2023. 06. 05. hétfő
Fatime
: 369 Ft   : 345 Ft Benzin: 607.3 Ft/l   Dízel: 613.2 Ft/l   Írjon nekünk

Ilyen még nem volt! – Edzőtáboroznak a KSE utánpótlás pingpongosai

Tamás Ferenc  |  2017. 06. 28., 14:01

Június 26-án, hétfőtől öt napon át, napi két edzéssel és programok sokaságával várja az utánpótlás tehetséges fiataljait a KSE asztalitenisz szakosztálya a sportág megismertetése és megszerettetése reményében. Az edzőtábor ugyan nem bentlakásos, de naponta reggel 9 órától délután 17 óráig tart, ahol a gyakorlások mellett a gyerekek „kényeztetésére” is gondot fordítanak majd a rendezők a napi közös ebédek mellett.

Naponta tehát két tréninget vezényel majd nekik Szilasi Tamás, a KSE utánpótlásedzője és a Szekszárd színeiben pingpongozó leánya Flóra, tehát a szakszerűség maximálisan biztosított lesz a hét során.


Forrás: Tamás Ferenc / KALOhírek

Az edzőpáros többek között a teniszpályára is kiviszi tanítványait, ahol Pásti Mihály avatja majd be a gyerekeket a sportág rejtelmeibe.


Forrás: Tamás Ferenc / KALOhírek

Lesz uszodai program is számos meglepetéssel, de a napi aktív pihenéseket „társasozás”, játékos sor-és váltóversenyek, pontszerző játékok is színesíthetik.


Forrás: Tamás Ferenc / KALOhírek

A hét zárásaként aztán mérkőzéseken is tesztelhetik majd a jelentkezők felkészültségüket, amely amolyan háziversenynek is tekinthető.

Június 30-án, pénteken a táborozáskor Szilasi edző értékeli majd a közös munkát, amelyet a résztvevők aztán palacsintázással és „üdítő hegyek” elfogyasztásával pecsételnek meg a sportbarátság ápolása és a pingpong szeretete jegyében.

A 2017-es fárasztó edzőtábor harmadik napján
Forrás: Tamás Ferenc / KALOhírek


Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

videok  legfrissebb videók

2019. 08. 09., 11:29
Terefere Pécsi Viviennel. Interjúalanyaink: kalocsai kötődésű, tehetséges fiatalok. Téma: vágyak, álmok, tervek, alkotások, aktualitások. Viven első beszélgetőtársa 18 éves koráig élt városunkban, amelynek közvéleménye röplabdacsapatunk erősségeként ismerhette meg őt. De mi van vele most, egy jó évtized után? Meg fognak lepődni!

Még több friss hír

2023. 06. 01., 18:49
Egyéni tájékoztatás adással, pódiumbeszélgetésekkel csábítják a leendő rendőröket, de egészségügyi és pszichológiai konzultáción is részt vehetnek az érdeklődők.
2023-06-01 10:54:39
Kalocsa Város Önkormányzata idén is megemlékezést tart az Asztrik téren, az Országzászlónál a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából. Az eseményen ünnepi beszédet mond Buzogány Szabolcs István, a Kalocsai Eperföldi Sportiskolai Általános Iskola tanára.

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2023. 06. 05., 13:30
Az alaptantervi jogszabályi keretek közötti szabad óraszámok terhére, egyedi megoldással, a helyi tanrend részeként oktatnák. Még >>>
2023. 06. 05., 09:27
Eszméleténél volt, és nem volt alkohol befolyása alatt. Még >>>
2023. 06. 05., 09:17
A hazai forrás a magyar vidék gazdaságának gerincét adó mezőgazdaság és élelmiszertermelés teljes modernizációjára nyújt lehetőséget. Még >>>
2023. 06. 05., 07:40
Csapadékosabbá válik az időjárás a hét elején: többfelé kell esőre, záporra, zivatarra számítani, emellett élénk, olykor erős szél valószínű. Még >>>
2023. 06. 04., 09:39
Június 8-18. között ivóvíz hálózat fertőtlenítési és hálózat tisztítási munkát végeznek a kalocsai járásban. Még >>>
2023. 06. 02., 11:07
Azonban aggodalomra semmi ok, Lakatos György, a fesztivál atyja máris gondoskodott a megoldásról. Még >>>