Az augusztus 20-ai hosszúhétvége harmadik napján, 19-én, hétfőn a tavalyi hagyományteremtő alkalom sikerén fölbuzdulva másodszor is megtartják a halászléfőző versenyt Dunaszentbenedeken, a Duna parti Pillangó Büfénél, éjszakába nyúló programmal.
Amint a szervezőtől, a Pillangó büfét üzemeltető Horváth Attilától megtudtuk, a helybéli és környező településekről érkező csapatok mellett most is lesznek versenyzők a suna túloldaláról, főként Paksról is, akárcsak a tavalyi,hagyományteremtő alkalommal. Úgy tudjuk, lesz, aki – talán nosztalgiából – most is csónakkal érkezik és hozza majd át a kellékeket…
Idén a nagy hőségre tekintettel a tavalyihoz hasonló gyerekprogramokat nem terveztek délutánra, de este nyolctól élőzenés-táncos program egészíti ki majd az alkalmat.
Igaz, a legfrissebb prognózisok némi enyhülést ígérnek a jövő hét elejére, de fázni valószínűleg így sem fogunk a 30 fokot várhatóan valamivel meghaladó csúcsértékekkel.
A halászléfőző verseny délelőtt 10 órakor indul, dél körül kezdődik a zsűrizés, két órától várható az eredményhirdetés.
A délutáni szabadidő értelmes és hasznos, de legalábbis kellemes eltöltésére a szomszédos játszótér és a kőhajításnyira lévő Duna adhat lehetőséget, este nyolctól hajnali kettőig pedig táncmulatság zárja a napot a dunaszentbenedeki Duna-parton, a Pillangó büfénél.
A szervező, Horváth Attila ezúttal másik üzleténél, Szeliden, a szittyótéri Flick-Flack étterem előtt tájékoztatta portálunkat a hétfői programról.