Augusztus nyolcadikán, szombaton ismét megtelt élettel a kalocsai Művelődési Központ udvara. Az Udvari Riffek programsorozat színpadán ezúttal a Country Road, a New Generation és a Duna Rock Akusztik csapott a húrok közé, igazi minifesztiváli hangulatot hozva a városba.
Múlt hétvégén újabb állomásához érkezett a Kalocsai Innovációs és Közművelődési Központ Közösségi Zenés Estek – Udvari Riffek sorozata, amely ezúttal három kiváló együttest fogadott a Művelődési Központ ünnepi díszbe öltözött belső udvarán.
Forrás: Kiss Dániel/KALOhírek
Érkezésünkkor épp a County Road tagjai hangoltak, akik John Denver 1971-es klasszikusával, a zenekar saját stílusában újraírt „Országút, vigyél haza…” című dallal nyitották a fellépésüket.
Forrás: Kiss Dániel/KALOhírek
Az est során a szervezők hideg italokkal és látványos fényfestéssel várták a kikapcsolódni vágyókat, akik a New Generation és a Duna Rock Akusztik kiváló produkcióját is meghallgathatták az est során.
Szerzőként szerzett tapasztalatai nyomán vágott új kiadó alapításába Gyuricza Mártával közösen Rédei Viktória író, a betű & kép független könyv- és képregénykiadó vezetője, akivel májusban megjelent új kötetéről, a Vélt és valódi falakról, írásról, kiadásról és a magyar képregény helyzetéről is beszélgetünk a Fókuszban Podcast legújabb adásában.