2024. 03. 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
: 396 Ft   : 367 Ft Benzin: 615.4 Ft/l   Dízel: 656.6 Ft/l   Írjon nekünk

Év Gyára 2017 díjat nyert az EMIKA Zrt. – Vevői elégedettség kategóriában kapták az elismerést

Zsiga Ferenc  |  2018. 05. 16., 09:20

A GyártásTrend technológiai magazin harmadik alkalommal hirdette meg az Év Gyára versenyt, amelynek célja, hogy összetett szempontrendszer alapján megtalálja az év gyártó vállalatát, a meghirdetett kategóriák győzteseit. Az összetett szempontrendszer szerinti Év Gyára díjat minden évben külön ítélik oda a 3 milliárd forint alatti, 3 és 10 milliárd forint közötti, valamint a 10 milliárd forint feletti éves nettó árbevétellel rendelkező cégek legjobbjainak. A kalocsai EMIKA Zrt. a több mint 2 milliárd forint nettó árbevételével a 3 milliárd forint alatti kategóriába tartozik.

A versenyre 9 kategóriában nevezhettek a magyarországi gyártóegységgel rendelkező vállalatok. A kiírás szerint az Év Gyára díjat az a gyártóegység nyerheti, amely több kategóriában a shortlistre (pályázati célegyenesbe) került, és legalább egyben az első helyen végzett.


Forrás: Emika Zrt.

A pályázati adatlapok kiértékelését követően a második körben a szakmai  partnerként felkért, a kérdőív kialakítását és értékelését végző Process Solutions Group szakértő csapata helyszíni validálást végzett, végigjárta a shortlistre került cégeket, hogy a kérdőíven szereplő információkat személyes dokumentációval is megerősítse.


Forrás: Emika Zrt.

Az eredményeket az ipari szektorban elismert szakemberekből álló zsűrinek mutatták be. A végső döntés a szakmai grémiummal történt egyeztetést követően született meg: Év gyára 2017 –Vevői elégedettség kategóriában EMIKA Zrt.

Portálunk valamennyi olvasója nevében gratulálunk az elismeréshez!

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

Még több friss hír

2024. 03. 26., 09:00
Decemberben ünnepelte egyéves születésnapját a „kultúrpiac”, de már a város várva várt nagyrendezvényei sorába tartozik a kézműves és kistermelői vásárt, és kulturális csemegéket összekötve a piacteret élettel megtöltő közösségi esemény, amelyet évszakonként tartanak meg, tavasszal a húsvét ünnepe előtt, virágvasárnapon.
2024-03-26 08:33:40
A Paks II. projektbe most bekapcsolódó szereplők jó referenciát szerezhetnek a nukleáris iparban, és később komoly eséllyel pályázhatnak nemcsak a környező országokban, de az Európa- és világszerte induló atomerőmű-beruházások beszállítóiként is. Mindezt a Paks II. Zrt. elnök-vezérigazgató mondta el a Portfolio konferencián. Jákli Gergely arról beszélt, hogy a paksi beruházáson megszerezhető referencia megnyitja ezt a piacot a vállalkozók számára. Kiemelte, hogy vannak új atomerőmű-építési és üzemidőhosszabbítási projektek, ahol szakemberekre, vállalkozásokra van szükség, különösen olyanokra, akik már tapasztalatot szereztek nukleáris területen. (x)

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2024. 03. 28., 08:45
Mindegy milyen gépjárművet vezetünk, az alkohol fogyasztása tilos! Még >>>
2024. 03. 27., 10:50
Összegyűjtöttünk néhány egyszerű, de annál nagyszerűbb locsolóverset gyerekeknek! Még >>>
2024. 03. 27., 09:56
A világnap célja, hogy felhívja a figyelmet a tényre: száz emberből egy autizmus spektrumzavarban érintett. Még >>>
2024. 03. 27., 09:06
Egy fiatal férfi kért segítséget március 26-án a reggeli órákban, hogy tőlük külön élő édesapja egy késsel megszúrta édesanyját. Még >>>
2024. 03. 26., 16:00
Értékes emberi kapcsolatok, barátságok, segítőkészség és jókedv. Ezek a szavak jutnak először eszembe, amikor a március 23-24-én megrendezett kiskőrösi Agrár Expóval kapcsolatos benyomásaimat elevenítem fel. Még >>>
2024. 03. 26., 13:49
A revizorok megjelenésére a hivatali munkaidőn túl is számítani lehet. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK