2023. 10. 02. hétfő
Petra
: 387 Ft   : 367 Ft Benzin: 641.8 Ft/l   Dízel: 646.0 Ft/l   Írjon nekünk

Csónakázz Te is a Vajason Szent Iván éjjelén!

Helyszín: Dusnok, Vajas csatorna
Dátum: 2016. június 24., péntek 16:00
Csónakázz Te is a Vajason Szent Iván éjjelén!

Szinte egy hónap sem telt el a dusnokiak legnagyobb eseménye, a Rác Pünkösd óta, máris új szabadtéri programra csábít minket a gondozott Vajas-parti település, mégpedig a június 24-én tartandó hangulatos Szent Iván napi fáklyás csónakázásra.

Az Iván napi fáklyás csónakázásnak lassan két évtizedes hagyományai vannak Dusnokon. Igaz, mára már kevesen emlékeznek arra, hogy valamikor az 1800-as évek végén jelentős károkat okozva, hatalmas jégeső pusztította el a dusnoki termőhatárt. Az akkori falubeliek megfogadták, hogy ezen a napon nem fognak dolgozni, szentmisét tartanak és imádkoznak, megemlékezve az akkori jelentős veszteségről.

Ugyanehhez a naphoz kötődő hagyomány, hogy a községet szinte körbeölelő Vajason zeneszótól hangos fáklyás csónakos felvonulást tartanak, majd tábortüzet gyújtanak, és szalonnasütéssel, illetve szerény ünnepléssel töltik el a nyár leghosszabb éjjelét.

– Az idén sem lesz ez máshogy, azonban a programokat 16 órától ingyenes kajakozási és kenuzási lehetőséggel, majd 19 órától a bogyiszlói és dusnoki arató csoport autentikus bemutatójával, és kulturális programmal is színesítjük. A Vasvári utca végén 19 órától várjuk beszálláshoz a csónakozni vágyókat, de természetesen, aki akar, saját csónakkal is érkezhet a rendezvényre – árulta el a részleteket portálunknak a program főszervezője, Bényi Emese.

A fáklyákat és a szalonnát a szervezők biztosítják, akik a csónakázás után a két híd között retro bulira várják a részt vevőket.

A barátságos dusnokiak szeretettel hívnak tehát Téged is, június 24-én, pénteken az Iván napi fáklyás felvonulásra! A rendezvény ingyenes!

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

Még több friss hír

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2023. 10. 02., 17:26
Környezetvédelem és újrahasznosítás céljából rendezik a gyűjtést. Még >>>
2023. 10. 02., 14:24
Az Amerikában élő magyar kutató az mRNS-vakcina alapjait is adó felfedezéséért kapta meg az élettani-orvosi Nobelt. Még >>>
2023. 10. 02., 11:04
Kifogták a Nemzeti Balatoni Bojlis Horgászverseny (NBBH) történetének legnagyobb pontyát, amely nem sokkal maradt el az abszolút balatoni pontyrekordtól. Még >>>
2023. 10. 01., 14:54
Magyarország belügyminisztere szeptember 30. hatállyal – indoklás nélkül – visszavonta Halmosi Zsolt rendőr altábornagy, az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság főigazgatójának vezetői kinevezését és rendelkezési állományba helyezte. Még >>>
2023. 10. 01., 08:44
Mindketten italozó életmódot folytattak, ennek ellenére egyetértésben teltek a napjaik, konfliktusaik nem voltak. Még >>>
2023. 09. 29., 09:48
A két járás tűzoltóinak munkáját egy kalocsai vízszállító segítette. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK