2026. 05. 20. szerda
Bernát, Felícia
: 361 Ft   : 312 Ft Benzin: 595 Ft/l   Dízel: 615 Ft/l   Írjon nekünk

Rideg László: Élő vidékért és élhető városokért dolgozunk

2024. 04. 12., 09:30

„A vármegyei önkormányzat küldetése úgy segíteni a településfejlesztéseket, hogy az ott lakók életminősége javuljon, helyi identitásuk erősödjön”– hangsúlyozta Rideg László, a Bács-Kiskun Vármegyei Közgyűlés leköszönő elnöke a vele készült interjúban.

Az idén 74 esztendős Bács-Kiskun vármegye földrajzi, gazdasági és nemzetiségi szempontból is meglehetősen tagolt. Lehet-e így igazán erős kulturális, identitásformáló ereje?

Kétségtelen, hogy Bács-Kiskun vármegye egy közigazgatási átszervezés nyomán jött létre, az identitás kialakulása tehát jelenleg is zajló folyamat, amelynek az eredménye történelmi távlatokban látszik majd jól.A vendégeink rendszerint elmondják, hogy az itt élőket barátságosnak, befogadónak látják. Szerintem ez abból is fakad, hogy az itt élő különböző népcsoportok nemcsak a gasztronómiájukkal, kultúrájukkal gazdagították Bács-Kiskunt, hanem azzal is, hogy megtanultak alkalmazkodni a másikhoz. Szóval jó alapokra építhetünk. Azt gondolom, már ma is pozitív érzelmi töltete van annak, hogy Bács-Kiskunban élünk, és mi is azon dolgozunk, hogy ez tovább erősödjön.

Ha valaki felvetné, hogy a magyar önkormányzatiságban nincs szükség a vármegyei szintre, mit válaszolna?

Azt, hogy Budapestről nehéz megmondani, mire van szükségük az embereknek egy adott térségben. Nálunk mások a kihívások, a feladatok és az igények, mint az ország más részein, és ezeknek a menedzselésére a mai közigazgatási rendszerben leginkább a vármegye és azon belül is a vármegyei önkormányzat alkalmas.Annak idején, amikor a megyei önkormányzathoz egy hatalmas intézményrendszer tartozott, másfajta büdzsével és másfajta gondolkodásmóddal kellett dolgozni. Új szerepében a vármegye területfejlesztési feladatot kapott. Ebben a minőségében a vármegyei önkormányzat küldetése, hogy segítse a településeken a közösségi életet, fejlessze azokat a funkciókat, amelyek hozzájárulnak ahhoz, hogy lakosai úgy érezzék, jó itt élni, jó ide hazatérni. Tehát legyen magas színvonalú óvoda, bölcsőde, épüljenek kerékpárutak, és modern egészségügyi intézményekben vehessük igénybe a járóbeteg-ellátást. Mindez erősíti a településhez kötődést is, a helyi identitást. Azt fogalmaztuk meg, hogy élő vidéket és élhető városokat szeretnénk látni Bács-Kiskunban. Büszkék vagyunk arra, hogy kivétel nélkül minden vármegyei településen sikerült olyan beruházásokat megvalósítani, amelyek hozzájárultak ehhez.
A menedzserszerephez a vármegye kapott pénzt, paripát, fegyvert: a kezdetben 86 milliárd forintra tervezett forrás helyett végül 117 milliárd forint érkezett ide a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) keretében. Milyen szempontok alapján használták fel ezt az összeget?

Megkérdeztük a településvezetőket, hogy mire van szükségük az ott élőknek, mik a közösségi célok. Mind a 119 település polgármesterével legalább tucatnyi alkalommal egyeztettünk erről. A fejlesztésekhez ráadásul nemcsak pénzt tudtunk rendelni, hanem olyan szakembergárdát is, amely megírta és beadta a pályázatokat, menedzselte a megvalósításukat, majd az uniós pénzügyi szabályok szerint elszámoltak a támogatásokkal. Nagyon jó együttműködés alakult ki a vármegye önkormányzata és a települési önkormányzatok között, sőt a polgármesterek is egy szakmai közösséget alkottak, amelyhez az általunk szervezett polgármesteri találkozók hasznos keretet biztosítottak. A TOP-projektek fő célkitűzése a gazdaságfejlesztés volt, amibe nemcsak az ipari területek kialakítása, bővítése tartozik, hanem például az óvodai és bölcsődei férőhelyek növelése, a turisztikai fejlesztések, a kerékpárutak építése vagy éppen a csapadékvíz-kezelési projektek is. Összesen 782 beruházás valósult meg a vármegyében, közülük több mint félezret a mi szakembergárdánk menedzselt.

A munkánkat visszaigazolja, hogy Bács-Kiskun használta fel az egyik a leghatékonyabban a TOP-támogatásokat a vármegyék közül, és ezzel kiemelt figyelmet sikerült kivívnunk a minisztériumok részéről. Hasonlóan felkészülten vágtunk bele a TOP Plusz támogatási programba is: a pályázati keret több mint felére nyújtottak be pályázatot a települések, és már adtunk is át ilyen beruházásokat.Említette a turisztikát. Hogyan lehet Bács-Kiskun adottságait még jobban kihasználni a jövőben?

Sokan úgy gondolják, hogy azok a jó turisztikai célpontok, amelyeken egy évben megjelenik százezer ember. De tessék belegondolni: mit szólnának a hajósiak, ha ekkora tömeg jelenne meg a pincesoron? Ezzel arra utalok, hogy a vármegye természeti, kulturális gyöngyszemeihez a legtöbb esetben nem a tömeg-, hanem a minőségi turizmust kell kapcsolni. Ezért a fejlesztéseknek egyúttal védeniük is kell ezeket az értékeket. A turisztikai szolgáltatóknak össze kell fogniuk, hogy egyfajta hálózatként kézről kézre adják a látogatókat. Ez az összefogás már elkezdődött, amit az is jelez, hogy a Covid-járvány előtt 32 vármegyei településsel közösen jelentünk meg az Utazás kiállításon.A vármegyei turizmuson belül kiemelt szerepet vívott ki magának a bor és a gasztronómia. Megszámlálhatatlan fesztivál vonzza a látogatókat a bajai halászléfőzőtől a félegyházi libafesztiválig, a borászaink pedig kemény munkával leküzdötték azokat az előítéleteket, amelyek korábban az alföldi borokat illették. Az országos borversenyekről rendszerint az aranyérmek jóval több mint egyharmadát hozzák el a Kunsági és a Hajós–Bajai borvidék nedűi, sőt vannak komoly külföldi elismerések is. És akkor még nem beszéltünk a vármegyei pálinkák sikereiről…A TOP-projektek között olyan is volt, amely a vármegyei identitás erősítését szolgálta. Vármegyénknek lettek meséi, legendái; számos rendezvényt szerveztünk a megyenapoktól a szavalóversenyeken keresztül a folkfesztig; készült videóklip, online játék, sőt még saját robotja is lett az önkormányzatnak… Ezek közül is kiemelném a Petőfi-emlékéveket, amelynek az ötlete személyesen öntől származik. Mit adott, és mit ad nekünk ma Petőfi Sándor?

Petőfi Sándor először is példakép. Gondoljunk bele: több mint nyolcszáz verset írt nyolc év alatt. És micsoda verseket! Nagy büszkeségre ad okot, hogy a magyarok legnépszerűbb költője itt született, a mai Bács-Kiskunban, életútja szorosan kötődik számos itteni településhez.
Annak idején, amikor miniszter úrhoz bekopogtam, elmondtam neki, hogy szerintem Petőfi van akkora személyiség, hogy két emlékévet is megérdemel. Az ötlet pozitív fogadtatásra talált a vármegyén belül is. Számtalan programot megvalósítottunk, kiadványokat jelentettünk meg, Bánföldi Szilárd színművésznek köszönhetően a „mi Petőfink” óriási sikerrel járta a településeket. A visszajelzésekből egyértelmű, hogy Petőfi személye ma is az egyik legerősebb identitásképző, közösségépítő erő Bács-Kiskunban.Egy személyes kérdést is engedjen meg. Több mint 20 éve vesz részt a (vár)megye önkormányzatának munkájában, tíz éve elnök. Hogyan tervezi a folytatást?

Úgy gondolom elérkezett az a pillanat, amikor át kell engedni a vezetést egy fiatalabbnak. A változás lehetősége mindig előnyös, és azt gondolom, jó kezekben lesz a folytatás. Ami a személyes részét illeti: az unokák számának növekedésével egyre több az elfoglaltság és természetesen szeretném megélni azokat a lehetőségeket is, amelyekre eddig nem futotta az időből, energiából.Forrás: Bács-Kiskun Vármegyei Önkormányzat/Sebestyén István

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

Még több friss hír

2026-05-19 13:38:35
Idén ismét bebizonyosodott, hogy jó befektetés volt a kiskőrösi önkormányzat részéről a főtéri hatalmas rendezvénysátor, ami nyáron a tűző napsütés, tavasszal és ősszel pedig a zuhogó eső ellen nyújt védelmet a nagyközönségnek, amire a május 15-17. között megrendezett Városalapítók Napja és Országos Rétesfesztiválon nagy szükség is volt. (x)
2026-05-19 11:07:53
A legkisebbeket és családjaikat várja szeretettel a Kalocsai Ünnepi Könyvhét záróprogramja június 20-án, szombaton 10 órától. A Tomori Pál Városi Könyvtár gyermekkönyvtárában ezúttal „A takaró” című mesedélelőttön vehetnek részt az érdeklődők.
2026-05-19 10:51:41
A lelki feltöltődést és az önismeretet helyezi középpontba a Kalocsai Ünnepi Könyvhét egyik különleges programja. Június 18-án, csütörtökön 17 órától „Nyílt Osztály – Irodalomterápia” címmel tart foglalkozást Mihály Lili pszichológus a Tomori Pál Városi Könyvtár előadótermében.

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2026. 05. 20., 11:32
Szerszámos szekrény, titkos rekesz, gondosan álcázott búvóhelyek – hiába próbálták elrejteni az illegális cigarettát, Sherry, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevetési Igazgatóságának szolgálati kutyája azonnal kiszagolta a „füstös titkot” Még >>>
2026. 05. 20., 11:24
Május 20-án a méhek világnapját ünnepeljük, amely a természet egyik legfontosabb „dolgozója” előtt tiszteleg. Bár sokan csak a méz miatt ismerik őket, szerepük ennél jóval nagyobb: nélkülük az élelmiszereink jelentős része is veszélybe kerülne. Még >>>
2026. 05. 20., 09:53
Továbbra is komoly problémát jelent a gyorshajtás Bács-Kiskun vármegye útjain. A rendőrség legfrissebb közlekedésrendészeti összesítése szerint az elmúlt héten összesen 1496 sofőr lépte túl a megengedett sebességhatárt a vármegyében. Még >>>
2026. 05. 20., 09:49
Május 20-án éjfélkor lejár a személyi jövedelemadó-bevallások benyújtásának határideje. Aki eddig nem nézte meg vagy nem fogadta el a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) által készített bevallási tervezetét, annak a dokumentum a határidő után automatikusan bevallássá válik. Ez azonban nem minden adózóra vonatkozik. Még >>>
2026. 05. 20., 08:53
Súlyosan sérült, fiatal kutyához riasztották május 17-én késő délután az Összefogás Az Állatokért Kalocsa munkatársait. A bejelentés szerint egy bull típusú, körülbelül 10 hónapos kutya menekült be egy foktői ház udvarára, fején súlyos, vérző sérüléssel. Még >>>
2026. 05. 19., 09:48
Földrengés utáni mentési helyzetet szimuláló gyakorlaton vettek részt Bács-Kiskun vármegye önkéntes tűzoltó és kutatóegységei. A közös felkészülés célja az volt, hogy a csapatok bizonyítsák: képesek hatékonyan együttműködni egy nagyobb katasztrófahelyzet felszámolásában. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK