Tizenegy, a húszas éveiben járó fiatal május 30-án, szerdán ünnepélyes keretek között, érettségi, majd két év tanulás, a tegnapi szóbeli szakmai záróvizsga után vette át közszolgálati ügyintézői bizonyítványát a Bajai SZC Kalocsai Dózsa György Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma intézményben. A Dózsában ezen a szakirányon első alkalommal végzett fiatalok az írásbeli szakmai, majd a gyakorlati vizsgát követően, szerdán háromtagú vizsgabizottság előtt adtak számot az elmúlt két év alatt megszerzett tudásukról.
Az utolsó megmérettetést valamennyien sikeresen abszolválták, így a 11 „ifjú titán”, hat lány és öt fiú már vagy ennek a két éve bevezetett, az országos képzési jegyzékben (OKJ) szereplő szakképesítésnek a birtokában vállalhat munkát, vagy a felsőoktatásban folytathatja tanulmányait.
Mint megtudtuk, a közszolgálati ügyintéző osztály 10 tagja korábban rendvédelmi szakon szerzett érettségi bizonyítványt a Dózsában, egy társuk középfokú informatikai képesítéssel kezdte meg a közszolgálatra való felkészülést.
A bizonyítványok átadásakor Antóni János, a vizsgabizottság elnöke elsőként gratulált a fiatal szakembereknek, „kollégáknak”, akiket a középfokú végzettséggel rendelkezők közül jogszabályi felhatalmazás alapján kell majd előnyben részesíteni, ha valamelyik, a közszolgálatban meghirdetett álláshelyet szeretnék betölteni.
A fiatalok felkészültségére mi sem jellemzőbb, hogy közülük hárman, Révai Zsanett, Varga Klaudia és Szalai Beatrix kimagasló tanulmányi eredményük, jeles vizsgájuk elismeréseként oklevelet és könyvjutalmat vehettek át Jávorné Hargitai Klára szakmai tagintézményvezető – helyettestől.
A Dózsában a 2019/2020-as tanévet szeptemberben kezdi a jelenleg vizsgák előtt álló, 13. évfolyamos közszolgálati ügyintéző osztály.
A fiataloknak gratulálunk az elért eredményhez, további életútjukhoz, az első közszolgálati munkahelyükön végzett hivatali tevékenységükhöz sok sikert, jó egészséget, megbecsülést kívánunk.