2024. 03. 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
: 396 Ft   : 367 Ft Benzin: 615.4 Ft/l   Dízel: 656.6 Ft/l   Írjon nekünk

A tavasz hatodik játéknapján szenvedte el idei első vereségét a KSE II. „megyehármas” asztalitenisz-csapata

Tamás Ferenc  |  2019. 05. 10., 09:59

Április 23-án, kedden a tavasz hatodik fordulójában Homokmégyen vendégszerepelt a Kalocsai SE második számú együttese a megyei harmadosztályú asztalitenisz-csapatbajnokság soros fordulójában, ahol a dobogó harmadik fokára hajtó mieink az ezüstérem várományos „mégyiek” oroszlánbarlangjában álltak asztalhoz.

Zsinórban öt győzelemmel a tarsolyában érkezett a KSEII. gárdája a homokmégyi kultúrház nagytermébe, ahol az előzetes eredménysorok alapján

a hazaiak voltak a találkozó abszolút esélysei.

Hiszen a 2018/19-es bajnokság során a soraikban három idegenlégióssal játszó „poták” már 37 bajnoki pontot szereztek, addig a Farkas Zoltán vezette mieink 28 ponttal a Bácsalmással állnak nagy harcban a dobogó harmadik fokáért.

Az összecsapás részleteiről Farkas Zoltán csapatvezetőt kérdeztük, aki a következő értékelést adta a találkozóról:


Homokmégyen próbáltuk megőrizni 5/5-ös veretlenségi tavaszi szériánkat. Közel jártunk a sikerhez, hiszen csupán egy mérkőzésen múlott csak a pontszerzésünk. Sajnos a négy párosból egyet nyertünk csupán, így nagy előnyre tett szert az ezüstérem várományos hazai csapat. Az egyéni mérkőzések már kiegyenlített összecsapásokat hoztak – 8–8-as döntetlennel végződtek –, sőt egy kis szerencsével akár meg lehetett volna számunkra a győzelem is. A három fiatal játékosunk biztosan hozta a nyerhető mérkőzéseit, de a bravúrhoz még ennél is több munka és még több gyakorlás szükséges.
Homokmégy – KSE II. 11–9
Győzteseink: Bíró Alex 4/2, Vida Zolta 4/2, Győri Martin 4/2, Farkas Zoltán 4/2.
Párosban: Vida/Győri 2/1, Harangozó/Kovács 2/0.

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

Még több friss hír

2024. 03. 26., 09:00
Decemberben ünnepelte egyéves születésnapját a „kultúrpiac”, de már a város várva várt nagyrendezvényei sorába tartozik a kézműves és kistermelői vásárt, és kulturális csemegéket összekötve a piacteret élettel megtöltő közösségi esemény, amelyet évszakonként tartanak meg, tavasszal a húsvét ünnepe előtt, virágvasárnapon.
2024-03-26 08:33:40
A Paks II. projektbe most bekapcsolódó szereplők jó referenciát szerezhetnek a nukleáris iparban, és később komoly eséllyel pályázhatnak nemcsak a környező országokban, de az Európa- és világszerte induló atomerőmű-beruházások beszállítóiként is. Mindezt a Paks II. Zrt. elnök-vezérigazgató mondta el a Portfolio konferencián. Jákli Gergely arról beszélt, hogy a paksi beruházáson megszerezhető referencia megnyitja ezt a piacot a vállalkozók számára. Kiemelte, hogy vannak új atomerőmű-építési és üzemidőhosszabbítási projektek, ahol szakemberekre, vállalkozásokra van szükség, különösen olyanokra, akik már tapasztalatot szereztek nukleáris területen. (x)

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2024. 03. 28., 08:45
Mindegy milyen gépjárművet vezetünk, az alkohol fogyasztása tilos! Még >>>
2024. 03. 27., 10:50
Összegyűjtöttünk néhány egyszerű, de annál nagyszerűbb locsolóverset gyerekeknek! Még >>>
2024. 03. 27., 09:56
A világnap célja, hogy felhívja a figyelmet a tényre: száz emberből egy autizmus spektrumzavarban érintett. Még >>>
2024. 03. 27., 09:06
Egy fiatal férfi kért segítséget március 26-án a reggeli órákban, hogy tőlük külön élő édesapja egy késsel megszúrta édesanyját. Még >>>
2024. 03. 26., 16:00
Értékes emberi kapcsolatok, barátságok, segítőkészség és jókedv. Ezek a szavak jutnak először eszembe, amikor a március 23-24-én megrendezett kiskőrösi Agrár Expóval kapcsolatos benyomásaimat elevenítem fel. Még >>>
2024. 03. 26., 13:49
A revizorok megjelenésére a hivatali munkaidőn túl is számítani lehet. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK