2025. 11. 07. péntek
Rezső
: 387 Ft   : 336 Ft Benzin: 582 Ft/l   Dízel: 586 Ft/l   Írjon nekünk

Nyárzáró harmonikakoncert és táncház Dusnokon

Zsiga Ferenc  |  2022. 09. 01., 10:05

A Mester és Tanítványai szerb-magyar koncertsorozat második helyszínén, a dusnoki művelődési házban augusztus 26-án mutatkozott be az újvidéki harmonika művész, Radovan Maric, az Újvidéki Rádió és Televízió zenekara koncertmestere és helyi tanítványa, Balog János. Az alkalomra Szerbiából további két Maric-tanítvány érkezett Dusnokra, a mester és tanítványai harmonika koncertje mellett a Dusnoki Dušenici Horvát Énekkar, a Sükösdi Danubia Tamburazenekar adott műsort, utóbbiak repertoárjukat cigány, délszláv és magyar zenei anyagból állították össze. A vidám hangulatban telt estet a Dusnoki Biser Tánccsoport fellépése, majd a közös táncház zárta.

Mint Bogárdi Eszter, a Dusnoki Művelődési Ház vezetője elmondta: a három részből álló eseménysorozat a szerb Radovan Marić kezdeményezésére jött létre. A hazájában és külföldön is elismerésnek örvendő mester szeretett volna egy olyan fórumot, ahol a tanítványai is bemutatkozhatnak, megmutathatják tudásukat és átélhetik az együtt zenélés örömét. Az első koncertre az előző héten került sor a szerbiai Moholon, ahol a közönség Branislav Gruborović-nek tapsolhatott, Dusnokon pedig a helyi, 8 éves kora óta harmonikázni tanuló Balog János csillantotta fel tudását és tehetségét. A koncert alkalom volt arra, hogy a nyár végéhez közeledve a helyi és a szomszédos település, Sükösd művészeti csoportjai is bemutatkozzanak.

A műsort a Dusnoki Általános Iskola 8. osztályos, valamint a középiskolás, horvát nyelvet tanuló diákokból álló Dušenici horvát énekkar baranyai dalokkal nyitotta meg. A Varga Szilvia által vezetett énekkar bemutatásakor elhangzott: az énekkar 2017-ben alakultak azzal a céllal, hogy a nyelvtanulás mellett a dusnoki rác, és a hazánkban élő különböző horvát népcsoportok dalait megismerjék, és azokat iskolai és iskolán kívüli rendezvényeken is bemutassák, népszerűsítsék. Az énekkart harmonikán Balog János kísérte.


Balog János harmonikaszólója előtt a közönség megtudta, hogy János 8 éves kora óta játszik harmonikán, két évvel ezelőtt, az online tanulás során talált rá Radovan Marićra, akitől azóta hetente egy alkalommal Skype-on keresztül tanul. Ha valakinek kétségei támadtak volna az online tanulás eredményességéről, akkor azt az előadó a produkciójával alaposan megcáfolta.

Képgaléria megtekintése (14 db kép)
A galéria megtekintéséhez kattints a képre!
Forrás: Dusnok Község / Facebook


Az est első külföldi vendége a 12 éves Lazar Đurović volt, aki Szerbiából, Lovćenac-ból érkezett, és már óvodás korában zenélt édesapja kis harmonikáján, majd 7 éves korában a topolyai zeneiskolába is felvették. Tehetségét mi sem bizonyítja jobban, minthogy Boszniában, Magyarországon, Óbecsén és Nišen is koncertezett, utóbbi városban a korcsoportjában első helyezést ért el.

Képgaléria megtekintése (14 db kép)
A galéria megtekintéséhez kattints a képre!
Forrás: Dusnok Község / Facebook


A mester következő tanítványa a 14 éves Branislav Gruborović volt, aki Szerbiából, Mohol községből érkezett. Branislavnővére is harmonikázik, az ő hatására kezdett el muzsikálni, már 4 évesen. A művészpalánta több versenyen is kimagasló eredményeket ért el, és mint elmondta, szeretne minél jobb zenész lenni, és a nagy harmonikás elődökhöz hasonlóan ő is szeretne egy saját kólót írni.

Képgaléria megtekintése (14 db kép)
A galéria megtekintéséhez kattints a képre!
Forrás: Dusnok Község / Facebook


A harmonikások fellépése után a Sükösdi Danubia Tamburazenekar adott műsort. A zenekar a sükösdi Magyarok Nagyasszonya Katolikus Általános Iskola diákjaiból alakult 5 évvel ezelőtt. A sükösdi tagozat a bajai Danubia Alapfokú Művészeti Iskola keretén belül működik. Sükösdön hagyománya van a tambura muzsikának, amit a vidékünkön élő magyarok, délszlávok és a cigányok is a magukénak vallanak, ezért repertoárjukban cigány, délszláv és magyar zenei anyag egyaránt szerepelt. És ha már a szólisták nevét kiírtuk, tartozunk annyival, hogy a zenekar tagjait is név szerint említjük: Lakatos Jonatán – prímtamburán, Kárpáti Rómeó – tamburakontrán, Kárpáti Viktor- basszusgitáron muzsikált, felkészítő tanáruk, Nébl Zsolt pedig basszprímtamburán játszott. A sükösdi zenekar ezúttal bátmonostori bácskai magyar dalokat játszott, a közönség tetszésnyilvánítása közepette.

Az est fénypontjaként Radovan Maric, a három harmonikás diák tanára lépett fel. Mint a méltatásakor elhangzott: Radovan Maric 1979- ben született Szerbiában, a Vajdaságban, Bacska Topolyán. Gyerekkora óta zenével foglalkozik, jelenleg az Újvidéki Rádió és Televízió zenekarának a koncertmestere. Többször felkérték tagnak a legrangosabb nemzetközi versenyek zsűrijébe. Rengeteg szóló koncertje volt, jelenleg is lemeze készül, amelyen saját és kollégái művei lesznek hallhatók. Évek óta tagja a bajai „Bácska” tamburazenekarnak. Saját tudását igyekszik átadni a jövő nemzedékének, hogy minél sikeresebb szólistákat neveljen, akik a hagyományos népzene értékeit megőrzik és továbbviszik.
A fergeteges harmonikaszóló az első pillanattól az utolsóig magával ragadta a közönséget.

Képgaléria megtekintése (14 db kép)
A galéria megtekintéséhez kattints a képre!
Forrás: Dusnok Község / Facebook


Az esten a megyében és a magyarországi horvátok körében jól ismert dusnoki Biser tánccsoport is fellépett. A Biser jelenlegi felállásában 2016-ban alakult. Több koreográfiával, köztük szlavón, bunyevác, sokac és makedón táncokkal büszkélkedhetnek. Állandó fellépői a dusnoki rendezvényeknek, emellett pedig rendszeresen részt vesznek a hazai horvátság programjain. Különös figyelmet szentelnek az anyaországgal való kapcsolattartásnak: 2016-ban Đakovóban, 2019-ben Vinkovciban szerepeltek nemzetközi folklórfesztiválon. Az Országos Horvát Önkormányzat a dusnoki BISER tánccsoport munkáját a magyarországi horvát kultúra területén végzett kiemelkedő tevékenységért 2020-ban Országos díjjal jutalmazta. Mint emlékezetes, és mi is beszámoltunk róla, legsikeresebb rendezvényük a hagyományos dusnoki rác lakodalom volt, a 2019-es Rác Pünkösdön. Az akkori 4 órás programnak több mint 170 népviseletbe öltözött részvevője volt. A lakodalmasból készült rövid koreográfiát több rendezvényen is bemutatták. A Biser táncosai a nyárzáró előadáson makedón táncokkal léptek fel.

A műsorfolyam utolsó produkciójaként a mester és tanítványai együtt muzsikáltak, majd a fellépők és a közönség jó hangulatú, vidám közös táncháza következett.

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

Még több friss hír

2025. 11. 06., 08:38
A “megyehárom” Kalocsa környéki csoportjában (Nyugat) a csapatok már a kilencedik fordulót teljesítették. A csoportot meglepetésre a korábbi években kilenc játéknap után, ám a Szakmári KSE, a Dunapataj KSE és az Uszód KSE ott vannak még ugrásra készen a csoport élmezőnyében.
2025-11-04 10:24:11
A vármegyei első osztályú labdarúgó-bajnokság őszi, 11. játéknapján a mindenkire veszélyes borvárosi armada otthonába látogattunk, ahol nagy küzdelemben 1-0-s vereséget szenvedtünk. A Soltvadkerti TE Soltút otthonában az 1-0-s vereség még elviselhető, pláne úgy, hogy három alapemberünk – Tóth Levente, Polyák Kristóf és Répási Péter is hiányzott a Vadkert elleni “nyitótáncból”.

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2025. 11. 06., 10:23
Egy keceli férfit őrizetbe vettek, miután az eltiltás hatálya alatt ült autóba. Az ügy gyorsított eljárásban kerülhet a bíróság elé. Még >>>
2025. 11. 05., 13:23
Az égbolt ismét különleges látványt tartogat az őszi estékre: idén tizenegyedik alkalommal teljesedik ki a Hold, amely november elején gyönyörű égi jelenséggel kedveskedik a csillagászati jelenségek szerelmeseinek. Még >>>
2025. 11. 05., 12:04
A Kalocsa Város Önkormányzata tájékoztatja a lakosságot, hogy november 7-én, pénteken délután 17 órától vasárnap délután 17 óráig a Kinizsi utca és a Szabó József utca közötti gyalogos híd karbantartási munkálatai miatt mindkét irányból lezárásra kerül. Még >>>
2025. 11. 04., 14:35
Öt ember megsérült abban a közlekedési balesetben, amely az 5301‑es út Bács-Kiskun megyei szakaszán történt — a helyszínre mentőhelikopter is érkezett. Még >>>
2025. 11. 04., 10:19
A Bács-Kiskun vármegyei rendőrség a közlekedők figyelmét kéri: alkalmazkodjanak a megváltozott, őszi-téli időjárási viszonyokhoz, és vezessenek körültekintően! Még >>>
2025. 11. 03., 10:43
Hétfőn, 2025. november 3-án több településen – köztük Kalocsán – ideiglenes vízhiányra kell számítani hálózati javítások miatt. A szolgáltató közlése szerint a munkálatok a délelőtti órákban zajlanak, és várhatóan kora délutánra helyreáll a vízellátás. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK