2023. 09. 24.
Gellért, Mercédesz
: 387 Ft   : 363 Ft Benzin: 641.8 Ft/l   Dízel: 646.0 Ft/l   Írjon nekünk

Illegális migránsok és embercsempész Dusnokon – A kalocsai rendőrök csaptak le rájuk

Illés György Cinó  |  2016. 04. 28., 15:17

Tegnapelőtt próbált egy gépkocsi megfordulva meglépni a közúti ellenőrzés elől az M9-esen. A delikvenseket Dusnokon fogták el: két okmányok nélkül utazó, illegális bevándorló Ausztriába igyekezett volna, a sofőrt – egy koszovói férfit – embercsempészéssel gyanúsítanak.

Tegnap olvasóinktól kapott információink szerint a szekszárdi rendőrök figyeltek föl a jármű gyanús mozgására. Értesüléseink szerint üldözőbe vették, miközben értesítették a kalocsai rendőröket, mivel az 51-es úton északi irányba fordultak. A jármű vezetője Dusnokra betérve próbált elrejtőzni, leparkolta a gépjárművét, majd utasaival együtt gyalog fogta menekülőre. Úgy tudjuk, a kocsiban hárman utaztak, mindhármukat kézre kerítették a rend őrei.
Ezekkel a hírekkel kapcsolatban kértük a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatását, amelyet ma koradélután kaptunk kézhez. Árvai Edina megyei sajtóreferens javarészt megerősítve információinkat, az alábbiak szerint számolt be a történtekről:

A közúti ellenőrzést végrehajtó tolnai egyenruhások 2016. április 26-án délután értesítették a kalocsai rendőröket arról, hogy az M9-es autóúton egy Opel Vectra típusú személygépkocsi vezetője meglátva őket megfordult és nagy sebességgel elhajtott Dusnok irányába.

A Kalocsai Rendőrkapitányság munkatársai 2016. április 26-án 16 óra körüli időben Dusnok belterületén megtalálták a keresett autót, azonban abban már senki sem tartózkodott. A rendőrök azonnal a sofőr és utasai keresésére indultak, amelynek eredményeként

negyed órán belül elfogtak két férfit, akik magyarországi jogszerű tartózkodásukat nem tudták igazolni.

Kiderült, hogy jogellenesen akartak Ausztriába eljutni, velük szemben idegenrendészeti eljárás indult.


Forrás: Police.hu

A rendőrök 17 órakor Dusnokon ellenőriztek egy másik külföldit is. Az egyenruhásokban felmerült a gyanú, hogy a 41 éves koszovói férfi vezette a menekülő gépkocsit, ezért előállították a rendőrkapitányságra.
Vele szemben – őrizetbe vétele mellett – embercsempészés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított büntetőeljárást a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Migrációs Ügyek Osztálya. A nyomozók kezdeményezték P.N. előzetes letartóztatásának indítványozását.

Ennyi derült ki a tájékoztatásból.

Kíváncsiak lettünk volna, hogy találtak–e a rendőrök bármilyen utaló jelet a gyanúsítottak esetleges szélsőséges nézeteire, terrorista kötődésére, illetve van-e ennek egyértelmű kizárására alkalmas információ a rendőrség birtokában. Ezekkel a kérdésekkel kapcsolatban egyelőre nem tudtak további tájékoztatást adni.

[A migránsválság és terrorizmus összefüggéseinek témakörben egyébként Nógrádi György hétfőn tart előadást Kalocsán, kitűnő időzítéssel – A szerk.]

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

Még több friss hír

2023. 09. 22., 11:40
Érdemes volt kilátogatni szeptember első szombatján a kalocsai reptérre, ahol látványos tűzijátékkal nyíló esti futás, repülési lehetőség és ingyenes egészségügyi vizsgálatok is várták az érdeklődőket az Aero Club Foktő-Kalocsa rendezvényén.
2023. 09. 22., 11:35
Roma zenei előadókkal, népviseleti és néptáncbemutatóval várják az érdeklődőket!
2023-09-23 13:28:06
Szombati Ferenc muzsikája mellett, a Mezei Virágok Népdalkör előadását láthatják az érdeklődők, egy finom ebéd és más műsorok mellett!
2023-09-22 10:43:00
Választási kampány közeleg – jövőre önkormányzati és EP választásokat tartanak hazánkban. A pártok, politikai szervezetek igyekeztek kihasználni a Paprikafesztiválban rejlő marketingértéket. Több helyi közéleti személyiséget és országos pártpolitikust is kérdeztünk a jövő évi terveikről.
2023-09-18 14:13:38
Első kézből kaptak információt a településvezetők a Paks II. beruházás előrehaladásáról, fontos mérföldköveiről a Közép-Duna Menti Fejlesztési Tanács fórumain. A hatállomásos tájékoztatósorozatra 99 település polgármesterei kaptak meghívást. (x)

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2023. 09. 24., 16:11
A javaslat szerint jövő év márciusától ismét nő az érintetti kör, pontosan 83889 egészségügyi szakdolgozó bére, de már differenciáltan. Még >>>
2023. 09. 23., 20:04
A Zöldfa utcai óvodában péntek délelőtt tartották a díjátadót. Még >>>
2023. 09. 23., 11:16
A válasz röviden és tömören: igen, öntözzünk. De ha megállunk e túlegyszerűsített válasznál, és ész nélkül locsolunk, nagyobb bajt okozunk, mint amit a szárazság eredményezne! Még >>>
2023. 09. 22., 11:06
Kezdő vagy, de egyelőre kerülnéd a termeket? Egy hosszabb kihagyás után térnél vissza az edzéshez, és előtte alapoznál otthon egy kicsit? Esetleg kizárólag otthoni edzésben gondolkodsz, és a lehetőségekhez mérten szeretnéd magadból kihozni a maximumot? Segítünk megtenni az első lépést! :) Még >>>
2023. 09. 22., 10:50
A héten diagnosztizált esetekkel a 2023. évben nyilvántartott nyugat-nílusi láz megbetegedések száma 25-re nőtt. Még >>>
2023. 09. 21., 15:17
Egy csengődi asszony görög hatósági jelzést szerelt fel autójára, amit a közelmúltban vásárolt. A történtek vizsgálatát a Kiskőrösi Rendőrkapitányság befejezte. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK