2024. 03. 29. péntek
Auguszta
: 396 Ft   : 367 Ft Benzin: 615.4 Ft/l   Dízel: 656.6 Ft/l   Írjon nekünk

Valamennyi fekvőbeteg ellátás újra indul a Szent Kereszt Kórházban – Bővítik a szakrendelések rendelési idejét és napjait

Zsiga Ferenc  |  2020. 05. 20., 08:52

Valamennyi fekvőbeteg ellátás újra indult május 18-tól, hétfőtől a kalocsai Szent Kereszt Kórházban. Ám elsősorban továbbra is a sürgős eseteket látják el, mivel a koronavírus-járvány miatt 60 százalékban felszabadított ágyak számát a járvány fennállása miatt, a vonatkozó utasítás értelmében 20 százalékig tölthetik vissza. Ez azt jelenti, hogy a hét elejétől 60 százalék körülire nő az ágykihasználtság a kalocsai intézményben – írja az orvosoknak, háziorvosoknak és lakosságnak szánt tájékoztatójában a Bács-Kiskun Megyei Kórház Kalocsai Szent Kereszt Kórháza. A közleményben kitérnek arra is, hogy május 18-tól bővítik a szakrendelések rendelési idejét és napjait, ebből adódik, hogy ez a szolgáltatás immár közelít a veszélyhelyzet kihirdetése előtti időszakhoz. A rendelési idők változásáról, és hogy mi az, amit továbbra is elvárnak a betegektől, arról a háziorvosoktól, majd a kórház honlapján tájékozódhat a lakosság.

Mint a közleményben hangsúlyozzák: a kórházban továbbra is működtetik az egykapus beléptetési rendszert, melynek helye változatlanul a főbejáratnál található. Itt a pre-triázs, azaz fogadópult működik testhőmérséklet méréssel, nyilatkozat kitöltésével, a beteg aláírásával és kézfertőtlenítéssel.

KÉRIK A BETEGEKET ÉS HOZZÁTARTOZÓIKAT, HOGY IDE MÁR SZÁJMASZKBAN ÉRKEZZENEK!


A JÁRÓBETEG-SZAKELLÁTÁST, VALAMINT A DIAGNOSZTIKAI ELLÁTÁSOKAT IS CSAK ELŐZETES TELEFONOS IDŐPONTEGYEZTETÉS UTÁN LEHET IGÉNYBE VENNI.

Ahol lesz lehetőség, ott a telefonos megbeszélés lehetőségét kell kihasználni pl.: gyógyszerfelírás az EESZT-n keresztül, így nem szükséges az orvos-beteg találkozás. Amennyiben ebben a formában nem megoldható a beteg ellátása, időpontot kap az adott szakrendelésre megjelenés céljából.

Óránként maximum 4 betegvizsgálatot végezhet egy szakrendelés, ezért mindenkitől azt kérik, hogy pontosan tartsák be az előjegyzési időpontot és várakozás esetén tartsák be az egymástól mért 1,5 méter távolságot.

A járóbeteg-ellátáson belül a fül-orr-gégészeti, a gastroenterológiai szakvizsgálat, valamint az egynapos sebészeti beavatkozás előtt továbbra is koronavírus PCR vizsgálat elvégzése kötelező.

A tervezhető beavatkozásokra csak egy negatív vizsgálati eredmény birtokában kerülhet sor.

A PCR vizsgálatot (orr- és garatminta vétele) minden munkanap 8 – 11 óráig végzik. Bővebb tájékoztatót a beteg a triázsolás alkalmával kap.

A minta levétele után a beteg otthonába távozhat. Az eredmény 24 óra elteltével tekinthető meg az EESZT-ben (háziorvos) vagy az ügyfélkapun keresztül.

A beteg negatív eredménnyel, már korábban megkért időpontban veheti igénybe a fent említett szakrendeléseket.

A Szent Kereszt Kórház vezetése azt ígéri, a változásokról igyekeznek naprakész tájékoztatást adni.

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

Még több friss hír

2024. 03. 26., 09:00
Decemberben ünnepelte egyéves születésnapját a „kultúrpiac”, de már a város várva várt nagyrendezvényei sorába tartozik a kézműves és kistermelői vásárt, és kulturális csemegéket összekötve a piacteret élettel megtöltő közösségi esemény, amelyet évszakonként tartanak meg, tavasszal a húsvét ünnepe előtt, virágvasárnapon.
2024-03-26 08:33:40
A Paks II. projektbe most bekapcsolódó szereplők jó referenciát szerezhetnek a nukleáris iparban, és később komoly eséllyel pályázhatnak nemcsak a környező országokban, de az Európa- és világszerte induló atomerőmű-beruházások beszállítóiként is. Mindezt a Paks II. Zrt. elnök-vezérigazgató mondta el a Portfolio konferencián. Jákli Gergely arról beszélt, hogy a paksi beruházáson megszerezhető referencia megnyitja ezt a piacot a vállalkozók számára. Kiemelte, hogy vannak új atomerőmű-építési és üzemidőhosszabbítási projektek, ahol szakemberekre, vállalkozásokra van szükség, különösen olyanokra, akik már tapasztalatot szereztek nukleáris területen. (x)

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2024. 03. 29., 06:17
Nálunk minden évben a dédi receptje alapján készül el, és túlzás nélkül állíthatom, hogy ha egyszer kihagynánk a repertoárból, az egész család fellázadna. Még >>>
2024. 03. 28., 08:45
Mindegy milyen gépjárművet vezetünk, az alkohol fogyasztása tilos! Még >>>
2024. 03. 27., 10:50
Összegyűjtöttünk néhány egyszerű, de annál nagyszerűbb locsolóverset gyerekeknek! Még >>>
2024. 03. 27., 09:56
A világnap célja, hogy felhívja a figyelmet a tényre: száz emberből egy autizmus spektrumzavarban érintett. Még >>>
2024. 03. 27., 09:06
Egy fiatal férfi kért segítséget március 26-án a reggeli órákban, hogy tőlük külön élő édesapja egy késsel megszúrta édesanyját. Még >>>
2024. 03. 26., 16:00
Értékes emberi kapcsolatok, barátságok, segítőkészség és jókedv. Ezek a szavak jutnak először eszembe, amikor a március 23-24-én megrendezett kiskőrösi Agrár Expóval kapcsolatos benyomásaimat elevenítem fel. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK