2025. 05. 24. szombat
Eliza, Eszter
: 403 Ft   : 356 Ft Benzin: 588 Ft/l   Dízel: 585 Ft/l   Írjon nekünk

Kalocsai orvosokat, egészségügyi dolgozókat tüntettek ki Budapesten és Kecskeméten

Zsiga Ferenc  |  2024. 07. 09., 08:57

A kalocsai Szent Kereszt Kórházban június 27-én megrendezett Semmelweis-nap, a Magyar Egészségügy Napja ünnepet követően az anyaintézmény, a Bács-Kiskun Vármegyei Oktatókórház július 4-én, csütörtök délután a Neumann János Egyetem CAMPUS épületében tartotta a nagyhírű magyar orvosról elnevezett naphoz kötődő ünnepségét, amelyen kalocsai egészségügyi dolgozóknak is elismeréseket adtak át. A kalocsai intézményt Tóth-Szivós Etelka, a Szent Kereszt Kórház vezetője és Dr. Tóth Norbert orvosszakmai vezető képviselte.

Dr. Horváth Zsolt orvos-igazgató köszöntőjében kiemelte:

A Semmelweis-napi ünnep alkalmat kínál a távoli és a közeli múltra való visszatekintésre. Ahogy Semmelweisnek is a betegek gyógyulásába vetett hite, akaratereje és a tudása adta a hátteret munkájához, úgy nekünk is ezt az utat kell követnünk.” hangsúlyozta az orvos-igazgató, hozzátéve:

A kórház a távoli és a közeli múltban is szép eredményeket ért el. a követelményeknek megfelelve. A kórház minden dolgozója tudása legjavát adja és a legnagyobb szeretettel, odaadással viseltet a betegek, hozzátartozóik és a munkatársaik irányába.”– mondta Horváth Zsolt, a továbbiakban kifejtve: Biztos vannak hiányosságok, és sajnos a múltból hozott örökség - gondolok itt a Covid-járványra - megtizedelte sorainkat, nehézzé tette az ellátást. A beteg-orvos viszonyt is kicsit megváltoztatta, de ebből is erőt merítünk, és előre tekintünk. A továbbiakban is szép reménnyel nézünk majd akár a kórház, akár a magyar egészségügy állapotának javulására. Ehhez kell egy erős csapat, ami nálunk adott – mondta az orvosi-igazgató, aki elismerését kifejezve zárta beszédét.

Semmelweis Ignácról, „az anyák megmentőjéről” való megemlékezést követően elismeréseket, főorvosi és adjunktusi előléptetéseket, illetve osztályvezetői főorvosi megbízásokat adtak át a munkatársaknak, és gratuláltak az állami, valamint egyéb elismerésben részesült kollégáknak.

Mint Kalocsát érintően elhangzott: a Belügyminisztérium központi ünnepségén a belügyminiszter az életműdíjnak számító Batthyany-Strattmann László Díj miniszteri elismerésben részesítette Id. Dr. Feke Gyula főorvost.
A Dr. Gondos Miklós vármegyei intézményvezető felterjesztésében foglaltak szerint: Dr. Feke Gyula 1976.10.25-én általános orvosi képesítést szerzett a Szegedi Tudományegyetemen „summa cum laude” minősítéssel. 1982-ben belgyógyászati, 2002-ben kardiológiai szakvizsgát, 2015-ben diabetológiai és 2017-ben felnőtt transtorakális echokardiográfiai licencvizsgát szerzett.  1976.10.01-től dolgozik a Kalocsai Kórházban, 1982-től a Belgyógyászati Osztályon. 2006-tól a Kardiológiai Szakrendelésen is részt vesz. 2001 óta az Európai Kardiológus Társaság tagja, 2019 óta „ESC Professional Member”-ként. 2015-től a Magyar Diabétes Társaság „Diabetológus orvosa”. Szakmai érdeklődése a kardiológián belül a kardiológiai és diabetológia határterületeire, a szívelégtelenségre, az ambuláns kardiológiai rehabilitációra, az echokardiológiára, hípertóniára és az utóbbi években a digitalizáció az egészségügyben témakörre terjed ki. Id. Dr. Feke Gyula több évtizede vesz részt aktívan a rezidens orvosok képzésében, melynek következtében több orvos az Ő segítő, támogató munkájának, pártfogásának köszönhetően választotta a Kalocsai Kórházat munkahelyéül és ma már valamilyen vezető pozíciót betöltve erősíti az orvosi kart.  Mindazt a tudást, melyet több évtizeden keresztül elsajátított naponta kamatoztatja a hatékony betegellátás, valamint rezidensképzés területen – áll egyebek mellett a kitüntetésre történő felterjesztésben. 

Képgaléria megtekintése (8 db kép)

Az ünnepségen főorvosi előléptetésben részesült a Kalocsai Szent kereszt Kórház Sürgősségi Betegellátási Osztálya osztályvezetője, Dr. Hum Zsigmond.

Képgaléria megtekintése (8 db kép)

Kiváló Kórházi Dolgozó címben részesítették Zsinkáné Rideg Anitát, Kiváló Ápoló elismerést kapott Lakatosné Tótyik Ildikó, Kiváló Asszisztens lett Tóth Helga, kiváló előadó - ügyintéző elismerést vehetett át Tóthné Sztankó Edit.

 

Képgaléria megtekintése (8 db kép)

 

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

Még több friss hír

2025-05-21 11:38:19
A 2008 óta hazánkban is jelen lévő kvagga kagylók nap mint nap hatalmas mennyiségű vizet szűrnek át a Balaton part menti övezetében. Bár inváziós fajként tartjuk őket számon, kutatások szerint jelentős szerepet játszanak a tó vízminőségének megőrzésében.

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2025. 05. 24., 07:41
Két kapitányság is kereste azt az ellopott autót, amit a kiskunfélegyházi nyomozók információi alapján a bajai rendőrök találtak meg. Még >>>
2025. 05. 24., 07:26
Május 24-én ünnepeljük az Európai Nemzeti Parkok Napját. Az esemény célja, hogy felhívja a figyelmet a kontinens természeti értékeire, a nemzeti parkok fontosságára, valamint az élővilág védelmére. A nap különleges alkalom arra, hogy újra felfedezzük a természet szépségeit – akár a hazai tájakon is. Még >>>
2025. 05. 24., 06:57
Házilag tákolt lepárlókészülékekre, több mint 460 liter alkoholra és többszáz doboz illegális cigarettára bukkantak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei Pest vármegyében. Még >>>
2025. 05. 23., 10:43
Lebukott a füstös turista! Hiába a trükkös rejtekhely és a magabiztos tagadás – a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevetési Igazgatósága pénzügyőreit nem lehet ilyen könnyen megtéveszteni. Még >>>
2025. 05. 23., 10:18
Újabb csoport kezdte meg tanulmányait Kiskunhalason. Még >>>
2025. 05. 23., 09:36
Májusban csúcsra jár az eperszezon, a piacok és porták roskadoznak a friss, illatos gyümölcstől. Az édes eperből nemcsak friss desszertek, hanem tartós finomságok is készülhetnek – például klasszikus, házi eperdzsem, ami egész évre elraktározza a tavasz ízeit. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK