2024. 03. 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
: 396 Ft   : 367 Ft Benzin: 615.4 Ft/l   Dízel: 656.6 Ft/l   Írjon nekünk

A választások óta eltelt időszakot értékelte dr. Filvig Géza polgármester – Nagyinterjú a Kalocsai Néplap ingyenes kiadványában

A választások óta eltelt időszakot értékelte dr. Filvig Géza polgármester – Nagyinterjú a Kalocsai Néplap ingyenes kiadványában
Zsiga Ferenc  |  2020. 12. 07., 08:23

Dr. Filvig Géza, Kalocsa város polgármestere a városi önkormányzat ingyenes, a Kalocsai Néplap különszámában megjelent kiadványban értékelte a 2019. októbere és a 2020. decembere közötti időszakot. A valamennyi kalocsai háztartásba eljuttatott, „Dr. Filvig Géza szerint akkor működik jól egy város, ha annak fejlődését minden lakója sajátjának érzi” című nagyinterjúnak már az alcíme is beszédes: „Nehéz éven vagyunk túl, nehéz döntéseket kellett meghoznunk, de Kalocsa ennek ellenére elindult a fejlődés útján”

Az írás felvezető szövege így szól: Egy év telt el az önkormányzati választások óta. Ráadásul a 2020-as évre mondhatjuk azt is, hogy a rendszerváltozás óta az egyik legrosszabb éve Magyarországnak. Nehéz volt a 2008-ban kezdődő gazdasági válság idején is: fájt a munkahelyek elvesztése, az árak emelkedése, a mikro- és a makrogazdasági környezet romló helyzete, de akkor legalább az emberek egészsége nem volt veszélyben. Idén viszont megtanultuk, hogy mi a pandémia, miként kell védekeznünk ellene, hogyan óvjuk meg szeretteinket a fertőzéstől, és hogyan működtessünk egy gazdaságot, amikor az emberi közösségek találkozása önmagában veszélyes. Dr. Filvig Gézát, Kalocsa város polgármesterét arról kérdeztük, hogyan élte meg a választások óta eltelt egy évet, milyen tervekkel vág a következő éveknek? Kellemetlennek tűnő kérdésekkel is bombáztuk a polgármestert, aki ezúttal is őszintén, kertelés nélkül tárta elénk a tényeket.”


Forrás: Kalocsai Néplap


Az összesen 11 oldalas interjú azt is érzékelteti, hogy egy Kalocsa méretű városban a polgármesternek milyen szerteágazó, felelősségteljes munkája van, az őt támogatók mellett mekkora a szerepe a családnak abban, hogy a kihívásoknak eleget tudjon tenni. Dr. Filvig Géza a Néplap egyik kérdésére beszél arról is: Nagyon nem szeretem a hazugságot, a kétszínűséget, a rosszindulatú pletykákat, az igaztalan vádakat, a fél információkra épített kiszivárogtatásokat, a jól értesült benyomását keltő embereket. Ettől valóban feláll a szőr a hátamon, és az egész közösség érdekében fel is lépek ez ellen…Azt gondolom, hogy a partvonalról könnyen lehet kritizálni mindenféle felelősség nélkül. Ha a kérdésével arra gondol, hogy a bizottsági és a testületi üléseken az ellenzék megfogalmaz előremutató észrevételeket, kritikákat, azokkal nincs bajom, ez a dolguk. De ha csak az szajkózzák, amit a politikai feletteseik mondanak nekik, sok esetben teljesen tájékozatlanul és felkészületlenül a kamerák előtti szereplésvágyból, azokkal már vannak problémáim. A kritikával nincs bajom, ha az nem igazságtalan, hanem előremutató, így jobbá, hasznosabbá teszi az adott ügyet. Az viszont felháborít, ha valótlan „személyek” mögé bújva írnak okosságokat a Facebookon például a „Székely Tamások”. Azért emeltem ki ezt a nevet, mert az illetőt, aki e név mögött rejtőzködik és vádaskodik, még ismerem is, de gyáva a saját nevében írni. Nehezem viselem, ha valaki álarc mögé bújva osztja az észt, ráadásul úgy, mintha valós személy lenne. A vidéki „bér trollok” is kártékonyak nekünk helyieknek, mert azt a látszatot keltik, mintha közöttünk élnének, de nem, és ezzel nagyon sok embert megtévesztenek. Hamis véleményt formálnak, hazugságot terjesztenek, nekik csak a gyűlöletkeltés, megosztottság fenntartása a céljuk. Remélem, előbb-utóbb ők is megtanulják, hogy a világ az igaz emberi példák hatására változik meg, és nem a becstelen emberek igazságot nélkülöző véleményétől…”

Ezen túlmenően az anyagban szó esik a Szentháromság tér felújításának befejezéséről, a 2021. évi rendezvényekről, a 7. számú választókörzetben lezajlott időközi választásokról, Kalocsa sportjáról éppúgy, mint a világjárvány kalocsai vonatkozásairól. A küllemében is tetszetős kiadvány legvégén dr. Filvig Géza maga és az önkormányzat nevében Áldott Békés Karácsonyt és Szeretetben, Sikerekben Gazdag Boldog Új Évet Kíván a kalocsaiaknak.


Forrás: Kalocsai Néplap


Kalocsa város Önkormányzatának ingyenes kiadványát valamennyi, a város ügyei iránt elkötelezett, vagy tájékozódni akaró városlakónak elolvasásra ajánljuk!

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

Még több friss hír

2024. 03. 26., 09:00
Decemberben ünnepelte egyéves születésnapját a „kultúrpiac”, de már a város várva várt nagyrendezvényei sorába tartozik a kézműves és kistermelői vásárt, és kulturális csemegéket összekötve a piacteret élettel megtöltő közösségi esemény, amelyet évszakonként tartanak meg, tavasszal a húsvét ünnepe előtt, virágvasárnapon.
2024-03-26 08:33:40
A Paks II. projektbe most bekapcsolódó szereplők jó referenciát szerezhetnek a nukleáris iparban, és később komoly eséllyel pályázhatnak nemcsak a környező országokban, de az Európa- és világszerte induló atomerőmű-beruházások beszállítóiként is. Mindezt a Paks II. Zrt. elnök-vezérigazgató mondta el a Portfolio konferencián. Jákli Gergely arról beszélt, hogy a paksi beruházáson megszerezhető referencia megnyitja ezt a piacot a vállalkozók számára. Kiemelte, hogy vannak új atomerőmű-építési és üzemidőhosszabbítási projektek, ahol szakemberekre, vállalkozásokra van szükség, különösen olyanokra, akik már tapasztalatot szereztek nukleáris területen. (x)

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2024. 03. 28., 08:45
Mindegy milyen gépjárművet vezetünk, az alkohol fogyasztása tilos! Még >>>
2024. 03. 27., 10:50
Összegyűjtöttünk néhány egyszerű, de annál nagyszerűbb locsolóverset gyerekeknek! Még >>>
2024. 03. 27., 09:56
A világnap célja, hogy felhívja a figyelmet a tényre: száz emberből egy autizmus spektrumzavarban érintett. Még >>>
2024. 03. 27., 09:06
Egy fiatal férfi kért segítséget március 26-án a reggeli órákban, hogy tőlük külön élő édesapja egy késsel megszúrta édesanyját. Még >>>
2024. 03. 26., 16:00
Értékes emberi kapcsolatok, barátságok, segítőkészség és jókedv. Ezek a szavak jutnak először eszembe, amikor a március 23-24-én megrendezett kiskőrösi Agrár Expóval kapcsolatos benyomásaimat elevenítem fel. Még >>>
2024. 03. 26., 13:49
A revizorok megjelenésére a hivatali munkaidőn túl is számítani lehet. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK