Bátran állíthatjuk, hogy Hamzók József, a KSE birkózó szakosztályának egykori gladiátora minden idők legeredményesebb kalocsai sportolójának mondhatja magát, hiszen pályafutása során huszonkét (!) magyar bajnoki címet szerzett serdülő korától egészen a levezetésnek szánt szenior bajnoki címekig.
A szinte utolérhetetlen eredménysorát a KSE egykori válogatottjaként úgy produkálta, hogy hosszú éveken át nemzetközi minősítéssel is dicsekedhetett. De nézzük ennek a páratlan pályafutásnak a főbb állomásait, nem megfeledkezve a „trónfosztás” fájó emlékének a felidézésétől sem.
Hamzók Jóska 1971-ben született Kazinbarcikán, majd már serdülőkorban Kalocsán, Katus György nevelőedzőjének köszönhetően kezdte el a versenyszerű birkózást.
Számtalan serdülő, ifi és junior magyar bajnoki címet és helyezést gyűjtött be, majd ezt követően 1989. májusában a Kötöttfogású Ifjúsági Európa-bajnokságon Wittenben (NSZK) egy bronzéremmel mutatkozott be a nemzetközi elitben, amelyet az 50 kg-osok súlycsoportjában harcolt ki hazánknak.
Aztán két évre rá, már a juniorok mezőnyében világbajnoknak mondhatta magát. Az 1991-ben Csehszlovákiában (Prievidza) rendezett Kötöttfogású Junior Világbajnokságon koronázta meg utánpótláskorú fényes eredménysorát.
Ezt követően aztán jöttek a felnőtt magyar bajnoki címek – szám szerint hét, míg a nyolcadik a Vasas SC színeiben begyűjtött csapatbajnoki aranya volt. De nézzük sorjában!
A kötöttfogásúak 48 kg-os súlycsoportjában kétszer lett magyar bajnok (1993; 1996).
Az 52 kg-os kategóriában ugyancsak kétszer diadalmaskodott (1994; 1995). Az 54 kg-osok mezőnyében háromszor is a bajnoki dobogó legfelső fokára állhatott (1997; 1998; 2000).
Pályafutása legemlékezetesebb, legveretesebb érme mégis „csak” egy ezüst volt, igaz ezt Józsi 1994-ben Athénban a Felnőtt Európa-bajnokságon szerezte a kötöttfogásúak 48 kg-os súlycsoportjában. Kiemelkedő nemzetközi eredményei sorában volt még két Világkupán szerzett aranyérme és egy ezüstje is.
Aztán szóljunk a 2001-es emlékezetes kecskeméti Országis Bajnokságról is, ahol a KSE-Paprika Rt. élversenyzője Hamzók átadta közel évtizedes trónbirtoklását, hiszen ekkor vesztett döntőt, hosszú évek után. Ezúttal „csak” a bajnoki dobogó második fokára állhatott, amivel megszakadt a több mint nyolc éven át tartó hazai egyeduralkodása. Ekkor kénytelen volt átadni trónját a 21 éves Oláh Tibornak, aki ismerjük el, ezen a június 9-i, szombat délutánon jobb volt Józsinál. A legkisebbek súlycsoportjában, akárcsak az előző évben ugyanaz volt a szereposztás a döntőben, vagyis a KSE-Paprika Rt. kitűnősége Hamzók, a BVSC – Ganz válogatottjával Oláh Tiborral meccselt. Amíg az előző évben 3:1-es pontozással a mi fiúnk nyert, ezúttal a feltörekvő fővárosi ifjú titán diadalmaskodott. Már a meccs elején Oláh ötpontos előnyre tett szert és végül biztos 8:3-as pontozással nyerte a mérkőzést. Fejes László, Józsi edzője akkor így nyilatkozott az aranycsatáról: – „Az előzményeket figyelembe véve – Jóska bordasérülése miatt csak az utóbbi két hétben végezhetett teljes értékű edzésmunkát –, ezért elégedett vagyok a magyar bajnoki ezüsttel, el kell ismerni, hogy a fiatal fővárosi fiú dinamikusabb volt.
Jóskáról még azt is tudni kell, hogy amúgy levezetésképpen már „negyven felett” nyert pár szenior magyar bajnoki aranyat, sőt 2016-ban a finnországi Veterán Világbajnokságon – igaz, már 69 kg-ban –, bronzérmet vehetett át a világverseny ünnepélyes eredményhirdetésén.
A 2018-as, Budapesten megrendezett Birkózó- Világbajnokság ünnepi forgatagában, Hamzókot is az a megtiszteltetés érte, hogy a sportág honi legendáival együtt vehette át a szövetség vezetőitől a Magyar Birkózó Életmű Díjat.
A ma már az 50. életévébe lépő egykori birkózófenomén a Kalocsa SE szakosztályának a vezetőedzője, és tanítványai között van válogatott jelölt is, jelesül Zsemberi Herman, aki már mindkét fogásnemben magyar bajnoki dobogóra is állhatott a serdülők népes mezőnyében.