Itt találod az összes cikket a „Erről tudnia kell!” témában!
A DUE Médiahálózat – korábbi nevén a Diák- és Ifjúsági Újságírók Országos Egyesülete – és az ORFK–Országos Balesetmegelőzési Bizottság (ORFK-OBB) videópályázatot hirdet 14 és 22 év közötti fiataloknak. Pályázni saját készítésű, legfeljebb háromperces videóval lehet, két témakörben.
Interaktív foglakozás gyerekeknek, felnőtteknek, ahol betekintést nyújtanak a zöldségek színes és változatos világába.
A szobor talapzatát az elmúlt 58 évben igencsak kikezdte az idő vasfoga.
Szombati Ferenc muzsikája mellett, a Mezei Virágok Népdalkör előadását láthatják az érdeklődők, egy finom ebéd és más műsorok mellett!
A több napos program olyan jól sikerült, hogy egyértelműen az eddigiek legsikeresebb mobilitási és autómentes hete zajlott városunkban.
Roma zenei előadókkal, népviseleti és néptáncbemutatóval várják az érdeklődőket!
2023. szeptember 16-án, életének 80. évében elhunyt Dr. Garamszegi László.
11 órakor Panka és Benedek, a NOE ifjú jegyespárok részére kiírt országos pályázatát idén elnyert pár a nagyszínpadon, a nagyközönség előtt, a szűkebb rokonság jelenlétében kötötte össze az életét.
A „Brancs közösség” online adománygyűjtő oldalon keresztül igyekeznek forrást teremteni az új fellépő ruhákra. A jubileumi koncertjükön már abban szeretnének a közönséggel együtt ünnepelni, ehhez azonban minden segítségre szükség van, a legkisebb összegű támogatás is számít!
Az MVM Démász áramszolgáltatóval folytatott tárgyalások során jelentős mérséklést sikerült elérni a kiszabott kötbérben. A Gerillakertészek elnöke a város segítségét kéri a kifizetéshez.
A 2015. évi első alkalom óta hagyománnyá vált eseményre – a tavalyi piliscsabai helyszín után – ezúttal Kalocsán kerül sor, középpontjában a főegyházmegye története a középkortól a 20. századig áll.
A Magyar Építők legfrissebb videóján a legérdekesebb látványt talán a híd legyező formájú elemei jelentik, de az éles szemű nézőnek számos más részleten is fennakadhat a tekintete.
A közvetlen Duna-parti fekvés miatt az elemek itt még inkább elszabadulnak, de ilyen károkra itt emberemlékezet óta nem volt példa.
Próbáld ki te is, és már most mentsd el a receptet, mert többször elkészítős desszertről van szó Rábai Roxi, a Street Kitchen szakácsa szerint.
Délután 3:00 órakor a kalocsai Nagyboldogasszony Főszékesegyházban helyezték ravatalra a főszékesegyház karnagyát, a főegyházmegye zeneigazgatóját, Kalocsa város díszpolgárát.
Az Anda Present 2,5 milliárd forintos fejlesztésével 100 új munkahelyet hozott létre a térségben, jelentősen javítva a környéken élő álláskeresők esélyeit.
Idén az eddigi legmagasabb összeg érkezett a Kék Madár Fesztivál programkavalkádja alatt, ugyanis 2023-ban az alapítvány 7 millió forinttal támogatja 46 beteg gyermek gyógyulását.
A program a magyar gazdatársadalom önzetlen, segítő szándékú összefogása.
A vezetői posztra kiírt pályázaton Rakovics Brigitta, a Petőfi Sándor utcai Tagóvoda vezetője és Szabóné Juhász Ildikó, a Csokonai utcai Tagóvoda vezetője indult.
A Paksi köz Iparterületén kialakított Inkubátorház műhelyeire pályázhatnak azok, akik megfelelnek a feltételeknek. Részletekért kattints!
A temetés 2023. július 21-én, pénteken délután lesz a kalocsai temetőben. Előtte lelki üdvéért 16.00 órakor koncelebrált engesztelő szentmisét mutatnak be a kalocsai Főszékesegyházban.
„Hiába fürösztöd önmagadban, csak másban moshatod meg arcodat” – e József Attilától kölcsönzött mottóval immár negyedik éve tartják meg az alkotóházban ezt a programot, amelyen helybéli és környékbeli alkotók kapnak bemutatkozási lehetőséget kötetlen formában a művészetek iránt fogékony közönség előtt.
Az eseményen számos kalocsai orvos, műszaki szakember vett át elismerést.
Tizenhét olyan baleset volt, amelyben összesen huszonöten sérültek, kilencen súlyosan.
A Budapesten tartott tisztújító küldöttgyűlésen 22 borvidék 44 küldöttje választotta meg.
A kiszáradt erdei avar a jelenlegi időjárási körülmények között gyúlékony állapotba került, így az erdőben vagy a mezőgazdasági területeken közvetlen tűzeset forrásává válik.
Kalocsán három helyszínen, valamint Homokmégyen, Öregcsertőn, Hajóson, Miskén és Drágszélen is gyűrűzik a gólyafiókákat. A gyűrűzéseken bárki részt vehet!
Az érintett területeken elsődleges veszélyforrást a villámlás jelent, emellett esetenként megerősödhet a szél és jégeső is előfordulhat.
Megváltozik a földhivatal épülete és a Művelődési Ház közötti területen a parkolási rend.
Újra igénybe lehet venni az uszodánk kínálta lehetőségeket május 24-től, - a vezetőség tájékoztatása szerint - augusztus 31-ig.
Pecsét és aláírás került a dokumentumokra, így az érintett települések most már hivatalosan, papíron is átadták a Kiskunvíz Kft-ben lévő tulajdonrészüket az államnak.
Öt kiváló pedagógus vehette át a rangos elismerést: Fekete Antal, Talmácsi József, Keresztes József, Bollerné Kiss Márta, Pap Andrea.
A Kalocsai Liszt Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola felvételt hirdet a 2023/2024-es tanévre.
Nyerj betekintést a reklámajándékok izgalmas világába, vedd szemügyre a munkafolyamatokat és járd végig egy nemzetközi cég gyártási folyamatának állomásait!
Öt éves kortól várják a fiatalokat, akik szeretnének megtanulni, vagy tudásukat gyarapítani a görkorcsolya és/ vagy röplabda sportokban.
A legutóbbi, április 27-ei képviselő-testületi ülésen két napirendi pont is személyi kérdésekkel volt kapcsolatos: Kalocsa Város Óvodája és Bölcsődéje intézményvezetőjének határozott idejű mandátuma a nyár folyamán lejár, így a pozícióra pályázatot írnak ki. Bírósági ülnököket is választott a testület, az érintettek hozzájárulásával nyílt ülésen.
Érdekes és látványos katonai műveletek zajlanak Kalocsa vonzáskörzetében.
A képviselő megköszönte a bizalmat és felelősségteljes munkát ígért a kormánybiztosnak.
A fórumon Kákonyi István képviselő beszámolt önkormányzati munkájáról, és a résztvevők meghallgatták dr. Kiss Csaba jegyző tájékoztatását is a közterületi, illetve az állattartásról szóló rendelet hamarosan életbe lépő változásairól, amelyek nyomán az eddig nem kellő szigorral kezelt kihágásokért a jövőben súlyos büntetésekre számíthatnak a szabálytalankodók.
A Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság vezetése a szakmailag legkiemelkedőbb munkát végző munkatársakat hat kategóriában részesítette elismerésben. A Kalocsai Rendőrkapitányság öt munkatársa részesült elismerésben.
Április 20-21-én Lakitelken, a Hungarikum Parkban tartott kétnapos, a vármegye polgármesterei számára rendezett szakmai fórum a következő hét évben a megyébe érkező több mint 100 milliárd forintos uniós forrás fogadására való felkészülés jegyében zajlott.
A Bács-Kiskun Vármegyei Oktatókórház Kalocsai Szent Kereszt Kórház Telephelyén büfé üzemeltetésére lehet pályázni.
Az előző éjszakát Szeliden töltötték, a következő szállásuk Fajszon volt. A zarándokokat a Városházán dr. Filvig Géza fogadta. Tudták, hogy a Magyar Zarándokút gyökerei Kalocsára vezetnek?
A kutyás bemutatót, füst-sátort, motor szimulátort, elektromos kisautót, a hőkamerákat nagy érdeklődés kísérte, ám igazi, felnőtteket és gyerekeket egyaránt elkápráztató programnak a kutyás bemutató bizonyult.
Nagy István agrárminiszter: A múltra visszamenőlegesen semmilyen szankciót vagy tehertételt nem kívánnak a gazdákkal szemben alkalmazni, és a belterületi, lakossági fúrt kutak esetében is ezt az elvet kell szem előtt tartani.
Fajszra tartanak a zarándokok, azonban Kalocsán is megállnak, ahol dr. Filvig Géza polgármester stafétaszerűen a város határáig viszi a zászlót.
Paletta Kristóf r. hadnagy pályaműve a rendészeti utánpótlást érintő kihívásokról szól, a koronavírus árnyékában.
A képzés ideje alatt a határvadász tanoncok speciálisan az államhatár őrzésére és a jogellenes migráció megakadályozására irányuló feladatok ellátásához szükséges elméleti és gyakorlati ismereteket sajátítanak el.
Egynapos csatlakozásra bárhol van lehetőség, a szervezők szeretettel látják az érdeklődőket.
Várják a leendő bölcsiseket és szüleiket, de azokat is, akik pusztán kíváncsiak a bölcsődei életre!
A Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság, az Országos Magyar Vadászkamara Bács-Kiskun Vármegyei Területi Szervezete és a Bács-Kiskun Vármegyei Vadászszövetség képviselői a főkapitányság épületében március 21-én írták alá a dokumentumot.
A kórházban fekvő betegekre és a mozgásukban korlátozottakra – amennyiben van ilyen parkolási igazolványuk – külön szabályok vonatkoznak.
A város egy olyan színvonalas közösségi teret kíván kialakítani, ahol a kalocsaiak és az ide látogatók gyönyörű, természet közeli környezetben, biztonságosan tudják a szabadidejüket eltölteni.
Dr. Körmendy Szabolcs az arra közlekedők türelmét, megértését kérte.
Az eseménynek különös jelentőséget ad, hogy az eseményen a térségi vízellátó és szennyvíztisztító rendszer fejlesztéséről, a Kalocsa-Paks Duna-híd építéséről első kézből juthat információkhoz a nagyobb részt szakmai közönség.
A harmadik életévüket augusztus 31-éig betöltő gyermekeket Kalocsán április 26-áig kell beíratni az óvodába. Mutatjuk a részleteket!
A Bács-Kiskun Megyei Oktatókórház Kalocsai Szent Kereszt Kórház Telephelyén büfé üzemeltetésére hirdet pályázatot.
Az előadó azt fejtegette, milyen megoldandó feladatokat, problémákat hoz magával az új járművek karbantartása, szerelése.
Helyet kapna egy egyoldali, kétirányú kerékpárút is a híd déli oldalán, ami a helyi hivatásforgalmi kerékpározás, illetve a térség eurovelo kerékpárút-hálózat részévé válna.
Más ügykörökben zavartalan lesz az ügyfélfogadás.
A jótékonysági akciók révén bárki eljuttathatja támogatását a bajba jutottaknak. Tárgy- és pénzadományokat is gyűjtenek. Közben egy szeizmológiai szakértő szerint – aki a február 6-ai katasztrófát előre megjósolta – újabb, a korábbinál akár sokkal erősebb és nagyobb földrengés jöhet.
A részben új információk miatt most a polgármesteri tájékoztatóban elhangzottakat is a nyilvánosság elé tárjuk.
Dr. Gulyás Zsolt r. dandártábornok 2023. február 28-ai hatállyal visszavonta megbízását Herczeg Gábor r. alezredesnek, akinek az átmeneti időszakban végzett munkáját megköszönte.
A Life Logos 4 Waters program keretében az utcák végében húzódó, ökológiailag igen értékes területen valósulna meg a terület használatát javító, de remélhetőleg a természetvédelem, az élőhelyek védelmét, biológiai diverzitást is szem előtt tartó fejlesztés. Most a tervező szakemberek mutatják be az elképzeléseket, lehetőségeket, akiknek bárki fölteheti kérdéseit, elmondhatja a véleményét!
A Bács-Kiskun Megyei Oktatókórház Kalocsai Szent Kereszt Kórház tájékoztatja a Tisztelt Lakosságot, hogy 2023. március 1. napjától az intézmény Kossuth Lajos utca felőli főbejárata hétköznapokon és ünnepnapokon egyaránt 6:30 - 18:30 óráig lesz nyitva, az intézménybe a főbejáraton keresztül történő bejutásra csak ezen időtartamban van lehetőség.
A Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye Érseki Hivatala, a Kalocsa Szentháromság tér Nagyasszonyunk Katolikus Intézmény előtti területen folytatni kívánja a tér felújítási munkálatait.
„Az a kétsávos út, amit mi letettünk az asztalra, teljesíti mindazon igényeket, amire szükség van.”
Az uszoda dolgozóit nem bocsátották el, a karbantartási feladatok a temperáló fűtés melletti elvégzése, az épület őrzése volt a feladatuk.
A szabályozás lényege, hogy az infláció és az építőipari anyagárak drasztikus áremelkedését a megrendelő indokolt esetben a jogszabály erejénél fogva elismerje.
A szakember szerint ennek kapcsán érdemes arról is szót ejteni, hogy dr. Bábel Balázs érsek minden ellenkező híresztelés ellenére soha nem vonta vissza azon ígéretét, hogy a mondott útvonalon történő forgalomszervezési célra a városnak átenged a Katona István ház udvarából mintegy 700 négyzetmétert. Az érsekség képviselője azt is mondta: természetesen a végső döntés az oda ígért terület vonatkozásában a kérdésben kompetenciával rendelkező önkormányzat és a szakhatóságok kezében van.
A projekt célja volt a szegregátumban lévő önkormányzati lakásban élők lakhatási körülményeinek javítása, élhetőbb lakókörnyezet kialakítása, melynek keretében felújításra, korszerűsítésre került öt darab szociális bérlakás a Malomszögi utcában.
A közösségi médiát használók 71 százaléka teljes mértékben igényli azt, hogy láthassák a posztokat olyan emberek is, akiknek a véleménye az algoritmusok szerint eltér a poszt készítőjének véleményétől.
Az előző év azonos időszakához képest pedig 5,5 százalékos csökkenés figyelhető meg.
Az utóbbi időszakban Kárpát-medence szerte nagy mennyiségű csapadék hullott, ráadásul a klímaváltozás következtében nagyrészt folyékony halmazállapottal. Az esővíz gyorsan lefolyik, és a folyók vizét dagasztja, ezért hazánkban több helyen már van, ahol a legmagasabb fokú az árvízi védekezés szintje.
A rendkívüli tanácskozáson elsősorban a sajátos nevelési igényű óvodások fejlődését elősegítő, az érintett gyermekek és családjuk számára nagyon fontos, előre mutató döntések születtek.
Ha szükséges, akkor akár napelemes energiával is működtethető lesz majd a traktor.
Kiskunmajsán 659 millió forintból újítják fel a Deák Ferenc utca és a helyi fürdő közötti kerékpárútszakaszt. Egyrészt szélesítik a kerékpársávot, így lehetőség nyílik az elválasztás nélküli gyalogút és kerékpárút kijelölésére.
Ebben a hónapban ünnepeljük a magyar kultúra napját, amire a könyvtár változatos programokkal készül, de emellett folytatódnak a népszerű sorozataik, köztük a Kalocsai Kincsesláda, és a hónap során a kisebbekre is izgalmas programok várnak, a szüleik pedig hasznos ismereteket szerezhetnek.
Petőfi Sándor utoljára magyar pénzen a papír 10 forintoson szerepelt. Ezzel 1947. július 25-étől lehetett fizetni. Az infláció miatt a petőfis bankjegyet 1992. szeptember 30-án vonták ki a forgalomból, de sokaknál lehet még belőle elrakott emlékként.
A név és számválasztás hátterében az a megfontolás állt, hogy a hadrendi számnak egy előző dicső harcoló alakulatra kell utalnia, a névadónak pedig egyértelműen magyar katonahőst kell választani.
Kalocsán 2023. január 3-án, 13:40 órakor született meg az új év első babája a Bács-Kiskun Megyei Oktatókórház Kalocsai Szent Kereszt Kórház Szülészeti Osztályán. A kiskőrösi szülők második gyermeke és édesanyja egészségesek, ott jártunkkor a kis Gréta álmából ébredezett, anyukája pedig éppen az örömtől elcsukló hangú édesapát tájékoztatta az újszülött első napjáról.
Januárban és februárban az évszaknak megfelelő hideg és fagyos időjárásra számíthatunk. Sajnos azonban csapadék híján hó sem lesz. A tavaszi hónapokra viszont megérkezik a csapadék és az enyhülő időjárás.
Ha van rá módunk, inkább tartsuk őt ezen az estén a kennelében, vagy a garázsban, pincében, szuterénben, de a legjobb, ha meg tudjuk oldani, hogy bent legyen velünk a lakásban.
Az érintettek nemcsak az új szja-mentességre, hanem minden más családtámogatásra is jogosultak.
Erkel kivételes zeneszerzői érzékenysége kellett ahhoz, hogy Kölcsey Himnusza valódi himnusszá válhasson. Illetve ez sem volt elég. Mert ahhoz, hogy a Himnusz tényleg Magyarország himnusza legyen, kellett még az is, hogy a magyarok a magukénak érezzék
December 24-26. és december 31-január 1. közötti pihenőnapokon és munkaszüneti napokon a járóbeteg-ellátás szünetel. A kalocsai intézményben a sürgősségi betegellátás és fekvőbeteg ellátás rendje változatlan az ünnepek alatt is!
December 8-án tartották Kalocsa város idei rendes közmeghallgatását, amelyen a megjelentek meghallgatták a polgármester beszámolóját – benne az idén zárult projektekkel és a jövő évre tervezett fejlesztésekkel, majd 11 hozzászóló fölvetéseire válaszoltak az illetékesek.
Itt adták át az új mestervizsga elnökök megbízólevelét, Faragó Gyula aranykoszorús mester díszoklevelét, valamint a zöldgazdasági szakemberek oklevelét.
A díj értékét növeli, hogy az arra érdemesnek tartott személyt minden évben a Kamara dolgozói maguk közül választják ki.
A TOP pályázati rendszer folytatásaként, a TOP Plusz programból több mint 100 milliárd forint fejlesztési forrás érkezik Bács-Kiskunba a következő években. A fejlesztések középpontjában a versenyképesség javítása, a klímavédelem és a településfejlesztés áll, hogy Bács-Kiskun megye még élhetőbb legyen.
Dávid Károly r. vezérőrnagy negyvenhárom év hivatásos szolgálat után fejezte be pályafutását. Magyarország belügyminisztere 2022. december 1-jével dr. Gulyás Zsolt r. dandártábornokot nevezi ki Bács-Kiskun megye rendőrfőkapitányának.
Legalább 270 millió forintot kell ajánlani érte, a legnagyobb ajánlat elfogadásáról vagy elutasításáról újra dönt majd a képviselő-testület.
A képviselők elfogadták a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat 2023. évi költségvetéséről szóló önkormányzati rendeletet. A költségvetés az emelkedő rezsiárak ellenére biztosítja az önkormányzat stabil gazdálkodását.
A találkozón mintegy félszáz kamarai tag és más érdeklődő előtt bemutatták az épülő hidat mint mérnöki alkotást, valamint a tervezés szakaszait, részfeladatait, és ismertették a hídszerkezet műszaki megoldásait.
Aki megtagadja a válaszadást, közigazgatási eljárás keretében akár 200 ezer forint pénzbírsággal is sújtható.
Az ország 354 településén, mintegy 21 ezer egyéni gazdaság részvételével kezdte meg november 14-én a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) az egyéni gazdaságok összeírását. A válaszadók november 25-ig online, azt követően pedig december 15-ig összeírók segítségével, személyesen vagy telefonon keresztül válaszolhatnak a kérdésekre.
A helyszínválasztásban közrejátszhatott, hogy a megyei tagozat elnöke, Arnold Adrien kalocsai. Az illusztris előadók által fölvetett témák közt a szakképzés aktuális kérdéseiről és jövőjéről, a felmenő rendszerben bővülő duális képzésről és más kérdésekről hallgattak előadásokat a résztvevők.
Erre az évre 20,5, a jövő évre 114 millió forintos fedezet biztosításáról döntött a képviselő-testület a közvilágítás áramellátására vonatkozó beszerzés fedezésére. November végén központi kompenzációról tárgyal a polgármester a Belügyminisztérium képviselőjével.
Dr. Gondos Miklós: Ma megírtuk a levelet a Nemzeti Népegészségügyi Központnak, hogy mégsem függesztjük fel a kalocsai osztályok működését, tehát ugyanúgy folytatódik az ellátás, mint eddig. Azt gondolom, ez egy nagy vívmány!
Főállású gyermekorvost talált és szerződtet a Bács-Kiskun Megyei Oktatókórház Kalocsai Szent Kereszt Kórháza, így egy pillanatra sem függesztik fel a gyermekosztály és a szülészet működését.
Mint Font Sándor Facebook-bejegyzésében leszögezi: mindent meg fognak tenni az összes vágyott gyermek megszületésének segítésére.
Szűk egy hónapja maradt a lakosságnak, civil szervezeteknek a kérdéseiket, észrevételeiket, javaslataikat összegyűjteni.
2022. november 14-től 2023. január 31-ig a Csecsemő- és gyermekgyógyászati osztály működése és ennek következtében - az újszülött ellátás miatt-a Szülészet-nőgyógyászati osztály szülészeti ellátása felfüggesztésre kerül.
„Nagyon sok versenyen megfordultunk, de most életünk legnagyobb kihívására, a 2023. évi Dakar - rallyra készülünk. Ezért éreztük szükségességét, hogy Érsek atya elé járuljunk és áldását kérjük.”
A helyszínváltozás november nyolcadikától van érvényben.
A diákigazolvány érvényesítő matrica nélkül is érvényes azon tanévet követő október 31. napjáig, amelyben a tanuló betölti a 16. életévét. Azok a diákok, akik 2006. augusztus 31-e előtt születtek idén november 30-ig tudják matrica nélküli diákigazolvánnyal igazolni az utazási jogosultságukat.
A Foktői úti laktanya területéből kihasított részen pályázati forrás fölhasználásával kialakított ipari létesítmények bérbeadásra történő megpályáztatásáról döntött a kalocsai képviselő-testület.
A TARR Építő, Szolgáltató és Kereskedelmi Kft. hálózatfejlesztés miatt szolgáltatás-kimaradásról tájékoztat.
Dr. Bábel Balázs érsek október 21-én kelt levelében kérelemmel fordult az önkormányzathoz: a Kossuth Lajos utca tér felőli részén az iskola előtt már meglévő térkőburkolattal azonosra cserélnék a javítgatott aszfalt-beton burkolatot. A képviselők vita nélkül megszavazták a város tulajdonában lévő útszakasz- az önkormányzat költségvetését nem érintő - korszerűsítését.
A fogvatartottak által írt és színpadra vitt előadássorozat bemutatására 10 büntetés-végrehajtási intézetben került sor, Várnagy Andrea Liszt Ferenc-díjas zongoraművész szakmai iránymutatásával és koordinálásával.
Antidiszkriminációs programok Kalocsa város életében.
A NIF Zrt. szerint 2023 végére készülhet el a teljes összeköttetés a két part között.
Az ingatlan Kalocsa belső-kertvárosában található, az 1970-es években épült, beton alapozású, tégla szerkezetű, földszintes, sátortetős családi ház.
Mindenekelőtt a leglátványosabb, hogy a kápolna szentélyben lévő ablak tokszerkezetét újra gyártották, a festett ólomüvegezést pedig gyönyörűen restaurálták.
A képviselők által egyöntetűen megszavazott határozat után dr. Filvig Géza köszönetét fejezte ki a Máltai Szeretetszolgálatnak az eddigi és a jövőbeni tevékenységéért, egyben további kitartást kívánt a rászorulók körében végzett lelkiismeretes és önzetlen szociális munkájukhoz.
A közlekedés és balesetbiztonság megteremtése érdekében Mindenszentek napja alkalmából a Kalocsa városi köztemető környékén ideiglenes forgalmirend-változás kerül bevezetésre.
A Kalocsai Önkormányzat, a Szociális Központ és a Cigány Nemzetiségi Önkormányzat szeretettel meghívja a kalocsai lakókat október 15-ére a Hunyadi utcai Közösségi házában megrendezésre kerülő roma példaképek bemutatása rendezvényünkre. Vendégünk Szűcs Csaba Kiskunhalas alpolgármestere. A rendezvények aktivitásait a TOP-5.2.1-15-BK1-2020-00009 pályázati program keretében szervezi a közbeszerzésen győztes vállalkozás.
Kalocsán, Dusnokon és kisebb mennyiségben Sükösdön is telepítettek a mostani akció során, korábban süllőivadékot is telepítettek, később még compóivadékokkal színesíti a Kalocsa-környéki horgászvizek halállományát a Kalocsa és Vidéke Horgász Egyesület.
„A faültetés első évében ezeket a fákat nem lehet túlöntözni. Örömmel veszik, ha a városüzemeltetés munkatársai mellett a közelben lakók is visznek egy-egy vödör, flakon vizet valamelyik fának, hiszen az árnyékát is mindannyian élvezni fogják, remélhetőleg hamarosan!”
A Kalocsa Jövőjéért Egyesület immár hagyományosan finom ebéddel, változatos, szórakoztató kulturális programmal és jókívánságokkal köszöntötte Kalocsa idős polgárait a Művelődési Ház udvarán fölállított, nagy rendezvénysátorban.
A meséből megtanulhatják a gyerekek, hogy az ígéretünk betartása fontos dolog! :)
Az akció célja, hogy megelőzzék a vasúti átjárón áthaladás szabályainak megsértését.
Az elvi döntés már korábban megszületett Kalocsa víziközmű-vagyonának és az ivóvíz és szennyvíz ellátás – benne a rendszer fejlesztése és karbantartása – feladatainak az állam részére történő átadásáról. Kedden a testület zárt ülésen véglegesítette a döntést. A testületi ülés után Király Róbert képviselő tartott sajtótájékoztatót.
A város a takarékosság jegyében összeállított gázigények alapján a korábbi 458.600 köbméter helyett 255.345 köbméter gáz beszerzésére kért ajánlatot.
Helyben lakó, nappali tagozaton felsőoktatási intézményben tanuló, szociálisan rászoruló tanulók pályázhatnak majd az ösztöndíjra október 3-ától kezdődően. A támogatásokról december 6-án értesítik az érintetteket.
Kúla, Székelykeresztúr, valamint Polyarnie Zori vezetői képviselték városukat a XXXI. Paprikafesztiválon, amelynek keretében, szeptember 9-én és 10-én a Városháza dísztermében, illetve a Platán Rendezvényközpont teraszán aláírták a partneri kapcsolatokat megerősítő dokumentumokat.
A kisgyermekek étkeztetésében, ellátásában nem kötünk kompromisszumokat a gyermekek kárára, az ő fejlődésük elősegítése a fő célunk! Vezetésünk alatt gyermekeink jóléte sosem lesz anyagi kérdés Kalocsán!
Egész délutánt felölelő műsorral és a tavalyi évhez hasonlóan, közös ebéddel várják az érdeklődőket az udvaron felállított sátorban.
A számlálóbiztosok feladata különösen fontos, ők keresik fel azokat a háztartásokat, amelyek nem töltik ki online a népszámlálási kérdőívet.
Nem hivatalos információk szerint a belügyminiszter 2022. augusztus 31. hatállyal, indokolás nélkül vonta vissza a korábbi igazgató, dr. Farkasinszki Lóránt ezredes kinevezését.
A roma társadalom Kalocsa életében
Felzárkóztatási programokkal és sok sok játékkal befejeződött a roma gyerekek táboroztatása.
Egy példakép segíthet elkerülni a problémákat, és elérni a céljaidat. De csak akkor, ha jó példaképet választasz!
Befagyasztott bevételek, növekvő kiadások, elöregedő infrastruktúra – viharfelhőkként tornyosulnak az önkormányzatok feje fölött az egyik legfontosabb közfeladat ellátását övező nehézségek. A folyamatban lévő integrációhoz városunk is csatlakozott, amitől költségmegtakarítást és biztonságosabb ellátást, a másik oldalról költséghatékonyabb üzemeltetést remélnek.
Az eseményt követően a Szociális Központ munkatársai egészségügyi szűrést és oktatást tartottak a Malomszögi utcában, elsősorban a városrész roma lakossága részvételével.
Ünnepi szentmise és a községi díj átadása mellett számos más programlehetőség várja az érdeklődőket, úgy is mint lovasbemutató, bábelőadás, operettműsor valamint egészségügyi állapotfelmérésen vehet részt bárki. Délután 5 órától Nótár Mary lép fel a nagyszínpadon, majd a Varga Miklós Band után pár órával később lézershow veszi kezdetét.
„Európa minden államára és minden államalkotó nemzetére kemény politikai és gazdasági önvédelmi küzdelem vár.”
„A társadalmi együttműködés erősítését szolgáló helyi szintű komplex programok” megnevezésű pályázat keretében a Kalocsai Önkormányzat megbízásából a Szociális Központ lakossági fórumot tart a Malomköz utcában.
A program keretében szegregált élethelyzetben élő tinédzser és felnőtt korosztály számára a Pünkösdi Egyház Imaházában lelki gondozáson, önismereti és társismeret fejlesztési, istentiszteleteken, dicsőítéseken vesznek részt roma emberek
A TOP-5.2.1-15 –BK1-2020-00009 azonosítási számú „A társadalmi együttműködés erősítését szolgáló helyi szintű komplex programok” megnevezésű pályázat keretében 2022 augusztus 22-26-ig három helyszínen 15-15 roma származású gyermeket táboroztat a kalocsai Önkormányzat.
Pénteken indult az a hatalkalmas kerekasztalbeszélgetés-sorozat, amely Kalocsa értékeit helyezi fókuszba, és a különbségek helyett a közös pontok kiemelésével az itteni lokálpatrióták közti együttműködés erősítését tűzi célul. Elsőként a lokálpatriotizmus mibenlétét igyekeztek megragadni a résztvevők.
Hirtelen zuhant rá a gyász és vele együtt a váratlan élethelyzet sok nehezen megoldható problémája arra a kalocsai családra, amely fiatal édesanyját néhány hete veszítette el. Az apa segítség nélkül maradt, a gyermeket felügyelet nélkül nem hagyhatja, így fővárosi állását föladni kényszerült. Könnyű belátni: e helyzetben minden segítség jól jön!
A Paksi Atomerőmű 3 blokkjáról 300 darab kiégett fűtőelemet tároltak be a Kiégett Kazetták Átmeneti Tárolójába (KKÁT) június végéig 2022-ben. Az éves nagy karbantartást követően a 4. blokkról is átszállítják az elhasznált üzemanyagot a létesítménybe. Ezzel párhuzamosan folyik a 25-28. számú kamrák létesítése.
Napjaink legnagyobb globális kihívási között szerepel a műanyagszennyezés megállítása. A globális pedig cseppet sem túlzó, ugyanis nincs olyan szeglete a Földnek, ahol ne találnánk egy eldobott műanyag palackot – legyen szó egy lakatlan szigetről, az óceánok legmélyebb bugyrairól, vagy a sarkkörökről.
A gyerekek Madár Helga vezetésével nem csak az agyagmívesség, hanem más kézműves technikák alapjaival is megismerkednek.
A „legnagyobb oktatási intézmény” jelzőt jól reprezentálja: a Dózsának öt telephelye van, ezek közel 18 ezer négyzetméteren helyezkednek el, az óraadó tanárokat is ide számítva mintegy száz embert foglalkoztatnak.
Az adományozónak augusztus 3-án, szerdán mutatta be, valamint köszönték meg a lélegeztetőgépet dr. Kelemen Edit, a Bács-Kiskun Megyei Oktatókórház kecskeméti Csecsemő- és Gyermekgyógyászati Osztály Koraszülött Részlegének vezetője.
A legendás Meszes Beach most homokpadjaival „tengerparti” hangulatot áraszt.
A jogszabályi rendelkezés alapján az árközzététel-kötelezettséggel érintett dohánytermékek kiskereskedelmi eladási ára hetente legfeljebb kétszer változhat.
A tábor célja térségünk természeti értékeinek megörökítése mellett az atomenergia „zöld” voltának bemutatása.
A Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés kitüntető díjakról döntött a júniusi tanácskozáson. A megye legrangosabb elismeréseit szeptemberben vehetik át az arra érdemesek - Kolics Jánosnak ítélték Bács-Kiskun megye sportjáért járó díjat, valamint a Kalocsai Szent Kereszt Kórház Bács-Kiskun megye egészségügyi ellátásáért kitüntetést érdemel. Géderlakról Czabainé Csada Márta Bács-Kiskun megye közigazgatásáért részesül elismerésben, Hajósról pedig Schőn Mária veheti át a Bács-Kiskun megye nemzetiségeiért kiérdemelt díját.
Egymást érik a tűzesetek miatti riasztások Bács-Kiskun megyében. Kecskemét külterületén e pillanatokban is hetven hektáron küzdenek a lánglovagok egy fenyvesben pusztító tűz megfékezéséért, a tegnapi soltszentimrei tűzzel is küzdenek még. Az elmúlt 24 órában 14 tűzesethez szálltak ki a tűzoltók – írta a Katasztrófavédelem, ám abban a mai kecskeméti erdőtűz nem is szerepel.
Az Anda Present története egyik legnagyobb fejlesztését valósítja meg Kalocsán, amelynek első ütemét október végéig befejezik.
Nemrégiben lejárt a Kalocsai Hagyományőrző Egyesületnek az Érsekkert bejáratánál álló Hagyományok Háza épületére az önkormányzattal kötött ötéves épülethasználati szerződése. Az egyesület most azzal a kéréssel fordult az önkormányzathoz, hogy kiürítése után bérbe vennék a Kunszt utcai óvodaépületet.
„Nagyon jó az utánpótlás bázisunk, éppen a héten jártak nálam a fiatal tisztjelöltek, valamint a középfokú tanulmányaikat végzők. Ők hatan már az idei évben, valamint jövőre szolgáltba állnak a kapitányságon.”
A koronavírus-járvány idején hozott rendelkezések miatt – egyes kivételektől eltekintve – 2020 óta változatlanok voltak a szociális ellátási díjak, benne az otthoni idősgondozás, illetve a szociális intézményi díjak. A moratórium június 30-án lejárt – mutatjuk az új díjtételeket!
Eltökélt cél, hogy a teljes ágazatra kiterjedő szabályozást vezessenek be a kereskedelemben.
Eddig a megyei közlekedésrendészeti osztályt vezette.
Mindkét főtiszt kiváló vezető, de a tervszerű vezetői utánpótlásnak köszönhetően távozásuk nem okoz gondot az irányításuk alatt álló rendőrkapitányságok életében, felkészült rendőrtisztek váltják őket.
A Bács-Kiskun megyei Küldöttgyűlés 2022. június 16-án megtartotta alakuló ülését, ahol megválasztották a megyei elnököt és alelnököket, az etikai bizottság tagjait, a kamarai osztályok megyei vezetőit, illetve a 15 országos küldöttet.
Kovács Ernő korábban 16 évig, 2014-ig Tiszakécske polgármestere volt. Első alkalommal 2014-ben bízta meg Orbán Viktor miniszterelnök azzal, hogy Bács-Kiskun megye kormánymegbízottja legyen.
Éhezzenek meg a Csilás parki versenyautó-mustrán bámészkodva, vagy a homokbányánál a verseny izgalmai közben, aztán lakjanak jól az Érsekkertben, ahová másodszor parkol be a street-food karaván, és ahol az eszem-iszom mellé, ráadásként vidámpark és koncertek csalogatják az élményekre éhes közönséget!
A pályázati sikert Filvig Géza polgármester a ma délutáni képviselő-testületi ülésen jelentette be. Az ideiglenes óvodába szeptemberben költözhetnek a Kunszt utcai óvodások, és várhatóan két évet töltenek ott.
A pályázati összeg összesen 100 millió forint, ennek 30 százalékát az önkormányzatoknak önerőként kellett biztosítani.
A visszaigazolások szerint kanadai, német, cseh, szlovén, szlovák, román és 3 lengyel csapat tagjai látogatnak Kalocsára.
A gyerekek a környezet, állatok, élőlények témaköréből szabadon választott verssel készültek a megmérettetésre.
Értékválsággal küszködő világban élünk, ahol egyre nehezebb helyes iránymutatást adni gyermekeinknek. Éppen ezért rendkívül fontos, hogy a politikusok, egyházi tekintélyek, szülők és szakemberek összefogjanak és együtt gondolkodjanak a fiatalok jövőjével kapcsolatban.
A vezetőség oklevéllel és emlékplakettel jutalmazza minden évben azokat, akik a tudomány, a kultúra vagy az oktatás területén kiemelkedő tevékenységet végeztek.
A várakozással és ügyintézéssel együtt átlagosan 30-60 perc alatt elintézhető az okmánycsere.
Történelmet írt a csoport, vízen érkezett a város szívébe.
Egy vállalkozás vásárolta meg azt a több mint 700 négyzetméteres telket, amelyen garázsok építését tervezik. A vállalásuk szerint a beruházás két éven belül valósulhat meg.
A Gyermek és Ifjúsági Önkormányzat kéri a horgászok megértését és türelmét, amiért nem hódolhatnak kedvelt időtöltésüknek a Foktői úti hídtól a Mátyás király utcai hídig.
Immár a közterület tulajdonosának, az önkormányzatnak a hozzájárulásával veheti használatba az egyik Paksi-közi ház lakóközössége az általuk eddig is gondozott, csinosított és fejlesztett területet. A közel kétezer négyzetméteres területet el nem keríthetik, a rajta található parkoló továbbra is nyilvános.
Két éven át kellett elhalasztani, most szombaton végre megtarthatják a régi járművek seregszemléjét, amelyre országszerte sokfelől érkeznek majd gépcsodák.
A Duna menti vizekbe autóról, a nehezen megközelíthető helyeken pedig háti permetező használatával juttatják ki a szúnyoglárvák ellen alkalmazott biológiai készítményt.
Tizenhat iskolából, több mint ezer gyermektől érkezett pályamű „45 perc segítség” című rajzpályázatra, amelynek két korosztályszerinti kategóriában született eredményeit is közöljük cikkünkben.
Az óvodásoktól a középiskolásokig, az idelátogató turistáktól a város szépkorú polgáraiig sok mindenkinek szerezhetne örömteli perceket a beszerezni tervezett, gumikerekes kisvasút. Mégsem volt teljes az egység a képviselő-testületben a kérdést illetően.
A már megtörtént részleges felújítási munkák, az elavult berendezések megvalósult cseréje. A termál részleg életveszélyessé vált tetőszerkezetének közelgő bontása után újra birtokba vehetik a fürdőzők a kalocsai uszodát a kalocsai képviselő-testület múlt heti döntése nyomán.
Nemrégiben tartották az óvodások mesemondó versenyét a Csokonai utcai óvodában, most a Lurkópalota adott otthont a gyermekdalversenynek. Hogy, hogy nem, az egyik kis tehetség mindkét megmérettetésen első helyezést ért el!
A 2021. évben a tervezett 136 terület- és településfejlesztési program (TOP) helyett 146 pályázatot zártak le sikeresen, több mint 16 milliárd forint értékben.
A kiképzők oltási könyvvel vagy útlevéllel rendelkező, transzponderszámmal vagy chippel ellátott kutyákat várnak – ivartól és fajtától függetlenül.
A vádlott a közfeladatot ellátó személynek minősülő jogi képviselőt a hatósági eljárása miatt bántalmazta.
A kalocsai fiatalok a csapatversenyben is a legjobbnak bizonyultak.
Idén is számos oklevelet, kupák garmadáját és díszes serlegeket kaptak az arra érdemesek, Kalocsa város legeredményesebb sportolói, edzői és sportvezetői az április 21-i ünnepségen.
Az ingatlan Kalocsa észak-keleti részén a Széchenyi lakótelepen a központtól 1500 m-re található.
A megye nyolc városából érkeztek diákok a három kategóriában zajló versenyre. A kategóriák legjobbjai az országos fordulóban bizonyíthatnak. Az Országos Rendőr Főkapitányság idén harmincéves Országos Baleset-megelőzési Bizottsága nemcsak az óvodásoknak, a kisiskolásoknak, hanem a dolgozó korosztálynak, sőt a nyugdíjasoknak is tart korosztálynak megfelelő foglalkozásokat.
Információnk szerint az újra magabiztos fölénnyel nyert Font Sándor országgyűlési képviselői megbízólevelét a HVB elnökétől az április 11-én, hétfőn kezdődő héten veszi át. Az eseményen természetesen jelen leszünk!
Mozgalmas napjuk volt tegnap a Magyar Honvédség légvédelmi készültséget ellátó vadászgép-pilótáinak. Pénteken három alkalommal is riasztották a Gripeneket, az utolsó bevetésnek Kalocsa lakossága is szem - és fültanúja volt.
Tavaly kilenc országból csaknem négyszáz hímes tojás érkezett
Az egyes feladatokat úgy állították össze, hogy az egymásra utaltság, az összetartozás érzése, élménye domináljon.
A két év után újra a megszokott időben tartott közgyűlésen az elnök és elnökség, valamint felügyelő bizottsága beszámolóit hallgatta meg a mintegy félszáz fős hallgatóság. A pénzügyek mellett szó esett az elvégzett telepítésekről és a horgászsikerekről, és megválasztották a jövő évi tisztújítást előkészítő jelölőbizottság tagjait is.
Kalocsán 10 óráig a választópolgárok közel 20 százaléka adta le szavazatát, folyamatosan érkeznek a választásra jogosultak.
Kerek születésnapjukat ünneplő kollégákat köszöntöttek március harmincadikán a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságon, köztük két kalocsai tűzoltótisztet.
A mintegy 105 millió forintos gépbeszerzés természetesen nem azt jelenti, hogy a teljes géppark-állomány megújulhat, ezért prioritási sorrendet állítottak fel.
Megtelt ismerőssel és érdeklődővel a Kamaraterem csütörtökön délután, amikor is a néhány napja Kalocsa Város Díszpolgári címét elnyerő Papp Róbert bemutatkozóját tartották.
Kalocsán már múlt vasárnap, később Solton és Kiskőrösön tartottak válogatót, szombaton délelőtt a döntőt, végül a programsorozat felfedezettjei a nagyközönség előtt is bemutatkoztak. Az „Őseink útján” cigány hagyományőrző nap keretében megtartott gálán több videónk is készült. De mi az, hogy „Chirikji”?
A Bács-Kiskun megyei rendőrök 2022. március 24-én 6 óra és március 25-én 6 óra között összesen 72 helyszínen végeztek sebességellenőrzést, amely során 385 esetben állapítottak meg sebességtúllépést.
Kalocsa Város Önkormányzata 100 % támogatási intenzitású, 250 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert el a TOP-4.3.1-15-BK1-2020-00011 azonosító számú, „Szociális városrehabilitáció Kalocsán” című projekt keretében. A fejlesztés a város szegregált részének infrastrukturális fejlesztésére irányul.
A projektzáró sajtóközlemény részletesen beszámol a megvalósult fejlesztésekről, programokról. A közleményt teljes terjedelmében tesszük közzé.
A kapcsolódó I. Cigány Ételek Főzőversenyére reggel nyolckor veszi kezdetét, még lehet rá jelentkezni – jelentkezési lap és kiírás a cikk alatt! A Chirikji tehetségkutató sorozat gáláját is a program keretében tartják, utána koncert!
A Vagyonhasznosítási Kft. munkatársai előre bejelentett útlezárás mellett dolgoznak az Érsekkert felé vezető sétány mentén. Kilátogattunk, így láthattuk, hogy a Zárdatemplomot is tatarozzák.
Lakatos György eljuttatta szerkesztőségünkhöz édesapja gyászjelentését, amelyet a leveléhez fűzött, szerkesztőségünkön keresztül Kalocsa lakosságához címzett gondolatai kíséretében adunk közre.
A három helyszínen tartott előválogatókon továbbjutó produkciókat a szombati döntőben neves szakmai zsűri értékeli, a kategóriák legjobbjait pedig a délutáni gálaműsoron megtekintheti a nagyközönség is. A roma kultúra iránt érdeklődőkre a hétvégén más csemegék is várnak!
A megfigyelések előnye, hogy a valós változásokat mutatják, ugyanakkor a kutatók nem lehetnek benne biztosak, hogy a megfigyelt változást a változó klíma okozza.
„Európa legnagyobb összefüggő ártéri erdeje, a világrekorder gímszarvasok hazája, a Föld legnagyobb népsűrűségű feketególya-populációjának otthona, hazánk leghatalmasabb, 12 méter törzskerületű fájának élőhelye. Ez Gemenc.”
A gyámhatóság a bíróság ítéletében/végzésében meghatározott tartásdíjat előlegezi meg azzal, hogy a megelőlegezett gyermektartásdíj összege nem haladhatja meg gyermekenként a kötelező legkisebb munkabér 30 %-át.
Indul a temetői ravatalozó kápolna és környéke felújítása, őszre el is készül. De mi lesz addig? Erre a kérdésre adott választ tegnapi ülésén a kalocsai képviselő-testület.
Hétfőn este hat órai kezdettel a színházban tartották a Kalocsa Jövőjéért Egyesület lakossági fórumát, amelyen a két ismert médiaszemélyiséggel házigazdaként Filvig Géza polgármester beszélgetett.
Internetes oldalakon, közösségimédia-csoportokban kezdett el terjedni annak a híre, hogy a hosszú hétvége előtt a benzinkutaknak ellátási problémái lehetnek. A futótűzként elterjedő információ hatására a benzinkutakon megpezsdült az élet: a sofőrök igyekeznek elegendő tartalékot felhalmozni.
Bács-Kiskun megye közlekedésének egyik ütőere az 52-es főút, amely a Duna irányából Kecskemét felé a legforgalmasabb út.
Varga Mihály: A pestis és a háború mindig felkészületlenül éri az embert, ám - tette hozzá - két éve még senkinek nem fordult meg a fejében, hogy ezt az igazságot egy háborúval kapcsolatban is meg kell élnünk.
Font Sándor elkerülhetetlennek nevezte, hogy a jelenlegi fürdő, uszoda komplexum egy nagyon nagy beruházáson keresztül megújuljon. A képviselő szerint jelenleg úgy tűnik, hogy a megfelelő hőfokú termálvízhez egy új termálkút fúrása is szükséges. Talán ez lesz az elkövetkezendő időben Kalocsa legnagyobb feladata, hogy ezt előkészítse, a tervezéstől a források biztosításáig.
Idén a térségben útbaigazító információs táblákat, Pakson, a lakhatással érintett területeken információs tornyokat terveznek kihelyezni, melyek a külföldi munkavállalók eligazodását segítik.
A rendezvényen meghívott vendégekként vesznek részt a Kiskőrösi Vállalkozói Klub Egyesület tagjai, Ribárszki Zsolt elnök vezetésével.
Az eljárásokon kívüli megállapodásokat, a visszavont kérelmeket is ideértve, a megkeresések közel harmada a vásárlók megelégedésére megoldódott.
A Csokonai és a Zöldfa utcai után a Bem apó utcai tagóvoda is sokoldalúan használható sportpályával gazdagodhat.
A rémült állat sok vizet nyelt, nagyon kimerült volt, de még lélegzett. Gyors szárítást követően meleg helyre került. A másik kiskutya az ijedséget leszámítva nem sérült, őt az azt megtaláló házaspár gondozásba vette.
Egy javaslatot levett a napirendről az előterjesztő polgármester – ez több tízmilliós mozgásteret szabadított föl, amit az ellenzéki képviselők máris felosztottak volna. Mutatjuk, ki mire költené a most zsebben maradt összeget, és végül mi lett a sorsa.
A már bevett gyakorlat szerinti polgármesteri tájékoztató ezúttal a szokásosnál is több információban bővelkedett.
A végső cél, hogy, Kalocsa ezen szegletében egy olyan természet közeli lakóövezet jöjjön létre, amely a vízmegtartáson, klímavédelmen túl a közelben élők rekreációs igényeit is szolgálja.
Az egy munkavállalóra maximálisan elszámolható képzési költség alapesetben 200 ezer forintról 250 ezer forintra, míg a kiemelt területek esetében 300 ezer forintról 350 ezer forintra nő, és ezzel párhuzamosan 25 százalékkal emelkednek a maximálisan elszámolható óradíjak is.
A Bács-Kiskun Megyei Területi Választási Iroda 2022. február 7-én a megye helyi választási irodái és az országgyűlési egyéni választókerületi választási irodák vezetői részére képzést tartott Kecskeméten, a Megyeházán.
Egy EFOP pályázatunknál zajlott ellenőrzés megállapította: nem zárható ki, hogy indokolatlan és jogosulatlan kiadások keletkeztek. A projekt gazdája a Kulturális Központ és Könyvtár volt. Más bejelentenivalók közt a polgármester arról is beszámolt, hogy Szigeti Tamás agrármérnök a jövőben tanácsadóként ingyenesen segíti munkáját.
Egy fontos és nagyon jó szervezetet, adománygyűjtő oldalt ajánlunk mindenki figyelmébe! Legutóbb egy olyan nehéz sorsú, 24 éves borotai anyuka javára szerveztek gyűjtést, aki a férje tragikus halála után egyedül maradt a 1,5 éves kisfiával és az áprilisban születendő kisbabájával.
Hajagos Csaba történész összeállításában megemlékezik többek között az 1950. februári döntés előzményeiről és a közigazgatási határok átszabásáról.
„A képet a Gemenci erdőben, Keselyűsön készítettem, a Sió csatorna egyik ágánál. Azon a helyszínen nagyon sok szép természeti értékkel, jelenséggel találkozhatunk, ezért minden évben visszajárunk.”
A halálozási anyakönyvi adatok 22 százalékos emelkedést mutatnak, melynek valószínűleg a legfőbb oka a COVID - 19 világjárvány.
Csaknem nyolcéves nemzetközi jogi vita végére tesz pontot az a jogszabálymódosítási javaslat, amelyet a hazai földforgalmi szabályozás kiigazítása érdekében terjesztett nemrég az Országgyűlés elé a kormány.
Az elismert főorvost szerettei és munkatársai január 31-én, a kalocsai temetőben kísérték utolsó útjára.
Az igényes kivitelű kiadványban a polgármesteri értékelő mellett minden választókerület egyéni képviselője is beszámol a tavalyi év eredményeiről és kihívásairól.
A hangsúlyt a hátrányos helyzetűekre, akik esetleg már hosszabb ideje regisztrált álláskeresők, valamint az alacsony iskolai végzettségűekre és a szakképzett fiatal álláskeresőkre helyezik.
A bál a sztárvendég Gyurity István, horvát nemzetiségű színművész műsorával kezdődik, a programról Ivó Mária, a Horvát Önkormányzat elnöke tájékoztatta portálunkat.
Célegyenesbe került az 5309-es út Kecel - Kalocsa közötti szakaszának felújítása. A 22 kilométer hosszú útszakasz korszerűsítése komolyabb beavatkozást igényel, ugyanis a jelenleg váltakozó forgalom mellett használható DVCS-hidat 80 tonnás terhelésűre fejlesztik.
A hatóság kéri, hogy az érintettek az utalásnál fokozott figyelmet fordítsanak a helyes bankszámlaszám kiválasztására!
Az Önkormányzat és szervezetei számos programlehetőséget szerveztek és terveznek megvalósítani, ami ráirányítja a figyelmet a helyi termelők, vállalkozások, kézművesek kiváló tevékenységére, produktumaira.
„A nagy sikerű, ezreket vonzó Halott Pénz koncert, a város első megakoncertje messze túlmutatott egy kisváros határain.”
Miután a hallgató felvételt nyert a duális képzési programba, hallgatói munkaszerződést kötnek vele, amely a képzési program teljes időszakára szól. Kijelölnek számára egy mentort, aki a választott szakterület specialistájaként szervezi betanulását.
Az önkormányzatok 15 millió forint vissza nem térítendő támogatásra pályázhatnak, egy darab új kisbusz beszerzése céljából.
Indulnak a választási előkészületek. A kampány hivatalosan a február közepén kezdődik, ám az eseményre nem csak a pártoknak és a választóknak, hanem a lebonyolító szerveknek is föl kell készülniük. A kalocsai Választási Iroda felhívást tett közzé a szavazatszámláló bizottságokba való jelentkezésre.
Mivel folyamatosan telt ház van, több mint 120 kutya van a menhelyen, a legutóbbi gyűjtés is csak néhány hétig lesz elegendő.
Több, részben már elnyert forrás, részben előkészítés alatt álló pályázat szolgálhatja Kalocsa ivó- és szennyvízvezeték-hálózatának fejlesztését és más városüzemeltetési feladatokat. A tavaly decemberében tartott testületi ülésen e tárgykörben több döntés is született.
A beruházás során egy 5.300 négyzetméteres csarnok létesül, melyben egy 1600 négyzetméteres üzem és gyártórész, egy 3700 négyzetméteres logisztikai raktár, valamint egy 500 négyzetméteres irodarész kerül kialakításra. A kivitelezési munkálatok heteken belül indulnak és a tervek szerint 2023 júniusában fejeződnek be.
Az új óvoda befejező ütemére a TOP Plusz pályázati rendszer keretéből remél forrást nyerni a város. A képviselő-testület rendkívüli ülés keretében határozott a pályázat benyújtásáról.
A jelentős ipari létesítményre, annak városközponti elhelyezkedésére figyelemmel a Megyei Műveletirányítás a kalocsai hivatásos tűzoltók mellett a solti és a kiskőrösi lánglovagokat is riasztotta.
A kérelmet akkor adhatja be a szülő vagy gyám az Oktatási Hivatalhoz, amennyiben úgy látja, hogy tanköteles korú gyermeke még nem érett az iskolakezdésre. Természetesen ez fordítva is lehetséges. Most nyújthatják be a kérelmet azok a szülők is, akiknek még nem tanköteles a gyermeke, de szeretnék, ha szeptemberben megkezdené az iskolát.
A Városi Könyvtár a hagyományokhoz híven január 22-én tartja a Magyar Kultúra Napját, ám az újesztendő első hónapja e mellett is számos színes, érdekes programot tartogat a kulturális események iránt érdeklődők számára.
A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz (TOP Plusz) TOP-os elődjéhez hasonlóan a jövőben nagyban hozzájárul a települések további fejlődéséhez.
Hamarosan megnyithatja kapuit a lurkók előtt a „Lurkópalota”. Az óvoda berendezésére, az Ifjúsági Házban épülő ideiglenes óvoda kialakítására, a Csajda-kerti játszótér létesítésére pályázatot nyújtott be, illetve nyert el az önkormányzat, emellett megkezdték további pályázatok előkészítését is az óvodai infrastruktúra fejlesztésére.
A 25 ezer lakosúnál kisebb települések a kieső összeg 100 százalékát kapják meg, a 25 ezer lakosúnál nagyobbakat az adóerő-képességük függvényében kompenzálják.
Hamarosan kiderül, ki végezheti az 51-es felújítását, amelynek keretében az úttest megerősítésén túl körforgalmak és hidak kiépítését, illetve felújítását és közel 25 kilométernyi kerékpárút kiépítését vagy felújítását is el kell végeznie a tender nyertesének.
Az év első napjának délutánján jött világra Doroti, egy Tabdiban élő család új tagja. Másnap követte a kalocsai Herman család sarja, Lara.
A kecskeméti tanyán élő férfi 2015-ben kapott egy amerikai staffordshire terrier kan kutyát. Az eltelt években azonban az állatot nem etette rendesen, hiába figyelmeztették, a legkülönbözőbb módon sanyargatta.
A járdaépítési pályázat keretében igényelhető támogatás 10 millió forintra emelkedik. Az önkormányzatok számíthatnak a szolgálati lakásépítésre, valamint a tanya- és falubusz beszerzésére irányuló pályázatokra is.
A korábban feltételesen medvének tulajdonított több millió éves tanzániai lábnyomokról bebizonyosodott: mégis egy két lábon járó emberelőd hagyta őket maga után.
Kiskunfélegyháza a kézifegyverek mellett többek között az új generációs páncélököl, míg Várpalota a robbanóanyagok gyártóbázisa, az európai unió egyik legnagyobb hadianyag termelő központja lesz.
Nagy kérdés, hogy a 2022. március 1-jétől 2023. február 28-ig tartó támogatási időszakban lesznek-e, és ha lesznek is, a munkamorált tekintve milyen munkavállalók állnak majd rendelkezésre, akiket a belvíz, a közút és az illegális hulladéklerakás területén közvetlenül foglalkoztathat majd az önkormányzat.
Fontos, hogy újévkor az első vendégünk jó kedélyű legyen, a bosszús vendég rontást hoz a házba. Emellett az is szerencsét hoz, ha éjfélkor férfi kíván nekünk először boldog új évet. Érdemes ekkor elcsípni valakit egy csókra is, ha éjfélkor csókolózunk, az szerelemben és boldogságban gazdag évet ígér –no’ persze a népi hiedelem szerint.
Az EU-tagállamoknak minden olyan oltási igazolványt el kell fogadniuk, amelyet kevesebb mint 9 hónappal az alapoltás utolsó adagjának beadása után állítottak ki. A tagállamok nem írhatnak elő ennél rövidebb vagy hosszabb elfogadási időszakot.
Hogyan lehet egy nem túl jó képességű kisgyerekből a világ leggazdagabb embere? John D. Rockefeller élete talán másoknak is megmutatja az utat.
Kiindulva abból, hogy az elkövetkezendő években, évtizedekben ezen szabályzatok szerint történik a város fejlesztése, a Kalocsán élőket és vállalkozókat érintő kérdés jelentős és izgalmas.
Az ország legkülönbözőbb településeiről érkeztek fenyőfadíszek Kalocsára. A legtávolabbról Békéscsabáról, de küldtek díszt Tárnokról, Kecskemétről, a megye több településéről, az egyházi iskolákból.
Nemrégiben változás történt a trófeabírálatban. De nem az értékelésben, hanem a trófeának a vadászati hatóság felé, trófeabírálat céljából való bemutatásának határidejében.
Kérik a vásárlók megértését és javasolják, tájékozódjanak előre a részletes, így a december 24-e előtti napok nyitvatartásáról is.
A képviselő a kormányfő ígéretét bírja, hogy a tér kikerülésére szolgáló út tervezésének és kivitelezésének költségeire a központi költségvetésből biztosítanak forrást.
A kialakult helyzetre figyelemmel a Vagyonhasznosító Kft. felügyelő bizottságának két tagja, Tihanyi Tiborné és Szabó Balázs képviselők önként lemondtak felügyelőbizottsági tagságukról, ezzel megnyitva az utat ahhoz, hogy immár a törvénynek is megfelelő két új felügyelőbizottsági tagot válasszanak.
"A végleges kialakítás után, véleményünk szerint eséllyel pályázhatunk a világörökségi díj elnyerésére.”
December 13-án, hétfőn rendkívüli ülésen döntött a képviselő-testület: a Grősz és Városháza utcák, valamint a főutca Városháza előtti részének forgalomcsökkentése érdekében kétirányú lesz a Batthyány utca forgalma.
A képzés elsődleges célja az ügyfelek elégedettségének, a kormányablak ügyintézők elkötelezettségének és felkészültségének a növelése volt.
A kedvezményt további 12, lakásként nyilvántartott ingatlanra terjesztették ki. Az időkorlát mentességet lakásonként egy darab gépkocsira, az ott bejelentett lakcímmel rendelkező személy kérelmezheti.
Az önálló, bíróságtól független ügyészi szervezetet létrehozó törvénycikket 150 évvel ezelőtt, 1871. június 10-én hirdették ki. Ez az időpont egyben az Ügyészség Napja.
„A kalocsaiak nem lesznek szegényebbek azzal, hogy más lesz a terület kezelője, mert ez az örökség itt marad.”
A 2022-es éves országos és megyei autópálya-matricák érvényességi ideje 2022. január 1-én indul (2021. decemberében tehát még nem biztosítanak úthasználati jogosultságot), és 2023. január 31-én jár le.
A beruházás során a kápolna és a ravatalozó épületének, a temetőkerítés egyes részeinek felújítására kerül sor, valamint napelemes közvilágítási kandelábereket telepítenek.
A járvány alatt drasztikusan megnőtt a segítségkérők száma.
A tavalyi kényszerszünet után idén is megrendezésre kerül a Motoros Mikulás Gurulás.
A magyar gazdasági növekedés teszi lehetővé, hogy a képviselő által részletezett területeken Magyarország Kormánya előre lépjen.
Bő három héttel a kért határidő előtt teljesült dr. Filvig Géza polgármester azon kívánsága: a jogosult családokhoz lehetőleg még a karácsonyi ünnepek előtt kerüljön ki a fűtenivaló.
A termelők azt ígérik, hiány idén sem lesz a fenyőből, viszont nem érdemes a karácsonyfa kiválasztását az utolsó pillanatra hagyni. Egyes kalocsai üzletekben már hetekkel ezelőtt megjelentek a műfenyők, és vélhetően ez sem számít majd hiánycikknek.
Az ellátás biztonsága csak a rendszer modernizálásával, a régi csővezetékek cseréjével valósulhat meg, de néhány kisebb beruházástól eltekintve a helyzet - döntősen a szolgáltatónál és az önkormányzatnál jelentkező forráshiány miatt - nem oldódhatott meg.
Öt ingatlan értékesítésére pályázat kiírásáról döntött a kalocsai képviselő-testület. Van köztük magas mennyezetes belvárosi és van lakótelepi lakás is.
Kik is azok a híres kalocsaiak? A város múltjából tíz köztiszteletű személy gyűjtöttem össze egy csokorba. Megbecsült személyek, akik tevékenységükkel kiemelkedőt alkottak.
Dusnoki Csaba polgármester tájékoztatójából egy kiválóan prosperáló, fejlett infrastruktúrával rendelkező, aktív közösségi élettel teli, népességmegtartó erővel bíró, gyarapodó település képe bontakozott ki.
A kalocsai Török „Töce” Tibor, A-MAFOSZ-fotóművész 16 éves pályafutása legeredményesebb évét zárta. A fotográfus 2021-ben 30 díjat nyert. A több mint 150 kiállításra javasolt képe négy földrészen és 20 különböző országban került bemutatásra. A pályázatokon díjazott képeinek 90 százaléka Kalocsán és annak vonzáskörzetében készült!
A TEIT továbbra is működteti az önálló háttérsugárzási ellenőrzési pontjait, amely az atomerőműtől független eredmények mérését teszi lehetővé. A sugárzási adatok a TEIT honlapján követhetők nyomon.
Évekig valóban csatatérre emlékeztetett Kalocsa főtere. Mire egyre nagyobb felületen készül el az új díszburkolat, hétfőn megütközött a városházán a képviselő-testület és a kivitelező érsekség. Egy újabb határidő-hosszabbítási kérelem volt a casus belli. A testület nem engedett. Eben a cikkben a kérelmezők érvrendszerét ismertetjük, dr. Filvig Géza polgármester bevezetőjével.
Az illetékességi területen az elmúlt egy évben közlekedésbiztonsági szempontból egyértelmű javulás tapasztalható.
Az intézményben dolgozók munkáját nagyban segíti, ha az érintettek a kihirdetett szabályokat betartják, ahhoz igazodnak.
„Miután további hullámok sem zárhatók ki, ezért egy esetleges ötödik hullám esetén az lesz védett, aki a harmadik oltást is megkapta."
A jogszabály tartalmát rövidítve és tejes terjedelmében is ismertetjük.
A kalocsai rockzene seregszemléjét a tegnap megjelent kormányzati intézkedésekben foglalt szigorítások miatt tették parkolópályára, ellenben az adventi programokat megtartják.
Átadták a forgalomnak az M44-es Duna Aszfalt kivitelezésében megszülető Tiszakürt − Lakitelek szakaszát, benne leglátványosabb műtárgyat, az új tiszaugi Tisza-hidat.
Czibulka Zoltán egyebek mellett a Kalocsa sakktörténetét összefoglaló, kétkötetes könyvének megalkotásával érdemelte ki a „Caissa lovagja” címet. Lovaggá ütése egyben a szebb napokat látott kalocsai sakkélet elismerése is egyben. Ennek kapcsán annak is utánajártuk, hogy kicsoda valójában Caissa.
Kivételes alkalom, hogy az önkormányzati képviselő-testület ülésén bárki felszólalhat. Akinek javaslata, észrevétele, kérdése van a város ügyeivel kapcsolatban, ne hallgassa el!
A pedagógusok látogatása egymás országaiba kölcsönös, és a szakmai együttműködésen alapul. Célja az oktatás színvonalának nemzetközi tapasztalatok alapján történő emelése.
A Black Friday évek óta egyet jelent a november végi leárazásokkal, és a legtöbben nem is foglalkoznak azzal, hogy ez az elnevezés honnan ered. Mindezt megtudhatja, ha elolvassa cikkünket.
A Kamara segítő kezet nyújthat valamennyi kezdő vállalkozónak ahhoz, hogy több irányból is támogatást kapjon.
A hízott libamáj szakszerű előállítása szerteágazó tudományos kutatások szerint nem állatkínzás! A tevékenység folyamatos állatorvosi ellenőrzés alatt áll, és a hatályos állatvédelmi törvény előírásait betartva teljesen legális tevékenység.
A társaság a téli szezonban az országos közúthálózaton összesen 915 nehézgépjárművet, 160 rakodógépet és 158 hómarót mozgósíthat.
Batthyány-Strattmann László-díjban heten, Pro Sanitate-díjban hetvenkilencen részesültek, huszonhárman miniszteri elismerő oklevelet vehettek át.
Sejtelmes és lenyűgöző, néha meghökkentő a kép mostanában, ami elénk tárul egy-egy part menti séta alkalmával. A folyó vízszintje jelenleg „nem jó, de nem is tragikus” - idézve a Csernobil című sorozat ikonikus mondatát.
A mai döntés sokéves peres eljárásnak vet véget. A felek közt a vita tárgyát a főiskola épülethasználatáért fizetendő pénzügyi ellentételezés mértéke képezte.
A virtuális térben zajló tanácskozásba a kalocsai járás legtöbb polgármestere vagy végig, vagy egy-egy témát érintően bekapcsolódott. Mint elmondták, a két nap alatt nagyon sok hasznos információhoz jutottak, követhető példát ismertek meg.
A VEP indulásakor azt tűzték ki célul, hogy a programhoz csatlakozók egy 200 megawatt teljesítményű erőmű termelésének megfelelő energiamegtakarítást érjenek el 2020-ig. Ezt a célt már korábban sikerült elérni.
Nem kérdés, hogy a Kalocsához közeli Növényolaj gyár, annak bővítése, az évszázad beruházásának nevezett, hamarosan induló Paks II. beruházás kapcsán is el kell gondolkodni, hogy az itt szolgálatot teljesítő tűzoltók a jövőben is rendelkezzenek az új kihívásoknak megfelelő adottságokkal, képességekkel, amellyel jelenlegivel azonos szinten garantálják a biztonságunkat, növelik a biztonságérzetünket.
Azért kell a támfal, hogy a romterületet be tudjuk majd mutatni, le tudjunk majd sétálni egy alacsonyabb szintre, a korabeli templomok járószintjére.
A Dunapataji- hídtól az 51-es főút melletti, volt bútorbolt hídjáig húzódó Vajas-szakaszon kizárólag úszós módszerrel lehet horgászni, pergetni tilos!
Egy uniós felmérés szerint az emberek inkább a nyári időszámítás mellett döntenének, de az EU tagállamai a maguk által szabott határidő ellenére nem jutottak még egyezségre a kérdésben.
Az urnafal sétányt önerőből, további 21 darab kettes emlékhellyel egészítették ki, mely beruházás meghaladta a 7 millió forintot, valamint lehetőségekhez mérten a pihenő padokat is felújították. A fejlesztés folytatódik.
24 cég, illetve egyéni vállalkozó kapott kitüntetést.
Több, mint öt éves fennállása óta mondhatjuk, hogy kedvelt hellyé avanzsált a Kalocsai Kortárs Művészeti Klub, hiszen látogatóinak száma már bőven ezer felett van.
A megmérettetésre több mint 320 – köztük a megyéből, a kalocsai járásból benyújtott - pályázat érkezett, a zsűri összesen 49 díjat osztott ki. 2021-ben a legvirágosabb települések Nagykanizsa, Veresegyház, Etyek és Buzsák lettek.
Mit csinál a TDM? Mit csinál a Kalocsa mellett több települési önkormányzat, valamint több közcélú civil és gazdálkodó szervezetek közös tulajdonában álló Kalocsa és Térsége Turisztikai Kft.? Kevesen látnak bele a nonprofit Kft. működésébe, ők most a társaság működéséről szóló beszámoló elfogadását célzó képviselő-testületi előterjesztés mellékletéből kaphatnak választ kérdéseikre.
Kalocsa Város Cigány Nemzetiségi Önkormányzata a Hősök útjai Roma Közösségi Házban várja a lakossági észrevételeket.
A szakmai javaslattétel érdekében öttagú zsűrit bíznak meg, melynek tagjai mintegy előszűrőként, konszenzusra jutva tesznek javaslatot, mely műről, művekről döntsön a testület.
A mongol pusztítás nyomai mellett temetőket is találtak a régészek. Az újrakezdést a kunok érkezése jelentette, akik itt hozták létre szállásukat. Ők temetkeztek először a romos Árpád-kori templomhoz, majd felépítették egyházukat is.
Jelenleg minden kalocsai óvodás biztonságos környezetben, tavasztól 150 gyermek a mostaninál méltóbb helyen, közülük 75 fő már a XXI. századi igények szerint megépült, új óvodában nevelkedhet. Még néhány év, és a most elmaradt, 75 főt befogadó óvodai épületszárny is elkészülhet.
A Szabadkától az államhatárig húzódó 26,6 kilométer hosszú vasútvonal, amelyen 120 kilométeres óránkénti sebességgel haladhatnak majd a szerelvények, jövő novemberre készül el.
A vasútvonal az építés és kétvágányúsítás után mind az utasok, mind pedig az áruszállítás számára versenyképes szolgáltatást nyújt majd. 160 km/óra lesz az engedélyezett sebesség, ehhez 188 ezer négyzetméter zajvédő fal épül. Ha elkészül a gyorsvasúti pálya, Kiskőrösről egy óra alatt a fővárosban lehetünk.
Az október 6-án tartott tájékoztatón az intézményi átszervezést, a város kulturális élete szervezésével kapcsolatos feladatoknak az Innovációs Kft-hez történt átcsoportosítását és az azzal járó változásokat is érintették.
Az Oktogon Holz Kft.-nek a Gyárellátó Csapágy Szerelvény Szaküzlet mellett nyílott új üzletét ma délelőtt adták át a vásárlóközönségnek.
A kormányfő úgy látja: jövőre 10 százalékos emelés lehet reális a pedagógusoknál, ahol kedvező feltételek esetén 2023 januárjában kerülhet sor nagyobb bérrendezésre.
A most átadott üzemet 3,5 milliárd forintból valósította meg a vállalat, saját és piaci banki forrásból. A Pannonia Bio éves szinten több, mint 500 millió euróval (közel 156 milliárd forinttal) járul hozzá a magyar GDP-hez.
Denis Fischer Németországban született, a bajai főiskolán végezte tanulmányait, és már gyakorlott óvó bácsi. Sükösdről naponta ingázik Kalocsára.
Az 31. Marketing Summit szervezői a postcovid kesergés helyett 21-re húztak meglehetősen impozáns pakliból lapokat. Úgy tűnik, ezúttal is a merészeket illeti a siker és szerencse...
Múlt csütörtöki ülésén döntött a testület a pályázati rendszerhez való csatlakozásról.
A Marketing Summit Hungary változatlanul a szakma és az üzleti élet csúcstalálkozója, de idén még az eddigieknél is többet nyújt, köszönhetően az új digitális platformnak. A
Holnap, pénteken hagyományőrző műsorral, Korda koncerttel, egészségügyi szűrővizsgálatokkal köszönti az egyesület a város idős lakóit.
Rideg László: „Bács-Kiskun megye emléknappá nyilvánította szeptember 29-ét, hogy a köztudatba is beívódjon örökre, a szabadság nem magától értetődő. Meg kell, meg kellett küzdeni érte. Meghurcolva és elhurcolva, nélkülözve, tönkretéve, munkaszolgálatra kényszerítve, elítélve.”
A közbeszerzési eljárást még az idén elindítja a polgármesteri hivatal, és a tervek szerint 2022 első negyedévében megkezdődnek az építési munkálatok, hogy 2022 szeptember végére befejeződhessen a projekt megvalósítása.
A terv 458 millió 148 ezer forint önkormányzati finanszírozási igényt mutat. Ebből általános feladatokra 381 millió 835 ezer, az uszoda üzemeltetésére 63 millió 140 ezer, közfoglalkoztatásra 5 millió 304 ezer, a Kalocsa TV-re 7 millió 869 ezer forint kerül felhasználásra.
Az 1961-ben országos középiskolás labdarúgó-bajnokságot nyert kalocsai I. István Gimnázium Aranycsapatára emlékeztek.
A megyei önkormányzat gazdasági társasága 506 darab, közel 70 milliárd forint értékű támogatott projekt (TOP) megvalósításában működött és működik együtt a településekkel, amelyből 251 még megvalósítás alatt áll.
A NEA keretből közel 530 millió, a Falusi Civil Alapból 245 millió, míg a Városi Civil Alapból 275 millió forint érkezett a megye egyesületeihez illetve alapítványaihoz.
Az útépítés határidejéről egyelőre csak találgatni lehet, de a jogi, rendezési, tervi háttere már adott. A ma délutáni ülésén egyhangúlag döntött erről a kalocsai önkormányzat képviselő-testülete.
Este 7 órától finom vacsorával indítják az estet, majd szokás szerint meglepetés műsorral kedveskednek a vendégeknek. Ezt követően retro disco és mulatós zene szórakoztatja a résztvevőket.
Csütörtökön délután két órakor újra összeül a testület a Városháza dísztermében, ahol tíz tervezett napirend tárgyalására kerül majd sor.
Eredeti szándékunk szerint a kezdetekről, a cég jelenéről és jövőjéről egy időben készítettünk volna interjút Dr. Jéri Tamással, ám a szerteágazó feladatok sokasága miatt több részletben tárjuk olvasóink elé a komoly változások előtt álló, immár letisztultabb, feladatcentrikusabb, a fejlesztések irányát tekintve is határozott jövőképpel rendelkező cég múltját és jelenét.
Estók Mihályné Szalczer Erzsébet, Hajós polgármestere a Hajósi Barokk Kastélyban létrehozott Állandó Vadászati Kiállításhoz nyújtott segítségéért kapta a kitüntetést.
Figyelemre érdemes, hogy a Bács-Kiskun Megyei Mérnöki kamara hét tagú elnökségének kettő, a kalocsai járásból származó tagja van: Szigeti Attila és Herflich Salamon.
2021. október elsejétől ismét elérhető lesz a felsőoktatásban tanuló hallgatóknak az 500 ezer forintos, szabad felhasználású, kamatmentes hitel. Az otthonfelújítás és az otthonteremtés (csok) szabályai szintén az érintett kör javára változnak.
Az érintett víznyomócső-szakasz teljesen megújul, a katolikus óvoda sarkától egészen a Kossuth Lajos utcai bekötésig. Ez nagyon fontos, mert ez a vezetékszakasz 18-20 települést lát el ivóvízzel.
Jelenleg zajlik a települési önkormányzatoknak szóló, a legvirágosabb települést kereső verseny pályázatainak értékelése; az eredményhirdetésre várhatóan szeptember végén kerül sor.
A mintegy hatvanmilliós nagyságrendű beruházás keretében megújított létesítmény átadásán beszédet mondott Font Sándor országgyűlési képviselő, Simon Zoltán alpolgármester, Sárosi Magdolna, az intézményt fenntartó Bajai Tankerületi Központ vezetője, valamint Vajda Henrietta intézményvezető, a sportiskola tanulói pedig sportbemutatókkal emelték az alkalom fényét.
A szakmai konferencia fő témakörei a vidékfejlesztési aktualitásokon, támogatásokon túl a fenntartható gazdálkodás, öntözés, és a térség leghíresebb hungarikumának, a fűszerpaprikának a jövője lesz.
A kitűnő helyszínen megrendezett, nagysikerű rendezvényre 13 településről, egyebek mellett Miskéről, Bátyáról, Szakmárról, Újtelekről, Hajósról és Ordasról érkeztek a polgárőrök és családtagjaik.
A művészeti iskola kalocsai és hajósi pótbeiratkozási időpontjairól szóló közleményét az intézmény vezetője, Fehérvári István juttatta el szerkesztőségünkhöz.
A négy órás tanácskozás egyik lényeges, sokakat érintő napirendje Kalocsa hagyományosan legnagyobb rendezvényének, a Paprika Fesztiválnak a sorsa volt.
Kontrát Károly miniszterhelyettes ünnepi beszédében köszönetét fejezte ki a rendvédelmi szervek személyi állományának, akiknek munkája biztosítja Magyarország biztonságát.
Dr. Filvig Géza polgármester: Az itt megjelent és ünnepelt személyek mind életvitelükkel, mind munkásságukkal példaképei a város lakosságának.
A nyári idillt szerencsére az ilyenkor szokatlanul magas dunai vízállás sem töri ketté, bár a homokos partok, homokpadok, szigetek jó esetben is csak harmadát nem takarja víz ezekben a napokban.
Bár a borfogyasztásnak hazánkban tekintélyes hagyománya van, az utóbbi években sörből iszunk nagyobb mennyiséget, aminek következtében nő az import és a hazai nagyüzemi gyártás.
A támogatással a munkaerő-piaci programba 2021. június 30. napjáig mindösszesen 1122 ügyfél került bevonásra, a projekt keretében, illetve a program hatására összesen 770 fő helyezkedett el.
Az Ecetgyár utcában tört el egy vízvezetékcső.
A szakemberek 198 piacfelügyeleti ellenőrzés során 313 féle, összesen közel 82 ezer darab termék vizsgálatát végezték el. Végül 120 termékfajtánál, összesen több mint 24 ezer építési terméknél állapítottak meg elsősorban a jelölésekkel, teljesítménynyilatkozatokkal összefüggő hiányosságokat.
A National Geographic országos kezdeményezése! Felhívással fordulnak a kirándulások, túrák kedvelőihez: készítsétek el együtt az ország élménytérképét, vagy merítsetek ötletet, keressetek úti célt a következő kalandhoz!
A munkaerőpiacról komoly érdeklődés van irántuk, ugyanis támogatásokat kapnak a cégek, ha vak, vagy gyengénlátó munkavállalót alkalmaznak.
A környék egyetlen termelői dinnyéjét újra megvásárolhatjuk Kalocsán! Állítjuk, mennyei! Ne higgyék el, tegyék próbára, kóstolják meg! (X)
Győrnél azért még kinézett a víz a parti sétányra, a Rába is majdnem járdaszintig emelkedett, de az előrejelzéseknek megfelelően sehol nem okozott károkat a németországi heves esőzések miatt kialakult, néhány napos árhullám a Dunán és mellékfolyóin.
A 28. alkalommal meghirdetett Virágos Magyarország versenyre ebben az évben Bács-Kiskun megyéből, a kalocsai járásból is több település nevezett be, a megmérettetésen hagyományosan ott van a több alkalommal komoly elismerésekben részesült Géderlak és Ordas is.
Egyelőre arra készülnek a szervezők, hogy lesz Paprikafesztivál, és a mai szabályok szerint meg is lehetne tartani. A helyzet bármikor megváltozhat, a testület augusztus közepén tér vissza a kérdésre. Jövő héttől indul a Kunszt utcai óvoda rendbetétele, és zajlik az ideiglenes óvoda kialakítása is az Ifjúsági Házban – Filvig Géza polgármester tájékoztatott.
Szerencsére a mi vidékünkre érve valamelyest elsimul az árhullám. A felsőbb folyamszakaszokon magasabb tetőzések várhatóak.
A Kalocsa-Paks Duna-híd építésének munkaterületén pillanatnyilag a Bács-Kiskun megyei oldalon van nagyobb nyüzsgés. Itt már jelentős töltés¬építési munkák folynak, betonozás, vasbetonszerkezet-építés, vízépítés, mederkotrás, cölöpözés, pilléralapozás-előkészítés. Egyelőre 4-5 hidas és 4-5 útépítési alvállalkozó mozog a területen.
Az egykori laktanya területéből kihasított területrészen két külön projekt keretében mintegy 1,2 milliárd forintos fejlesztés valósul meg. A kivitelezési munkákat két kalocsai vállalkozás végzi. Vezetőiket megkérdeztük a munkák előrehaladásáról, és körbe fotóztuk a területet. Tartsanak velünk!
Fő cél a 2021-27 tervezési időszak Bács-Kiskun megyére kiterjedő, a jövőbeni fejlesztéseket megalapozó stratégiai és projektszintű dokumentumainak összeállítása.
A Kalocsai Művelődési Központ és Könyvtár funkciója továbbra is ugyanúgy fennáll, kizárólag gazdasági formája alakul át, a Könyvtár honlapján és hivatalos Facebook oldalán pedig továbbra is értesülhetnek az érdeklődők a kulturális eseményekről a városban!
A megítélt összeg országos szinten is kimagasló, meghaladja a rendelkezésre álló teljes forrás 10 százalékát.
Tavasszal még üres falnyílásokon át léphettünk az új óvoda vakolatlan épületébe. Közben a forgalmi rendet is az óvoda igényeihez alakították: immár egyirányú az Erkel utca érintett szakasza. Megkezdődtek a környezetalakítási munkák is. A változás látványos, tekintsék meg fotógalériánkat!
Ha elkészül, az épületegyüttes egyházi és városi érdekeket egyaránt szolgál, de szálláshelyként is igénybe veszik.
Videóra vettük, ahogy felállítják az új villanyoszlopot. Közben a balesetről is újabb részleteket tudtunk meg.
Vörös Márta: Abban bízom, hogy a szeptemberre tervezett Paprikafesztiválon már az új sétány egy-egy padján is megpihenhetünk.
Dunatetétlen községben befejeződött az általános iskola felújítása, ezzel a településképi szempontból is jelentős épület immár kívül-belül megújult.
A hazai mozikban bemutatott premierfilmek száma 2020-ban 208 darab volt, 130 filmmel kevesebb, mint az előző évben ‒ ez 2014 óta a legalacsonyabb adat.
A járványügyi helyzet enyhülésével sor kerülhetett a 2020. nyarán támogatásban részesített „Kalocsa Családi és Testvérvárosi Sportrendezvények (2021)” c. Európai Uniós pályázatban vállalt sportrendezvények megtartására.
Az eredeti ajánlat alálőtt a becsült értéknek, de az értékbecslésben megállapított árat elfogadták a vevők. Telekegyesítés után közös beruházást indíthat a két kalocsai, illetve dunaszentbenedeki székhelyű vállalkozás.
Postásokat, járókelőket megkergető, megharapó, falkába verődő kóbor kutyák, felelőtlen gazdák – az állattartás szabályai betartatásának lehetőségeiről az önkormányzat, az állatvédő alapítvány, a kutyamenhely szakemberei és a kutyák által félelemben tartott lakók a CNÖ kezdeményezésére egyeztettek.
Szeretném, ha a világ, de le is szűkíthetem Kalocsára, úgy működne, mint egy jó vállalkozás: ésszerűen, racionálisan.
A kormány soha nem látott mennyiségű forrást próbál koncentrálni a magyar mezőgazdaságba, hogy a növénytermesztés és az állattenyésztés versenyképes legyen és maradjon.
A pályázati forrásból megépült meszesi létesítményt három évig a kalocsai Probatus 2005 Kft. üzemeltetheti. A kérdésben különösebb vita nélkül született egyhangú döntés.
Az út egyik legfőbb tapasztalata, hogy a TEIT működése mindenképpen megfelel a Szlovén gyakorlatnak és nem elbizakodottság azt állítani, hogy több vonatkozásban előrébb is jár, mint az ottani.
A településrendezési tervekkel kapcsolatos kéréseket, észrevételeket Boromisza Viktor osztályvezető úrnak címezve elektronikus úton van lehetőség jelezni.
A JETA pályázaton elnyert forrásból megvalósuló beruházás tendereztetéséről a múlt heti, a járvány utáni első ülésén döntött képviselő-testület.
Idén összesen 18 borászat 31 tételt nevezett a versenyre: a Kunsági borvidék 12 nedűt, a Hajós-Bajai borvidék pedig 19 bort.
A kivitelezés folyamatban van, a projekt tervezett befejezési határideje mindkét rendőrkapitánysági épület esetében 2022. február eleje.
Font Sándor: Azt az egyensúlyt kell megtalálni, hogy a munkahely ne csak egy megélhetést biztosító lehetőség legyen, hanem olyan közeg, amely perspektívát ad a munkavállalónak.
Június 25-én, pénteken a Megyeházán megtartott ülésen már valamennyi képviselő személyesen szavazhatta meg a Közgyűlés idei munkatervét, a 2021. évi költségvetés módosítását, kiválaszthatták, hogy kik lesznek a megye díjazottjai 2021-ben.
21 órakor az autók elrajtolnak, de a rendezvényt mindenki csak saját felelősségre látogathatja.
A tér rekonstrukciós munkálatai az előre meghatározott ütemterv szerint zajlanak, és év végéig befejeződnek.
Krsko-ban a városvezetésnek példamutató a gondolkodása, mivel a jó együttműködéshez olyan feltételeket szabnak, melyek a város és a lakosság érdekeit, illetve a biztonságos üzemelést egyaránt szolgálják.
A Kalocsai Cigány Önkormányzat pályázati forrásainak felhasználásával június 28. és július 5. között öt helyszínen, Mélykúton, Soltvadkerten, Kiskőrösön, Solton és Kalocsán tartanak autentikus cigány zenét, táncokat és viseleteket fölvonultató programot a Roma Show felfedezettjeinek, valamint a Kalocsai Fiúk együttesének közreműködésével. Sztárvendég: Nótár Mary.
A Gólya Road Show országos gólyafészek felmérő, illetve gólyagyűrűző esemény Kalocsán és környékén idén 10. alkalommal került megrendezésre.
A Kalocsa-Paks Duna-híd próbacölöpeinek próbaterheléses eljárása mutatott rá először: a kalocsai és környékbeli vállalkozások azon törekvése, hogy részt vegyenek az átkelő fizikai megvalósításában, immár karnyújtásnyira került tőlük.
A fejlesztőközpont létrehozását elsősorban az indokolta, hogy a nevelőszülői hálózathoz kerülő gyermekek többségének szüksége van rendszeres és folyamatos fejlesztésre, azonban ezt a társszervezetek nem bírják kapacitással.
Két újabb területet vonnak be a tavaly is bővített időkorlátos parkoló zónába. Az ott lakók a Polgármesteri Hivatalban igényelhetik az időkorlát alól mentességet jelentő engedélyt.
A foci mindannyiunk leginkább beszélt közös nyelve – mondta Fülöp Attila, az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért felelős államtitkára az EMMI Speciális Gyermekotthoni Központ Kalocsai Gyermekotthonának tanévzáró focimeccse előtt június 10-én, Kalocsán.
Erősember páros OB-t rendeztek városunkban nagy közönségsiker mellett.
Tavaly nyáron indult meg a gyártás az egykori szolgáltatóházban kialakított üzemben. Az októberre tervezett, hivatalos átadó a járvány miatt elmaradt. Most újabb fejlesztés bejelentésével megtoldva pótolták Fülöp Attila államtitkár, Font Sándor országgyűlési képviselő, Filvig Géza polgármester és Csizi Péter országos ügyvezető jelenlétében.
Örömteli volt egy olyan beruházás indulásánál jelen lenni, melyet ennyire vártak a környezetében élők. Elmondhatjuk, hogy attól a helyszíntől, ahol álltunk, a hídnak köszönhetően egy órán belül elérhető lesz a Budapest helységjelző tábla.
A díj átadása a pandémia miatt online történt, de jövőre, 2022. június 10-én már személyes jelenlét mellett is megrendezik az Ügyészség Napját, amelyre Dr. Sirok Katalin már most meghívást kapott.
Vélhetően jó volt az előkészítő munka, így a jelen lévő képviselők egyhangú szavazással döntöttek a kitüntetésben részesülők személyéről.
Az utca ivóvíz gerinchálózata jelenleg magántulajdonban lévő ingatlanokon húzódik keresztül, azonban a jogszabályi előírások szerint az ivóvíz gerinchálózat kizárólag közterületen kerülhet kiépítésre.
Az egyik vezető, kalocsai műszaki áruház tulajdonosát arról faggattuk, miként változnak a vásárlói szokások az Európára, világra szóló nagy sportesemény hatására. Kíváncsiak voltunk, a jelenlegi időszakban miként alakul a „TV-piac”?
A CLLD pályázat 250 millió forintos keretéből, a Kalocsa Város Önkormányzata által elnyert 78 milliós támogatásból épült létesítményt június 3-án, szerdán délután a sajtó jelenlétében tartott megnyitón adta át Filvig Géza polgármester. A városvezető üdvözölte a fejlesztést, de azt sem hallgatta el, hogy öröme mégsem teljes.
Hosszú szünet után ismét lehetőség nyílt arra, hogy a Kalocsai Tomori Pál Városi Könyvtár otthont adjon különböző rendezvényeknek és programoknak.
Kalocsa utcáit járva egyre gyakrabban tapasztaljuk, hogy a mintegy 30 éve, az érintett utcák lakóinak bevonásával, saját kivitelezésben, „társadalmi munkával” készült betonutak nagyon sok helyen javításra szorulnak, idejük végét járják.
Nem akármilyen látványosság vár a különleges sportok kalocsai kedvelőire június 12-én az Érsekkert parkolójában! Ráadásul érdekeltek is vagyunk: a CESA® (a Közép-Európai Erősember Szövetség) Crossover páros erősember országos bajnokság, melyen kalocsai induló is részt vesz!
Az esős májusi időjárás miatt néhol már kifejlett szúnyogok is nagyobb számban megjelentek, ezért ha az időjárás lehetővé teszi, a következő napokban megkezdődik az ellenük való védekezés.
Mindig sajátos hangulata van annak, amikor Kovács László fazekasmester tavasszal először égeti a cserepeket az udvari kemencében. A mester a közösségi médiában hirdeti meg az ehhez hasonló közösségi alkalmait, amelyekből idén nyáron sem lesz hiány.
Szombaton a csíksomlyói hegynyeregben került sor a hagyományos pünkösdi búcsúra.
Kalocsán a május 23-i, vasárnap délutáni, folyamatosan erősödő viharban úgy 16:15 órakor alakult ki egy rendkívül veszélyes, emberi életeket veszélyeztető helyzet.
Múlt kedden született a döntés, amely szerint a Kunszt Utcai Óvoda az egykori Úttörőház épületébe költözne be átmenetileg, amíg az eredetileg tervezett új óvoda most meg nem épült része is el nem készül. Mekkora átalakítás kell ehhez? Nem fölösleges pénzkidobás ez, amikor – jó esetben – néhány éven belül megépülhet az új óvodai épületszárny is? Megkérdeztük az illetékeseket.
Íme távirati stílusban, mi is az, ami már május 23-án, vasárnaptól változást hoz a korábbi, szinte drákói szigorhoz képest.
Váratlan helyzet állt elő azzal, hogy az Újvárosi Óvoda a fűtési rendszer és az elektromos hálózat hibája miatt használhatatlanná vált, ezért úgy döntött a járványhelyzetben többletjogosultságokkal rendelkező polgármester, hogy mégsem a Kunszt utcai intézményt, hanem ezt költöztetik majd az épülő óvodába. A rendkívül leromlott állagú Kunszt utcai Óvoda kiváltására sikerült megoldást találni.
A Covid19 megtörte a magyar gazdaság lendületét. A 2013 óta – rendszerint az uniós átlagot meghaladó ütemben – bővülő GDP volumene 2020-ban 5,0 százalékkal csökkent az egy évvel korábbihoz képest.
A 2019-eshez képest komoly visszaesést és párhuzamosan drágulást hozó tavalyi évben is bő 128 ezer új autót regisztráltak a magyar piacon. Az átlagár 8,9 millió Ft volt.
Az egészségmegőrzéstől kezdve, a hagyományőrző programokon át a gyerekek táboroztatásáig sok mindent felölel a pályázat.
A nagyszabású program célja, hogy Kalocsa intézményei, vállalkozásai és a lakosság minél felkészültebb legyen az egyre gyorsuló és elkerülhetetlen digitális átalakulásra, a város területén magas szintű smart city fejlesztések valósuljanak meg.
Tegnap az uszodában tartott sajtótájékoztatón mutatta be dr. Filvig Géza polgármester az uszoda új vezetőjét, aki bejelentette: május 26-án újra nyitnak.
A Kalocsai Szociális Központ otthonaiban délelőttönként fél 10-től fél 12-ig fogadják a látogatókat. Délután pedig 14 órától 17 óráig. További jó hír a családtagok számára, hogy a látogatási tilalom megszűnésével egyidejűleg megszűnt az intézmény-elhagyási tilalom a védettségi igazolvánnyal rendelkezők számára.
A Duna menti településeknek nemcsak a gazdasági érdeke lesz közös, hanem össze kell hangolniuk turisztikai és kulturális céljaikat is.
Szombat óta a vendéglátóhelyek belső terei is látogathatóak, igaz csak védettségi igazolvánnyal. A nagyobb durranás, amikor végre kimozdulhattak az emberek, az előző szombaton volt. A tapasztalatokról mi is érdeklődtünk, a köztévé pedig múlt vasárnap városunkból közölt riportot. Nézzék meg cikkünkbe ágyazva!
Hamarosan elkészül a Szentháromság tér Szent István király út felöli részének térkövezése, így annak befejezésével már megnyílhat a forgalom a gyalogosok és a kerékpárosok előtt.
Az orosz nagykövetségtől megérkezett az engedély, hogy a Szentháromság téren lévő szovjet katonai sírokat áthelyezzék.
Útlezárásra kell számítani május 6-tól a Kossuth Lajos utca - Hunyadi János utca közötti szakasznál, valamint a Hunyadi utca 2. számú ingatlan előtti részen.
Ami a legörömtelibb a Kalocsán és környékén élők számára: a Duna alacsony vízállása lehetővé tette, hogy április 16-tól két ütemben megtörtént a mederben történő betonázás, ami már a víz feletti részen is jól látható.
Hartman János a Kalocsai Kézilabda Club elnöke a Városi Sportcsarnok eddigi beruházásainak és főbb rekonstrukciójának egyik szakavatott házigazdája – a TAO támogatási rendszernek köszönhetően egyik közvetett mecénása, a csarnok világítás – és fűtésrendszerének beruházásáról tájékoztatta hírportálunkat.
Az új gyalogátkelő hivatalosan akkor minősül majd gyalogátkelőnek, ha az időjárás függvényében felfestik az útburkolati jeleket és a gyalogátkelő előjelző táblát is kihelyezik.
Egy természetes folyamat következtében országszerte megállt az évek óta tartó eszeveszett áremelkedés a hazai ingatlanpiacon. Kalocsán és környékén is inkább lassú áremelkedést, stagnálást, valamint kisebb áresést tapasztalhattunk az elmúlt egy évben.
Szombaton már az éttermek vendéglátóhelyek kültéri részeit is igénybe vehetik a vendégek, és a kijárási tilalom kezdete is este 11 órára tolódik. Körbenéztünk, hogyan készülnek a vendéglátósok az óvatos nyitás következő lépésére, és hogy vészelték át a mögöttünk hagyott időszakot.
Április 26-án, hétfőn a Szent István király úton forgalomkorlátozásra, útlezárásra kell számítani az új gyalogos átkelőhely befejezési munkálatai miatt.
Az ideiglenes forgalomkorlátozás előreláthatólag április 28-ig tart.
A megvalósítás akcióterülete a projekt szempontjai szerinti veszélyeztetett terület, a Szőlők köze városrész.
Az alapítványhoz 70 pályázat érkezett be, amelyek közül a kuratórium 61-et részesített támogatásban.
Az év első hónapjában 4 millió 537 ezren dolgoztak hazánkban, a nem dolgozók száma pedig 2 millió 864 ezer fő volt.
Lányok, Fiúk! Aki szereti a természetjárást, szívesen barangol lakóhelye környékén, gyalog, vagy bringával járva a határt, 12-17 év közti korú, van szeme észrevenni az érdekes dolgokat, az élet ritka, vagy épp nagyon apró csodáit, különleges pillanatait, jellegzetes növényeit és állatait, és ezeket szívesen le is fotózza, annak itt a lehetőség!
Egyelőre az idei méz mennyiséget nehéz lenne megbecsülni, de április végén először a repceméz kerül piacra, ezt követi a közkedvelt akácméz.
A Kalocsát az M6-os autópályával összekötő út építésével kapcsolatos tájékoztatással összefüggő kérdéseinket, észrevételeinket postai vagy elektronikus levélben juttathatjuk el, vagy telefonon jelezhetjük.
Az MVM Démász Áramhálózati Kft. közcélú villamos hálózaton előre tervezett munkálatokat fog végezni, az alábbi időszakokban és területeken.Holnap, tehát április 9-én, majd 13-án és 14-én a villamosenergia-szolgáltatás szünetelni fog.
A Grősz József utca volt „Szolgáltató ház” előtti szakasza, a közútban elhelyezkedő csapadékcsatorna elvezető rendszer akna felújítása, és fedlapjának cseréje céljából teljes szélességben lezárásra kerül hétfőn.
A kalocsai Máltai Szeretetszolgálatot, az általa végzett jószolgálati tevékenységeket támogatják a kalocsai önkormányzat tagjai.
A gyűjtést a Pünkösdi Szeretetszolgálat kezdeményezte, hogy a hátrányos helyzetű diákok se maradjanak le, és a technikai eszközökkel nem kellően ellátott családok tagjai is mind elvégezhessék a feladataikat: a szülők a távmunkát, a gyermekek az oktatásban való részvételt. Kalocsán a CsóKa Közösségi Tér karolta föl a kezdeményezést, önkormányzati támogatással.
A projekt a Széchenyi 2020 program keretében valósul meg 200 millió Ft európai uniós támogatással és 7 698 218 millió Ft saját forrás bevonásával, a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) részeként a Bács-Kiskun Megyei Fejlesztési Ügynökség Nonprofit Kft. közreműködésével.
Beiratkozási időszak: április utolsó hete!
A kulturális életben tevékenykedőknek sincs könnyű dolguk a jelenlegi járványhelyzetben, hiszen, mit ér egy rendezvény közönség nélkül? Így most a húsvéti programokra az online világba, a digitális térbe várják a kultúrakedvelőket. Mutatjuk, mivel!
A Család és KarrierPONTOK 10 telephelyen, 5 városban működtek. A projekt keretében 12 féle képzésre került sor, de voltak workshop-ok is, sőt két kézikönyvet is kiadtak.
A megoldást csak ideiglenesnek szánják, egyelőre úgy tűnik, beváltja a hozzá fűzött reményeket. Hosszabb távon egy pályázattól várnak megoldást.
A lakosság észrevételeit írásban, elektronikus úton tudja eljuttatni a polgármesterhez.
Szombattól már megnyílik a lehetőség, hogy a horgászok - a korábbi évekhez hasonlóan –kis szerencsével idén is kifogják az ünnepi asztalra való halat.
A beruházás megvalósítása révén jelentősen gyorsul a Balkánra tartó, illetve onnan érkező forgalom. A meglévő és a teljesen új második vágányt a személyforgalom esetében 160 kilométer/órás engedélyezési sebességre és emelt tengelyterhelésre építik ki.
Az önkormányzat és a piac fenntartója dolgozik az ügyön, hogy a vevők is hozzájuthassanak ahhoz, amit szeretnének, az eladóknak se maradjon nyakán a döntően szárnyasokból álló élő állat kínálat. Ám addig is a 2017-ben hozott helyi rendeletet kell betartani, amit a hatóságok fokozott ellenőrzése is indokol.
Tíz napra tervezték a Kossuth és Hunyadi utcák közti átjáró lezárását. Március tizedikén láttak hozzá, de már több napja újra járható az útszakasz. Ütemterv szerint haladnak a tér átalakító munkálatai.
A kihívás mindazoknak szól, akik szolidaritásukat szeretnék kifejezni, és támogatni szeretnék a Down-szindrómásokat és családjukat.
Az atomtörvény kimondja, hogy a társulásoknak a tárolóhoz vagy a tervezett tárolóhoz kötötten a Központi Nukleáris Pénzügyi Alapból támogatás adható, illetve meghatározza, hogy milyen célokra használható fel: tájékoztatás, ellenőrzés, működés és településfejlesztés.
A polgármester tájékoztatása éppen időben érkezett, ugyanis a koronavírus-járvány miatt egyesek azt kezdték találgatni, ebben a helyzetben állja-e szavát, illetve az ígéretét az önkormányzat. A bejegyzést, a város költségvetésének idevonatkozó fejezetét olvasva kijelenhetjük: állja, a pénz a címzettekhez úton van!
Jelenleg több munkafolyamat zajlik egy időben. Még láthatjuk a régi, nagyon elavult vezetékeket. Ezek a szakaszok a város vízellátásának olyan veszélyforrásai voltak, amelyek bármikor csőtöréssel fenyegetve, egy egész városrész életét lehetetleníthették volna el.
A néphagyományoknak köszönhetően a köztudatban még mindig a tavasz és a jó idő hírnökeként számon tartott fehér gólyát élelemmel kínálta Tóth Maca, a tavalyi „gazdája”.
Amelyik ügykörben ez lehetséges, a személyes ügyintézés helyett a hivatalok továbbra is a magyarorszag.hu weboldalon keresztül elérhető elektronikus ügyintézést javasolják.
Látványosabb építési tevékenység az év közepétől várható, a mederben lévő két pillért ősszel kezdik zsaluzni.
Az útrekonstrukció a Soltvadkert - Kecel-Kiskőrös címérével és a három város zászlajával díszített körforgalomtól egészen a kiskőrösi MOL benzinkútnál lévő körforgalomig tart.
Both Zoltán már két évtizede közkedvelt vendége a TV- és rádióműsoroknak. Gyakran felkeresik, ha valaki elszabadult egzotikus állatot lát a paneldzsungelben. Nekünk is sikerült megszólaltatnunk, és örömmel nyilatkozott hamarosan megjelenő könyvéről, illetve helyi kötődéséről.
Személyes jelenlétet igénylő ügyintézésre, csak előzetes telefonos egyeztetés alapján van lehetőség.
Vasárnap volt a hivatalos projektzárója – sajnos a járványhelyzet miatt nyilvános rendezvény nélkül – a Művelődési Központ uniós forrásból finanszírozott, hároméves programjának, amely a nők helyzetének javítását, az élet különböző területein – mindenekelőtt a munka világában – rájuk váró megpróbáltatásokra való fölkészítésüket tűzte célul.
A mezőgazdasági őstermelőknél az adómentes őstermelői bevétel éves összege magasabb 2021-ben, 1 004 400 forint.
Filvig Géza szerdai sajtótájékoztatóján szólt a tervezett kerékpárút-felújítást hátráltató, történelmi távlatú adminisztratív hiányosságokról.
Az elöregedett ivóvízhálózat cseréje érdekében március 10-én, szerdától lezárják a Kossuth Lajos utca és a Hunyadi utca közötti útszakaszt.
A nemzetközi szervezet konferenciáinak eddig is számos hozadéka volt a TEIT működését illetően.
A gyakorlat célja a szorosabb együttműködés kialakítása, és a közös feladatok minél hatékonyabb ellátása volt.
A feladatot az eddig is tevékeny közterület-felügyelők látják el, munkaidőn túl is, többletjavadalmazásért. Munkájukkal időt nyerhetünk, a lakosságnak pedig kevesebb utánajárással jár majd bejelenteni a közterületen tapasztalt problémákat, amelyeknek az orvoslása is gyorsabb lehet így.
A költségvetés összeállításánál legfőbb cél a város komplex működtetésének biztosítása volt, és hogy a törvény erejénél fogva rá rótt kötelező feladatait a lehető legmagasabb szinten teljesítse.
Átmeneti áramszünet lesz Kalocsa egyes részein március 4-én és március 8-án. Az áramszolgáltató előre tervezett hálózati munkákat végez.
A Kiskunsági Víziközmű-Szolgáltató Kft. március 18-tól március 28-ig ivóvízhálózat-fertőtlenítési és hálózat tisztítási munkálatokat végez a térségben.
2021 februárjában fejeződött be a Kalocsai Művelődési Központ és Könyvtár, a Magyar Női Unió és az Együtt Európáért Alapítványból álló konzorcium által elnyert Kalocsai Család és KarrierPONT elnevezésű projektje.
Az előírásoknak megfelelően, az intézményekkel folytatott egyeztető tárgyalásokat követően a polgármesteri hivatal állította össze a dokumentációt, azonban a koronavírus-járvány miatt most nem a testület, hanem a polgármester fogadhatja azt el.
Annak jártunk utána, a tavalyi évben miként alakultak Kalocsán az anyakönyvezéssel kapcsolatos főbb statisztikai adatok.
Az új rendszer 2021. január 1-jén hatályba lépett, a vendéglátó üzleteknek legkésőbb 2021. március 31-ig kell bejelenteniük az új besorolás szerinti változást a jegyzőnek.
A koronavírus-világjárvány miatt a 2020-2021-es évben a bevételek jelentősen elmaradtak a tervezettől: egyrészt a külföldi bérvadászok elmaradása, másrészt a vadhúsfelvásárlási árak mintegy felére esése miatt.
A máltaiak különösen a téli időszakban élelmiszer-adományokkal és melegedési lehetőséggel segítik a rászoruló embereket a mindennapokban.
Dunaföldvártól Foktőig négy helyszínen – a dunaföldvári, a dunaföldvár-solti, a révbéri kanyarulatban, a madocsai átmenetben és a barákai szűkületben a mederben 30 változtatást végeznének el.
Filvig Géza polgármester és Font Sándor országgyűlési képviselő a kalocsai városházán február 5-én, pénteken délelőtt tanácskozott a város meghatározó, a közelmúltban további fejlesztéseket indító vállalkozásainak vezetőivel.
A koronavírus miatt online formában történt meg a munkaterület átadása ma délelőtt 11 órai kezdettel tartott virtuális megbeszélésen. Azon a kivitelező és az építkezést finanszírozó kormányzat képviselői mellett az érintett települések polgármesterei szakmai segítőikkel, valamint a közművállalatok és más érintett szervezetek illetékesei vettek részt.
Február 1-jétől az intézmény dolgozói létszáma két kisgyermeknevelővel és egy dajkával emelkedett.
Az intelligens pótkocsi kommunikál a sofőrrel és adatokat szolgáltat felhő alapon a tulajdonosoknak.
A délelőtt folyamán alig volt néhány autó, amely a legközelebbi Szent István király úti körforgalomból a kórház irányába hajtott volna ki, az erről szóló felhívás érezhetően időben adott tájékoztatást a lakosságnak.
Miközben az útlezárások, elterelések, parkolási gondok miatt az egyik szemünk sír, a másik nevet, hiszen ezzel végre karnyújtásnyira került a Szentháromság tér felújításának befejezése.
Az alábbiakban Kalocsa Város Önkormányzata portálunknak megküldött sajtóközleményét olvashatják. A közlemény végén a forgalomkorlátozásokat részletező Lakossági felhívás letölthető formátumban is elérhető.
A Duna jobb és bal partján, végig a dunai védgát vonalán épül ki egy olyan összefüggő, ellipszis alakú gerinc túra kerékpárút, amelyet a dunaföldvári híd és a szekszárdi híd köt össze. Ebbe a csomagba Font Sándor kezdeményezésére került be a Kalocsa- Kiskőrös közötti kerékpárút megtervezése.
A kalocsai városházán Filvig Géza polgármester fogadta Szűcs Csaba kiskunhalasi alpolgármestert, a megyei közgyűlés elnökének romaügyügyi főtanácsadóját, valamint a kalocsai cigány önkormányzat képviselőit. A találkozón, amelyen jelen volt Schmidt Rajmund önkormányzati képviselő is, egyebek mellett egy több település együttműködésével lebonyolítandó pályázati program előkészületeiről egyeztettek.
A beruházás több, mint 50 millió forintból valósult meg.
Először egy betonelemgyártó csarnok és az azt alapanyaggal ellátó nyersbetongyártó egység épülhet meg – ezeket már idén üzembe állíthatják a tervek szerint. A következő években előbb egy habarcsgyártó üzem, később egy építőipari kereskedelmi egység létesülhet, a három ütemben együttesen mintegy 80 új munkahelyet hozva létre városunkban.
Szerinted az ország melyik megyéjében keresték a legtöbbet és a legkevesebbet tavaly? Megtudhatod, ha tovább olvasod cikkünk!
A német nemzetiségi önkormányzati testület elnöke a Városházán egyeztetett Filvig Géza polgármesterrel, tájékoztatva a tavalyi programjaikról, illetve beszámolva az idei tervekről, célokról, feladatokról, köztük kiemelt helyen a Kirchheimmal folytatott partnerkapcsolat megerősítését, elmélyítését célzó lehetőségekről.
Az érzelmi nehézségekről és a családdal kapcsolatos kihívásokról ifjabb Papp Ernő gépjármű szakoktatóval beszélgettünk.
A szolgáltatás összevonásának célja a költségek csökkentése a gazdaságos működtetés érdekében, továbbá, hogy a kistelepüléseken élők számára hosszú távon biztosítsák az alapvető postai és pénzügyi szolgáltatások elérését.
A kalocsai horvátok is csatlakoztak az országos adománygyűjtő megmozdulásokhoz, gyűjtőakciókhoz várják a fölajánlásokat.
Az Önkormányzat és az Érsekség megállapodása szerint 2021. november 30-ig szerződést kötnek a felújítás során létrejött vagyonelemek további hasznosításáról, használatáról, és tulajdonjogának rendezéséről.
Sziráki Szilárd: Köszönhetően a Paks II. és a Kalocsa-Paks Duna-híd nagyberuházásnak, kilátásaink a jövőre nézve nem csak nekünk, hanem a környékbeli vállalkozóknak is kecsegtetőek.
A Közép-Duna Menti Fejlesztési Tanács tagjai a beruházási célok megvalósításához szükséges, hamarosan megnyíló hazai és uniós források felhasználásának lehetőségeit tekintették át, illetve vetették össze.
Ami lehullik, meg is marad. Lehet, hogy a következő napokban szánkózhatunk is?
A 2020. évi kényszerű leállás segítette, hogy új termékeket, kávépalettákat vezessünk be, amelyeket idén ismerhetnek meg vendégeink.