2023. 11. 30. csütörtök
András, Andor
: 378 Ft   : 345 Ft Benzin: 603.6 Ft/l   Dízel: 651.3 Ft/l   Írjon nekünk

In memoriam Dr. Garamszegi László főorvos (1944-2023)

2023. 09. 18., 21:13

Hosszú, méltósággal viselt betegségben 2023. szeptember 16-án, életének 80. évében elhunyt Dr. Garamszegi László, a Bács-Kiskun Vármegyei Oktatókórház Kalocsai Szent Kereszt Kórház Sebészeti Osztály nyugalmazott főorvosa.

Dr. Garamszegi László Zsámbokon született 1944.08.04-én. Édesapja Dr. Garamszegi Pál községi orvos, édesanyja Benkő Ida tanítónő volt. Az elemi iskolát Zsámbokon, majd Gödöllőn végezte, ezt követően a Pannonhalmi Bencés Gimnáziumba járt, ahol 1962-ben érettségizett.

Édesapja korán elhunyt, édesanyja nehéz körülmények között nevelte gyermekeit. Édesapja példáját követve az orvosi hivatást szerette volna választani, származása miatt azonban nem vették fel az egyetemre, ezért a Fővárosi Művészi Kézműves Vállalatnál helyezkedett el mint ipari tanuló.

A hangszerkészítő vizsgát 1964-ben tette le. Kétkezi munkásként már nagyobb lehetősége volt egyetemre felvételizni, így a Budapesti Orvostudományi Egyetem Általános Orvosi Karára vették fel 1964-ben, ahol 1970-ben diplomázott. Hogy édesanyját tehermentesítse, katonai ösztöndíjat kapott, emiatt a diploma megszerzése után a Honvédelmi Minisztérium csapatorvosként Kalocsára helyezte.

1977-ben szerelt le, ezt követően kezdett el dolgozni a Városi Kórház Sebészeti osztályán. 1980-ban szakvizsgázott, 1984-ben adjunktusi, 1992-ben főorvosi kinevezést kapott.
1972 óta üzemorvosként is dolgozott, a szakvizsgát 1999-ben tette le.
1975-ben vette feleségül Dr. Városi Zsuzsanna belgyógyászt, aki későbbi járási és megyei tisztifőorvosként dolgozott. Házasságukból két gyermek született, Richárd László élelmiszermérnök, menedzser, Patrik vegyészmérnöki diplomát szerzett.
2004-ben nyugdíjba vonult, de a gyógyító munkát nem fejezte be, továbbra is aktívan dolgozott.


Hivatását tekintette a legfontosabbnak, így nyugdíjasként – habár kora miatt nem kötelezték rá – a COVID járvány ideje alatt is kivette a részét a küzdelemből, több ezer védőoltást adott be a környékbeli betegeknek. Betegsége is munka közben derült ki, panaszai, egyre súlyosbodó állapota mellett is szinte mindvégig dolgozott. Hite sokat segített abban, hogy fel tudta venni a küzdelmet az elemésztő kórral szemben, kitartása, ha csak néhány hónapra is, de megálljt parancsolt a betegségnek. Munkába állni egészségi állapota miatt azonban már többet nem tudott, talán emiatt fogyott el az ereje, és győzte le végül a betegség. Hivatástudata, kitartása, küzdeni akarása, hite példaként állhat előttünk!

Nyugodjék békében!

Dr. Körmendy Szabolcs

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

Még több friss hír

2023-11-24 10:01:49
Érkezik a Mikulás, puttonya pedig ajándékcsomagot rejt minden résztvevő gyermek számára! Sőt, pattanjatok fel ti is a Mikulás szánjára!

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2023. 11. 29., 09:20
A pályázatnak köszönhetően lehetőség nyílt a kórház fekvőbeteg kapacitásainak tehermentesítésére az ambulánsan is ellátható betegektől. Még >>>
2023. 11. 28., 15:15
Dr. Filvig Géza: az önkormányzati választás tétje, hogy a kalocsai laktanyában migránsokat fognak elhelyezni, vagy az épülő Paks 2 beruházáshoz kapcsolódó feladatokat fogja kiszolgálni. Még >>>
2023. 11. 27., 12:03
Fenyőtermesztésből Magyarországon csaknem 600-700 családi gazdaság él meg. Még >>>
2023. 11. 24., 12:30
A mák és a sajt meglepően jól passzol egymáshoz, így nem csoda, ha tortában köt ki mindkét alapanyag. A meggyes réteg pedig már szinte elengedhetetlen, ha mákos süti készül. Még >>>
2023. 11. 22., 12:15
A vendégek fogadása miatt egy nagytakarítás beütemezése például mindenképpen hasznos, de ha nem akarod túlterhelni magad, az a biztos, ha elosztod több hétre a teendőidet. Így ha december elején nekilátsz a rendrakásnak, szentestére már biztosan minden szép lesz. Még >>>
2023. 11. 22., 10:58
Bár a kivágott ruhák már jó ideje uralják a divatot, a csípő- és deréktájon stratégikusan elhelyezett lyuk, ami néha még a fenék tetejét is éppen hogy megmutathatja, a saját műfajává nőtte ki magát. Olyannyira, hogy 2023-ban sorra tűntek fel a sztárok csípővillantós ruhában, illetve nadrágban. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK