A Bajai Szakképzési Centrum mindkét kalocsai tagintézményében pénteken tartanak nyílt napot. A Dózsa György Szakgimnázium, Szakközépiskola és Kollégium programkínálatáról már tájékoztattuk Olvasóinkat, most azt mutatjuk meg, mi mindennel várja leendő gólyáit és az érdeklődő szülőket, pedagógusokat a Kossuth Zsuzsanna Szakgimnázium és Szakközépiskola.
Az egészségügy, a humán pályák, a vendéglátás iránt érdeklődő nyolcadikosok, osztályfőnökeik és szüleik az iskola tematikus nyílt napján az egyes tanulmányi területekről, az ágazati képzésekről, a szakmaszerzésről kaphatnak felvilágosítást.
Forrás: Kossuth Zsuzsanna Szakgimn. és Szakközépisk.
Az érdeklődők péntek reggel fél nyolctól az iskola (Tomori Pál u. 7.) portáján tudnak regisztrálni. A nyílt nap nyolc órakor az iskoláról, az ott folyó képzésekről és a felvételi elvekről szóló általános tájékoztatóval veszi kezdetét.
Fél kilenctől az intézmény mindkét ágazatának – vendéglátóipar és egészségügy – bemutatására sor kerül.
Forrás: Kossuth Zsuzsanna Szakgimn. és Szakközépisk.
A vendéglátás iránt érdeklődőket egyebek mellett ételkészítési gyakorlattal, kóstoltatással, konyhai eszköz bemutatóval, az üzletvezető, étteremvezető, pincér, szakács, pultos, rendezvényszervező, vendéglátásszervező munkakörök bemutatásával várják.
Az egészségügy ágazat bemutatóján elsősegélynyújtással, újraélesztéssel, vércukor- és vérnyomásméréssel, csecsemőgondozási feladatok, illetve mikroszkópos vizsgálatok és kémiai kísérletek bemutatójával is igyekeznek megismertetni a szakgimnáziumi képzést.
Megjelent a Fókuszban Podcast legújabb adása, melynek vendége Font Sándor országgyűlési képviselő, akivel a november harmadikán átadott CT-berendezésről, a magyar egészségügy helyzetéről, a kalocsai kórház szerepéről, valamint a ’D’ épület jövőjéről beszélgettünk.