2026. 05. 20. szerda
Bernát, Felícia
: 361 Ft   : 312 Ft Benzin: 595 Ft/l   Dízel: 615 Ft/l   Írjon nekünk

Elfogadta 2024. évi költségvetését a TEIT – Ezúttal Foktő volt a házigazda

Zsiga Ferenc  |  2024. 02. 08., 08:59

Az új esztendő első két hónapja valamennyi állami, vagy önkormányzati bevételekből gazdálkodó szervezetnél az elmúlt év pénzügyi lezárásáról, az induló esztendő költségvetésének elfogadásáról szól. Kézenfekvő volt tehát, hogy a Duna jobb és bal pártjáról 8-8 települést tömörítő, az Paksi Atomerőmű 12 kilométeres körzetében fekvő település alkotta Társadalmi Ellenőrző, Információs és Településfejlesztési Társulás (TEIT) február 7-én, Foktőn tartott ülésén az elmúlt évi költségvetés utolsó aktualizálásáról, majd a 2024. évi költségvetés elfogadásáról döntöttek.

A társulás legmagasabb fóruma, a dr. Filvig Géza elnök vezette polgármesterek tanácsa ez utóbbi keretében határozott annak az összesen 10 millió forint + áfa összegnek a felosztásáról, amely az illetékességi területén működő médiumok támogatásáról szól. A megítélt legmagasabb támogatási összeg 2 millió, míg a legalacsonyabb 250 ezer forint, a támogatottak köre az elmúlt évihez képest nem változott. Azt a költséghely tárgyalásánál egyértelműen leszögezték, hogy az egyes médiumokkal kötött szerződésekben az ellentételezést a korábbiaknál szigorúbb szabályokhoz kötik majd. 

Képgaléria megtekintése (6 db kép)

Forrás: Zsiga Ferenc / KALOhírek

Az idei költségvetés elfogadásakor született döntés arról is, hogy az évek óta nagy népszerűségnek örvendő 2024. évi TEIT Nap megrendezéséhez 3 millió Forint+ áfa összeget biztosítanak. 

A továbbiakban elfogadták a TEIT egyik legfontosabb szerve, az Ellenőrző Bizottság azon munkatervét, amelynek értelmében a bizottság tagjai az atomerőműhöz kapcsolódóan legalább egy, míg a Radioaktív Hulladékokat Kezelő Kft. (RHK) vonatkozásában ugyancsak egy ellenőrzést tartanak majd. Fontos tudnivaló, hogy az ellenőrzések száma szükség szerint - például egy nem várt eseményt követően-emelkedhet. Döntés született arról is, hogy az összesen 324 millió 193 ezer forint főösszegben elfogadott költségvetés terhére 3 fő részvételének kiadásait biztosítják a Nukleáris Létesítmények körüli Európai Önkormányzatok Csoportja (GMF) 2024. évi közgyűlésén.

Képgaléria megtekintése (6 db kép)

Forrás: Zsiga Ferenc / KALOhírek

Miután a TEIT polgármester tagjai a 2023. évi költségvetési előirányzat módosításáról, majd a 2024. évi költségvetésről szóló határozati javaslatot elfogadták, Dohoczki Csaba, a Nukleáris Létesítmények körüli Európai Önkormányzatok Csoportja (GMF) magyar alelnöke áttekintő tájékoztatást adott a GMF 2023. második félévi tevékenységéről. A nemzetközileg ismert szakember a folytatásban a 2024. évi hazai és nemzetközi rendezvénynaptárt ismertette. Dohoczki Csaba mintegy fél órás, számos érdekességet tartalmazó előadásáról külön cikkben számolunk be. 

Képgaléria megtekintése (6 db kép)

Forrás: Zsiga Ferenc / KALOhírek

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

Még több friss hír

2026-05-19 13:38:35
Idén ismét bebizonyosodott, hogy jó befektetés volt a kiskőrösi önkormányzat részéről a főtéri hatalmas rendezvénysátor, ami nyáron a tűző napsütés, tavasszal és ősszel pedig a zuhogó eső ellen nyújt védelmet a nagyközönségnek, amire a május 15-17. között megrendezett Városalapítók Napja és Országos Rétesfesztiválon nagy szükség is volt. (x)
2026-05-19 11:07:53
A legkisebbeket és családjaikat várja szeretettel a Kalocsai Ünnepi Könyvhét záróprogramja június 20-án, szombaton 10 órától. A Tomori Pál Városi Könyvtár gyermekkönyvtárában ezúttal „A takaró” című mesedélelőttön vehetnek részt az érdeklődők.
2026-05-19 10:51:41
A lelki feltöltődést és az önismeretet helyezi középpontba a Kalocsai Ünnepi Könyvhét egyik különleges programja. Június 18-án, csütörtökön 17 órától „Nyílt Osztály – Irodalomterápia” címmel tart foglalkozást Mihály Lili pszichológus a Tomori Pál Városi Könyvtár előadótermében.

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2026. 05. 20., 11:32
Szerszámos szekrény, titkos rekesz, gondosan álcázott búvóhelyek – hiába próbálták elrejteni az illegális cigarettát, Sherry, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevetési Igazgatóságának szolgálati kutyája azonnal kiszagolta a „füstös titkot” Még >>>
2026. 05. 20., 11:24
Május 20-án a méhek világnapját ünnepeljük, amely a természet egyik legfontosabb „dolgozója” előtt tiszteleg. Bár sokan csak a méz miatt ismerik őket, szerepük ennél jóval nagyobb: nélkülük az élelmiszereink jelentős része is veszélybe kerülne. Még >>>
2026. 05. 20., 09:53
Továbbra is komoly problémát jelent a gyorshajtás Bács-Kiskun vármegye útjain. A rendőrség legfrissebb közlekedésrendészeti összesítése szerint az elmúlt héten összesen 1496 sofőr lépte túl a megengedett sebességhatárt a vármegyében. Még >>>
2026. 05. 20., 09:49
Május 20-án éjfélkor lejár a személyi jövedelemadó-bevallások benyújtásának határideje. Aki eddig nem nézte meg vagy nem fogadta el a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) által készített bevallási tervezetét, annak a dokumentum a határidő után automatikusan bevallássá válik. Ez azonban nem minden adózóra vonatkozik. Még >>>
2026. 05. 20., 08:53
Súlyosan sérült, fiatal kutyához riasztották május 17-én késő délután az Összefogás Az Állatokért Kalocsa munkatársait. A bejelentés szerint egy bull típusú, körülbelül 10 hónapos kutya menekült be egy foktői ház udvarára, fején súlyos, vérző sérüléssel. Még >>>
2026. 05. 19., 09:48
Földrengés utáni mentési helyzetet szimuláló gyakorlaton vettek részt Bács-Kiskun vármegye önkéntes tűzoltó és kutatóegységei. A közös felkészülés célja az volt, hogy a csapatok bizonyítsák: képesek hatékonyan együttműködni egy nagyobb katasztrófahelyzet felszámolásában. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK