Dr. Bagó Zoltán megválasztott polgármester kezdeményezésére szeptember 20-án, délelőtt 11 órakor, a Meszesi Duna-parton informálisan találkozott a Kalocsai Hivatásos Tűzoltóparancsnokság, a Kalocsai Rendőrkapitányság és a Kalocsai Polgárőr Egyesület vezetője, hogy a helyi árvízvédelmi helyzetet áttekintsék, az esetlegesen szükséges közös cselekvés irányában és menetrendjében megállapodjanak. Az önkormányzati koordináció alapját az adja, hogy amíg a Kormány nem rendeli el a veszélyhelyzetet, az árvíz elleni védekezés alapvetően a helyi önkormányzat feladat-és hatáskörébe tartozik. A találkozást az is indokolta, hogy a napokkal ezelőtt prognosztizált várható vízállás szerint Kalocsa-Meszesnél, a védgátnál pénteken délelőtt le kellett volna zárni az árterületet, tehát a hajókikötő és a Kék Duna Vendéglő irányába vezető utat. A vízszint a vártnál lassabban emelkedik, így az utat most nem zárták le. Egyelőre szabad a felhajtás, de a folyamatos monitorozás eredményeként a hétvégén erre bármikor sor kerülhet.
Dr. Bagó Zoltán a jelen lévőknek az összefogás egyik szép példájaként említette, hogy az Alsó-Duna-völgyi Vízügyi Igazgatóság Kalocsai Szakaszmérnökség vezetője informálisan 20 önkéntes segítségét kérte, amit a közösségi médiában a saját oldalán közzé tett. Örömmel tapasztalta, hogy a kérés megfogalmazása utáni hatodik órában 60-an ajánlották fel: ha kell, azonnal készek bekapcsolódni az árvíz elleni védekezésbe. Ugyanezt tapasztalta a Kék-Duna Vendéglő esetében is, se szeri, se száma azoknak, akik Kalocsa emblematikus vendéglátóhelye megóvása érdekében ne ajánlották volna fel az önzetlen segítségüket.
A három szervezet vezetőjével történt egyeztetést követően dr. Bagó Zoltán portálunknak elmondta:
Még a hétvége előtt kértem egy informális találkozást a katasztrófavédelem, a rendőrség és a polgárőrség vezetőitől, hiszen egészen addig, amíg a kormány nem rendel el veszélyhelyzetet, az árvíz elleni védekezésért az önkormányzat a felelős. Akik itt vagyunk, mindannyian figyelemmel kísérjük az ADUVIZIG folyamatosan frissülő jelentéseit az aktuális vízszintekről. Ezek az előrejelzések az idő előrehaladtával egyre pontosabbak; azaz a két nappal ezelőtti, még az ártérre vezető út lezárását indokoló prognózist immár a papírforma és az élet is felülírt. Egyelőre nem kell lezárni az utat, és hogy mikor, azt majd a folyam vízszintjének folyamatos figyelemmel kísérése dönti el. Erre azért várhatóan vasárnapig sor kerül.”Érkeznek a katasztrófaturisták
Tekintettel arra, hogy a hétvégén sok „katasztrófaturista” várható a helyszínre, fontos volt a mostani informális egyeztetés és koordináció, hiszen a közlekedés és a vagyonbiztonság a jelen helyzetben lényeges kérdések. Miután az önkormányzat védekezik első körben, más településekkel ellentétben nálunk a Vagyonhasznosítási Kft. dolgozóinak és a polgárőröknek a munkájára volt a legnagyobb szükség. Itt jegyzem meg: hálával tartozunk nekik, mert az elmúlt napokban kimagaslóan jó és lelkiismeretes munkát végeztek! Abszolút önzetlenül, lelkiismeretesen nagyon sokat dolgoztak azon, hogy ahol azt kérték, a lakossági ingatlanokat felkészítsék az árvízre. Természetesen az önkormányzati üdülőnél is hasonló módon jártak el, sőt, a kajak-kenu egyesületnek is segítettek abban, hogy az eszközeiket az ártérről még időben el tudják vinni. Ehhez a munkához nyújtottak segítő kezet a kalocsai és a foktői polgárőrök a helyszín biztosításával, a vagyontárgyak őrzésével. Ahogy mindenki, így magunk is abban bízunk, hogy a kormánynak nem kell elrendelni vészhelyzetet, mert annak kihirdetésétől a védekezés szintet lép, azt teljes egészében a katasztrófavédelem irányítja. A mostani előrejelzések szerint erre nem kerül sor, ugyanis jelenleg azt valószínűsítik: a Kék Duna Vendéglő irányába tartó műutat éppen hogy csak ellepi majd a víz. Az önkormányzati üdülő udvarán is lesz valamennyi, de az összes létesítmény alapjában véve száraz maradhat.”
Ne hajtsd fel a töltésre, ott a behajtani tilos tábla!
Ennek ellenére itt szeretném megragadni az alkalmat, hogy az állampolgárok figyelmét felhívjam arra, hogy a közlekedési táblákat mindig, de ezúttal különösen vegyék figyelembe! A védgát sorompói a védekezési munkálatok akadálytalan végzése miatt vannak nyitva és nem azért, hogy azon bárki engedély nélkül, csupán a kíváncsisága kielégítése érdekében közlekedjen. Tehát felhívom a figyelmet a behajtani tilos táblákra! Ugyan ez igaz a dunai kis strand felé vezető útra, ahová nem csak kihelyeztük a behajtani tilos táblát, de kordonnal is lezártuk a területet. Ennek ellenére vannak, akik oda is megpróbálnak bemenni. Kérjük, hogy saját biztonságuk és járművük épsége érdekében ezt ne tegyék!”– mondta dr. Bagó Zoltán megválasztott polgármester.