/l   Dízel: 586 Ft/l   Írjon nekünk

Az élet nem áll meg a Dal után sem – Hamarosan itt az új lemez

Mayerné Répási Adrienn  |  2019. 02. 17., 09:28

A Leander Kills harmadik alkalommal vett részt az Eurovíziós előválogatón a Dal 2019 műsorában. Nagy sajnálatunkra a harmadik körben kiestek és nem jutottak be a végső döntőbe nagyszerű dalukkal. Köteles Leandert kérdeztük a jövőbeli terveikről.

- A Dal című vetélkedőn tavaly a döntőig meneteltetek, de a Leander Kills idén kiesett a harmadik előválogatón. Hogy éltétek meg?

Utólag is szeretném megköszönni az összes kalocsainak a támogatást. Azt hiszem, ezt mondhatom a Salvus nevében is, akikkel kézen fogva távoztunk az idei elődöntőből. Sosem tekintettünk versenyként a Dal-ra. Már harmadszorra vett részt ezen a Leander Kills, én pedig személy szerint ötödik alkalommal szerepeltem a műsorban. A Dal leginkább arra jó, hogy minél több mint új emberekhez eljuthassunk általa a mainstream médián keresztül. Sajnos egyetlen ponttal csúsztunk le a tovább jutásról, de semmi gond ezzel, így jobban fel tudunk így készülni a hamarosan megjelenő lemezünk turnéjára.

- Mikor jön ki a lemez és merre turnéztok majd?

- Február 22-én jelenik meg a harmadik Leander Kills lemez Luxusnyomor címmel és az egész tavasz a lemezbemutató turnéról fog szólni. Március 14-én újra lesz egy nagyszabású szimfonikus koncertünk, amelyre már az összes jegy elkelt. Ezért baromi hálásak vagyunk rajongóinknak. Aztán pedig jön a mérhetetlen mennyiségű fesztivál, szóval idén sem fogunk unatkozni, nem áll meg az élet. De egyelőre még a Dal akusztik versenye sem zárult le, ott továbbra is tudtok szavazni ránk.

- Apropó Dal. Miről szól a ti dalotok és a klip?

- Arról, hogy már 15 éve élek Kalocsa helyett Budapesten, de-a fiúk és magam nevében is mondhatom, hogy lassan elég volt. Azt hiszem, hogy aki vidéken nő fel, az nem bírja túl sokáig a nagyvárosi életet. Elvesztettem a kapcsolatot a természettel és hiányzik a nyugalom, a tér.

- Említetted a turnét. A kalocsai rajongók bizonyára kíváncsiak rá, hogy mikor léptek fel felénk?

- Bármikor, amikor hívnak. Bár kicsit nehéz ügy, sajnálatos, hogy mennyire nincsenek már ott a fiatalok, de ami késik, az nem múlik…

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

Még több friss hír

2026. 01. 13., 10:22
A Fidesz kongresszusán bemutatták a párt mind a 106 egyéni választókerületben indítandó jelöltjét. Egyes körzetekben volt meglepetés is. Ismertetjük a körzetünkben induló jelölt eddigi pályáját, a kongresszus főbb üzeneteit és a Fidesz Bács-Kiskun és Tolna vármegyei képviselőjelöltjeinek listáját.
2026-01-09 10:26:11
A Gubányi Ferenc edzette Méhecskék SE vezeti bajnoki csoportját az őszi záráskor, ráadásul egyszer botlottak csupán a bajnokság első felében a LUA Baja otthonában (3-1). Gólkülönbségük is parádés (114-6), amely 24 megszerzett bajnoki ponttal párosult.

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2026. 01. 15., 07:18
A RedP program keretében drogprevenciós előadást tartott Kiskunfélegyházán Tarnóczy László rendőr ezredes. A cél az volt, hogy a fiatalok hiteles információkat kapjanak a kábítószer-használat veszélyeiről és következményeiről. Még >>>
2026. 01. 15., 07:14
Bár az időjárás az elmúlt napokban enyhülni látszik, a külterületen élők helyzete továbbra is fokozott odafigyelést igényel. Még >>>
2026. 01. 15., 07:00
Örömteli hír érkezett a kalocsai állatmenhelyről, összesen 11 darab új, szigetelt kutyaház érkezett meg, amelyek jelentősen javítják a menhely lakóinak komfortját, különösen a hideg téli időszakban. Még >>>
2026. 01. 14., 10:30
Egy látszólag egyszerű közúti ellenőrzés komoly leleplezéssé vált még tavaly december második felében az 54-es főúton. Még >>>
2026. 01. 14., 10:26
Vészhelyzetben sokan azért esnek pánikba, mert nem tudják pontosan megmondani, hol tartózkodnak. Még >>>
2026. 01. 13., 13:21
Rendkívüli felhívást adtak ki az ország több térségére a várható veszélyes időjárási körülmények miatt. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK