Itt találod az összes cikket a „Sorozat” témában!
Tartalmas előadásokat és beszélgetéseket ígért sajtótájékoztatóján dr. Magóné Tóth Gyöngyi, amikor az érdeklődők figyelmébe ajánlotta a szeptember 11-étől újrainduló, hétfőnként a DK közösségi terében tartandó, Kalocsai képeslapok című sorozatuk folytatását. A DK területi igazgatójának vendégei ikonikus helyi személyiségek lesznek.
Kedvenc világjáró házaspárunk, Kocsis Anna és Attila ezúttal Baliról jelentkezett be - meggyőződtek maguk is a kliséről: Bali valóban egy csoda!
A kambodzsai tartózkodásuk végére elérkeztek az első mélypontukhoz az utuk során. Hazajönnek?!
“Megérkeztünk a földi Paradicsomba!” - írják legújabb vloguknál.
Miért nem ajánlott a farzsebben tartani a pénzt? Ki tette a buddhizmust hivatalos vallássá? Melyik király uralkodik napjainkban Thaiföldön? Ezekre, és még több érdekességre derül fény a Kocsis házaspár legújabb videójából! Kövessétek a KALOhíreken kalandjukat!
Kocsis Anna és Attila következő állomása egy eldugott faluban lévő biofarm volt. Ahogy a nevéből is adódik - Mindful Farm - a lecsendesedést, kikapcsolódást, természetközeliséget, a jelen pillanat megélését keresték ezen a helyen. Hogy telt el az ott töltött két hét? Vloguk következő epizódjából kiderül, kövessétek a KALOhíreken utazásukat!
Kocsis Anna és férje Attila Bangkokban állomásoznak napjainkban, körbenéznek a nyüzsgő nagyvárosban. A legeldugottabb részeket kerékpárral fedezték fel, majd bemerészkedtek a kínai negyedbe és a belvárosba is - Kövessétek a KALOhíreken őket!
Most két hetet tekinthetnek át egyben!
Fussa végig röviden a hét híreit! Ha részletesebben is érdekli, a beágyazott linkekről egyetlen kattintással ugorhat a témákat bővebben ismertető cikkeinkre!
Fussa végig röviden a hét híreit! Ha részletesebben is érdekli, a beágyazott linkekről egyetlen kattintással ugorhat a témákat bővebben ismertető cikkeinkre!
Fussa végig röviden a hét híreit! Ha részletesebben is érdekli, a beágyazott linkekről egyetlen kattintással ugorhat a témákat bővebben ismertető cikkeinkre!
Itt a KALOhírek e heti összefoglalója!
Evezés, karate, labdarúgás sportágak kerülnek a második részben terítékre városunk sportéletéből.
Asztalitenisz, atlétika, birkózás, labdarúgás kerül az első részben terítékre városunk sportéletből.
A Család és KarrierPONT legutóbbi rendezvényén az uniós gazdasági helyzetről és kilátásokról és a következő uniós költségvetési ciklus kihívásairól, a Budapest Bank családbarát munkahelyek fönntartásában elért eredményeiről, valamint a megváltozott munkaképességűeket foglalkoztató, városunkban hamarosan számos új munkahelyet létesítő ERFO Közhasznú Nonprofit Kft.-ről halhattak az érdeklődők.
A programsorozat tegnap délután folytatódott volna, ám a koronavírus átírta a forgatókönyvet, így a rendezvényfolyam egy ideig szünetel. A szünet előtti utolsó vendég múlt kedden Szabó Balázs önkormányzati képviselő, a kalocsai Jobbik alapszervezet elnöke volt.
A kalocsai képviselőtestület legfiatalabb tagja, bár nem gondolta volna, két kutya gazdája, szeret a konyhában tevékenykedni, a kampánnyal a választási eredménytől függetlenül csak nyert. Szeret olvasni, de nincs elég ideje rá.
Mondhatni, holtversenyben, hiszen a néptánc és hagyományőrzés szeretetét és küldetését is családjából hozta, nemrégen édesanyjával együtt nyert díjat.
Folytatódik a Művelődési Központ rendezvénysorozata, amelynek első vendége Filvig Géza polgármester volt.
Kisjulit meghívták egy limonádéra. Persze, egy férfi. A lakására. Fölmerülhet a gyanú, hogy talán csak le akarta beszélni róla – először – a melltartót. Hogy hogyan és miért sikerült, vagy nem, azt megtudhatjuk Szűcs Brigitta Zita novellafüzérének legfrissebb darabjából.
Vannak macskások, és vannak kutyások. Mit gondolnak, Kisjuli melyik csoportba tartozik? No, ez is kiderül Szücs Brigitta Zita novellasorozatának mai fejezetéből, amelyben főhősünk az állatorvosnál találkozik a potenciális jövendőbelivel. Vagy mégsem? Mogyorója alapján pedig simán lehetett volna…
Szégyen. Hiszik, vagy nem, szegény Kisjulit is marcangolja néha ez az érzés. Lám, milyen könnyű egy embert megbántani, még csupa jó szándékkal is, főleg, ha az illető egy ilyen érzékeny nő, mint hősünk…
Kisjulinak az internettel gyűlik meg a baja Szűcs Brigitta Zita e heti novellájában.
Kettőt szeretni egyszerre? Kisjulinak nagy a szíve. Még ez is megy neki. Vagy mégse? Szűcs Brigitta Zita e heti novellájából kiderül!
Novellasorozatának mostani epizódjában Szűcs Brigitta Z. a női fodrászüzletek sajátos hangulatát idézi meg, és az ott folyó beszélgetések, ne mondjam, a pletykálkodás mélységeit tárja nem csak női olvasóink okulására, miközben esküvőre készülnek a hajköltemények. Arról pedig van mit csevegni…
Bő egy éven át mosolyogtunk fejcsóválva Bufurc bácsi történetein. Új sorozatunkkal Szűcs Brigitta Z. Léleklibikóka című novellafüzérével azoknak kedvezünk, akik szeretik a kortárs irodalmat, de valami komolyabbra, elgondolkodtatóra vágynak. „Frissített etikai normák” címmel már itt is az első novella, amelynek bevezetésére a szerzővel beszélgettünk.