2021. 12. 07. kedd
Ambrus
: 366 Ft   : 324 Ft Benzin: 480 Ft/l   Dízel: 480 Ft/l   Írjon nekünk

Európa-bajnokságon indul Elekes Emese

Tamás Ferenc  |  2016. 07. 16., 17:12

Július 19–24-e között Svédország fővárosában, Stockholmban rendezik meg a Kadet Európa-bajnokság küzdelmeit, ahol a hölgyek 65 kilogrammos súlycsoportjában a korábbi kalocsai birkózó Elekes Emese képviseli majd a magyar színeket.

Aki nem tudná, Emese a kalocsai birkózósport utóbbi évtizedének legfényesebb csillaga 2014 szeptemberétől a fővárosban kezdte meg középiskolai tanulmányait, így szinte törvényszerű volt, hogy a női birkózás egyik honi fellegvárának számító Erzsébeti SMTK klubjába igazolt.

Az Elekes-birkózódinasztia ígéretes tehetségeként – idősb és ifjabb Elekes Endre védőszárnyai alatt – már óvodás kora óta sajátíthatta el a szabadfogású birkózás csínját-bínját, miközben sorra nyerte a gyermek, diák és serdülő viadalokat. Teljesítményére felfigyeltek a szövetség illetékesei is, hiszen meghívták a serdülő válogatott keretbe, majd a fővárosba kerülésével szinte már a fél világot bejárhatta a sportágnak köszönhetően klubja és a magyar korosztályos válogatott tagjaként. Így, számos nagy nemzetközi viadalon, kontinensversenyen, sőt világbajnokságon is képviselhette a nemzeti színeket.

Városunkban is elismerték kivételes eredménysorát, hiszen 2014-ben őt választották Kalocsa legjobb női sportolójának. Az előző évben a szarajevói kadet-világbajnokságon az elődöntőbe jutásért maradt alul, így hetedikként zárt a VB-n. Idén, az április végi Bukarestben megrendezett nagyszabású nemzetközi viadalon diadalmaskodott a kadet női 65kg-os súlycsoportban, ahol pedig népes és fajsúlyos mezőny vetélkedett egymással. Osztrák, spanyol, svájci, moldovai, olasz, török, német, bolgár, svéd, francia, grúz, szlovák, kazah, észt, horvát, lengyel és szerb amazonok is szőnyegre léptek válogatottjaink mellett.

De visszatérve a július 19-én kezdődő kontinensviadalra, Emese már egy héttel korábban kiutazott a magyar válogatottal a helyszínre, ahol majd súlycsoportja mérlegelését 20-án, szerdán tartják. Másnap aztán a selejtezők és a vigaszági mérkőzésekkel indul a verseny, este pedig a bronz-és döntő mérkőzésekkel zárul a versenynap.

Remélhetőleg „nem kiabálja el a tollforgató”, de Emese majd pontszerző helyen, vagy álmainak megfelelően a dobogón végez!

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

videok  legfrissebb videók

2019. 08. 09., 11:29
Terefere Pécsi Viviennel. Interjúalanyaink: kalocsai kötődésű, tehetséges fiatalok. Téma: vágyak, álmok, tervek, alkotások, aktualitások. Viven első beszélgetőtársa 18 éves koráig élt városunkban, amelynek közvéleménye röplabdacsapatunk erősségeként ismerhette meg őt. De mi van vele most, egy jó évtized után? Meg fognak lepődni!

Még több friss hír

2021. 12. 01., 18:59
Közeleg a karácsony, a szeretet ünnepe. Egyre többet gondolunk szeretteinkre – és egyre többször érezzük szorítóan rövidnek az adventi készülődésből hátra lévő időt. Ez az időszak arra is szolgál, hogy sorra vegyük, fölkeressük ismerőseinket, barátainkat, jókívánságokkal köszöntve őket az ünnep közeledtével. A szeretet szép kifejeződése a meghitt ünnepen az ajándékozás is – annál nagyobb gondot jelent, hogy kinek mit és hol vegyünk meg. Segítünk!
2021-12-02 09:50:27
Napokon belül több mint kétszáz ajándékcsomagot juttat el gyermekotthonban élő gyerekeknek a Paks II. Zrt. A két új blokk létesítéséért felelős társaság Mittler István kommunikációs igazgató tájékoztatása szerint idén – ahogy az előző években is – több karitatív akcióhoz csatlakozott. (x)

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2021. 12. 07., 10:30
A karácsonyi szezonban ismét karitatív kampányt indít a Magyar Máltai Szeretetszolgálat és az OMV Hungária: a töltőállomásokon megvásárolható adománykártyákkal lehet támogatni az alapítvány munkáját. Még >>>
2021. 12. 07., 08:41
A hetedik játéknaphoz érkeztünk, lássuk a feladványt! Még >>>
2021. 12. 06., 19:35
Kedves Gyerekek! Bízunk benne, minden kiscsizma megtelt már ma reggelre! Még >>>
2021. 12. 06., 13:34
A több tagcserén is áteső Omega a legnépszerűbb hazai beatzenekarok egyike lett, Kóbor pedig idővel a gitár helyett csak az éneklésre koncentrált. Még >>>
2021. 12. 06., 10:52
Embercsempészés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás, a nyomozók előterjesztést tesznek a férfiak letartóztatásának indítványozására. Még >>>
2021. 12. 06., 08:04
Íme a hatodik feladvány, jó keresgélést! :) Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK

  kiemelt hírei

hirdetés