2024. 03. 29. péntek
Auguszta
: 396 Ft   : 367 Ft Benzin: 615.4 Ft/l   Dízel: 656.6 Ft/l   Írjon nekünk

„Kedves közönség! Hálásan köszönjük…” – Szétfeszítette a filmzenekoncert a színházat

2019. 04. 03., 18:16

Múlt szombaton egy tűt sem lehetett volna észrevétlenül leejteni a Városi Színházban, akkora tömeg zsúfolódott a teátrum nézőterére (és mellé, és az előterébe, és a színház melletti térre), hogy megnézze, vagy legalább meghallgathassa a Kalocsai Fúvószenekar és a Kalocsa Kamarakórus tavaszi koncertjét.

A filmzenei klasszikusokon nyugvó repertoárt három hónapon át gyakorolta a zenekar, kiegészülve a kamarakórussal, aminek meg is lett az eredménye, hiszen már a programindító ABBA, majd Queen-egyveleg gyakorlatilag egy másik világba repítette a nézőt, hallgatót – és a varázslat folytatódott körülbelül másfél órán át.

Az egyes darabokhoz vetített háttér társult, nem csak zenében, de alakjában is megidézve például Freddie Mercury-t, mi több, a Csillagok háborúja filmek jól ismert zenei témájának játéka közben „megelevenedett rohamosztagosok” tűntek fel a színpadon, magukkal ragadva a vezénylő Betlenné Dajkó Ágnes karnagyot, akinek Gruber Tamás pattant a helyére.

Meglepetésekből, élményekből, és jutalmakból sem volt hiány, hiszen a zenekar átadta az általa előzetesen meghirdetett óvodás rajzverseny helyezettjeinek ajándékait, valamint hagyományosan új gazdához került a zenekar vándorserlege, ami a következő egy évet Németh Tamás ütős zenésznél töltheti.

Látva a koncert iránti hatalmas igényt, joggal merül fel a kérdés, hogy lesz-e ráadás.

Ebben a formában sajnos biztosan nem

- mondja a karnagy, hiszen több „kisegítő” zenész is közreműködött a szombati koncerten a legteljesebb hangzás érdekében, nem beszélve a teljes legénységgel felálló Kalocsa Kamarakórusról a zenekar mögött. Ez akkora „embertömeg”, amit nagyon nehéz mozgatni.

Betlenné úgy véli, hogy jövőre vagy támogató jegyekkel biztosítják, hogy aki be szeretne, az be is tudjon jutni a koncertjükre, vagy a sportcsarnokba költöztetik azt.

- Szeretném, ha jövőre a születésnapunk jegyében telne a koncert, és minden korábbi közreműködőt meghívnánk, akikkel az évek során együtt álltunk a színpadon, beleértve a kórust, a néptáncosokat, vagy éppen a mazsoretteket. Ehhez biztosan kicsi a színházi színpad – így Betlenné, aki arról is boldogan vetett számot, hogy szombaton 250 ezer forint adomány gyűlt össze az urnáikban a közönség részéről, amit egy névtelen mecénás 100 ezer forinttal megtoldott, vagyis az áhított tenorkürt megvásárlása elől minden elvi akadály elgördült. Egy jobb minőségű hangszer ugyanis 200 ezer forint nagyságrendnél indul, amelynél így jóval többől gazdálkodhat az együttes.

- posztolta másnap este hivatalos közösségi oldalán a zenekar.

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

Még több friss hír

2024. 03. 26., 09:00
Decemberben ünnepelte egyéves születésnapját a „kultúrpiac”, de már a város várva várt nagyrendezvényei sorába tartozik a kézműves és kistermelői vásárt, és kulturális csemegéket összekötve a piacteret élettel megtöltő közösségi esemény, amelyet évszakonként tartanak meg, tavasszal a húsvét ünnepe előtt, virágvasárnapon.
2024-03-26 08:33:40
A Paks II. projektbe most bekapcsolódó szereplők jó referenciát szerezhetnek a nukleáris iparban, és később komoly eséllyel pályázhatnak nemcsak a környező országokban, de az Európa- és világszerte induló atomerőmű-beruházások beszállítóiként is. Mindezt a Paks II. Zrt. elnök-vezérigazgató mondta el a Portfolio konferencián. Jákli Gergely arról beszélt, hogy a paksi beruházáson megszerezhető referencia megnyitja ezt a piacot a vállalkozók számára. Kiemelte, hogy vannak új atomerőmű-építési és üzemidőhosszabbítási projektek, ahol szakemberekre, vállalkozásokra van szükség, különösen olyanokra, akik már tapasztalatot szereztek nukleáris területen. (x)

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2024. 03. 28., 08:45
Mindegy milyen gépjárművet vezetünk, az alkohol fogyasztása tilos! Még >>>
2024. 03. 27., 10:50
Összegyűjtöttünk néhány egyszerű, de annál nagyszerűbb locsolóverset gyerekeknek! Még >>>
2024. 03. 27., 09:56
A világnap célja, hogy felhívja a figyelmet a tényre: száz emberből egy autizmus spektrumzavarban érintett. Még >>>
2024. 03. 27., 09:06
Egy fiatal férfi kért segítséget március 26-án a reggeli órákban, hogy tőlük külön élő édesapja egy késsel megszúrta édesanyját. Még >>>
2024. 03. 26., 16:00
Értékes emberi kapcsolatok, barátságok, segítőkészség és jókedv. Ezek a szavak jutnak először eszembe, amikor a március 23-24-én megrendezett kiskőrösi Agrár Expóval kapcsolatos benyomásaimat elevenítem fel. Még >>>
2024. 03. 26., 13:49
A revizorok megjelenésére a hivatali munkaidőn túl is számítani lehet. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK