2024. 03. 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
: 396 Ft   : 367 Ft Benzin: 615.4 Ft/l   Dízel: 656.6 Ft/l   Írjon nekünk

Nyugdíjasait ünnepelte a Dózsa – A bibliai ihletésű darabot a gólya diákszínészek adták elő

Zsiga Ferenc  |  2018. 12. 23., 09:44

Régi kedves hagyomány a hosszú évtizedek alatt több néven ismert, de töretlenül a város legnagyobb létszámú iskolájában, a Bajai SZC Kalocsai Dózsa György Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma intézményben, hogy a nyugdíjba vonult pedagógusokat, dolgozókat minden évben, a karácsonyt megelőző napokban ünneplik. Az idei nyugdíjas találkozót december 18-án, kedden tartották az Asztrik téri épületkomplexum dísztermében. Az ünnepségen a város számos köztiszteletben álló, immár nyugdíjas pedagógusa, volt munkatársa részt vett.


Forrás: Zsiga Ferenc / KALOhírek

Fekete Antalt, az iskola vezetőjét, tanárait kimondva is örömmel töltötte el, hogy a Dózsa emblematikus tanáralakjait, igazgatóit és munkatársait jó egészségben köszönthetik.


Forrás: Zsiga Ferenc / KALOhírek

Az igazgató ünnepi köszöntőjének külön hangsúlyt adott, hogy egykor maga is tanítványa volt az iskolának, azoknak a pedagógusoknak, akiknek ugyancsak a hagyományoknak megfelelően, idén is a 9.A, 9.B és 9.C osztályok adtak bensőséges, már a karácsonyi hangulatot idéző műsort.


Forrás: Zsiga Ferenc / KALOhírek

A karácsonyi ünnepkörhöz köthető, bibliai ihletésű, de modern formában előadott darab záróakkordjaként az iskola gólya diákszínészei az adventi koszorú mind a négy gyertyáját meggyújtották. A darabot Páncsicsné Balla Renáta, az iskola tanára írta. A díszletet Farkas Tamás tervezte, az informatikai hátteret Anisity Attila, a hangosítást Balogh Gábor tanár biztosította.


Forrás: Zsiga Ferenc / KALOhírek

A nyugdíjas találkozón felszolgált finom vacsora fő fogásait Katona Ferenc, a Dózsa tanára, a rétest és a pogácsát az intézmény cukrász tanulói készítették. Az egy Centrumhoz tartozást is szimbolizálva, az ételeket és az italokat a Bajai SZC Kossuth Zsuzsanna Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája pincér tanulói Balogh Jenő szakoktató irányítása mellett szolgálták fel. A hangulatos rendezvény fehér asztal melletti, részben múlt idéző beszélgetésekkel zárult.


Forrás: Zsiga Ferenc / KALOhírek

 

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

Még több friss hír

2024. 03. 26., 09:00
Decemberben ünnepelte egyéves születésnapját a „kultúrpiac”, de már a város várva várt nagyrendezvényei sorába tartozik a kézműves és kistermelői vásárt, és kulturális csemegéket összekötve a piacteret élettel megtöltő közösségi esemény, amelyet évszakonként tartanak meg, tavasszal a húsvét ünnepe előtt, virágvasárnapon.
2024-03-26 08:33:40
A Paks II. projektbe most bekapcsolódó szereplők jó referenciát szerezhetnek a nukleáris iparban, és később komoly eséllyel pályázhatnak nemcsak a környező országokban, de az Európa- és világszerte induló atomerőmű-beruházások beszállítóiként is. Mindezt a Paks II. Zrt. elnök-vezérigazgató mondta el a Portfolio konferencián. Jákli Gergely arról beszélt, hogy a paksi beruházáson megszerezhető referencia megnyitja ezt a piacot a vállalkozók számára. Kiemelte, hogy vannak új atomerőmű-építési és üzemidőhosszabbítási projektek, ahol szakemberekre, vállalkozásokra van szükség, különösen olyanokra, akik már tapasztalatot szereztek nukleáris területen. (x)

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2024. 03. 28., 08:45
Mindegy milyen gépjárművet vezetünk, az alkohol fogyasztása tilos! Még >>>
2024. 03. 27., 10:50
Összegyűjtöttünk néhány egyszerű, de annál nagyszerűbb locsolóverset gyerekeknek! Még >>>
2024. 03. 27., 09:56
A világnap célja, hogy felhívja a figyelmet a tényre: száz emberből egy autizmus spektrumzavarban érintett. Még >>>
2024. 03. 27., 09:06
Egy fiatal férfi kért segítséget március 26-án a reggeli órákban, hogy tőlük külön élő édesapja egy késsel megszúrta édesanyját. Még >>>
2024. 03. 26., 16:00
Értékes emberi kapcsolatok, barátságok, segítőkészség és jókedv. Ezek a szavak jutnak először eszembe, amikor a március 23-24-én megrendezett kiskőrösi Agrár Expóval kapcsolatos benyomásaimat elevenítem fel. Még >>>
2024. 03. 26., 13:49
A revizorok megjelenésére a hivatali munkaidőn túl is számítani lehet. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK