2022. 01. 20. csütörtök
Fábián, Sebestyén
: 357 Ft   : 315 Ft Benzin: 480 Ft/l   Dízel: 480 Ft/l   Írjon nekünk

Bányai Gábor: Felhívták a családomat, hogy köszönjenek el tőlem, mert ha három nap alatt nem javul az állapotom, akkor vége

2021. 07. 12., 14:33

Nyolcvanöt napon át volt kómában, közben kétszer megállt a szíve, újra kellett éleszteni. Hatvannyolc napra műtüdőre került. Szinte mindenki lemondott róla. Bányai Gábor országgyűlési képviselő családját is felhívták telefonon, hogy menjenek be elköszönni tőle, mert nagy a baj, valószínűleg nem éli túl a koronavírus-fertőzést.

Nyolcvanöt napon át volt kómában, közben kétszer megállt a szíve, újra kellett éleszteni. Hatvannyolc napra műtüdőre került. Szinte mindenki lemondott róla. Bányai Gábor országgyűlési képviselő családját is felhívták telefonon, hogy menjenek be elköszönni tőle, mert nagy a baj, valószínűleg nem éli túl a koronavírus-fertőzést. A tüdejének tíz százaléka működött csupán. Aztán történt valami. Bányai Gábor állapota szinte napok alatt rohamosan javulni kezdett. A fideszes képviselő akkor tudta meg, hogy több százezer ember imádkozott érte, amikor magához tért a kómából. Azt mondta: hihetetlenül meghatotta, hogy ennyien aggódtak, még ismeretlenül is. Most Balatonfüreden gyógyul, rehabilitációs kezeléseket kap. A füredi kórházban látogattuk meg, ott mesélt a betegségéről, istenélményéről és gyógyulásáról. Interjú Bányai Gábor országgyűlési képviselővel.

Hogy érzi magát? Milyen kezeléseket kap a kórházban?

Négy hete vagyok a Honvédkórház Balatonfüredi Kardiológiai Intézetében – előtte egy szegedi, az előtt pedig a kiskunhalasi járványkórházban feküdtem. Már 142 napja nem voltam otthon, azóta nem láttam az otthonomat. Amikor Balatonfüredre kerültem, még szinte mozgásképtelen voltam, csak támogatva és járókerettel tudtam járni, mert nagyon sokáig feküdtem kómában Kiskunhalason és Szegeden, így az izmaim elsorvadtak. Mostanra, a rehabilitáció negyedik hetére közel teljesen visszanyertem az irányítást önmagam felett. Képes vagyok járni, szobabiciklizem, súlyzózom, és elkezdtem lépcsőzni. Napi hét órán át rehabilitációs programokon veszek részt.

A koronavírus lényegében a májamon, a hasnyálmirigyemen, az agyamon és a szívemen kívül minden más szervemet megtámadta, de boldogan mondhatom, hogy mostanra a vírus minden következménye megszűnőben van, a tüdőm kapacitását is hétről hétre nyerem vissza.

 

AMÍG KÓMÁBAN VOLTAM, KÉTSZER MEGÁLLT A SZÍVEM, ÚJRAÉLESZTETTEK, AMIBŐL PERSZE ÉN SEMMIRE SEM EMLÉKSZEM, MINDÖSSZE EGY KISEBB SÉRÜLÉS LÁTSZIK A MELLKASOMON, AMELYET VALÓSZÍNŰLEG A DEFIBRILLÁTOR OKOZOTT.

Még egy rekordot tartok: ebben a pillanatban Magyarországon nekem mérték a legmagasabb ellenanyagszintet a véremben. De mindig hangsúlyozom: nem én vagyok a fontos, hanem az üzenet: ez egy nagyon súlyos betegség, a koronavírus egy kíméletlen kórokozó.

Hogyan kezdődött a betegsége?

Az egész február 19-én kezdődött. Belázasodtam, köhögtem, ezért február 20-án PCR-tesztet készítettek, és kiderült, hogy sajnos elkaptam a betegséget. Azt mondták, próbáljak otthon gyógyulni, kaptam Favipiravirt, és figyeljem a szaturációmat. Ameddig az rendben van, nem kell kórházba menni. Három nap múlva nagyon rossz lett a véroxigénszint-értékem, lázfoltok jelentek meg rajtam, fulladozva köhögtem, ezért végül bekerültem a kiskunhalasi járványkórházba. Nem sokkal később lélegeztetőgépre tettek.

Előtte készítettem egy rövid búcsúvideót a családnak, hogy ne haragudjanak rám, nem tudom, hogyan kerültem ekkora bajba, de ők nagyon vigyázzanak egymásra, különösen Anna lányomra, a családunk legfiatalabb tagjára.Elmondtam, mi a teendő, mi legyen a családi gyümölcsössel, és persze megígértem nekik, hogy vissza fogok térni. A feleségemtől külön is elbúcsúztam.


Amikor mondták az orvosok, hogy lélegeztetőgépre kerül, azt érezte, hogy nem éli túl?

Igen, határozottan úgy éreztem, hogy ezt a betegséget nem tudom legyőzni. Gyerekkorom óta sok problémám volt a tüdőmmel – sokat betegeskedtem. Az utólagos elmesélésből tudom, hogy március első hétvégéjére sokat gyógyultam, de ekkor összeszedtem egy baktériumot, ami miatt beindult a szervezetemben a citokinvihar – ami már a második volt. Ez az esemény nagyon mélyre lökött, csoda, hogy túléltem azt a hetet, és nem sérült meg az agyam az oxigénhiánytól.

A TÜDŐM TÍZ SZÁZALÉKA MARADT CSAK ÉP, KILENCVEN SZÁZALÉKA PEDIG EGYÁLTALÁN NEM MŰKÖDÖTT.

Március 13-án kerültem műtüdőre. Én persze erről semmit sem tudtam, hiszen kómában voltam. A helyzet kétségbeejtő volt.

Sokan már lemondtak rólam, kivéve a kezelésemet vezető orvost, ő nagyon hitt bennem, és persze a családom is.

A CSALÁDOMAT FELHÍVTÁK, HOGY KÖSZÖNJENEK EL TŐLEM, MERT NAGY A BAJ, MÁRCIUS 14-ÉN HÁROM NAPOT ADTAK, HA ADDIG NEM JAVUL AZ ÁLLAPOTOM, AKKOR VÉGE.

Mindezeket az ébredésem után tudtam meg. Ahogy azt is, hogy kétszer is megállt a szívem, a klinikai halál állapotába kerültem. Ez nagyon megrázott.


Erről van bármilyen élménye?

Nincs, hiszen mélyaltatásban voltam végig. Utólag mondták el nekem, mint ahogy azt is, hogy percekig tartott az újraélesztésem. Miután március 14-én közölték a családommal, hogy három napom maradt, Gábor fiam felhívta egykori plébánosunkat, Rónaszéki Gábor atyát, és megkérdezte, hogy bejönne-e a kórházba, ha felöltöztetik teljes védőruhába. Az atya igent mondott.

Az orvosok beengedték a plébánost és a fiamat – persze, szkafanderben, dupla gumikesztyűben, maszkban, arcpajzsban. Gábor atya feladta rám a betegek szentségét, utána imádkoztak értem.Ez március 15-én kora délután történt, majd este érkezett a hívás a családomnak, hogy javult annyit az állapotom, hogy csökkenthettek a gépek működésén, ezért a három napból három hét lett. Ezután hosszú, de folyamatos gyógyulás következett. Májusig a tüdőmön kívül minden szervi funkcióm helyreállt, viszont egyértelműnek látszott, hogy tüdőtranszplantációra lesz szükségem, mert – ahogy az orvosok mondták – mind a két oldalon végletesen roncsolódott a tüdőm.

LÉNYEGÉBEN ÚGY TŰNT, HOGY HA LEVESZNEK A GÉPRŐL, MEGHALOK.

Bekerültem a transzplantációs programba, és elkezdődött a műtéti előkészítés. Sorozatos vizsgálatokat végeztek az orvosok. Az egyik vizsgálat során viszont megrepedt a mandulám. Vérezni kezdett, és mivel vérhígítót is adtak – erre a műtüdős kezelés miatt volt szükség –, nem állt el a vérzés. Három nap múlva dönteni kellett: vagy megvonják a vérhígítót, vagy elvérzek. Az orvosok úgy döntöttek, nem adnak több vérhígítót. De ekkor a tüdőben kezdett alvadni a vér. Sürgősen le kellett venni a műtüdőről. Persze, addig is folyamatosan csökkentették a műtüdő kapacitását, mert az orvosom nagyon hitt abban, hogy meggyógyulok. Le is kapcsolták, és figyelték, mi történik – hiszen akkor még minden bizonytalan volt.

Az orvosok szerint egészen valószerűtlen volt, ami ezután következett: teljesen rendben volt a szaturációm, és működött a tüdőm.Másnap Budapestről, az Onkológiai Intézetből felhívták Gábor fiamat, és azt mondták neki, hogy alig hiszik el, ami történt, úgy tűnik, egyelőre nincs szükség tüdőtranszplantációra. Napra pontosan két hét múlva lekerültem a lélegeztetőgépről is. Az orvosok bejöttek hozzám, és azt mondták: ilyet még nem láttak.

A GYÓGYULÁSOM MINDEN TANKÖNYVNEK ELLENT MOND.

Lényegében az ember ezt nem éli túl, amin én keresztülmentem. Mindenki esélytelennek tartott. De hála az orvosoknak, a családomnak és a sok imádságnak, meggyógyultam.

 

Egy helyütt azt nyilatkozta, hogy különleges találkozása volt Istennel. Ez akkor történt, amikor a klinikai halál állapotában volt, vagy máskor?

Az már az ébredésem után volt. Végtelenül el voltam keseredve. Depressziós lettem.

A légcsövem le volt zárva a tubus felett, egy hang nem jött ki a torkomon. Nem az orromon vagy a számon lélegeztem, hanem a gégémben egy csövön keresztül a gép pumpálta a levegőt. Nem tudtam megmozdulni, harminc kilót fogytam, képtelen voltam kommunikálni, és végtelen fájdalmaim voltak.A kegyes halálért imádkoztam. Nem szoktam sírni, mert kemény életem volt, sok mindent átéltem már, de ott összeomlottam. A szobában egyedül voltam, és valaki a nevemen szólított. Körbenéztem, amennyire tudtam, de senki nem volt rajtam kívül a kórteremben. A hang – én Istennek nevezem – azt mondta: „Gábor, nagyon szeretünk téged, előkészítettük a helyed, örömmel várunk. De dönthetsz: jössz velem, vagy inkább maradsz?" Aztán folytatta: ha mennék, akkor nyugodjak meg, minden rendben lesz, vigyáznak a családomra.

 

Mit érzett ekkor?

Elképesztő nyugalmat, biztonságot és békességet. Ilyet azelőtt soha nem éreztem. Beszélgettünk tovább – fogalmam sincs, mennyi ideig. Nem láttam alagutat, fényeket, semmit, csak a hangot hallottam – az Istent –, aki a lelkemmel beszélgetett. Ma már nem félek a saját halálomtól, mert láttam, éreztem, hogy mi vár ránk. Van bizonyosságom, és úgy érzem: mindenkinek el kell mondani, hogy van megváltás, és mindenki találkozik majd az utolsó pillanatban az Istennel, és dönthet. Persze, valószínűleg teológiailag ezt nem lehet megmagyarázni, és talán bele is kötnek majd a történetbe néhányan, de nem mondhatok mást: ez így történt. A beszélgetésünk után végül a hang azt közölte, hogy jöjjek vissza, mert van még teendőm. Ebben a pillanatban visszaszállt belém az optimizmus.

A KÖVETKEZŐ ÓRÁKBAN KÜLÖNBÖZŐ VIZSGÁLATOKAT VÉGEZTEK AZ ORVOSOK, ÉS MEGDÖBBENVE LÁTTÁK, HOGY MEREDEKEN JAVULTAK AZ ÉRTÉKEIM.

Napok alatt kitisztult a tüdőm – ez az orvosok számára is hihetetlen volt. Azt hitték, hogy valaki összekeverte a röntgenfelvételemet egy másik beteg leletével, de nem így történt. Még egyszer hangsúlyozom: hálával tartozom az orvosoknak, nővéreknek, ápolóknak mindazért, amit értem tettek. Azt is fontos megemlítenem, hogy nem kaptam különleges kezelést, ugyanolyan ellátásban részesítettek, mint minden más beteget.

 

Bárki kételkedett ebben?

Persze. Ébredésem után olvastam néhány cikket, amelyben azt írták, hogy azért éltem túl, mert különleges kezelést kaptam, hiszen fideszes képviselő vagyok. Az egyik ellenzéki lap azt írta, hogy kaptam tízmillió forintot a Fidesztől, hogy beteg legyek, és sajnáltassam magam, és hogy Svájcból hozattak nekem orvost. Ezek mind hazugságok, természetesen. Megdöbbentő volt számomra, amikor ezeket a cikkeket olvastam. Hihetetlen, hogy mire képesek egyesek még akkor is, ha valaki valóban haldoklik. Láttam, hogy hogyan küzdenek az orvosok, ápolók, mennyire tele vannak a kórházak, fizikailag sem lett volna lehetőség arra, hogy engem külön ellátásban részesítsenek. Ráadásul úgy gondolta mindenki, hogy valóban menthetetlen vagyok.

Amikor hetekig feküdtem Szegeden, és jöttek vissza az ápolók, orvosok, akiket közben átvezényeltek más kórházakba, és meglátták, hogy még mindig élek, sírva borultak az ágyamra.Hiszen amikor elmentek máshová dolgozni, lemondtak rólam. Biztosak voltak abban, hogy már nem élek, mire visszajönnek. Mindenki látta – orvos és ápoló is –, hogy ebből az állapotból nincs visszaút. De hála nekik, a családomnak és az imáknak, itt vagyok.

 

Mit szólt, amikor megtudta, hogy több százezer ember önért imádkozott?

Meglepődtem. Hetekig nem láttam telefont, nem olvastam híreket, hiszen a felébresztés után még sokáig nem voltam magamnál, és mozogni sem bírtam. Amikor magamhoz tértem, még akkor sem jutottak el hozzám a hírek, nem tudtam, mi történt a világban. Amikor jobban lettem, kezembe vettem a telefonomat, és megdöbbenve láttam, hogy több mint négyezer üzenetem érkezett – sms-ben, e-mailben, viberen. Megtudtam, hogy a Parlamentben is volt egy imacsoport, és hogy az országban nagyon sokan imádkoztak értem – ismeretlenül is –, sőt, olyanok is fohászkodtak a gyógyulásomért, akikkel politikailag nem egy oldalon állunk. Nagyon jólesett, hogy telefonon beszéltem a miniszterelnökkel is, amikor már nem voltam lélegeztetőgépen, és megtudta, hogy jobban vagyok. Érdeklődött, hogy érzem magam, és elmondta, hogy szeretettel várnak vissza. Végtelenül megható volt. Amikor először bejelentkeztem interneten, csaknem hatszázezer embert ért el a posztom. Azt is megtudtam, hogy Erdélytől Chicagóig miséztek értem, sőt, Tel-Avivban egy zsinagógában is.

EL SEM TUDOM MONDANI, MENNYIRE HÁLÁS VAGYOK, KÖSZÖNÖM MINDENKINEK, ISMERŐSÖKNEK, BARÁTOKNAK, KOLLÉGÁKNAK, ÉS AZOKNAK AZ ISMERETLEN EMBEREKNEK IS, AKIK ÉRTEM IMÁDKOZTAK.

Azt tudja már, hogy mikor mehet végre haza?

Igen, valószínűleg július végén már hazaengednek az orvosok.

 

Mindazok után, amit átélt, változott-e önben valami? Másként gondol az életre, a világra, mint azelőtt?

Azt hiszem, nem változtam. Hogy jobb vagy rosszabb ember vagyok-e, azt nem én döntöm el. Az tudom, hogy az életet szebbnek látom – bár eddig is tiszteltem a saját életemet, és más életét is. Képviselőként sem úgy dolgoztam ezelőtt sem, hogy ki melyik oldalon áll, hanem akinek szüksége volt a segítségemre, segítettem. Azt vallom, hogy azért lettem képviselő, mert az emberek megválasztottak. A körzetemben élő embereket képviselem – minden embert, függetlenül attól, hogy hogyan gondolkodik a világról. Annyi változott csupán, hogy az életigenlésem talán sosem volt ennyire erős, mint most.

ÖRÜLÖK, HOGY ÉLEK, HOGY FELNEVELHETEM A GYEREKEIMET, HA UNOKÁIM SZÜLETNEK, LÁTHATOM MAJD ŐKET.

Kaptam még egy lehetőséget a Teremtőtől, és talán nem azért kaptam, hogy jobb ember legyek, hanem azért, hogy megmutassam az embereknek, hogy az élet szép.

ÉPPEN EZÉRT, AMIÓTA TUDOK BESZÉLNI, MINDENKINEK ELMONDOM, HOGY HA EDDIG NEM OLTATTA BE MAGÁT, FELTÉTLENÜL TEGYE MEG, MERT MEGGYŐZŐDÉSEM, HOGY AKI NEM OLTAKOZIK, AZ ÖNGYILKOSSÁGOT KÖVETHET EL.

Azt is mindenképpen el szeretném mondani, hogy az egészségügyi dolgozók óriási munkát végeztek. Minden elismerést megérdemelnek – büszkék lehetünk rájuk. Erőn felül dolgoztak, mindent megtettek a betegekért, sokszor még a lehetetlent is. Elképesztő az elhivatottságuk. Nem én vagyok a fontos, hanem ők. Az orvosok, ápolók, a családom és az Isten közös munkája volt, hogy én most itt lehetek. Persze, gondolkodom, gyötrődöm olykor, hogy miért pont én lettem ennyire beteg, és miért pont én éltem túl? Válasz nincs rá, de megtapasztaltam azt, amiben mindig is hittem és hiszek. Tudom, hogy van értelme az életnek, van remény, és mindenkinek jár a kegyelem, a megváltás.




Forrás: ORIGO

 
Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

videok  legfrissebb videók

2019. 08. 09., 11:29
Terefere Pécsi Viviennel. Interjúalanyaink: kalocsai kötődésű, tehetséges fiatalok. Téma: vágyak, álmok, tervek, alkotások, aktualitások. Viven első beszélgetőtársa 18 éves koráig élt városunkban, amelynek közvéleménye röplabdacsapatunk erősségeként ismerhette meg őt. De mi van vele most, egy jó évtized után? Meg fognak lepődni!

Még több friss hír

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2022. 01. 20., 18:02
Gyopáros Alpár kormánybiztos úr már második alkalommal érkezett körzetünkbe annak érdekében, hogy a vezetése alatt álló Magyar Falu Programról személyesen tájékoztassa településeink polgármestereit. Még >>>
2022. 01. 20., 09:36
Az utóbbi hat évből négyben hullott hó a világ legnagyobb sivatagában, de 2017. előtt 1979. óta nem volt ilyen. Nálunk a meteorológusok cudar hidegre figyelmeztetnek. Még >>>
2022. 01. 20., 09:36
A tanulók magyar nyelvből és matematikából vizsgáznak. Még >>>
2022. 01. 19., 19:54
Filvig Géza polgármester és kísérete a TOP Plusz források adta lehetőségekről a megyei közgyűlés elnökével és a megyei fejlesztési ügynökség képviselőivel egyeztetett a megyeszékhelyen. Még >>>
2022. 01. 19., 17:01
Dollenstein László polgármester úr, Fröhlich Henrikné, a Hartai Német Nemzetiségi Önkormányzat elnökasszonyának és Vejtei András a Hartai Önkéntes Tűzoltó Egyesület parancsnokának meghívásra látogatott Hartára Font Sándor országgyűlési képviselő. Még >>>
2022. 01. 19., 13:11
Kiszli Vandának, az Atomerőmű Sportegyesület kajakosának neve is felkerült a magyar kajak-kenu sport örökös bajnokainak márványtáblájára – tájékoztatott az egyesület. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK

hirdetés