2026. 02. 25. szerda
Géza
: 379 Ft   : 322 Ft Benzin: 582 Ft/l   Dízel: 586 Ft/l   Írjon nekünk

Digitális Jólét Program indul Kalocsán – Számos, fontos területet érint

Zsiga Ferenc  |  2021. 05. 13., 14:53

Együttműködési megállapodás jött létre a Kalocsai Innovációs Központ Nonprofit Kft. és a kormányzati Digitális Jólét Nonprofit Kft. között. Az erről szóló dokumentumot Zsikó Zoltán igazgató és Balla Attila digitális vállalkozásfejlesztési ügyvezető helyettes május 13-án, csütörtökön írta alá, majd a szakemberek a Művelődési Központ Kamaratermében dr. Filvig Géza polgármesterrel közösen tartottak sajtótájékoztatót. A nagyszabású program célja, hogy Kalocsa intézményei, vállalkozásai és a lakosság minél felkészültebb legyen az egyre gyorsuló és elkerülhetetlen digitális átalakulásra, a város területén magas szintű smart city fejlesztések valósuljanak meg.

A sajtótájékoztató résztvevőit dr. Filvig Géza köszöntötte, és mint elmondta:

Amikor Kalocsáról beszélünk, megkerülhetetlen a város ezeréves történelme, de mi, akik most élünk itt, a hagyományok megőrzésén túl a jövőért is dolgozunk. A 21. században nagyon fontos, hogy a város a digitális világ felé is nyisson, kihasználja annak előnyeit. A ma aláírt megállapodás egyértelműen ezeknek az előnyöknek a kiaknázását és minél hatékonyabb hasznosulását szolgája. Magyarország kormánya a digitális program meghirdetésével nagy lépést tett előre, hogy hazánk ne maradjon le, versenyképes legyen a megújuló világban. A most szerződött két társaság szintén ezen dolgozik. A cél, hogy egy modern, „trendi” város legyen Kalocsa, és ennek érdekében az okos város programba minél hatékonyabban be tudjon kapcsolódni.” –jelentette kia polgármester.


Forrás: Zsiga Ferenc / KALOhírek


Dr. Filvig Géza példálózó jelleggel hozzátette: „Mások mellett ilyen célterület az okos piactér, a településrendezési terv digitalizációja, a levegőszennyezettség mérése, de legalább ennyire lényeges a vagyonvédelem és az időskorúak védelmét szolgáló digitális jelzőrendszer kialakítása.”

Mondanivalója végén a polgármester jó, hasznos és eredményes munkát kívánt a kétéves program résztvevőinek.

Balla Attila, a Digitális Jólét Kft. digitális vállalkozásfejlesztési ügyvezető helyettese emlékeztetett: „Amikor Gyopáros Alpár kormánybiztossal tavaly novemberben bejelentettük a digitális települési program indítását, Zsikó Zoltán igazgató az elsők között volt, aki érdeklődött: az okos város és a digitális jólét program helyi szintű megvalósítására milyen lehetőségek vannak a 2021-2022-es fejlesztési ciklusban? Így, ha úgy tetszik, Kalocsa az elsők között „versenyelőnyből” indul, és közösen mindent meg fogunk tenni annak érdekében, hogy egy előre mutató, jövőbe látó városképi és városüzemeltetési projektet tudjunk megvalósítani.”

Az ügyvezető helyettes a továbbiakban kifejtette: „Az együttműködés megalapozottságát első körben a digitális települési index és a települési szondának az elkészítése szolgálja majd. A munkát június hónapban, a város hatékony együttműködésével szeretnénk elindítani. Mindez azt jelenti, hogy a lakosság és a nagyvállalkozók bevonásával egy kutatást végzünk, hogy a megfelelő igények és szükségszintek mentén tudjuk behatárolni, milyen jellegű digitalizációs eszközökre, fejlesztésekre van szüksége a városnak.”


Forrás: Zsiga Ferenc / KALOhírek


Mint elhangzott, ezzel párhuzamosan elindítják a digitális szakember, digitális referens posztgraduális képzést, amely nem csak Kalocsát, hanem az egész térséget érinti. A cél, hogy helyben álljanak rendelkezésre olyan szakemberek, akikkel együtt tudnak dolgozni, a digitális fejlesztésekről együtt tudjanak gondolkodni.

Balla Attila aláhúzta:

Nagyon fontos, kiemelt együttműködési terület a digitális turizmus fejlesztése Kalocsán, ami érinti a kerékpáros turizmust és a fürdő turizmust is. Természetesen a programturizmus továbbra is meghatározó, fontos része lesz az együttműködésnek. A vagyon védelem, az idős emberek védelmét szolgáló jelzőrendszer kiépítése mellett az önkormányzati úgynevezett adatvagyon pilotterv is elkészül majd.” – mondta a szakember.

Zsikó Zoltán, a KIK igazgatója felszólalásában rámutatott:

Kalocsát akkor tudjuk jól fejleszteni, ha olyan erős szövetségesekben, partnerekben gondolkodunk, mint a Digitális Jólét Kft. Amióta a Kalocsai Innovációs Központ Nonprofit Kft. létrejött, az első és legfontosabb üzenetünk: rendben van, hogy a paksi bővítés az évszázad legnagyobb beruházása 10 kilométeres távolságon belül van, de meggyőződésünk, hogy, nekünk elsősorban a kalocsai embereknek az életét és mindennapjait, illetve Kalocsa városnak az infrastrukturális lehetőségeit kell jobbá tennünk. Ügyvezető-helyettes úr és polgármester úr mindent elmondtak, amit ezzel a programmal kapcsolatban el lehet mondani. Én inkább arról beszélnék, hogy a Kalocsai Innovációs Központ Nonprofit Kft. számos egyéb, Kalocsát érintő területen próbál helytállni. Gyakran érkezik az újságírói kérdés: tulajdonképpen mivel foglalkozik a Kalocsai Innovációs Központ Nonprofit Kft.? Nagyon fontos, hogy kulturális feladatokat látunk el, szervezzük a Paprikafesztivált. Továbbá lényeges, hogy a különböző városmarketing és városfejlesztési feladatokat is ellátjuk. A januárban bejelentett 106 milliós támogatás egy jelentős része városfejlesztési feladatokat szolgál, erről majd később fogok beszámolni. Nagyon fontos kommunikációs feladatokat végez a cég, és a most bemutatott együttműködés az ékes példája annak, hogy a város cégére, az Innovációs Központra számíthatnak a kalocsaiak. Bízom abban, hogy ennek a munkának az eredményeit hamarosan érzékelni fogják az itt élő emberek.” – mondta Zsikó Zoltán, majd a pulpituson állók hármas kézfogással is megerősítették a kihirdetett együttműködést.


Forrás: Zsiga Ferenc / KALOhírek

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

Még több friss hír

2026-02-21 10:12:52
A néptánc és a népi kultúra szerelmeseit várja a Kalocsai Kincsesláda következő alkalma, ahol két kivételes művész, a Busai házaspár lesz a vendég. A közönség ezúttal nemcsak előadóként, hanem mesélőként ismerheti meg őket egy kötetlen, inspiráló beszélgetés keretében.
AranyOldal
AJÁNLÓ
szpott.hu
Szpott – rávilágítunk a lényegre
Képbe hozunk másfél percben!
Hírek, sztorik, érdekességek, Kalocsa és a térség legfontosabb eseményei, maximum 90 másodperces rövidvideók formájában a Facebookon, az Instagramon és a TikTokon.
Pilvax Hotel Kalocsa
Pilvax Hotel Kalocsa
Elegáns környezet várja a vendégeket a Pilvax Hotelben
Letisztult stílus, harmonikus terek és egyedi hangulat minden részletben az igényes pihenésért
Tel.: 06 78 678-678
Spirit Fitness & Életmód Stúdió
Spirit Fitness & Életmód Stúdió
Szakértelem, minőség, eredmények. Csatlakozz hozzánk!
Egyedülálló edzések, modern géppark, támogató közösség. Egy hely, ami érted van!
www.spiritkalocsa.hu
Agrisk agrárbiztosító
Agrisk agrárbiztosító
Agrisk az agrárbiztosítási specialista!
Az Agrisk egy olyan agrárbiztosításokra szakosodott alkuszcég, aki online is elérhetővé teszi növénybiztosítások megkötését agrisk.hu
Tel.: 06 1 766 45-33
Szigeti Farm
Szigeti Farm
Mezőgazdálkodás, szaktanácsadás, szálláshely
Agrár szaktanácsadás, adminisztráció és pályázatírás, képzés, valamint jogi tanácsadás és rendezvényszervezés
Tel.: 06 70 560 69-10
Tuti-Festék Kft.
Tuti-Festék Kft. Kalocsa
A Tuti Festékbolt lehengerlő kínálatával színt hoz a mindennapokba
Festékek, lazúrok, festőszerszámok, autófestékek forgalmazása és színkeverés lakossági és szakipari felhasználásra Kalocsán
Tel.: 06 30 385 00-55
Delfin hangstúdió Kalocsa
Delfin hangstúdió Kalocsa
Hang- és videóanyagok megmentése: VHS kazetták digitalizálása
Zenei felvételek, keverés, masztering, reklám zene készítés, stúdiókörnyezetben zenészeknek és tartalomkészítőknek
Tel.: 06 70 459 48-62
Svebo gumiszervíz
SVEBO gumiszerviz & kereskedés
Gyors gumicsere, precíz szerelés és biztonságos közlekedés egész évben
A Svebo Gumiszervizben Kalocsán modern gépekkel, tapasztalt szakemberekkel és kedvező árakkal várjuk. Tel.: 06 78 463-162

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2026. 02. 24., 10:53
Előző héten is akadt olyan sofőr, aki ittasan ült volán mögé, ráadásul vezetői engedéllyel sem rendelkezett. Az 50 éves férfit őrizetbe vették. Még >>>
2026. 02. 24., 09:02
Február 22-én tartották az Áldozatok Világnapját, de a figyelem nem csupán egy napra szólt. A témahét során a megelőzés és az áldozatsegítés került a középpontba. Kecskeméten a szakemberek a mindennapok helyszínén is jelen voltak. Még >>>
2026. 02. 24., 08:51
Fagondozási munkák folytatódnak a Hunyadi utcában. A munkálatok idejére teljes útlezárásra kell számítani az érintett szakaszon. A közleményt a KalocsaVagyon Kft. tette közzé. Még >>>
2026. 02. 24., 08:38
Hét kölyökkutya lapult két, letakart dobozban egy bolgár kisbuszban – az állatokhoz sem útlevelet, sem oltási papírokat nem tudtak felmutatni. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK