2026. 02. 25. szerda
Géza
: 379 Ft   : 322 Ft Benzin: 582 Ft/l   Dízel: 586 Ft/l   Írjon nekünk

Ezüstérmes a Dózsa kézicsapata az országos elődöntőn

Tamás Ferenc  |  2022. 01. 11., 11:05

Január 7-én, pénteken rendezte meg a Magyar Diáksport Szövetség megbízásából a Bács-Kiskun Megyei Diák és Szabadidősport Egyesület a Városi Sportcsarnokban a Diákolimpia V-VI. korcsoportos fiú országos elődöntőjét, ahol négy régió elit alakulatai harcoltak egymással az országos döntőbe jutásért.

A kiírás szerint csak az első helyezett vehet majd részt a január 27-30. között Balatonfüreden megrendezésre kerülő országos fináléban. A kalocsai megmérettetésen négy korábbi megyebajnok gárda hadakozott egymással – Székesfehérvári SZC Széchenyi István Műszaki Technikum, Szegedi Deák Ferenc Gimnázium, Bajai SZC Kalocsai Dózsa György Technikum és Kollégium, Lóczy Lajos Gimnázium Balatonfüred -, amelyek egy sorsolás folytán kerültek párosításra. Így, az első találkozót a Szeged és a Balatonfüred játszhatta, ahol 36-24-es Balaton-parti győzelem született. A győzted ezzel bekerült a döntőbe, ahol a kalocsai Dózsa és a székesfehérvári középiskola mérkőzésének a győztese várt majd rá.

A 2x25 perces találkozón a folytatásban Kalocsa-Székesfehérvár derbi következett.

Dózsa Kalocsa – Székesfehérvár Széchenyi  28–22 (159)

100 néző, vezette: Bujdosó M., Piller T.
Dózsa: Murányi M. – Varga A., Lelesz B. 5, Urbán T. 7, Horváth R. 3, Kovács Á. 11, Kacsora H. 2.
Csere: Lelesz E., Borsos M.
Edző: Buzogány Szabolcs

Az eredmény alakulása: 4.p.: 3-0, 11.p.: 8-3, 17.p.: 10-3, 43.p.: 21-17.
Hétméteresek: 8/6, illetve 3/3. Kiállítások: 6, illetve 4 perc.

Ezt a találkozót a két vesztes csatája követte:
Szeged – Székesfehérvár 31-18 (15-11)

Majd következett az országos fináléba jutásról döntő összecsapás:
Balatonfüred Lóczy – Dózsa Kalocsa  28–18 (119)
150 néző, vezette: Bujdosó M., Petrich-Varga Á.
Dózsa: Murányi M., Varga A., Lelesz B. 2, Urbán T. 3, Horváth R. 3, Kovács Á. 10, Kacsora H. – Lelesz E., Borsos M.
Edző: Buzogány Szabolcs

Képgaléria megtekintése (41 db kép)
A galéria megtekintéséhez kattints a képre!
Forrás: Tamás Ferenc / KALOhírek


Az eredmény alakulása: 5.p.: 1-1, 9.p.: 3-2, 16.p.: 8-6, 24.p.: 11-9, 32.p.: 14-12, 39.p.: 17-14, 44.p.: 22-16.
Hétméteresek: 3/3, illetve 2/1. Kiállítások: 4, illetve 8 perc.

A második játékrész közepéig még csupán kettő volt közte az állás az akadémistákkal teletűzdelt balatonfürediek javára (14-12), ám a végjátékban a jóval hosszabb cserepaddal rendelkező Balaton-partiak eldöntötték a meccset a mindössze két cserével játszó mieink ellen.

Az érmeket aztán Hartman János a Kalocsai KC elnöke adta át a továbbjutó Balatonfüred és a kalocsai dózsás fiataloknak.

Képgaléria megtekintése (41 db kép)
A galéria megtekintéséhez kattints a képre!
Forrás: Tamás Ferenc / KALOhírek

Képgaléria megtekintése (41 db kép)
A galéria megtekintéséhez kattints a képre!
Forrás: Tamás Ferenc / KALOhírek

 

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

Még több friss hír

2026-02-23 08:12:23
Március 7-én, szombaton különleges közösségi sporteseményre várják az érdeklődőket Kalocsán. A Magyar Vöröskereszt szervezésében Nőnapi futásra invitálják a mozogni vágyókat a Sétálóutcába.
2026-02-21 10:12:52
A néptánc és a népi kultúra szerelmeseit várja a Kalocsai Kincsesláda következő alkalma, ahol két kivételes művész, a Busai házaspár lesz a vendég. A közönség ezúttal nemcsak előadóként, hanem mesélőként ismerheti meg őket egy kötetlen, inspiráló beszélgetés keretében.
AranyOldal
AJÁNLÓ
Agrisk agrárbiztosító
Agrisk agrárbiztosító
Agrisk az agrárbiztosítási specialista!
Az Agrisk egy olyan agrárbiztosításokra szakosodott alkuszcég, aki online is elérhetővé teszi növénybiztosítások megkötését agrisk.hu
Tel.: 06 1 766 45-33
Tuti-Festék Kft.
Tuti-Festék Kft. Kalocsa
A Tuti Festékbolt lehengerlő kínálatával színt hoz a mindennapokba
Festékek, lazúrok, festőszerszámok, autófestékek forgalmazása és színkeverés lakossági és szakipari felhasználásra Kalocsán
Tel.: 06 30 385 00-55
szpott.hu
Szpott – rávilágítunk a lényegre
Képbe hozunk másfél percben!
Hírek, sztorik, érdekességek, Kalocsa és a térség legfontosabb eseményei, maximum 90 másodperces rövidvideók formájában a Facebookon, az Instagramon és a TikTokon.
Szigeti Farm
Szigeti Farm
Mezőgazdálkodás, szaktanácsadás, szálláshely
Agrár szaktanácsadás, adminisztráció és pályázatírás, képzés, valamint jogi tanácsadás és rendezvényszervezés
Tel.: 06 70 560 69-10
Spirit Fitness & Életmód Stúdió
Spirit Fitness & Életmód Stúdió
Szakértelem, minőség, eredmények. Csatlakozz hozzánk!
Egyedülálló edzések, modern géppark, támogató közösség. Egy hely, ami érted van!
www.spiritkalocsa.hu
Delfin hangstúdió Kalocsa
Delfin hangstúdió Kalocsa
Hang- és videóanyagok megmentése: VHS kazetták digitalizálása
Zenei felvételek, keverés, masztering, reklám zene készítés, stúdiókörnyezetben zenészeknek és tartalomkészítőknek
Tel.: 06 70 459 48-62
Pilvax Hotel Kalocsa
Pilvax Hotel Kalocsa
Elegáns környezet várja a vendégeket a Pilvax Hotelben
Letisztult stílus, harmonikus terek és egyedi hangulat minden részletben az igényes pihenésért
Tel.: 06 78 678-678
Svebo gumiszervíz
SVEBO gumiszerviz & kereskedés
Gyors gumicsere, precíz szerelés és biztonságos közlekedés egész évben
A Svebo Gumiszervizben Kalocsán modern gépekkel, tapasztalt szakemberekkel és kedvező árakkal várjuk. Tel.: 06 78 463-162

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2026. 02. 24., 10:53
Előző héten is akadt olyan sofőr, aki ittasan ült volán mögé, ráadásul vezetői engedéllyel sem rendelkezett. Az 50 éves férfit őrizetbe vették. Még >>>
2026. 02. 24., 09:02
Február 22-én tartották az Áldozatok Világnapját, de a figyelem nem csupán egy napra szólt. A témahét során a megelőzés és az áldozatsegítés került a középpontba. Kecskeméten a szakemberek a mindennapok helyszínén is jelen voltak. Még >>>
2026. 02. 24., 08:51
Fagondozási munkák folytatódnak a Hunyadi utcában. A munkálatok idejére teljes útlezárásra kell számítani az érintett szakaszon. A közleményt a KalocsaVagyon Kft. tette közzé. Még >>>
2026. 02. 24., 08:38
Hét kölyökkutya lapult két, letakart dobozban egy bolgár kisbuszban – az állatokhoz sem útlevelet, sem oltási papírokat nem tudtak felmutatni. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK