2024. 10. 12. szombat
Miksa
: 401 Ft   : 366 Ft Benzin: 583 Ft/l   Dízel: 590 Ft/l   Írjon nekünk

Megvan a Hang Vagy első elődöntős versenyzője

Borbély-Juhász Ágnes  |  2017. 05. 07., 19:13

Az országos énekes tehetségkutató versenyek stúdióinak mintájára álváltoztatott Platán rendezvényközpontban péntek este tartották a Hang Vagy első válogatóját. Tizenhárom jelentkező, a verseny címadó dala, de tulajdonképpen e szerepkörben maga a zsűri és a műsorvezető is ezen az estén debütált.

Komoly technikai háttérrel, dizájnos háttér- és díszítőelemekkel szinte tévétstúdióvá változott át az első kalocsai tehetségkutató verseny, a Hang Vagy válogatójára a Platán rendezvényközpont péntek este.

Az első körbe besorolt 15 versenyzőből megjelent tizenháromra szép számmal voltak kíváncsiak, nem is hiába érkeztek ennyien, meglepően jó volt a felhozatal, bár ahogy egy ilyen versenyen lenni szokott, voltak felejthető és kiugró produkciók is. A négytagú zsűri azonban senkinek nem gázolt bele a lelki világába, a gyengébben teljesítőket is inkább gyakorlati tanácsokkal igyekezett folytatásra ösztökélni.

Képgaléria megtekintése (41 db kép)

Forrás: Borbély-Juhász Ágnes / KALOhírek


Amit a zsűritagokról tudni érdemes, dióhéjban

Kerekesné Geri Zsuzsanna hangképző, magánének tanár zenei tanulmányait a kalocsai zeneiskolában kezdte zongora, magánének szakon. Érettségi után felvételt nyert a szegedi Zeneművészeti Főiskolára, ahol neves operaénekesektől tanulhatott énekelni. Itt szerezte meg magánének tanári diplomáját, és azóta a Kalocsai Liszt Ferenc AMI vokális tanszak vezető tanára. A szegedi évek után Budapesten kitűnő hangképző tanároknál mélyítette el tudását, számos opera és musical mesterkurzuson vett részt. Több növendéke opera, operett énekes, énekes színész lett, és néhányan országos, területi versenyek első, második helyein végeztek. A pop-rock műfaj jeles képviselői is szívesen tanulnak, tanultak nála. Mint ahogy valamennyi zsűritag is képezte nála hangját.

Kiss Tibor énekes, dalszerző 25 éve kezdte pályafutását. 19 éve a Veracruz együttes frontembere. Számos más sikeres formációban, például a Szekszárd Jazz Orchestra nagyzenekarban is énekel soul, jazz, pop, rock műfajokban. Saját szerzeményei 2010-ben kerültek hanghordozóra. Az éneklés mellett reklámhang és a Delfin Hangstúdió tulajdonosa, hangmestere. Számos zenekar felvételein mint vokál és hangszerelő is közreműködött. 2008-ban a Novák Péter által kezdeményezett országos Kultúrpart dalversenyen első helyezést ért el több saját szerzeménnyel is, melynek kapcsán a Sziget Fesztivál Magyar Dal napján díjat vehetett át. Számos nemzetközileg elismert cég (pl. Instyle, Bravo, Joy magazin, Leier, Openhouse, Blikk, Képes Sport) bízta meg reklámzenéjének elkészítésével. 2012-ben a Jazzy dalversenyen a legjobb 10 közé bekerült saját dalával, az Elfelejtett Szwinges Dallal, amit a Jazzy rádió is játszott.

Kiss Zsuzsa szintén Geri Zsuzsánál sajátította el az alapokat, majd Lakatos Ágnes jazz énektanárnál képezte hangját. 19 éve a Veracruz zenekar énekesnője. Párjával, Tibivel 23 éve énekelnek együtt. Soulblaster zenekarukkal ötször léptek fel a Sziget Fesztiválon, de többször koncerteztek Németországban, Ausztriában és számos helyen belföldön is. Szekszárd All Stars jazz zenekarukkal Finnországban és Franciaországban vendégszerepelt. Reklámhang, háttérvokalista, a Delfin Hangstúdióban készülő dalokban állandó segítség. Többször fellépett szólóban városi gyermek és ünnepi rendezvényeken. A Hang Vagy tehetségkutató verseny elhivatott képviselője, szervezője.

Csapai Szabolcs énekes, szinkronszínész 1996-ban kezdett énekelni az akkor megalakult Xtrabizar zenekarban. Később több zenekarban is énekelt (Bizarre, Semmi Extra, Millennium Rocktársulat, Rocklap), vokalistaként is tevékenykedik. Énekfejlesztését Pély Barna barátjánál kamatoztatta. Jelenleg új zenekarban énekel, mellette szinkronozik.

Képgaléria megtekintése (41 db kép)

Forrás: Borbély-Juhász Ágnes / KALOhírek

Az est háziasszonya Madainé Szilágyi Anita anyakönyvvezető volt, aki a városi rendezvények rendszeres konferansziéja, de aki mint bevallotta, műsorvezetőként most debütált. A verseny menetének és támogatóinak ismertetése után emlékeztette a jelenlévőket a szervezők legfőbb céljára, azaz arra, hogy mindenki jól érezze magát és jól szórakozzon a június 23-ig tartó programfolyamon. A megjelentek figyelmét pedig felhívta arra, hogy a kiosztott szavazólapokon  voksolhatnak a nekik legjobban tetsző produkcióra, szavazatukkal pedig amellett, hogy azonnal az elődöntőbe juttathatnak egy versenyzőt, a válogató végén Hang Vagy ajándékokkal is gazdagodhat a legszerencsésebb közülük.

Az első válogatón tehát 13 jelentkezőt hallgatott meg a zsűri. Lássuk, kik is vállalkoztak a szereplésre!

A versenyt a 20 éves kalocsai Romsics Fanni Rihanna: Diamonds című dalával kezdte, majd az ugyancsak 20 esztendős császártöltési Markó Dorina a Valahol Európában c. musicalből Éva dalával folytatta. Utánuk az X-faktorból már ismert fajszi Benedek Viktória Rúzsa Magdi: Beteg ez a föld című dalával következett. A 9 éves Szentgyörgyi Diána gyermek kategóriában versenyez majd, de dalát ebben az időpontban tudta előadni.

Képgaléria megtekintése (41 db kép)

Forrás: Borbély-Juhász Ágnes / KALOhírek

A 22 éves Varró Dániel, a 30 esztendős Boldizsár Béla, és a 31 éves Mezei Ede már szintén indultak korábban országos tehetségkutató versenyeken, a színpadi rutin már érződött is előadásaikon. Magabiztosan énekelt a 17 éves keceli Gébl Nóra is, ő musical részletet hozott.

Szakács Melitta Conchita Wurst Rise Like a Phoenix című dalát adta elő, Balogh Oszkár Sándor Republic számot énekelt, Kóré Dániel az Ismerős arcok soraival lopta be magát a közönség szívébe. Borbély Barbara először állt színpadon, míg az utolsó fellépő Kecskeméti Péterné Marika néni és férje rutinos előadókként képviselték az idősebb korosztályt.

Az este lehetőséget adott arra is, hogy nagyközönség előtt bemutatkozzon a Hang Vagy címadó dala, Kiss Tibor szerzeménye, amely itt is meghallgatható:

Hogy kik jutnak tovább az elődöntőbe, az majd az összes válogató után dől el, addig válogatónként egy versenyzőt szavazhat tovább a közönség. Most

Benedek Viktóriára esett a jelenlévők választása, így neki már biztosan nem kell hetekig izgulnia a zsűri döntése miatt.

A következő válogatót két hét múlva, május 19-én szintén a Platánban, a harmadikat pedig 26-án az Il Primo étterem előtt tartják a sétálóutcában. Az elődöntő június 2-án, a döntő 23-án lesz.

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

Még több friss hír

2024. 10. 10., 14:59
A kibertámadások számának drámai növekedése globális szinten egyre nagyobb aggodalomra ad okot, különösen az egészségügyi szektorban. A QBE jelentése szerint 2020 és 2024 között több mint kétszeresére nőtt az éves globális kibertámadások száma, 103-ról 211-re emelkedve. Az egészségügyi szektor különösen veszélyeztetett: 2023-ban világszerte több mint 630 zsarolóvírusos incidens érintette az ágazatot, miközben már az orvosi implantátumok gyártóinak is fel kell készülniük a hackertámadásokra. Az MVM Future Talks október 11-i tudományos talk showja szakértőkkel járja körbe a témát.
2024. 10. 09., 13:22
Japán és dél-koreai atomcég is tagja a European Utility Requirements-nek (EUR), melynek küldetése az új atomerőművi projektekre vonatkozó követelményrendszer megalkotása és folyamatos aktualizálása. A szervezet két év után ismét magyarországi rendezvényen vett részt, a szakemberek a budapesti tanácskozást követően a paksi építkezést is megtekintették. (x)

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2024. 10. 12., 16:11
október 12-e lehetőséget biztosít arra, hogy hálával és tisztelettel emlékezzünk az elhunyt szervdonorokra, és köszönetünket fejezzük ki az élő donorok előtt, akik döntésükkel életeket mentettek. Még >>>
2024. 10. 11., 07:17
A németjuhász-malinois keverék az ez évi kutyavásáron került az igazgatósághoz, ahol azonnal megkezdődött a kiképzése. Még >>>
2024. 10. 10., 09:16
A Budapest-Belgrád vasútvonal Budapesttől délre eső építési szakaszán tegnap Szijjártó Péter miniszter személyes részvételével tartott gépbemutatót a V-HÍD. Még >>>
2024. 10. 09., 18:33
A gépjárműveket szétbontották és az abból származó anyagokat az udvaron tárolták, fémkereskedőknek értékesítették, vagy elégették. Még >>>
2024. 10. 08., 10:16
A csalók kizárólag a sértettek regisztrációs és tranzakciós díj címén befizetett pénzét akarták megszerezni. Még >>>
2024. 10. 07., 12:44
Minden olyan magatartást figyelnek, amely vezetés közben a személy- és vagyonbiztonságot a figyelem elvonásával veszélyezteti. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK