2021. 12. 05.
Vilma
: 364 Ft   : 322 Ft Benzin: 480 Ft/l   Dízel: 480 Ft/l   Írjon nekünk

Húszévesen a szakma nagy öregjei közt – Fiatal dusnoki fellépő Cini szülinapi koncertjén

Tóth Barna  |  2018. 01. 18., 09:16

Egy fiatal dusnoki énekes, Várkonyi Egon is vendégszerepel Zalatnay Cini 70. születésnapja alkalmából rendezendő jubileumi koncerten. Várkonyi Egon nem kisebb nevek mellett lép színpadra, mint Dévényi Tibor, Elek István, Koós János, Muck Ferenc, Papp Gyula, Takáts Tamás, vagy épp Varga Miklós. Portálunknak azt is elárulta, hogyan vezetett az útja a zenei pályára, valamint kitért Zalatnay Saroltával való megismerkedésükre és a születésnapi koncerten történő fellépésének történetére is.

Alaposan kilóg a dusnoki Várkonyi Zoltán Egon Zalatnay Sarolta énekes február 5-én tartandó születésnapi koncertjének fellépői sorából. A dusnoki fiatalember, aki a Nagyasszonyunk Katolikus Iskola keretei közt folyatatott tanulmányai révén városunkhoz is erős szálakkal kötődik, az Erkel Ferenc színházban megrendezésre kerülő eseményen a magyar rock-, pop- és tánczene hírességei közt lép színpadra. Az ifjú tehetség a nagykoncertről, valamint eddigi pályafutásáról is részletesen beszélt portálunknak. Elsőként arról kérdeztük, hosszas komolyzenei előtanulmányok után miért választotta a könnyűzenét:

Már kiskoromban is seprűnyélből faragott ,,mikrofonnal” táncoltam a TV előtt. Ebből kifolyólag nagymamám ötéves koromtól kezdve, ahogy lehetett, beíratott zongoraórákra. Ezen a hangszeren művészeti intézmény keretein belül tíz éven keresztül tanultam. 2009-től foglalkozok az énekléssel, több éven keresztül jártam magánénekórákra Szegedre, ahol Andrejcsik István Artisjus-, Juhász Gyula- és Dömötör-díjas operaénekes volt a mesterem az opera műfajában. 2012 és 2013 nyarán a Szegedi Tudományegyetem Zeneművészeti Karának mesterkurzusára kaptam meghívást a tanár úrtól. A kurzusok alatt operaénekesek képzésére szolgáló gyakorlatokat, kis darabokat énekeltem olaszul, minden nap." – ismertette előképzettsége állomásait a fiatal dusnoki énekes tehetség. Mint elmondta, a szegedi kurzusok ideje alatt már abból is rengeteget tanult, hogy figyelemmel kísérhette, végigkövethette a kurzus operaszakos és komolyzenével foglalkozó, részben külföldről érkezett hallgatóinak instruálását, illetve próbáit.

Mint büszkén említette, a kurzus végén az énekeseket kísérő zongorista megjegyezte, hogy egy szép tenor lehetőség is benne van Egon hangjában. Ám a könnyűzene szabadossága a kezdetektől fogva magával ragadta, ezért a mutálás után tudatosan nem tért vissza a komolyzenéhez.

Az opera egy csodálatos műfaj, imádom hallgatni, de számomra túl kötött, hiszen precízen ragaszkodni kell a kottában lévő hangokhoz, így véleményem szerint az alkotói szabadság nehezen tud érvényesülni. De mellette az is közrejátszott, hogy nem szerettem volna színész lenni. Viszont próbáltam az operában tanult technikákat, levegővételt, hasznos dolgokat átvinni a könnyű zene műfajába, és úgy érzem, hogy ez nekem sikerült is az évek során. Közben sokat énekeltem templomokban, esküvőkön és különböző rendezvényeken." Várkonyi Zoltán Egonnak Jelenleg a Budapesti Utópia Stúdióban készülnek dalai, az Omegában jelenleg billentyűsként dolgozó Földi Albert segíti a zeneszerzésben.

Örülök, hogy ebben a stúdióban tevékenykedhetek, hiszen többek között az Edda Művek is itt készültek, emellett Presser Gábor és Zalatnay Cini is dolgozott az Utópiában." – nyilatkozta portálunknak a dusnoki énekes, azt sem rejtve véka alá, hogy honnan az ismeretsége Zalatnay Saroltával:

2014-ben egy szegedi stúdióban készítettük el első dalomat, amit az eurovíziós dalversenyre szántunk. A már elkészült felvétellel és a versennyel kapcsolatosan több managgerrel és produkciós irodával tárgyaltunk, emellett olyan művészekhez is eljuttattam a hanganyagomat, akiket a zenében nagyra becsülök. Köztük volt Cini is. Úgy gondolom, hogy Zalatnay Cini a magyar könnyűzene egyik legmeghatározóbb alakja, hangjával és dalaival több generációnyi családi emlék szellemi támogatója."

Az énekes arra is kitért, hogy 2015-ben Zalatnay Sarolta életmű-kiállításán találkoztak először személyesen, ahol a dusnoki fiatalember a ’Szervusztok régi barátok’ című dalát adta elő. Amint fölidézte, Cini már az első perctől kezdve nagyon kedves és emberi volt hozzá, innentől kezdve aztán egyre szorosabbra fűződött kapcsolat alakult ki a két énekes között.


Az évek alatt baráti, majd szinte családias kapcsolatba kerültünk Cinivel, barátnőivel és a rajongói csoporttal. Cini nagyon jó ember, mindannak ellenére, hogy a média sokszor torz képet ad a hírességekről, így róla is. Ezeket én cáfolom, ő nagyon közvetlen ember, és nincsenek sztárallűrjei.” Portálunknak arról is beszélt Várkonyi Egon, hogyan csöppent az illusztris, ám egész más korosztályt képviselő társaságba, és a koncerttel kapcsolatos érzéseiről is nyilatkozott.

Zalatnay Cini decemberben töltötte be a 70. életévét. Ezt egy Jubileumi Nagykoncert keretein belül ünnepli meg kollegáival, barátaival és a kedves közönséggel a rangos Erkel Színházban február 5-én. A helyszín azért is nagyon jelentős, mert Cini itt kezdte a pályáját, és több Táncdalfesztivált is nyert az Erkelben. Cini többször hallott énekelni, hiszen megismerkedésünk is a zenével szorosan összekapcsolódik. Nagy megtiszteltetésnek érzem, hogy Cini úgy gondolta, helyem van a nagykoncertjén, olyan nevek mellett, mint Varga Miklós, Takáts Tamás vagy Koós János, a zenekari kíséretet a Reflex Zenekar és a Monarchia Szimfonikus Zenekar művészei fogják szolgáltatni olyan kiváló művészek közreműködésével, mint Papp Gyula, Muck Ferenc vagy Elek István." – sorolta a jubileumi koncerten vele együtt színpadra lépő hírességeket Várkonyi Zoltán Egon, aki az általa zsinórmértéknek tekintett, igazi zenei értékeket főként az örökzöld slágerek világában lelte meg. Amint mondta, fontosnak tartja a régi, letisztult, kikristályosodott értékeket a zenében, hiszen ezek kiállták az idő próbáját. Ezek tükrében próbája saját zenei tevékenységeit is végezni, ugyanakkor a szakma jelenéről nincs hízelgő véleménnyel.

Kiskoromban Cserhátin, Zalatnayn és Edith Piafon nőttem fel. Bármilyen érdekes, gyerek létemre ez a „világ” fogott meg engem igazán. Ma már a zenei szakmában sok a „tucat”, hiszen minden második ember énekes szeretne lenni, ezért sajnos nagyon felhígult ez a szakma. Próbálja mindenki követni a „nyugatot”, miközben a magyar zene haldoklik. Ma már nincsenek olyan előadók, akik olyan slágerekkel színesítenék a zenei palettát, mint Máté Péter, Zalatnay, Demjén Rózsi vagy Cserháti Zsuzsa." – nyilatkozta portálunknak a fiatal dusnoki énekes, akinek portálunk ezúton kíván sok sikert a szülinapi koncertre, és a további folytatáshoz!

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

videok  legfrissebb videók

2019. 08. 09., 11:29
Terefere Pécsi Viviennel. Interjúalanyaink: kalocsai kötődésű, tehetséges fiatalok. Téma: vágyak, álmok, tervek, alkotások, aktualitások. Viven első beszélgetőtársa 18 éves koráig élt városunkban, amelynek közvéleménye röplabdacsapatunk erősségeként ismerhette meg őt. De mi van vele most, egy jó évtized után? Meg fognak lepődni!

Még több friss hír

2021. 12. 02., 09:50
Napokon belül több mint kétszáz ajándékcsomagot juttat el gyermekotthonban élő gyerekeknek a Paks II. Zrt. A két új blokk létesítéséért felelős társaság Mittler István kommunikációs igazgató tájékoztatása szerint idén – ahogy az előző években is – több karitatív akcióhoz csatlakozott. (x)
2021. 12. 01., 18:59
Közeleg a karácsony, a szeretet ünnepe. Egyre többet gondolunk szeretteinkre – és egyre többször érezzük szorítóan rövidnek az adventi készülődésből hátra lévő időt. Ez az időszak arra is szolgál, hogy sorra vegyük, fölkeressük ismerőseinket, barátainkat, jókívánságokkal köszöntve őket az ünnep közeledtével. A szeretet szép kifejeződése a meghitt ünnepen az ajándékozás is – annál nagyobb gondot jelent, hogy kinek mit és hol vegyünk meg. Segítünk!

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2021. 12. 04., 15:17
Az igazoltatás előtt egy őzet ütött el a férfi, és a tetemet az autójába rakta, hogy azt ellopja. Még >>>
2021. 12. 04., 08:57
A negyedik játéknaphoz értünk, nézzük a feladványt! Még >>>
2021. 12. 04., 08:52
A TEIT támogatásával tette egy-egy mikuláscsomaggal örömtelibbé a kalocsai óvodás gyerekeknek a Mikulás-napot a koronavírus-járvány árnyékában a kalocsai önkormányzat. Még >>>
2021. 12. 03., 17:15
Sajnálattal tudatjuk, hogy elhunyt a kedd délután történt Vasút utcai baleset sérültje. Még >>>
2021. 12. 03., 14:15
A dekoratív mikulásos ajtódíszeket akár kisgyerekkel együtt is el lehet készíteni. Még >>>
2021. 12. 03., 13:12
December 5-én, Advent második vasárnapján délután 17.00 órakor érseki szentmise keretében megáldják a Szent István király (egykori Jezsuita) templomban az idei év új főzésű pálinkáit Szent Miklós püspök, a pálinkafőzők védőszentje közbenjárását kérve. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK

  kiemelt hírei

hirdetés