A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat 2016 óta emlékezik meg a kommunista diktatúra áldozatairól. A dr. Szobonya Zoltán nevével fémjelzett emléknapon, 2021. szeptember 24-én a Megyeháza dísztermében Rideg Lászlótól, a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés elnökétől vehették át az elismeréseket azok, akik még élő tanúi történelmünk e nehéz időszakának. Többeknek már csak a hozzátartozóinak adatott meg, hogy elfogadják a főhajtást. A polgári demokráciáért küzdő, mártírhalált halt jánoshalmi forradalmárnak emléket állító emléklapot minden évben azoknak a megyénkben élő honfitársainknak adja át a megyei közgyűlés elnöke, akik harcosai, elszenvedői voltak a kommunizmusnak, megélték az elnyomó hatalom embertelen intézkedéseit, vállalták a sorsfordító felelősséget és elszánt akarattal, hittel fordultak szembe a diktatúrával. Kalocsáról Szabó László Dezső személyesen vette át az elismerést, és verset is írt az alkalomra, amit felolvastak. Posztumusz homokmégyi és hajósi személyeket is kitüntettek.
Az ünnep tiszteletére a kalocsai Szabó László Dezső, – aki maga is kitüntetett – verset írt, ami elhangzott az ünnepségen is.
Rideg László emlékező beszédében azt hangsúlyozta:
Az 1956-os forradalom és szabadságharc 65. évfordulóján tisztelettel adózunk dr. Szobonya Zoltán emlékének, a névtelen és az ismert hősöknek, akiket példaképpé emelt a tett, és példaképpé érlelt az idő. Sokan vannak, sokan voltak. Nekik állítottunk emléket azzal, hogy nemzetünkért hozott áldozatért Bács-Kiskun megye emléknappá nyilvánította szeptember 29-ét, hogy a köztudatba is beívódjon örökre, a szabadság nem magától értetődő. Meg kell, meg kellett küzdeni érte. Meghurcolva és elhurcolva, nélkülözve, tönkretéve, munkaszolgálatra kényszerítve, elítélve.” Az emléknapon Szobonya Csilla, a mártírhalált halt ügyvéd leánya megható gondolatokkal emlékezett édesapjuk forradalmi tetteiről, a hallgatóság figyelmébe ajánlva mérhetetlen hazaszeretetét.
Dr. Bank Barbara történész, a Nemzeti Emlékezet Bizottság tagja érzelmekkel áthatott rendhagyó történelemórának is nevezhető emlékbeszédet mondott.
A rendezvényen közreműködött a kecskeméti Bólyai János Gimnázium énekkara, valamint Kollár Valentina, a kiskunhalasi Erdélyi Csillagok Irodalmi Egyesület tagja.
A Megyeháza dísztermében tartott ünnepséget követően az emlékezők a börtönhöz vonultak, hogy elhelyezzék a kegyelet virágait dr. Szobonya Zoltán emléktáblájánál.
Dr. Szobonya Zoltán Emléknap alkalmából elismerésben részesültek:
Bányóczky György – Kiskunfélegyháza
Borbény Lajos – Kecel, posztumusz
Borbényi Mihály – Kecel, posztumusz
Bundula János és Csőke Ágnes – Kisszállás, posztumusz
Dobó Szilveszter – Tázlár, posztumusz
Dr. Knob Sándor – Pirtó, posztumusz
Fiedler Jánosné Szalontai Julianna – Hajós
Flaisz Ferenc – Kecel, posztumusz
Flaisz József – Kecel, posztumusz
Gyöngyösi Papp Ida – Kiskunhalas, posztumusz
Horváth Lajos – Tass, posztumusz
Horváth Pál – Kecskemét, posztumusz
Hugyecz Ferencné Manga Mária – Hajós-Érsekhalma (Budapest)
Kiss Károly – Kiskunmajsa
Kócsó Sándorné – Szank, posztumusz
Mácsai István – Homokmégy, posztumusz
Manga Györgyné – Hajós
Özv. Schmidtné Nagy Mária – Baja
Pál Imre – Szank, posztumusz
Paulisz István – Hajós, posztumusz
Pethő Péter Pál – Tázlár, posztumusz
Poloznyik Kálmán – Kiskunhalas, posztumusz
Siflis Géza – Kelebia, posztumusz
Szabó László Dezső – Kalocsa
Túri Mihály – Kömpöc, posztumusz
Visnyei Lajosné – Szank, posztumusz
Vitéz Cserhalmy József – Kecskemét, posztumusz
Forrás: Bács-Kiskun Megyei önkormányzat