2026. 04. 20. hétfő
Tivadar
: 364 Ft   : 309 Ft Benzin: 582 Ft/l   Dízel: 586 Ft/l   Írjon nekünk

Vármegyei polgármesterek fóruma – Indulnak a TOP Plusz pályázatok

2023. 04. 29., 08:00

A lakiteleki Hungarikum Liget adott otthont április 20-21-én a Bács-Kiskun Vármegye Önkormányzata szervezte polgármesteri találkozónak, amelyen a Kalocsai járás szinte összes polgármestere, köztük dr. Filvig Géza is megjelent, aki az alkalom adta lehetőséget kihasználva Rideg Lászlóval és dr. Mák Kornéllal, a közgyűlés alelnökével a TOP Plusz forrásból tervezett fejlesztéseinkről és a 2021 és 2027 közötti időszak uniós fejlesztési programjairól egyeztetett.

Az első napon egyebek mellett az energiahatékonyság javítása, az elsivatagosodás elleni küzdelem és a mesterséges intelligencia önkormányzatok szolgálatába állításának lehetőségeiről hallhattak előadásokat a résztvevők. A következő időszak uniós forrásait és azok felhasználását több előadó is érintette.


Rideg László, a vármegyei közgyűlés elnöke elmondta: Bács-Kiskun vármegye áll a legjobban az idén záruló Terület-és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) fejlesztések megvalósításában. Az elmúlt években a vármegye minden településére jutott fejlesztés TOP pályázat segítségével. Több mint 700 projekt valósult, illetve valósul meg, összesen több mint 100 milliárd forint értékben.


A TOP Plusz fejlesztéseinket az Európai Unió elfogadta, ám a pénzt visszatartja, ezért a Magyar Kormány elkezdte a forrásokat megelőlegezni – mutatott rá Rideg László, aki azt is hangsúlyozta, hogy a forrásokból a fizikai építkezés mellett jut majd a vármegyei identitás erősítésére és a közösségépítésre is, amiben idén fontos szerepet kap a Petőfi bicentenárium megünneplése.
Közben már elkezdődött a TOP Plusz program pályáztatása is, amelynek keretében

TÖBB MINT 100 MILLIÁRD FORINT ÉRKEZIK BÁCS-KISKUN VÁRMEGYÉBE A KÖVETKEZŐ HÉT ÉVBEN.

Oláh Gábor, a Miniszterelnökség területfejlesztési programok végrehajtásáért felelős helyettes államtitkára kiemelte, a TOP projektek megvalósításában Bács-Kiskun az első helyen áll a vármegyék között. Közben már a TOP Plusz is elindult, a források pályáztatása megkezdődött, és – noha a 2021-27-es fejlesztési program az Európai Bizottság késlekedése miatt csak most indul, mégis országosan több mint ezermilliárd forintra, a megyei források több mint felére már kiírták a pályázatot, sőt, már vannak megvalósult projektek is.

Stefán László, a TOP Irányító Hatóság Stratégiai Tervezési és Értékesítési Főosztályának vezetője egyebek mellett hangsúlyozta: a TOP Plusz támogatások 10%-át a leghátrányosabb járásokban, vagyis a Bácsalmási és a Jánoshalmi járásban kell felhasználni.

Szabó Csaba, a TOP Irányító Hatóság Programvégrehajtási Főosztályának vezetője arra figyelmeztetett, hogy a TOP projektek december 31-el zárulnak, az önkormányzatok csak az addig beérkezett számlákat számolhatják el.

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

Még több friss hír

2026-04-16 10:54:37
Különleges kulturális program várja az érdeklődőket április 16-án, csütörtökön este a Kalocsai Művelődési Központ kamaratermében. A FolkArt Látogatóközpont hivatalos megnyitójának kísérőprogramjaként „Tündér öltések” címmel rendeznek inspiráló estet, amelynek középpontjában a magyar népi motívumok és a modern divat találkozása áll.

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2026. 04. 19., 11:19
Vasárnap még élvezhetjük a kellemes, tavaszias időjárást a térségben. A nap folyamán sok napsütésre számíthatunk, bár időnként megnövekszik a fátyol- és gomolyfelhőzet az égen. Még >>>
2026. 04. 19., 11:16
A tavasz előrehaladtával egyre több allergiás ember tapasztalhat kellemetlen tüneteket, ugyanis megérkezett a pollenszezon egyik legintenzívebb időszaka. Az elkövetkező hetekben több növény virágzása is felerősödik, így a levegőben található virágpor mennyisége jelentősen növekedhet. Még >>>
2026. 04. 18., 09:12
Épített örökségünk nemcsak a múlt emléke, hanem identitásunk része is. A műemlékvédelmi világnap erre a közös felelősségre hívja fel a figyelmet. Még >>>
2026. 04. 17., 11:28
Látványos bemutatók és izgalmas programok várták az érdeklődőket Baján. A rendőrségi nyílt nap idén is nagy sikert aratott. Még >>>
2026. 04. 17., 11:09
Nemcsak a szabályokra, hanem az egymás iránti tiszteletre is tanították a gyerekeket a rendőrök. A programok játékosan, mégis fontos üzeneteket közvetítettek. Még >>>
2026. 04. 17., 09:47
Több ezer gyorshajtót regisztráltak a rendőrök a 2026-os Speedmarathon akció ideje alatt. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK