2025. 05. 18.
Alexandra, Erik
: 403 Ft   : 360 Ft Benzin: 588 Ft/l   Dízel: 595 Ft/l   Írjon nekünk

Jövőd a tét! – nagy sikerű Pályaválasztási kiállítás Kalocsán

Zsiga Ferenc  |  2017. 11. 08., 18:37

A Kalocsai Járás szinte valamennyi általános iskolájának 7-8. osztályos tanulója pedagógusaik és szüleik kíséretében látogatta meg a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Foglalkoztatási Főosztálya rendezésében a városi sportcsarnokban november 7-én megrendezett Jövőd a tét! – Pályaválasztás 2017 kiállítást. Az immár tizenhetedik alkalommal 43 iskolával, céggel közösen, kitűnően megrendezett szakmatárlatot Font Sándor országgyűlési képviselő és Kollár Péter, a főosztály vezetője nyitotta meg, majd az egyes pavilonokat látogató érdeklődők nyolc kalocsai üzemben a gyakorlatban is ismerkedhettek azokkal a foglalkozásokkal és hivatásokkal, amelyek leginkább felkeltették az érdeklődésüket.

A város legnagyobb oktatási intézménye, a Bajai SZC Kalocsai Dózsa György Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma éppúgy ott volt a kiállításon, mint mások mellett a kecskeméti Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft., a legnagyobb állami foglalkoztató, a Járási Hivatal, az immár nyelvvizsgáztatásra is jogosult An-Ju Nyelviskola, vagy a Dunán-túl több neves középiskolája. A kalocsai Bajai SZC Kossuth Zsuzsanna Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája a vendéglátóipari, egészségügyi szakmák bemutatásával és népszerűsítésével került a kiállítás látogatói érdeklődésének központjába.

Mint a nyitóbeszédekből is kiviláglott, az állam a pályaválasztási kiállításokkal is fontos szerepet vállal abban, hogy a jövőjüket tervező most még kisdiákok felkészültségüknek, készségüknek, irányultságuknak leginkább megfelelő iskolát, képzőhelyet válasszanak. A cél a diák és a képző hely minél optimálisabb egymásra találása, hogy ez a kapcsolat a későbbiekben is minél gyümölcsözőbb legyen.

Képgaléria megtekintése (16 db kép)

Forrás: Zsiga Ferenc / KALOhírek

Amint azt Kollár Péter főosztályvezető hangsúlyozta: a „Jövőd a tét!” kiállítás résztvevői elsősorban a térség középfokú intézményeivel valamint a duális partnereikkel ismerkedhettek, de éppúgytájékozódhattak a továbbtanulási lehetőségekről, mint a felnőttképző-intézmények ajánlatairól. A gyár- és üzemlátogatások, az élő szakmabemutatók, az ebben közreműködő szakemberek közvetlen impulzusokkal is segítették a döntés előtt álló pályaválasztókat.

Képgaléria megtekintése (16 db kép)

Forrás: Zsiga Ferenc / KALOhírek

A főosztály, mint az egyik legnagyobb kiállító nemcsak az általános iskolákból kikerülő pályaválasztókra gondolt. A kiállítás helyszínén elérhetőek voltak azok a foglalkoztatási szolgálat által nyújtotta lehetőségek is , mint például a Foglalkozás Információs Tanácsadás, vagy az EURES tanácsadás (külföldről hazatérő munkavállalók részére munkaerő-piaci információ nyújtása, valamint biztonságos munkavállalás az uniós országokban). A kiállításon lehetőség volt a http://eletpalya.munka.hu – internet alapú pályainformációs honlap megismerésére is. Az egyes kiállítók ötletesebbnél ötletesebb kérdőívekkel, totókkal tették színesebbé a programot, ráadásul a kérdésekre adott jó válaszokat kis ajándékokkal is jutalmazták.

Képgaléria megtekintése (16 db kép)

Forrás: Zsiga Ferenc / KALOhírek

A főosztály által előre meghirdetett rajzpályázatát Szeg Zsolt, a Kiskőrösi Evangélikus Általános Iskola és Gimnázium 7/B osztályos tanulója nyerte. Ugyan ennek az intézménynek a 8/b osztályos tanulója, Gál Viktória a második, Kohán Roland, a kalocsai Kertvárosi Általános Iskola tanulója a harmadik helyezettnek kijáró jutalmat vehette át dr. Bedics Andrea járási hivatalvezetőtől.

Képgaléria megtekintése (16 db kép)

Forrás: Zsiga Ferenc / KALOhírek

A jó hangulatot csak fokozta, amikor a Kalocsai AMI Bokréta Gyermektánccsoportja a színpadra lépett, illetve a Dózsa középiskola rendvédelmi tagozatos diákjai önvédelmi bemutatót tartottak.

A sikeres, jól szervezett Pályaválasztási kiállítás 2017 kalocsai rendezvény 17 óráig tartott, a Jövőd a tét! szakmabemutató kiállítás Baján, november 14-én folytatódik.

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

Még több friss hír

2025. 05. 16., 10:08
Az atomerőmű nem „polctermék”, azaz a terveket nem lehet csak úgy lekapni a polcról, országonként eltérők a követelmények és mások a telephelyjellemzők. A terveket minden esetben a helyi adottságokhoz hozzá kell igazítani. Ezzel összefüggésben igazolni szükséges, hogy az erőmű tervei megfelelnek a nukleáris biztonsági követelményeknek. Alapvető eszköz erre a célra a biztonsági elemzés, az ezzel kapcsolatos feladatokat a Paks II. projektben a Nukleáris Osztály szakemberei végzik. (x)

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2025. 05. 18., 10:13
Május 18-án ünnepli a világ a Múzeumok Nemzetközi Napját. Az eseményt 1977 óta tartják meg, hogy felhívják a figyelmet a múzeumok kulturális szerepére. Idén a jövő múzeumai és a gyorsan változó közösségek kapcsolatát helyezik fókuszba. Még >>>
2025. 05. 17., 12:18
Árokba sodródott egy személyautó az 51142-es bekötőúton, amely az 51-es főutat köti össze Dunaegyházával. Még >>>
2025. 05. 17., 11:00
Szombaton újabb hidegfronti hatásokra kell számítani, amelyek többeknél kellemetlen tüneteket válthatnak ki. Az érzékenyek különösen figyeljenek oda a szervezetük jelzéseire, és készüljünk a nagy napi hőingadozásra is. Még >>>
2025. 05. 17., 09:28
Súlyos közlekedési baleset történt tegnap délután az 54-es főúton, ahol két személyautó ütközött össze. A karambol következtében ketten megsérültek – és ami ezután kiderült, az még a tapasztalt rendőröket is megdöbbentette. Még >>>
2025. 05. 17., 08:20
Nem jött be a trükközés: hamis iratokkal próbált meg kijutni az országból egy szerb férfi, akit végül a rendőrök kiadatási őrizetbe vettek a francia hatóságok elfogatóparancsa alapján. Még >>>
2025. 05. 17., 08:06
Nem mindennapi leleményességgel próbálta kijátszani a hatóságokat egy cigarettacsempész, akinek járművében kígyószerűen elrejtett dohányárura bukkantak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevetési Igazgatóságának munkatársai. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK