2026. 09. 13.
Kornél
: Ft   : Ft Benzin: 595 Ft/l   Dízel: 615 Ft/l   Írjon nekünk

Uszódra költözik a Mikkamakka Játéktár – A községben új közösségi tér áll a gyerekek szolgálatába

Illés György Cinó  |  2025. 04. 02., 16:24

Amint korábban már megírtuk, a Logikusakk Oktatási Kulturális és Sport Közhasznú Egyesület utánpótlás sakkozóinak is költözniük kell a Hunyadi utcai közösségi házból, hogy az általuk eddig használt termet a Tiszti Klubból kiszoruló tánccsoportok vehessék igénybe. Más okok húzódnak annak hátterében, hogy az egyesület által fenntartott, jelenleg még ugyanebben az épületben működő Mikkamakka Játéktár is legkésőbb a hó végéig bezár Kalocsán. Ám, amint megtudtuk, nem szűnik meg végleg, hamarosan Uszódon állhat a gyerekek szolgálatába.

A játéktárat mostanáig üzemeltető Logikusakk egyesület utánpótlás sakkozóinak is költözniük kell, akik eddig a Hunyadi utcai közösségi ház nagytermében tartották edzéseiket. Erről múlt csütörtökön este tartott szülői értekezletet Csupor Péter, a sakkozók edzője. Azon meghívásának eleget téve megjelent Bolvári Ferdinánd képviselő.
Nem vett részt viszont részt rajta dr. Bagó Zoltán polgármester, akiről korábban úgy tudtuk, hogy szintén meghívták, azonban a szülői értekezletről szóló cikkünk közösségi médiás megosztása alatti hozzászólásában a polgármester jelezte, hogy az eseményről csak Bolvári Ferdinánd előző napi, szóbeli tájékoztatásából értesült, amikor már kötött programja volt az adott időpontra.

Bolvári Ferdinándtól megtudtuk, a polgármester korábban, a költségvetés vitája kapcsán elhangzott tájékoztatásában elmondott hivatalos álláspont szerint a közösségi helyiségek használatának átszervezését az indította el, hogy tönkrement a Tiszti Klub kazánja, ami az épületen nagyobb szabású fejlesztéseket tesz indokolttá, emiatt szükséges kiüríteni az eddig az épp mostanában megszűnő Kalocsai Innovációs és Közművelődési Központ (KIKK) által üzemeltetett épületet.
A december 31-éig az Octopus Egyesület által is használt, az általuk életre hívott „Főkapcsoló Kultúrtér” égisze alatt is számos kulturális rendezvénynek otthont adó épületben tánccsoportok is próbáltak, így az ő lehelyezésükről is gondoskodni kellett. Ezért volt szükség a sakkozók számára más helyet keresni, amelyet a dolgok jelenlegi állása szerint a művelődési házban találhatnak meg.

Képgaléria megtekintése (7 db kép)

Forrás: Illés György/KALOhírek


Törökné Móczár Györgyi, a Logikusakk Egyesület vezetője portálunknak elmondta:a Mikkamakka Játéktár bérleti szerződését február közepén felmondta az épület fenntartója, a szintén megszűnő Vagyonhasznosítási és Könyvvezető Kft.. Bár ezt később, még a felmondási idő lejárta előtt visszavonták, de azzal, hogy amint már novembertől is, úgy egy adott mértékig a továbbiakban is hozzá kell járulnia a játéktárnak az épület rendkívül magas rezsiköltségeihez.
A korábbi években ez a probléma nem jelentkezett, mivel a sokszorosára nőt energiaárak mellett, a csillagászati fűtési számlák elkerülése végett a téli hónapokra bezárták az épületet.
A téli nyitva tartással az Mikkamakka Alapítványi játéktárát városunkban üzemeltető egyesületnek a terembérleti díjához hasonló mértékű hozzájárulást kellett volna fizetnie a továbbiakban, ezt az anyagi terhet azonban nem tudták vállalni, ezért a bérlet felmondására kényszerültek, és

LÁZAS KERESÉSBE KEZDTEK, HOGY A JÁTÉKOK ELHELYEZÉSÉRE MÉLTÓ HELYET TALÁLJANAK.

EZT A LEHETŐSÉGET USZÓDON TALÁLTÁK MEG.

Amint megtudtuk: az uszódi képviselő-testületnek egy, a Mikkamakkával kapcsolatban álló képviselője kezdeményezését felkarolta az önkormányzat.

Ott

EGY KI NEM HASZNÁLT TANTEREMBEN LÉTESÜLŐ, ÚJ KÖZÖSSÉGI TÉRBEN KAPNAK HELYET A MIKKAMAKKA JÁTÉKTÁR TÖBBMILLIÓ FORINT ÉRTÉKŰ ESZKÖZEI.

Képgaléria megtekintése (7 db kép)

Forrás: Illés György/KALOhírek


De azt, hogy milyen keretek között üzemeltethetik tovább a játéktárat, egyelőre nem tudni – erről tárgyalások folynak Uszód Község Önkormányzata és a Mikkamakka országos hálózatát fenntartó alapítvány között.
Azt azonban kérdésünkre válaszolva

BEDI GYULA, USZÓD POLGÁRMESTERE MEGERŐSÍTETTE, HOGY A JÁTÉKOK USZÓDRA FOGNAK KERÜLNI, AHOL BETÖLTHETIK MAJD RENDELTETÉSÜKET.

A Logikusakk Egyesület a terembérletet április elsejével mondták föl, így a 30 napos felmondási időt figyelembe véve a hónap végéig ki kell költözniük a közösségi házból. Az új helyen az után nyithatja meg kapuit.
Így

A SOK SZÉP JÁTÉKBÓL ÁLLÓ KOLLEKCIÓRA NEM VÁR A SZÉTSZÓRATÁS, SEM A RAKTÁRBAN POROSODÁS RÉME – E HELYETT VÁRHATÓAN MÁJUSTÓL MÁR AZ USZÓDI GYEREKEK ÉLVEZHETIK A SOK-SOK JÁTÉK NYÚJTOTTA LEHETŐSÉGEKET.

Amint a játszóház megnyitásáról, illetve a később nyitvatartásáról, további működéséről pontosabbat tudni lehet, a témával újra jelentkezünk!

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

Még több friss hír

Podcast

Szerzőként szerzett tapasztalatai nyomán vágott új kiadó alapításába Gyuricza Mártával közösen Rédei Viktória író, a betű & kép független könyv- és képregénykiadó vezetője, akivel májusban megjelent új kötetéről, a Vélt és valódi falakról, írásról, kiadásról és a magyar képregény helyzetéről is beszélgetünk a Fókuszban Podcast legújabb adásában.

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2026. 09. 11., 10:30
Borongós, esős idővel indult a péntek az ország nagy részén. A Nyugat-Dunántúlon több helyen 10–20 milliméternyi csapadék gyűlt össze, a nyugati határ közelében pedig már 20 milliméternél is több eső esett. Még >>>
2026. 09. 10., 13:11
Két embert szállítottak kórházba egy szerdán este történt baleset után, amikor egy személyautó árokba hajtott az 51-es főúton, Dusnok közelében. A bajai tűzoltók emellett Katymár külterületén egy hektáron égő bozótos és száraz fű oltásában is részt vettek. Még >>>
2026. 09. 10., 09:57
Heves széllel és villámokkal érkezett meg a vihar szerda este a térségbe, amely több helyen is komoly károkat és veszélyhelyzetet okozott. Pakson tűz keletkezett egy üres telken, Kiskunfélegyházán pedig egy kidőlő fa halálos tragédiát okozott. Még >>>
2026. 09. 10., 08:53
Nagy szükség van a segítségre: jelenleg 14 kisbaba várakozik a Bajai Szent Rókus Kórházban, akik számára több alapvető higiéniai és egyéb terméket is gyűjtenek. Még >>>
2026. 09. 09., 10:42
Záporok, zivatarok, erős széllökések és akár jégeső is érkezhet a következő napokban. A változékony időjárást egy közeledő front, majd egy mediterrán ciklon alakíthatja. Még >>>
2026. 09. 08., 09:31
Az őszi szüreti rendezvényekkel együtt a mulatságok időszaka is kezdetét veszi, a Bács-Kiskun vármegyei rendőrség azonban arra figyelmeztet: az alkohol és a vezetés nem fér össze. Még >>>
2026. 09. 08., 09:24
Szeptember 8-án a könyvek, az olvasás és az írás fontosságára irányul a figyelem. A jeles nap hivatalos neve ugyanakkor az írástudás nemzetközi napja, amelyet az UNESCO kezdeményezésére tartanak világszerte. Még >>>
2026. 09. 07., 09:32
A hidegebb idő beköszönte előtt újabb segítséget kér a kalocsai állatmentő szervezet. A menhely 11 cicája számára meleg kuckókat alakítanának ki, ehhez pedig használt fa almásládákat várnak a segítőktől. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK