Itt találod az összes cikket a „Baja” témában!
Zsigó Róbert: A megyei jogú városok olyan gazdasági, közigazgatási és kulturális központok, amelyek az erős Magyarország pillérei. Baja vitathatatlanul ilyen település.
A tegnap délután három óra húsz perc körül történt balesetben egy férfi és egy nő halt meg Pörböly és Baja közt az 55-ös számú főútvonalon.
„A történelem egyik legfontosabb tanulsága, hogy akkor is a miénk, ha nem vagyunk rá túl büszkék.”
Az ittas vádlott ezzel a tettével a közfeladatot ellátó személynek minősülő műtőssegédet a jogszerű eljárása alatt bántalmazta.
A fogvatartottak a speciális lakásotthonban a belső terek kifestését, a bútorzat és a padlózat felújítását, valamint a nyílászárók cseréjét végezték el.
A vízügy szakembereinek fel kell készülniük a folyókon kialakuló jégzajlásra, ami bár természetes jelenség, meglehetősen kiszámíthatatlan és hatalmas károkat okozhat.
A recepteket hamis bélyegzővel látták el, aláírták az orvos helyett és azokra mit sem sejtő emberek személyes adatait írták rá.
A harminckét éves férfi február negyedikén került rendőrkézre, nagyrészt beismerte a bűncselekmények elkövetését.
A 79 éves asszony halála kapcsán halált okozó testi sértés miatt nyomoz a rendőrség. A tegnapelőtt történt, végzetes kimenetelű bántalmazással az elhunyt unokáját gyanúsítják.
Két testvért jogerősen összesen 24 év szabadságvesztésre ítélt kedden a Szegedi Ítélőtábla. A bajai Ny. fivérek marihuánát és speed port árultak, emellett herbál, kristály és kézigránát fantázianevű dizájnerdrogokkal is kereskedtek 2012-2014 között.
Vonattal ütközött egy autó a reggeli órákban Baja térségében, a baleset miatt teljes útlezárás van az 55-ös főúton - közölte honlapján a rendőrség.
A Kalocsai Iskolanővérek Társulata tanító női szerzetesrend Baján három szinten, ezer négyzetméteren hat tantermes épületszárnyat és sportlétesítményt épít. Egy a kalocsaihoz hasonló aula kialakítása is a fejlesztés része.
A hagyományoknak megfelelően idén is a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat októberi, pénteki ünnepi ülésén nyújtották át a megye legrangosabb kitüntetéseit a Bajai Turisztikai Központban.
Összesen több mint kétmilliárd forintból megépül 2019-re Baján a Ferenc-csatorna új hídja és 2021-re megújul a Deák Ferenc-zsilip is. Az építkezésekkel a város régi tervei valósulhatnak meg.
Tegnap reggel 38 centit mutatott a dunai mérce Bajánál, mára azonban csupán 33 centiméterre apadt a vízszint, ami a kikötőknek is komoly gondot okoz.
Az országban és a három országgyűlési választókerületben soha nem fordítottak annyi pénzt oktatásfejlesztésre, mint amit jelenleg.
Bajai jó cselekedetre kapta föl a fejét az internet.
Új könyvét mutatja be az írónő!
Az 1995-ben nyilvántartásba vett cég adatait böngészve, az ismerős nevet látva azonnal lejött: a betéti társaság alapító atyja nem más, mint az a jelenleg kültagként nyilvántartott bajai S. István, akit a nyomozási bíró előzetes letartóztatásba helyezett.
Információink szerint az elmúlt évtizedekben Kalocsán és környékén szállást foglaló külföldi vadászok éppúgy voltak a vendégkörben, mint az olyan kicsapongó életmódot folytató nagyvállalkozók, pénzükről ismert személyek, akik egymás között nem csak megosztották a kéjes információt, de még kérkedtek is vele.
Kedd este a rendőrség a TEK-kel közösen ütött rajta az „üzemeltetőkön”.
A Duna borrégió és a Hajós-Bajai borvidék borversenyét rendezték meg pénteken a Turisztikai Központban.
Tűzoltókkal kezdték, főzőversennyel folytatták, a vízenjárók védőszentjével pedig az estére szelesre fordult időjárásban zárták le az ünnepi szombatot a bajaiak.
Két nap alatt kétszer tört be ugyanabba a madarasi vendéglátóhelyre egy helyi férfi.
Több évszázaddal, illetve több ezer évvel ezelőtti telepek nyomainál helyszíneltek a Türr István Múzeum szakemberei az elmúlt hetekben.
Több mint negyed százados kapcsolat továbbépítéséről tanácskoztak német és magyar vöröskeresztesek.
Közel egy héten át hősiesen küzdött a 30–40 centi vastag jégtáblákkal az országhatártól délre fekvő dályai szakaszon a Jégtörő XI., ezért a számozás helyett már a Wesselényi nevet viselheti.
Baja Város Díszpolgára címre terjeszti fel Hosszú Katinka olimpiai bajnok úszót Fercsák Róbert polgármester és Zsigó Róbert államtitkár, Baja és térsége országgyűlési képviselője.
Mátészalka 2016 nyarának pornófővárosa hazánkban – derült ki a legnagyobb hazai szexpartner kereső oldal legutóbbi kutatásából. A TOP 15-ös listára felkerült Baja is.
Szeptembertől a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye fenntartásában, Szent Balázs Katolikus Iskola néven a működik tovább a fölvégi iskola.
Az apa a tettét követően önként feladta magát a helyi rendőrkapitányságon.
Ingyenes szűrőnapot tartanak pénteken a Bajai Szent Rókus Kórházban.
Négy nap alatt közel 400 alsó tagozatos tanuló ismerkedhetett meg közelebbről is az egyenruhások munkájával.
Megérkezett az első fekete gólya Afrikából a Gemenci erdőbe. A Gemenc Zrt. szakemberei az észlelés után elindították a folyamatosan üzemelő webkamerákat, így bárki nyomon követheti interneten ezeknek a fokozottan védett madaraknak az életét – írja a baon.hu.
Kolbászolással telt a szombat a Szentháromság téren, a kilencedik alkalommal megrendezett hurka- és kolbászfesztivál versenyzői, szurkolói és látogatói töltötték meg a főtéri sátrat. A töltés több értelemben is fontos szerepet kapott a nap során, az idő mellett a kolbászhoz és pálinkához is társulva.
Évtizedes álom valósulhat meg idén. A szándék mellé komoly támogatási összegek is kerültek, egyre valószínűbb, hogy működő hajómalom kerül a Dunára. Az ötletgazda szerint megható módon viszonyulnak az emberek az ügyhöz.
Több mint egymilliárd forintot költöttek az elmúlt hónapokban a bajai kórházra. Megújult és átalakult a sürgősségi osztály, a baleseti ambulancia és javították a műszerezettséget is.
Vasárnap reggel 98 centi volt a vízállás, csütörtökön még 82 centiméteren állt a mérce.
Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek december 17-én megáldotta a Bajai Szent Rókus Kórház új kápolnáját. Az ünnepi eseményen áldást mondott a református, az evangélikus és a zsidó felekezet képviselője is.
Napelemes rendszerre költhetett 165 millió forintot, aminek felhasználásával évente mintegy 15 millió forintot takaríthat meg a Bajai Szent Rókus Kórház.
A nagyberuházás során a sürgősségi betegellátó osztály és a traumatológiai szakrendelés újul meg, és korszerű eszközöket is vásárolnak.
A halászlével együtt még három hungarikummal bővült a magyar csúcstermékek listája.
Tegnap reggel az éves legalacsonyabb állást elérve 82 centit mutatott a vízmérce.
Délelőtt a Nagy-Pandúr- és a Petőfi-szigeten járt Jánoska, este pedig a Sugovicán a Szentháromság térig vonult.
Járdabontással, favágással és útzárásokkal megkezdődött Baján a városközpont új körforgalmának építése.
Két, eddig tisztázatlan körülmények között elhunyt férfi holttestére bukkantak pénteken Császártöltésen.