Április 10-én reggel 8 órakor hivatalosan is megnyílt Uszód új Posta Partnerségi Pontja a Szabadság út 23. szám alatt, a művelődési ház bejárata mellett.
A hétköznapokon 8 és 16 óra között nyitva tartó posta a településen élők mindennapjait teszi kényelmesebbé.
Bedi Gyula polgármester elmondta:
az önkormányzat a szolgáltatás elindítását vállalkozói együttműködéssel tudta megvalósítani.
A vegyesbolt és dohánybolt üzemeltetője, dr. Iván Katalin cége vállalta a napi nyolcórás működtetést, amit az önkormányzat is támogatott – többek közt az ifjúsági házként ismert épület térítésmentes biztosításával, valamint 900 ezer forintos egyszeri hozzájárulással.
A posta pont berendezését, kialakítását és a szükséges jogi lépéseket követően mára teljes körű szolgáltatással várják az ügyfeleket.
A dolgozók betanítása is megkezdődött.
Forrás és kép: Kalocsa TV
Megjelent a Fókuszban Podcast évzáró adása, melynek vendége dr. Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek és metropolita, akivel életéről, érseki munkájáról és az advent üzenetéről is beszélgettünk.