2025. 03. 25. kedd
Irén, Írisz
: 399 Ft   : 369 Ft Benzin: 601 Ft/l   Dízel: 615 Ft/l   Írjon nekünk

Lezajlott a H-UNCOVER szűrővizsgálat mintavételezése városunkban – A részvétel tekintetében gyenge eredménnyel is „élharcos” Kalocsa

Lezajlott a H-UNCOVER szűrővizsgálat mintavételezése városunkban – A részvétel tekintetében gyenge eredménnyel is „élharcos” Kalocsa
Illés György Cinó  |  2020. 05. 11., 14:50

A társadalom átfertőzöttségét, a járvány kiterjedtségét és területi megoszlását is kimutatja majd a várakozások szerint jelenleg zajló, reprezentatív mintán, csaknem 500 településen élő közel 18 ezer fő bevonásával, négy egyetem – a Semmelweis Egyetem, a Szegedi Tudományegyetem, a Pécsi Tudományegyetem, valamint a Debreceni Egyetem – közreműködésével, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szervezésében elvégzendő kutatás. A kalocsai mintavételezés május 8-án, pénteken történt meg, összevetésben kedvezőnek mondható tapasztalatokkal.

Az Öko-Pont Heller-sarki épületében, a Zöld Pontban kialakított mintavételezési központban talpig védőfelszerelésben várták a kiválasztott alanyokat, akiket már korábban értesítettek a mintába való bekerülésükről, és kérték őket az adott időpontokban és helyszíneken való megjelenésre.

A szűrőprogram keretében egy kérdőív segítségével is felmérték az alanyok kockázati tényezőit, majd a helyszíni mintavételezést követő laboratóriumi vizsgálattal igazolják, hogy jelenleg fertőzött-e, illetve korábban átesett-e a fertőzésen az illető mintaadó.

A kutatás célja, hogy pontos képet adjon a járvány terjedéséről, a fertőzöttek valós számáról, valamint ezáltal a társadalom új koronavírussal való átfertőzöttségéről, az esetleges gócpontokról. Az így nyert adatokat a járvány elleni további védekezéshez kaphat fontos információt az egészségügyi vezetőség.
A kéthetes munka május 1-jén elindult, az eredményeket a hónap második felére várhatjuk.

Kalocsa szerény részvétellel is kiemelkedik a gyenge mezőnyből

Kalocsán 18 fő jelent meg az idézett 32 fő közül. Két további személy jelezte, hogy bár Kalocsán van a bejelentett állandó lakcímük, valójában életmódszerűen máshol élnek – mindketten Budapesten dolgoznak –, és azt ígérték, hogy a tartózkodási helyük szerint illetékes mintavételezési központban jelentkezni fognak, és ott fognak részt venni a szűrésen.
Ezzel

A KALOCSAI IDÉZETTEK KÖZEL KÉTHARMADA VETT RÉSZT AZ ORSZÁGOS SZŰRŐPROGRAMON.

Ez ugyan nem tűnik túl soknak, de kifejezetten jó aránynak mondható a többi mintavételezési központban az eddig eltelt egy hétben tapasztaltak szerint – tudtuk meg dr. Gárdián Gabriellától, a Szegedi Tudományegyetem városunkban pénteken tevékenykedett mintavételező különítményének vezető orvosától.

Dr. Gárdián Gabriella Kalocsán, a május 8-ai szűrőnap végén, a védőfelszerelést már utcai ruhára váltva nyilatkozott portálunknak, szigorúan megtartva a 1,5-2 méteres távolságot.
Forrás: Illés György Cinó / KALOhírek

Az általa elmondottak szerint– legalábbis a vezetésével működő munkacsoport által fölkeresett szűrőközpontokban –

RENDKÍVÜL ALACSONY A RÉSZVÉTELI HAJLANDÓSÁG, EZÉRT KALOCSA NÉPÉNEK VISZONYLAGOS FEGYELMEZETTSÉGE KIFEJEZETTEN KELLEMES MEGLEPETÉST OKOZOTT AZ ORVOSNŐ ÉS CSAPATA SZÁMÁRA.

Ám azt sem hallgatta el, hogy a meg nem jelentek között – kirívó példaképpen –volt, aki durván elutasító stílusban reagált, amikor a rendelkezésére álló telefonszámokon megpróbálta motiválni a részvételre – emiatt ezúton városunk és az illető nevében is mi kérünk elnézést!
Ezzel együtt is

NAGYON ELÉGEDETT VOLT A DOKTORNŐ A KALOCSAI KIVÁLASZTOTTAK RÉSZVÉTEI HAJLANDÓSÁGÁVAL, AMIÉRT EZÚTON AZ ÁLTALA VEZETETT MUNKACSOPORT NEVÉBEN IS KÖSZÖNETET MONDOTT MINDEN RÉSZTVEVŐNEK.

Gárdián Gabriella hangsúlyozta ugyanakkor, hogy minden, amit elmond, kizárólag az ő munkacsoportja által végzett mintavételezések helyszíneire vonatkozik. A többi szűrőközpontban, illetve a kutatás egészének átlagában lehetett más a részvételi hajlandóság, a többi szűrőközpont adatairól ugyanis nincs információja.

Pótszűrés várható

Kérdésünkre, hogy az alacsony részvétel miatt hogyan tudják majd garantálni a mintavétel reprezentativitását – vagyis azt, hogy a statisztikai kimutatáshoz kellő számú, nemek, korosztályok és lakóhely szerint megfelelő arányú donortól származó minta álljon rendelkezésre –, a mintavételező csoport vezetője elmondta, hogy noha ez nem az ő illetékességi köre, de úgy véli,

BIZTOSAN PÓTSZŰRÉSRE LESZ SZÜKSÉG, AMELYET A DOKTORNŐ VÁRAKOZÁSA SZERINT EGY HÓNAPON BELÜL MEGKEZDHETNEK.

Arról azonban, hogy a hiányzó mintákat azon a településeken vételezik-e majd, ahonnan elmaradtak a mintaadók, vagy máshol, nem tudott érdemben válaszolni, mondván, hogy a minta kijelölése, akárcsak az elsődleges szűrés során, a KSH feladata.

Arra a kérdésünkre, hogy a nagyobb részvétel érdekében vajon miért nem tették kötelezővé a megjelenést, Gárdián Gabriella széttárt karral jelezte, hogy jogi kérdésekben nem kíván nyilatkozni.

Reprezentatív mintán végzik a kutatást

A minta kijelölése a KSH adatbázisai felhasználásával, a véletlenszerűség elvének és a mintavételezésre vonatkozó egyéb statisztikai, módszertani szabályokmegtartásával történt, történik, hogy amennyire csak lehet, alkalmas legyen a magyar társadalom egészének leképezésére.
Így a kutatás módszertanának, mintakijelölési algoritmusának függvényében

LEHETSÉGES, HOGY KALOCSÁRÓL ÚJABB POTENCIÁLIS RÉSZTVEVŐKET VÁLASZTANAK MAJD KI, DE AZ IS LEHET, HOGY VÁROSUNK KIMARAD MAJD A PÓTSZŰRÉS MINTAVÉTELEZÉSÉBŐL.



Borítóképünk illusztráció!
Forrás: Kovács Attila / Semmelweis Egyetem

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

Még több friss hír

Podcast

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2025. 03. 25., 11:30
Ezen a napon tartják az egyik legrégebbi katolikus egyházi ünnepet, Jézus Szentlélektől való fogantatásának napját. Még >>>
2025. 03. 25., 10:35
Nagy mennyiségű hamis ruhacímkét találtak a NAV Bevetési Igazgatóságának pénzügyőrei egy bolgár teherautóban az M5-ös autópályán. Még >>>
2025. 03. 25., 08:42
Bács-Kiskun vármegyére 1-es fokozatú riasztás van érvényben a sűrű köd és zivatarok lehetősége miatt. Még >>>
2025. 03. 24., 15:00
Egy autó lesodródott az útról és a Duna-völgyi-főcsatornába zuhant. Még >>>
2025. 03. 24., 14:34
A Kiskunsági Víziközmű-Szolgáltató Kft. adta ki az értesítést, miszerint csütörtök estétől vízingadozásra lehet számítani. Még >>>
2025. 03. 24., 13:18
Az influenzaszerű megbetegedések számának fokozatos emelkedése miatt a BEM APÓ UTCAI részleg látogatása szünetel. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK