2023. 06. 02. péntek
Anita, Kármen
: 371 Ft   : 347 Ft Benzin: 607.3 Ft/l   Dízel: 613.2 Ft/l   Írjon nekünk

A dusnoki „románt” szíven szúró férfi öt év börtönt kapott – Az ügyészség súlyosbításért fellebbezett

Zsiga Ferenc  |  2023. 05. 06., 13:20

A község külterületén, az úgynevezett Pesár tanyán élő román család férfi tagjai, és egy helybéli fiatalember, valamint az apja között kitört konfliktus az 51 éves román családfő halálával végződött.

Mint emlékezetes, a széles sajtónyilvánosságot kapott, a helyi közéletet felkavaró ügyet annak idején két tényfeltáró riporttalszemtanúkat meghallgatva alaposan körbejártuk és mint az a most kiadott ügyészségi közleményből megállapítható, a nyomozóhatóság által feltárt történeti tényállás a főbb megállapításokat tekintve gyakorlatilag megegyezik az általunk akkor írtakkal.

Közel két éve az egyik szemtanú arról számolt be portálunknak: 

Pontosan tudom, 19:45 volt, amikor a bolt hátsó része felől egy óriási csattanást hallottam. A vevőkkel együtt én is kiszaladtam az utcára, és láttam,hogy a helyben csak „románoknak” nevezett család, talán négy tagja nagyon fel van dúlva. A különböző korú férfiak éles szócsatában állnak egy általam ugyancsak ismert dusnoki fiatalemberrel. Mint a közelben tartózkodóktól a helyszínen, majd utólag is megerősítve megtudtam: a csattanást azért hallottam, mert a „román” társaság kezében vasvillát tartó két tagja közül az egyik a vasvillát a dusnoki fiatalember kocsijának oldalához vágta. A közelben úgy három-négy járókelő lehetett. Ők azzal intették békességre a hadakozókat, hogy „mire való dolog ez, tessék hazamenni, fejezzétek be a rendbontást!”  Utólag úgy értesültem, mire kimentem, már egy pofon is elcsattanhatott. Azt a beszámolók szerint a románokat a gyorshajtás miatt számon kérő, dusnoki fiatalember, Sz.K. kapta.  Ekkor történhetett, hogy a férfi kocsiban ülő hölgy ismerőse hívta a fiatalember azonos nevű apját, akit én már akkor láttam, amikor az a helyszínre ért, és a fia pártjára állt. A bolt mögötti, úgy 8-10 percig tartó vita vélhetően a most éppen kihallgatáson lévő szemtanúk fellépésére ért véget. A románok feltették a vasvillákat a kocsira, és elhajtottak. Ha ez akkor annyiban marad, biztosan nem történik nagyobb baj.”– mondta egyebek mellett a szemtanú.


Egy másik, ugyancsak a helyszín közelében tartózkodó férfi arról számolt be:

Sajnos nem így lett! A dusnoki fiatalember és az apja nem érte be ennyivel, hanem külön-külön kocsiba ülve a „románok” után hajtottak. Szerintem ebből lett a baj. A Pesár tanyánál utolért román társaság, már a saját otthonuk közelében a támadó, majd védekező – a vizsgálat majd kideríti - apát és fiát jól helybenhagyhatta. Mindenesetre a dusnoki, negyvenes éveiben járó férfi a nyomozók elmondása szerint egy késsel szíven szúrta a 8-10 tagú, több gyereket is nevelő román vendégmunkás família 51 éves családfőjét, aki a helyszínen meghalt. Ahogy hallottam, a szúrás után a késeléssel gyanúsított, jól elvert férfi és a fia a helyszínről elhajtott, csak a lakásukról értesítették a mentőket. Úgy hallani, mindkét dusnokit először a kalocsai kórházba, majd onnan a kecskeméti megyei kórházba szállították, egyikük emberölés bűntett gyanúja miatt biztosan őrizetben van.”

A bűncselekmény elkövetésének másnapján azt is megtudtuk: az emberöléssel gyanúsított dusnoki férfi koponya és kartöréssel, valamint arcsérülésekkel, rendőri őrizet mellett állt kezelés alatt a megyei kórházban. A „románok” közül a rendőrség két főt vett őrizetbe csoportosan, felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntett megalapozott gyanúja miatt. Információnk szerint ezekben az ügyekben már jogerős ítélet született.

A Szegedi Fellebbviteli Főügyészség tájékoztatóját az alábbiakban olvashatják: 

Közlekedési vitába keveredett két férfi Dusnok belterületén, majd az ebből kialakuló verekedés során az egyik férfi szíven szúrta ellenfelét. A szóváltás hevében először boxerrel, illetve vasvillával kölcsönösen megrongálták egymás autóját, ezért az egyik telefonon riasztotta édesapját, aki azonnal a helyszínre sietett. A másik férfi ezalatt autójával elsietett, de az apa és fia utánaeredtek, hogy számon kérjék ellenfelüket. Egészen egy földes útig tartott az üldözés, ahova már a másik férfi családja is megérkezett, majd mindannyian kiszálltak, és összeverekedtek. A kölcsönös bántalmazás során több sérülést szereztek, mire a dusnoki apánál előkerült egy kés, amellyel szíven szúrta a család akkor 51 éves férfi tagját, aki összeesett és a helyszínen életét vesztette.A bíróság a dusnoki apát emberölés bűntette miatt 5 év börtönbüntetésre és 5 év közügyektől eltiltásra ítélte, de ellene az ügyészség büntetésének súlyosbítását indítványozta.
Az ügyre a jogerős ítélet után visszatérünk.

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

videok  legfrissebb videók

2019. 08. 09., 11:29
Terefere Pécsi Viviennel. Interjúalanyaink: kalocsai kötődésű, tehetséges fiatalok. Téma: vágyak, álmok, tervek, alkotások, aktualitások. Viven első beszélgetőtársa 18 éves koráig élt városunkban, amelynek közvéleménye röplabdacsapatunk erősségeként ismerhette meg őt. De mi van vele most, egy jó évtized után? Meg fognak lepődni!

Még több friss hír

2023-05-30 12:49:46
A Kalocsa TV Magazin műsorában ezúttal a török Akkuyu erőmű építésének újabb fontos állomásáról számolnak be: megérkezett az első üzemanyag szállítmány. Az ottani projektben szerzett tapasztalatokat a Paks II. Atomerőmű építése során is hasznosítják. A műsorban szó lesz még az új blokkok manőverezőképességéről, beszámolnak a Paks II. Tudásmenedzsment Akadémia legutóbbi előadásáról, végezetül a TámogAtom sorozat Pata Jenő Gábor géderlaki plébánossal készült epizódját láthatják. (x)

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2023. 06. 01., 17:00
Az előterjesztés napirendre vételét 285 képviselő támogatta a 450 fős parlamentben. Még >>>
2023. 06. 01., 12:00
Az esős májusi időjárás miatt néhol már kifejlett szúnyogok is nagyobb számban megjelentek, ezért ha az időjárás azt lehetővé teszi, június elején megkezdődik az ellenük való védekezés. Még >>>
2023. 05. 31., 16:53
Az első negyedév végén 50,9 ezer forint volt a személyautók éves átlagos kgfb-állománydíja, ami 7 százalékos növekedés az előző negyedéves értékhez képest. Még >>>
2023. 05. 31., 14:10
A XXXI. Kék Madár Fesztivál péntektől vasárnapig tartó programpalettáján különféle kulturális, gyermek és könnyűzenei programok szerepelnek. Még >>>
2023. 05. 31., 14:00
A fedélzeten tartózkodó katonaorvosokkal tartott Kajári Ferenc vezérőrnagy, a Honvéd Vezérkar főnökének helyettese is. Még >>>