2024. 03. 29. péntek
Auguszta
: 396 Ft   : 367 Ft Benzin: 615.4 Ft/l   Dízel: 656.6 Ft/l   Írjon nekünk

Negyedikként zárt a KSE II. a „megyeháromban”

Tamás Ferenc  |  2020. 08. 19., 09:13

A koronavírus járvány könnyítése után ha a gyakorlatban nehezen is, de be tudta fejezni a Kalocsai SE második számú együttese a 2019/2020-as megyei asztalitenisz-csapatbajnokságot, ahol a harmadosztály hatcsapatos mezőnyében a végső negyedik helyen zártak a mieink.

A még márciusban félbeszakított bajnoki évadból három csapatbajnoki találkozóval is adós maradt a Kalocsa, amelyből aztán a nyáron kettőt le is játszottak a Farkas tanítványok, míg a Csengőd feladta halasztott mérkőzését.

Előbb a Kiskunmajsa „fakó” legénységét fogadták Vida Zoltáék, ahol a párosok után még 3:1-re is vezettünk, az ezt megelőző szezonban még megyei másodosztályban játszó gárda ellen. Egyéniben aztán fordítani tudott a több rutinos játékossal is kiálló vendég és 12:8-ra nyerte a mérkőzést. Igaz, hét egyéni meccsünk is csak döntő szettben dőlt el, amelyekből sajnos csak kettőt sikerült megnyernünk. Egyéniben: Farkas Zoltán 4/2, Vida Zolta 4/2, Győri Martin 4/1, míg Réfy Mór 2/0 és Tóth Csaba is 2/0 mutatóval zárt. Párosban: Tóth/Farkas 2/2, Vida/Győri 2/1 győzelemmel segítette a csapatot.

Farkas Zoltán fiatal tehetségeivel a diákolimpiai csapatarany után


Ahogy a fentiekben már említettük, a Csengőd nem tudott elutazni Kalocsára, ezért feladta halasztott mérkőzését, így a Kalocsa 20:0-val tudta le ezt a találkozót.

A záró fordulóban aztán hazai környezetben fogadtuk a Bácsalmás együttesét, amely már biztos harmadikként lépett ellenünk asztalokhoz. A párosoktól kezdve már vezettünk, de a végén is a mieink örülhettek, hogy sikerült megszerezniük a bronzérmes skalpját.

Kalocsai SE II. – Bácsalmás 12:8
Győzteseink: Vida Z. 4/3, Farkas Z. 4/3, Győri M. 4/2, Réfy M. 2/1, Tóth Cs. 2/0.
Párosban: Vida/Győri 2/2, Farkas/Tóth 2/1.

A bajnokság végeredménye
1. Baja ASE Jung               27 p.
2. Kiskunmajsa AC II.                  25 p.
3. Bácsalmás                    15 p.
4. Kalocsai SE II.                12 p.
5. Soltvadkerti TE IV.                   8 p.
6. Csengőd                       3 p.

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

Még több friss hír

2024. 03. 26., 09:00
Decemberben ünnepelte egyéves születésnapját a „kultúrpiac”, de már a város várva várt nagyrendezvényei sorába tartozik a kézműves és kistermelői vásárt, és kulturális csemegéket összekötve a piacteret élettel megtöltő közösségi esemény, amelyet évszakonként tartanak meg, tavasszal a húsvét ünnepe előtt, virágvasárnapon.
2024-03-26 08:33:40
A Paks II. projektbe most bekapcsolódó szereplők jó referenciát szerezhetnek a nukleáris iparban, és később komoly eséllyel pályázhatnak nemcsak a környező országokban, de az Európa- és világszerte induló atomerőmű-beruházások beszállítóiként is. Mindezt a Paks II. Zrt. elnök-vezérigazgató mondta el a Portfolio konferencián. Jákli Gergely arról beszélt, hogy a paksi beruházáson megszerezhető referencia megnyitja ezt a piacot a vállalkozók számára. Kiemelte, hogy vannak új atomerőmű-építési és üzemidőhosszabbítási projektek, ahol szakemberekre, vállalkozásokra van szükség, különösen olyanokra, akik már tapasztalatot szereztek nukleáris területen. (x)

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2024. 03. 28., 08:45
Mindegy milyen gépjárművet vezetünk, az alkohol fogyasztása tilos! Még >>>
2024. 03. 27., 10:50
Összegyűjtöttünk néhány egyszerű, de annál nagyszerűbb locsolóverset gyerekeknek! Még >>>
2024. 03. 27., 09:56
A világnap célja, hogy felhívja a figyelmet a tényre: száz emberből egy autizmus spektrumzavarban érintett. Még >>>
2024. 03. 27., 09:06
Egy fiatal férfi kért segítséget március 26-án a reggeli órákban, hogy tőlük külön élő édesapja egy késsel megszúrta édesanyját. Még >>>
2024. 03. 26., 16:00
Értékes emberi kapcsolatok, barátságok, segítőkészség és jókedv. Ezek a szavak jutnak először eszembe, amikor a március 23-24-én megrendezett kiskőrösi Agrár Expóval kapcsolatos benyomásaimat elevenítem fel. Még >>>
2024. 03. 26., 13:49
A revizorok megjelenésére a hivatali munkaidőn túl is számítani lehet. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK