2023. 11. 30. csütörtök
András, Andor
: 378 Ft   : 345 Ft Benzin: 603.6 Ft/l   Dízel: 651.3 Ft/l   Írjon nekünk

Továbbra is veretlenek II. osztályú pingpongosaink

Továbbra is veretlenek II. osztályú pingpongosaink
Tamás Ferenc  |  2023. 11. 08., 12:30

November 2-án, csütörtökön este a Kalocsa még veretlenül álló csapata a vármegyei II. osztályú asztalitenisz-bajnokság őszi hatodik fordulójában hazai környezetben fogadta fürdővárosi ellenfelét, a Kiskunmajsa együttesét.

Kalocsai ATE - Kerekegyházi SE 9-9

A párosokkal induló csapatbajnoki találkozó, akárcsak a végeredmény, döntetlen eredményt hozott az este 6 órakor kezdődő mérkőzések végére, hiszen amíg a Pásti/Rogács duónk 3-0-ra nyerte meccsét, addig a Cselik Gyula/Tóth Csaba párunk 3-1-re elvesztette találkozóját.
Ezt követte a 16 egyéni mérkőzés, amelyből nyolcat a Rogács Attila vezette mieink nyertek, míg nyolc találkozó végeredményét a vendégek nyerték meg.
A mieink egyéni eredményei: Pásti Mihály négy meccsből négy győzelem; Cselik Gyula 4/2; Rogács Attila 4/2; Tóth Csaba 2/0; dr. Szabó János 2/0.

Ezzel akárcsak Baján, a listavezető Baja Best otthonában, ismét 9-9-es döntetlent játszott a Kalocsai Asztalitenisz Egyesület csapata, amellyel a mieink a bajnoki dobogó harmadik fokát birtokolják.

Folytatás november 10-én Bácsalmáson, amely ugyancsak rangadó lesz majd Pástiék számára.

A bajnokság élmezőnye
1. Baja Best 14 p.
2. Bácsalmási PVSE 13 p.
3. Kalocsai ATE 13 p.
4. Kerekegyházi SE 11 p.

 

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

Még több friss hír

2023-11-24 10:01:49
Érkezik a Mikulás, puttonya pedig ajándékcsomagot rejt minden résztvevő gyermek számára! Sőt, pattanjatok fel ti is a Mikulás szánjára!

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2023. 11. 29., 09:20
A pályázatnak köszönhetően lehetőség nyílt a kórház fekvőbeteg kapacitásainak tehermentesítésére az ambulánsan is ellátható betegektől. Még >>>
2023. 11. 28., 15:15
Dr. Filvig Géza: az önkormányzati választás tétje, hogy a kalocsai laktanyában migránsokat fognak elhelyezni, vagy az épülő Paks 2 beruházáshoz kapcsolódó feladatokat fogja kiszolgálni. Még >>>
2023. 11. 27., 12:03
Fenyőtermesztésből Magyarországon csaknem 600-700 családi gazdaság él meg. Még >>>
2023. 11. 24., 12:30
A mák és a sajt meglepően jól passzol egymáshoz, így nem csoda, ha tortában köt ki mindkét alapanyag. A meggyes réteg pedig már szinte elengedhetetlen, ha mákos süti készül. Még >>>
2023. 11. 22., 12:15
A vendégek fogadása miatt egy nagytakarítás beütemezése például mindenképpen hasznos, de ha nem akarod túlterhelni magad, az a biztos, ha elosztod több hétre a teendőidet. Így ha december elején nekilátsz a rendrakásnak, szentestére már biztosan minden szép lesz. Még >>>
2023. 11. 22., 10:58
Bár a kivágott ruhák már jó ideje uralják a divatot, a csípő- és deréktájon stratégikusan elhelyezett lyuk, ami néha még a fenék tetejét is éppen hogy megmutathatja, a saját műfajává nőtte ki magát. Olyannyira, hogy 2023-ban sorra tűntek fel a sztárok csípővillantós ruhában, illetve nadrágban. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK