A zarándokok április 16-án indultak Esztergomból. Az immár tizenharmadik alkalommal útnak indulók tegnap, április 21-én Szeliden, a zarándokszálláson éjszakáztak, hamarosan pedig Kalocsára érkeznek, innen pedig Fajszra mennek tovább, végállomásuk, Baja irányába.
Április 21-én, péntek este 19 óra környékén érkeztek meg a zarándokok a Dunapataj-Szelid üdülőfalu XII. utcában lévő zarándokszállásra - tudhatjuk meg Zsiga Ferenc, Kalocsai Néplap Online felületén megjelent tudósításából.
Rumi Imre munkatársunknak elmondta, hogy a Magyar Zarándokút immár tizenharmadik alkalommal klasszikus „évnyitó” zarándoklattal április 16-án indult Esztergomból.
A Magyar Zarándokút tavasztól őszig van nyitva, így minden évben tartunk egy évnyitó zarándoklatot, úgy Húsvét környékén. Idén is Esztergomból indultunk és ezúttal Bajára megyünk. A tizenhármas számnak azért van jelentősége! (...) sokan szerencsétlen, mások szerencsésnek tartják ezt a számot."- mondta Rumi Imre.
Forrás: Zsiga Ferenc
Ahogy azt a Nagycsaládosok Országos Egyesületének elnöke, Kardosné Gyurkó Katalin - az idei zászlós zarándok - kifejtette:
Nagyon fontos, hogy ezzel a zarándoklattal a Nagycsaládosok Országos Egyesületének és a Magyar Zarándoklat Egyesületnek a kapcsolatrendszerét fűzzük szorosabbra. Például Szigetszentmiklóson, Ráckevén is vártak bennünket a nagycsaládosok, és Kalocsán nagyon sokan fognak hozzánk csatlakozni. Kalocsán Kissné Szirtes Andrea az egyesület elnöke és Kalocsa város polgármestere is várni fog minket."A cikkből kiderül, hogy Karosné Gyurkó Katalin stafétaszerűen adja át dr. Filvig Géza polgármesternek a zászlót, aki a város határáig viszi azt.
Részletes, bővebb infomációkért kattints a Kalocsai Néplap Online felületén megjelent tudósítás megtekintéséhez!