2026. 09. 12. szombat
Mária
: 364 Ft   : 314 Ft Benzin: 595 Ft/l   Dízel: 615 Ft/l   Írjon nekünk

Számvetés és új célok – Legtartalmasabb évét zárta a Kalocsai Fúvószenekar

2017. 01. 30., 15:14

Tizenhat éve működik már a Kalocsai Fúvószenekar, amely egyesületi formában is igyekszik az intézményi kereteknél rugalmasabban finanszírozhatóvá tenni a banda működését. A napokban ezen egyesület éves gyűlésére került sor, amelynek a formaságok mellett egyik legfőbb napirendi pontja volt, hogy Betlenné Dajkó Ágnes karnagy-egyesületi elnök számvetést készített a zenekar 2016-os esztendőben elért eredményeiről, teljesített vállalásairól és bepillantást engedett a 2017-es céljaik közé is, amelyből többek között az is kiderül, hogy miért nem lesz idén újévi fúvóskoncert – de ne szaladjunk ennyire előre!

- A Kalocsai Fúvószenekar Egyesület fő tevékenysége a fúvószene népszerűsítése, valamint rendezvények-fellépések vállalása, amelyek a rendszeres próbák nélkül nem lehetségesek – mindezek sikeresen megvalósultak, jelentette ki Betlenné, majd tételesen felidézte, melyek voltak a főbb momentumok, események, mérföldkövek, amelyek meghatározták a zenekar óévét.

- Januárban újévi koncerttel köszöntöttük a közönséget, melynek óriási sikere volt. A zenekar számára a február hónap a felkészülésekről szólt a tavaszi fellépésekre. A hagyományos Tavaszi koncertünket március végén tartottuk, ami egyben születésnapi koncert is volt. Itt vendégszerepeltek a Solti Mazsorett Egyesület tagjai, akikkel már több éves jó kapcsolatot ápolunk, és másodszor szavazta meg a zenekar a kiemelkedő munkáért járó vándordíjat, melyet 2016-ban Lőrinc Áron szaxofon hangszeren játszó társunk kapott – idézte fel az eseményeket a karnagy-egyesületvezető.

- A Föld órája egy nemzetközi eseményen szintén részt vállaltunk, ahogyan Szakmárra is elmentünk, ahová első alkalommal kaptunk felkérést a helyiMűvelődési Központtól és Szakmár polgármesterétől, hogy mutatkozzunk be náluk. A következő eseményünk az Óvodások javára tartott jótékonysági rendezvény volt, amely már harmadik alkalommal került megrendezésre – folytatta.

Forrás: Kalocsai Ifjúsági Fúvószenekar / Facebook

- Részt vettünk a Duna-Tisza közi Fúvószenekari találkozón és versenyen, ami Kiskunfélegyházán rendeztek meg. A versenyen harmadik helyezést ért el a zenekar, amelyről fontos elmondani, hogy ez volt életünk első versenyszereplése. A tavasz utolsó eseménye a hagyományos Pünkösdi fúvószenekari találkozó volt, amely évek óta méltán az évszak egyik leginkább várt városi kulturális eseménye – mondta Betlenné Dajkó Ágnes, majd felidézte, hogy június 11-én nagymarosi meghívásnak tettek eleget, majd a nyár elején Lengyelországba utaztak, ahol egyedüli magyarként képviselték hazánkat az ott megrendezett folklór és zenei fesztiválon.

– Ennek az utazásnak egy tört részét az egyesület pénztára fizette, illetve kaptunk a Kalocsai Önkormányzat, pontosabban a Kulturális Oktatási és Szociális Bizottság által megszavazott 200 ezer forintot, valamint magánszemélyként pályáztam a NKA-nál és sikerült további 400 ezer forint támogatáshoz jutni. Ezek együttesével valósulhatott meg az utazás, amelyről különdíjjal tértünk haza – szemlézte a 2016-os esztendő főbb „kalocsai fúvós eseményeit” a zenekar karnagya.

A szusszanásnyi szüntetet augusztusban újabb fellépések követték Öregcsertőn, Szakmáron, míg az ősszel a Kalocsai Paprikafesztiválon, illetve a móri Nemzetközi Fúvószenei Fesztivál és Versenyen közreműködtek, amelyen a rangos szakmai zsűri arany fokozatúnak minősítette produkciójukat. Az idősek otthonában, és futballmeccsen is fújta a banda, az esztendőnek pedig mondhatni koronája volt az évzáró, Szent Imre templomban megrendezett Karácsonyi hangverseny, amit már hatodik alkalommal tartottak meg – töretlen érdeklődés közepette.

- Nagyon sok támogatást kaptunk civilektől, és itt nem feltétlen anyagi javakra gondolok. Az egyesületi tagoktól és szülőktől folyamatosan érezzük a támogatást, amit ez úton is köszönünk – mutatott rá büszkén Betlenné, azonban a számvetés végére kevésbé örvendetes fejlemények is becsúsznak.

– Sajnos ebben az évben több zenésztársunk vált meg a zenekartól. Ezeknek a távozásoknak elejét kell vennünk, hisz feladatunk a zenekar megtartása, gyarapítása, utánpótlása. Erre a problémára a közösségnek kell megoldást találnia, illetve számítunk a Kalocsai Liszt Ferenc Művészeti Iskola támogatására is – reagál a megoldandó helyzetre, rátérve az idei célokra.

- Hangszerjavításra és apróbb kiegészítőkre lesz szükségünk, illetve kottatartók pótlására. Megállapodásiés kötelezettségi szerződés írtunk alá az OTP pénzintézettel mely20.000 Ft támogatást biztosított számunkra a tavaszi koncert megrendezésére. Az egyesületben betöltött tisztségeket, mint Bajomi Réka pénztáros, Madura Tünde titkár és Bajomi Csaba alelnök, önkéntes alapon végezték tevékenységüket. Nagy felelősséggel és kiválóan végezték munkájukat, amit ezúton köszönök meg – zárta mondandóját Betlenné Dajkó Ágnes egyesületvezető.

A karnagy ugyanakkor azt is elárulta, hogy ebben az évben nem lesz újévi koncertjük, hiszen végigolvasva korábbi sorainkat is kiviláglik, hogy van mit kipihennie az együttesnek, arról nem is beszélve, hogy az ugyancsak nem túl távoli Tavaszi koncertre rengeteg új darabot és sok-sok meglepetést ígér a zenekarvezető, már most. A próbák ugyanis elkezdődtek, és annyit megsúghatunk, hogy a 2017-es kalocsai fúvós tavaszköszöntőn ezúttal nem táncosok, hanem egy énekkar vendégszereplése színezi majd a koncertprogramot. Részletek később!

 

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

Még több friss hír

Podcast

Szerzőként szerzett tapasztalatai nyomán vágott új kiadó alapításába Gyuricza Mártával közösen Rédei Viktória író, a betű & kép független könyv- és képregénykiadó vezetője, akivel májusban megjelent új kötetéről, a Vélt és valódi falakról, írásról, kiadásról és a magyar képregény helyzetéről is beszélgetünk a Fókuszban Podcast legújabb adásában.

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2026. 09. 11., 10:30
Borongós, esős idővel indult a péntek az ország nagy részén. A Nyugat-Dunántúlon több helyen 10–20 milliméternyi csapadék gyűlt össze, a nyugati határ közelében pedig már 20 milliméternél is több eső esett. Még >>>
2026. 09. 10., 13:11
Két embert szállítottak kórházba egy szerdán este történt baleset után, amikor egy személyautó árokba hajtott az 51-es főúton, Dusnok közelében. A bajai tűzoltók emellett Katymár külterületén egy hektáron égő bozótos és száraz fű oltásában is részt vettek. Még >>>
2026. 09. 10., 09:57
Heves széllel és villámokkal érkezett meg a vihar szerda este a térségbe, amely több helyen is komoly károkat és veszélyhelyzetet okozott. Pakson tűz keletkezett egy üres telken, Kiskunfélegyházán pedig egy kidőlő fa halálos tragédiát okozott. Még >>>
2026. 09. 10., 08:53
Nagy szükség van a segítségre: jelenleg 14 kisbaba várakozik a Bajai Szent Rókus Kórházban, akik számára több alapvető higiéniai és egyéb terméket is gyűjtenek. Még >>>
2026. 09. 09., 10:42
Záporok, zivatarok, erős széllökések és akár jégeső is érkezhet a következő napokban. A változékony időjárást egy közeledő front, majd egy mediterrán ciklon alakíthatja. Még >>>
2026. 09. 08., 09:31
Az őszi szüreti rendezvényekkel együtt a mulatságok időszaka is kezdetét veszi, a Bács-Kiskun vármegyei rendőrség azonban arra figyelmeztet: az alkohol és a vezetés nem fér össze. Még >>>
2026. 09. 08., 09:24
Szeptember 8-án a könyvek, az olvasás és az írás fontosságára irányul a figyelem. A jeles nap hivatalos neve ugyanakkor az írástudás nemzetközi napja, amelyet az UNESCO kezdeményezésére tartanak világszerte. Még >>>
2026. 09. 07., 09:32
A hidegebb idő beköszönte előtt újabb segítséget kér a kalocsai állatmentő szervezet. A menhely 11 cicája számára meleg kuckókat alakítanának ki, ehhez pedig használt fa almásládákat várnak a segítőktől. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK