Both Zoltán vadállatbefogó függőségekről, párkapcsolatról, hegyekről és hullámvölgyekről

Mostanság nem sok ideje jut a pihenésre Both Zoltánnak. Ennek is „köszönhető”, hogy bár korábban állandó vendég volt Szeliden, manapság nem jut ideje még a magánutakra sem. A vadállat befogó nyaralásai alkalmával rengeteg helyi emberrel kötött barátságot, így felénk különösen ismertnek számít az országos médiában is folyamatosan foglalkoztatott szakember. Elsősorban március közepén megjelenő könyvével kapcsolatban kerestük meg, de igyekeztünk még közelebb hozni olvasóinkhoz ezt a különleges embert, aki igazán jó példával szeretne irányt mutatni az arra érzékenyeknek. A híresen humoros természetű katasztrófavédő őszinte nyíltsággal beszélt hibáiról, melyek hatására mára egyenesbe került az élete.

Gratulálunk a könyvedhez, ami első ránézésre sem csak a szakmai életutadat mutatja majd be. Mennyi ideig készült „A vadállat befogó – CENZÚRA NÉLKÜL”? Mennyi segítséget kaptál hozzá?

Nem vagyok író. Viszont úgy egy éve elkezdtem leírni, jegyzetelni azt, hogy ki is vagyok én. Visszamentem egészen hatéves koromig. Eszembe jutott, ahogyan a töltésoldalon a gyíkokat szedtem össze. Persze gyerekként még nem tudtam, mivel szeretnék majd foglalkozni. Azonban már akkor tudatosult bennem, hogy hüllőkkel, kétéltűekkel akarok dolgozni. Anyámék mindig azt mondták, hogy legyek szobafestő, mert abból meg lehet élni. A könyvírásában Dr. Jekkel Gabriella volt a segítségem, ő fésülte össze jegyzeteimet. Sokat nevettünk együtt a történeteimen.

Ez a te könyved, a te történeted. Mennyire volt rögös az út idáig? Melyek voltak az igazán meghatározó momentumok sorsod alakulásában?

Nem volt egyszerű a gyerekkorom. Édesanyám alkoholfüggősége komoly teher volt. Édesapám halála után nem tudtam mit kezdeni magammal. Aztán úgy 22-23 évvel ezelőtt behívtak az első televíziós interjúmra. A hónap végén ez nagyon jól jött. Üres hűtő mellől, egy sötét lakásból indultam el erre a bizonyos első alkalomra. Aztán egyre több lett a hívás, megismertek a tévés szakemberek, és így a közönség is.

Hallhattunk a döbbenetesen nagy testsúly csökkenésedről. Emlékszem, amikor évekkel ezelőtt Szeliden is az evésről áradoztál. Tudtad, hogy a tónál hol lehet a legjobb vacsorát rendelni...

Három éve jártam először orvosnál. Megtudtam, hogy azonnal változtatnom kellene az étrendemen, az életmódomon. De nem törődtem vele. Aznap is megvettem a szokásos chips és üdítő adagomat, hogy este magamba tömhessem. Mégsem tettem. Egyedül ücsörögve a lakásomban rádöbbentem, hogy újítanom kell. Azóta sem vetem meg a finom falatokat, de előtérbe kerültek a saláták, és a fehérhúsok. Egy év alatt sikerült leadnom 54 kilogrammot.

Mikor jártál utoljára Szeliden? A strandszezont várod már?

Tudom, hogy nehéz elhinni, de már két éve nem voltam ott nyaralni, pedig a szívem csücske. Nagymamám Dunapatajon élt, imádtam őt, részben ő nevelt fel. Korábban májustól őszig Szeliden éltem, onnan jártam dolgozni is. Az utóbbi időben sem a munkám, sem a koronavírus-járvány okozta helyzet nem engedte, hogy tartósan pihenhessek. Nemrég Fajszon jártam. Bemutatót tartottam a gyerekeknek, és hiába autóztam át Dunapatajon, mégsem volt időm legurulni a tóhoz.

A feleséged mennyire támogatott az életmódváltásodban? Mennyire partner abban, hogy te vagy az ország híres vadállat befogója?

Már az életmódváltásom után ismerkedtünk meg, s házasodtunk össze. Ő nem kifejezetten rajongója a munkámnak, nem igazán szívleli a hüllőket. Amikor hozzáköltöztem, csak Jacket, a leguánt vihettem át. A többiek maradtak az én lakásomban, akiket automatarendszerek látnak el, de azért két-három naponta rájuk nézek. A médiaszerepléseimet szakértőként figyeli, lévén szakmabeli: sajtósként dolgozott több rendezvény alkalmával.

A közösségi médiában igazi hangadó vagy. Gyakran osztasz meg humoros képet, vagy faviccet ismerőseiddel. Mindig is szeretted a humorba kapaszkodva túlélni a hétköznapokat?

Ez vagyok én. A Both Zoli. A húszas éveim jelentették a fordulópontot. A függőségeim leküzdése csak erős akarattal, öntudattal történhetett. Ám a humorérzékemet sosem hagytam el.

Függőségek. Megküzdöttél a démonaiddal. Beszélnél erről?

Az evésen túl a drogok és az alkohol is a rabjává tett hosszú évekkel ezelőtt. Ezek már mind távoli, rossz emlékek. Mindezeket leküzdve is csak egyetlen dolgot tudok mondani: mindenki a maga sorsának kovácsa. Más kérdés, hogy valaki a fokozatosság, vagy az azonnali változás mintapéldánya lesz-e. Én rájöttem, hogy a magam ura vagyok, és csakis én irányítom az életem, csakis én állok a saját egészségem, a sikerem útjában. Azt kívánom, hogy mindenki legalább olyan kitartással találja meg a saját nyomvonalát az életben, ahogyan én tettem.