2026. 02. 19. csütörtök
Zsuzsanna
: 378 Ft   : 319 Ft Benzin: 582 Ft/l   Dízel: 586 Ft/l   Írjon nekünk

Koncert vízkeresztkor – A Kalocsa Kamarakórus a vasárnap esti mise után lépett közönség elé

Illés György Cinó  |  2023. 01. 13., 08:52

Január 6. vízkereszt napja, amikor a napkeleti bölcsek, Gáspár, Menyhért és Boldizsár gyermek Jézusnál tett tisztelgő látogatására, a kánai menyegzőn tett első csodára – a víz borrá változtatására –, valamint az ünnep névadó eseményére, Jézus színre lépésére és a Jordán folyóban Keresztelő Szent János általi megkeresztelésére emlékezik a keresztény világ. A Kalocsa Kamarakórus sokéves hagyományai szerint a vízkereszt ünnepének tiszteletére a rá következő vasárnapon tartott szentmise után kedveskednek koncerttel a közönségének, egyben emelve a karácsonyi időt lezáró szentmise fényét is.

A Szent István király templomban január 8-án délután öt órai kezdettel tartott szentmisét követően egyházi ünnephez méltó repertoárral állt a hallgatóság elé az Englerné Böttger Boglárka vezényelte énekkar, akiknek énekét Csupor Balázs, a Liszt Ferenc AMI tanára kísérte orgonán. Ez egyébként a mostani koncert újdonsága volt, mivel általában a capella szokott énekelni a kórus.

A repertoárral kapcsolatban a kórusvezető elmondta: főleg egyházzenei alkotásokat adtak elő, csupán egyetlen darab volt, amely nem egyházzenei mű, de az is beleilleszkedett a templomi miliőbe. Az elhangzott darabok között Bach kompozíciók mellett főleg kortárs zenei művek szerepeltek, esetenként ma élő komponistáktól, például John Ruttertől, aki elég neves ma élő egyházzenei szerző. A ő műve volt a koncert zárószáma, és a közönség tapsa mellett az utólagos visszajelzések szerint is nagy tetszést aratott a hallgatóság körében.


Forrás: Kapitány Bánk


Az alkalom kapcsán Englerné Böttger Boglárka a kórus 2022. évi tevékenységéről is szólt munkatársunknak.

Nagyon jó évünk volt a 2022-es. Viszonylag sok fellépésünk volt, és úgy gondolom, hogy egyre jobban is sikerülnek ezek a fellépések, egyre jobb minőséget tudunk adni. Néhány év után egyre jobban összeszokik az énekkar, és a sok fellépés során elég jól bírja is a kórus a strapát”– nyilatkozta a kórusvezető, aki a legelékezetesebb tavalyi fellépésként a Paks Városi Vegyes Kar advent idején történt, közös koncerttel emlékezetessé tett kalocsai látogatását, illetve a kalocsai csoport ősszel történt paksi vendégszereplését említette.
Az előttünk álló évvel kapcsolatos várakozásairól elmondta:

A 2023. év különleges lesz az énekkar életében, mert idén lesz huszonöt éves a Kalocsa Kamarakórus. Szeretnénk ezt méltóképp megünnepelni az ősz folyamán, amire már most elkezdünk felkészülni, konkrét darabokkal konkrét terveink vannak, amelyekkel a kórus önmagát és közönségét is igyekszik meglepni.”Amint megtudtuk, újdonság a kórus életében, hogy elindították Youtube-csatornájukat, ahová a felvételeket folyamatosan töltik föl, így utólag is meghallgathatóak az általuk előadott darabok, azok számára is, akik egy-egy koncertjükről lemaradtak. Emellett a KalocsaTV csatornáján is visszanézhető jó néhány felvételük, portálunk pedig legutóbb a negyedik adventi gyertyagyújtó ünnepségen készített felvételt a produkciójukról.

A koncertet Betlenné Dajkó Ágnes – szintén a Liszt AMI tanára – szólójátéka osztotta két részre, aki vendégfellépőként Carl Philipp Emanuel Bach A-moll fuvolaszonátáját adta elő.
A szólista és az énekkar egyaránt nagy tetszést aratott a templomot megtöltő közönség körében, akik szűnni nem akaróan, állva tapsoltak a hangverseny végén, amivel sikerült is rávenniük a kórust egy ráadásszámra.

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

Még több friss hír

2026-02-16 18:40:00
Határidő előtt benyújtotta dr. Bagó Zoltán polgármester Kalocsa Város és Intézményei 2026. évi költségvetésének tervezetét. A grémium 12 tagja közül csak hatan adták a tervezetre a voksukat, hatan tartózkodtak, így hamarosan újra napirendre kerül a kérdés. A költségvetés elfogadásának határideje március 15.
2026-02-15 11:28:10
A bokszolók „az ország legnagyobb ilyen versenyét” szervezik, de a Sportcsarnok ingyenes ingatlanhasználatára irányuló kérelmük tárgyalását egyelőre elnapolták. Viszont a Kalocsai Diáksport Bizottság diákolimpiai kézilabdameccsek rendezése céljából benyújtott kérelme zöld utat kapott: a tavasz folyamán négy napon át pattoghat a labda városunkban.
AranyOldal
AJÁNLÓ
szpott.hu
Szpott – rávilágítunk a lényegre
Képbe hozunk másfél percben!
Hírek, sztorik, érdekességek, Kalocsa és a térség legfontosabb eseményei, maximum 90 másodperces rövidvideók formájában a Facebookon, az Instagramon és a TikTokon.
Delfin hangstúdió Kalocsa
Delfin hangstúdió Kalocsa
Hang- és videóanyagok megmentése: VHS kazetták digitalizálása
Zenei felvételek, keverés, masztering, reklám zene készítés, stúdiókörnyezetben zenészeknek és tartalomkészítőknek
Tel.: 06 70 459 48-62
Szigeti Farm
Szigeti Farm
Mezőgazdálkodás, szaktanácsadás, szálláshely
Agrár szaktanácsadás, adminisztráció és pályázatírás, képzés, valamint jogi tanácsadás és rendezvényszervezés
Tel.: 06 70 560 69-10
Agrisk agrárbiztosító
Agrisk agrárbiztosító
Agrisk az agrárbiztosítási specialista!
Az Agrisk egy olyan agrárbiztosításokra szakosodott alkuszcég, aki online is elérhetővé teszi növénybiztosítások megkötését agrisk.hu
Tel.: 06 1 766 45-33
Pilvax Hotel Kalocsa
Pilvax Hotel Kalocsa
Elegáns környezet várja a vendégeket a Pilvax Hotelben
Letisztult stílus, harmonikus terek és egyedi hangulat minden részletben az igényes pihenésért
Tel.: 06 78 678-678
Spirit Fitness & Életmód Stúdió
Spirit Fitness & Életmód Stúdió
Szakértelem, minőség, eredmények. Csatlakozz hozzánk!
Egyedülálló edzések, modern géppark, támogató közösség. Egy hely, ami érted van!
www.spiritkalocsa.hu
Svebo gumiszervíz
SVEBO gumiszerviz & kereskedés
Gyors gumicsere, precíz szerelés és biztonságos közlekedés egész évben
A Svebo Gumiszervizben Kalocsán modern gépekkel, tapasztalt szakemberekkel és kedvező árakkal várjuk. Tel.: 06 78 463-162
Tuti-Festék Kft.
Tuti-Festék Kft. Kalocsa
A Tuti Festékbolt lehengerlő kínálatával színt hoz a mindennapokba
Festékek, lazúrok, festőszerszámok, autófestékek forgalmazása és színkeverés lakossági és szakipari felhasználásra Kalocsán
Tel.: 06 30 385 00-55

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2026. 02. 18., 13:30
A húsvétra készül a keresztény világ Még >>>
2026. 02. 18., 13:26
Országszerte több üzletben is ugyanazzal a „bankjegyes” trükkel csapta be az eladókat Még >>>
2026. 02. 18., 10:46
Lezárt akta: újabb szekszárdi kábítószer-kereskedő ügyében fejezték be a nyomozást. Még >>>
2026. 02. 17., 11:50
Több mint kilencszáz gyorshajtót regisztráltak egy hét alatt Bács-Kiskun vármegyében. Emellett 48 baleset történt, tizennégyen megsérültek. Az ittas vezetők és a helyszínről elhajtó sofőrök ellen is intézkedtek. Még >>>
2026. 02. 17., 10:29
Egy napon belül elfogták azt a 33 éves férfit, aki balesetet okozott Kiskunfélegyháza térségében, majd megállás nélkül továbbhajtott. Az ütközés következtében a vétlen sofőr az árokba sodródott és fának csapódott. A rendőrség segítségnyújtás elmulasztása miatt indított eljárást. Még >>>
2026. 02. 16., 11:00
Február 12-én őrizetbe vettek egy 28 éves kecskeméti férfit, aki a gyanú szerint hónapok óta lopott a városban. Elsősorban kerékpárokat tulajdonított el, de más bűncselekmények is a számlájára írhatók. Végül egy sikertelen értékesítési kísérlet buktatta le. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK